4/10
cinemad aug. 10. 17:26:03 4/10
(87/87)
Az első Jurassic Park film jó volt, ötletes, látványos, stb. Persze le kellett húzni még két bőrt róla. Majd pár év múlva ugye jön a szokásos újraforgatjuk a korábbi sikeres trilógiákat történet, mert végtelenül nehéz ám bármi újat kitalálni. Ezen a ponton nekem ez a dinós dolog már roppant unalmasnak hat. Valószínűleg másnak is, ezért kell folyamatosan überelni a korábban látottakat, ezzel teljesen nevetségessé téve az egészet. Mivel egy hétméteres fehércápáról - ami megeszik három embert - szóló film sem üti meg a godzillákon felnőtt közönség ingerküszöbét (vagy legalábbis ezt gondolják Hollywoodban), ezért van szükség megalodonok és óriáspolipok csatájára, amiket aztán Statham persze fél kézzel küld szundi módba. Itt is ez van, egy T-Rex már senkit nem érdekel, ezért kell újabb és újabb szuperdinókat "kifejleszteni", akik ráadásul szuperintelligensek. Például annyira, ha valakire ráirányítasz egy puskára szerelt lézercélzót, akkor utána gombnyomásra a dinód képes rárohanni és szétcincálni. Ugye az nem derül ki, hogy ez miért jobb, mint egy hagyományos golyót kilőni a hosszas célzás után... Főleg, hogy előbbi új találmány esetében azért mint a filmben is kiderül elég nehézkes az "újratöltés". Olyan bugyuta az egész film minden cselekménye, hogy azt a helyenként látványos számítógépes animációk sem tudják ellensúlyozni. A két nerd karakter nagyon akar humorforrás lenni, de nagyon nem megy nekik. A két főhős viszont sokszor tényleg röhejes. Nem kell ezt a filmet komolyan venni persze, hiszen nem akart sok értelemmel bírni. A grafikusok kitettek magukért, ez volt valószínűleg a készítők egyedüli elvárása...
Sz. Péter márc. 17. 20:07:42 Előzmény Pagalu
(86/87)
Dino 2018-ban.
1/10
Pagalu márc. 17. 18:15:02 1/10
(85/87)
Dino a háztetőn. Na persze.
2/10
sawyerx 2022 jan. 24. - 10:30:03 2/10
(84/87)
Alapjáraton a sztorija nem lenne rossz, de a kivitelezés borzalmas. Az elsőben és itt is kritikán aluli az írás. Oké, ha nem szabadulnának el a dínók, nem lenne film, de nem egy dedós szintjén kéne megírni a biztonsági cuccok befuccsolását. A vége jól megalapozza a harmadik részt, de ott is a kivitelezése a kislánnyal szánalmasan nevetséges :D Az első részben volt hasonló a ketrecen belülre épített panellal, meg a dínó elbújásával...
Ian Malcolm cameója tetszett, talán a befejező részt felhúzzák majd a régi színészek.

2/10
offtopic
p3td0m 2021 nov. 25. - 19:30:54 Előzmény Anonnim
(83/87)
alapban nem ertem, hogy lehet tv-t nezni.. azt meg vegkepp, hogy ott filmet nezni hogyan!? nezd online ingyen, toltsd le, vagy hbo go is jobban megeri, mint tv szolgaltatasra elofizetni.. vagy ez amolyan negativ tv2 reklam akar lenni? eskoszom nem ertem, hogy van ennyi vereb aki mosatja ezekkel az adokkal az agyat :D (nem teged minositelek, altalanossagban ertem)
ControlAlt 2021 szept. 01. - 20:29:10
(82/87)
Rég láttam ennyire rossz filmet.
9/10
nefefe 2021 aug. 29. - 22:36:28 9/10
(81/87)
Olvastam a kommenteket, elég zavarosak. Félve álltam neki, mert emlékeim szerint az előző rész nem sikerült valami fényesen. Azt gondoltam, a sokadik rész a hasonló témájú filmekből már nem tud újat mutatni. De kellemesen csalódtam. Sok újat ugyan nem mutatott, de végig izgalmas, jól összerakott film, nagyon jó CGI-technikával. Tetszett, hogy nagy gondot fordítottak arra, hogy az állatok megjelenését, mozgását és megnyilvánulásaikat részletesen kidolgozzák. Persze ebben a filmben is - mint minden filmben - voltak érdekes részek, ahol a természethűséget egy kicsit lazán vették, de ez nem sokat rontott a megítélésen. És mint a legtöbb filmben, a végén a rosszak itt is elnyerik méltó jutalmukat... Maisie karaktere különösen tetszett, jól illett a filmbe, az őt játszó fiatal színésznő remekül játszotta a cserfes, bátor kislányt. Véleményem szerint sokkal jobb az átlagosnál, és elvonatkoztatva kell nézni, függetlenül az előző részektől. Nekem tetszett.
10/10
Anonnim 2021 aug. 26. - 14:01:41 10/10
(80/87)
Gebedjenek meg A TV2 szenteskedő cenzorai, hogy pont a film legominózusabb jelenetét amikor a T. rex egy Carotaurusal karöltve felfalja a főgonoszt kivágták mind a TV2 mind a Mozi+ verzióból. 😕
2/10
N.Andi32 2021 aug. 25. - 17:58:49 2/10
(79/87)
Ostoba, csúcsgagyi borzalom. Rég láttam ennyire rossz filmet.
1/10
Jill Valentine 2021 máj. 28. - 13:03:04 1/10 Előzmény Sz. Péter
(78/87)
Ez mindenhogy **ar. Háttal jobb lett volna. Talán.
Sz. Péter 2021 máj. 25. - 19:32:09 Előzmény Jill Valentine
(77/87)
Egy trükkje van: nem szabad háttal ülni a tv-nek.
1/10
Jill Valentine 2021 máj. 25. - 12:02:22 1/10
(76/87)
Amikor már sokadjára nézek az órára, és nem történik az égvilágon semmmmi....:-(
Rizs Ottó 2020 szept. 21. - 19:06:50
(75/87)
6/10

nem szeretem ha hülyének néznek. a végén ugye az az erkölcsi dilemma, hogy hagyjuk -e elpusztulni az állatokat, vagy engedjük -e ki őket az jelenkor ökoszisztémájába. A környezeti összeomlás lebegtetése, azért ez elég árprobléma 4-30 méteres állatok esetében. tegyük fel, hogy az állatok kiszöknek, majd jön egy hőkamerával felszerelt helikopterraj és egyenként elfogja/kilövi őket.A raptorok esetében hajtóvadászat indul, lakossági bejelentés, stb. szóval, lehetett volna az állatjogok, állatvédelem témájában kérdéseket felvetni, de 25 nagytestű állat nem fog ökológiai összeomlást okozni Amerika közepén.


7/10
fanaf1@vipmail.hu 2020 jún. 16. - 17:31:12 7/10
(74/87)
Nem a megszokott környezetben játszódik majdnem az egész film... kilóg a sorból. Talán emiatt nem annyira meggyőző. Remélhetőleg csak előkészítette a nagyon izgalmas harmadik részt.
sexykex 2019 jan. 11. - 08:24:29
(73/87)
Na, az azért érdekes lenne, ha a külvárosokban nem csak vaddisznók és őzek dúlnák fel a kerteket, hanem éhes dínókkal is találkozhatna az ember. Nem sokan futkároznának, vagy sétáltatnák a kutyát, ha a tigrisszúnyogon kívül a pteroszauruszokat és a T.-rexeket is kerülni kellene.
A film egyébként szóra sem érdemes, semmi újdonsággal nem szolgált az elődjéhez képest. Akinek az tetszett, valószínűleg ez is fog.
3/10
piciborso 2019 jan. 05. - 15:31:59 3/10
(72/87)
Dög unalom
6/10
sorozatneked.hu 2018 dec. 24. - 23:58:28 6/10
(71/87)
6/10

Nem volt olyan jó, mint az előző rész, de érdekes volt látni a dínókat nem a megszokott környezetükben. Biztos lesz még egy folytatása.
10/10
Vik Kovács 2018 nov. 18. - 09:39:25 10/10 Előzmény tombenko
(70/87)
Szerencsére nem te döntöd el...addug is várom az új részt ;)
3/10
tombenko 2018 nov. 18. - 01:56:14 3/10 Előzmény magyarjani90@gmail.com
(69/87)
Elég baj az. Az egyest lehagyhatod.
MadDogs 2018 nov. 12. - 19:02:37
(68/87)
Kár volt megnézni. Legalább olyan buta, mint az első World volt, csak az legalább a nosztalgiafaktor miatt valamennyire élvezhető volt. Kezd megfogalmazódni bennem egy új elmélet, miszerint direkt írnak rendkívül ostoba forgatókönyveket, hogy az átlagnéző okosnak érezze magát tőle, és komfortosan tudjon kapcsolódni a filmhez. Korábban azt hittem, hogy inkompetencia és nemtörődömség az oka, de lehet, hogy mégsem.

Most is, Pratt nem száll be a gömbbe, bár ez minden szempontból a legjobb döntés lenne. Megidézik a Féktelenül szánalmasan buta jelenetét, amelyben a vízszintes úton száguldó autó elemelkedik az útról, ha valamit át kell ugratnia. És nem tűnnek fel senkinek a potyautasok. A fejelős dínó bármilyen falat széttör, de Prattet, aki felhergelte, nem bántja. Ha nincsenek benne óriási baromságok, akkor már meg se nézi senki?

A gonosz szánalmas, a főszereplő csaj a méretes farával szintén. Úgy tűnik, az alkotók az utóbbiból erényt próbáltak kovácsolni a szűk farmerrel, mondván, ha már úgyse tudunk vele mit csinálni, tegyük közszemlére, hátha valakinek bejön. Igazuk van. Valakinek biztos bejön. Talán ha a csajnak egyéb cuccai is lennének feljebb, amik arányosabbá teszik az alakját, esetleg szép arca, vagy legalább tehetsége a színészkedéshez, akkor nagyobb sikerrel jártak volna. Az erődemonstráló, pózba beálló üvöltő dinoszauruszukról (és egyéb lényekről) is leszokhatnának már arrafelé, mert ez irgalmatlanul primitív, és most már klisé is. A végső piros gombos "csavar" pedig egyáltalán nem hatásos ilyen komolytalan előzmények után. Ahhoz egy értelmes forgatókönyvet kellett volna írni!

A CGI egész jó.

4/10