Téma: Karadayi

10/10
Érsekvári 2016 máj. 07. - 10:51:25 10/10
(1070/1350)
Mahir ezek szerint még bízik Turgutban , már azt is látja miként fogja véghez vinni a szöktetését .
Suna dolgai kiderültek , ezek után nincs keresnivalója a házban , el is megy Feridétõl .
Nazif papa ismeri a fiát látja rajta Õ lehetett Orhan is tudja ezt , nem is akar egy cellába maradni apjával .
Necdet mindenbe belemegy amit Ayten akar a költözés is marad , lehet a nõ miatt ez a jóság .
Feride Mahirnak elmondja Suna tettét és azt gondolják nem csak a nõ lehetett ebben , más is benne van .
Kellemes hétvégét !
malvinkicska 2016 máj. 07. - 09:04:50
(1069/1350)
Az hogy ki akarja szöktetni T-t, M, még csak terv, de az a szemét elfogadta. Feride rájött Suna kémkedett utánuk, a nõ is megbánást mutatott, de ki tudja ezeket a szürke lelkû embereket, mit gondolnak. Orhan nem mondott igazat az apjának, és kéri Serdart, helyezze el az apjától szerintem hazudik, és nyomasztja a dolog. Feride elment M-nél, mikor keresni akarta akkor csak megjelent M, és elmentek kezdte mondani Suna mit tett velük, és most azon gondolkodnak ki lehet még benne, az ügyben. Szép napot neked.
malvinkicska 2016 máj. 06. - 10:19:37
(1068/1350)
A te véleményed annyival toldom meg Mahirnak nagyon okos szerep van írva és jól hozza is azt nagy penge, mint mindig. Feride rájött szerintem mikor vissza emlékezett Suna a hunyó a kis patkány nõ, a bíró rendes volt vele megmondta a tutit. Ayten remélem most már rájött, kivel bútorozott össze Necdet személyében, még egy nagy nõcsábász a K még dicsekedett vele miket kapott a férjétõl, az csal lesett. Szép napot neked.
10/10
Érsekvári 2016 máj. 06. - 09:35:43 10/10
(1067/1350)
Mahir bejut Turgut börtönébe , megint a Salih álnéven a régi gondnok helyét veszi át . Szigorú szabályok vannak , de neki mégis sikerül Turguthoz lejutnia , sõt bejutnia hozzá.....elég hihetetlen , de itt semmi nem lehetetlen .
Feridét nem hagyja nyugodni a gondolat és beszél az Ankarai bíróval aki sajnos megerõsíti Melih adta fel õket , árulta el a kapcsolatukat . Feride most Sunahoz ment kérdõre vonni õt .
Ayten váratlanul a klubba ment Necdethez , találkozik az énekesnõvel.....kezdi érteni a helyzetet .
Szép napot kívánok neked .
malvinkicska 2016 máj. 05. - 10:42:55
(1066/1350)
Nekem már sok amennyit foglalkozik a Melih halálával F ez már nem normális, nem voltak õk ilyen jóba amit most követ, aztán mikor Suna megmondta a valót akkor csak nézett F, mint Jani a moziban, hogy hogy is van ez most. Mahir elég jó úton van ami a Tügyet illeti, csak nem tudják ki a mozgató rúgó nem más, mint M S, csak tudódna márki valami értelmes dolog, mert futják a sok érdektelen köröket. Necdet csajozik. Suna, mintha javult volna Feride irányába segíteni akar neki, vagy lehet ez is csapda, itt semmi sem biztos.
10/10
Érsekvári 2016 máj. 05. - 10:38:02 10/10
(1065/1350)
Üdvözöllek ! Mahir beszélgetése Feridével érdekes , sejtik valami nyomós oka lehet , ha Turgutot átvitték másik börtönbe oda ahol tehetetlen .
Ezt a hírt késõbb Erdal az ügyvéd megerõsítette .
Orhan átkerül apja cellájába , Nazif nem tudja hova tenni a különleges bánásmódot Orhan körül . Van valami gyanúja köze lehet a megölt férfihez . Turgut kínlódik teljesen magára hagyták .
MS megint említi , hogy mindenki azt kapja amit megérdemel , bárcsak már õ következne .
Suna elakarja mondani Feridének amit Melihrõl tud , de Feride felháborodik és ott hagyja , de késõbb visszaemlékszik a beszélgetésükre miket mondott neki Melih . Suna rendes kezd lenni Feride mellett van , kellene is egy jó barát neki .
malvinkicska 2016 máj. 04. - 19:19:42
(1064/1350)
Köszöntelek, nagyon bekeményített T-nek mivel a fiát miatta veszítette el, és úgy látom meg tudom is bosszú álló, de megérdemli a mocsok. M és F aranyosak, mikor együtt van jelenetük. Ayten nem sejti másik nõ van a dologban a nagy tisztességes csajok csábulnak, Necdet érti. Orhan még ki lett tüntetve új lakosztályt kapott. A Nazif ügye nem rendezõdik többet van börtönben , mint kint szegény. A többi sorozatot egyet sem láttam, majd pótolom.
10/10
Érsekvári 2016 máj. 04. - 12:03:52 10/10 Előzmény malvinkicska
(1063/1350)
Necdet már az új nõnek kedveskedik , Aytent semmibe veszi az van amit õ mond neki . Új házba költöznek , de Ayten nem örül neki a húga sem . Turgut az ítélet miatt megroggyan kissé , de amikor MS - t találja a cellájába azt gondolja ez csak színjáték volt , de mégsem az MS a torkának ugrik és a fiát megakarja torolni Turguton nem hagyja büntetlenül . Viszont Turgut se hagyja magát akkor mindent elmond MS -rõl . A miniszter egy kegyetlen utasítást ad a belügyes férfinek szállítassa át Turgutot egy kemény börtönbe , ahol megkapja a kõkemény büntetését .
Mahir ezzel az ítélettel nem sokra megy az apja ügyét nem hozta elõbbre , semmi nem tisztázódott .
Serdartól elég kevés információt tudott meg .
10/10
Érsekvári 2016 máj. 03. - 11:34:44 10/10
(1062/1350)
Folytatódnak az izgalmak . Feridét a levél tartalma téves irányba viszi , mert amit géppel írt a belügyes férfi abban arra utal Melih a felesége miatt követte el a tettét .
MS jelenete a sírnál nem hatott meg , mindig is szemét volt az is marad . Most a titkos rejtekhelyet kutatja hol lehet .
Turgut a rabszállítóból jókedvûen lép ki , de az ítélet után már lefagy a vigyor a képérõl , a nagy okos megkapta ami jár .
Yasin kollégája Kemal teljesen úgy néz ki mint Mahir / Kenan / , a fekete haj , bajusz arcra is hasonló csak alacsonyabb .
malvinkicska 2016 máj. 03. - 08:59:05
(1061/1350)
Köszöntelek a mai rész nagyon jól sikerült eltörte a ceruzát a bíró, tehát bûnös Turgut a felesége megölésével, valóban így is volt. Feride apja bosszút állt rajta, kint volt a fia sírjánál, és megfogadta megfizet aki ezt tette vele, ezek ölnek elevenítek, nem semmi az biztos. Yasin nagyon szereti Songült elvitte reggelizni, és vigasztalta, ne féljen nem fogják megölni. Kígyó besétált a csapdájába az is érdemli, annyi sok itt a rossz arc elég számon tartani. Turgut képérõl lement a kaján mosoly, azt szeretném ha lábbal akasztanák fel és napokig lógna annyi rosszat tett már, az emberekkel. Feride és Mahir ahogy egymásra néznek ilyen esetekben is az a pár pillanat utánozhatatlan, az ad naponta erõt ehhez a kemény sztori nézéséhez.
10/10
Érsekvári 2016 máj. 02. - 13:55:31 10/10
(1060/1350)
Megnéztem a Végtelen sz-t , nagyon szuper jól bonyolítják . El kell mennem most , de ma még írok neked !
10/10
Érsekvári 2016 máj. 02. - 11:23:12 10/10
(1059/1350)
Üdvözöllek ! Feride apjába egy fikarcnyi lelkiismeret se szorult , ilyet tesz a lányával az arcába hazudik .
Aztán elolvassa a levelet , de abból megtudja Turgut sokat ártott a fiának , legalább megbosszulná . Osman fiú elmondja
Yasinnak mit terveznek ellene . A lány megkérdezi Feridét a levélrõl és amikor kiderül nem kapta meg , hogy az apjának adta át . Feride az anyját kérdezi tud e errõl valamit , de õ sem tud semmit .
MS-t kérdõre vonják a levél miatt , aki kénytelen egy másik levelet íratni a belügyessel , aki írógépen írja amit diktál neki MS szenvedõ mártír pofával . Szegény Feride jól átverte az apja , a levélben mellékelt kulcs is hozzá került .
malvinkicska 2016 máj. 02. - 11:14:20
(1058/1350)
A levél históriát is addig húzták az is illetéktelen kézben került, ez direkt így van írva, ezek szenvedjenek, aza mocskos apja még galádabb, mint T. Az a mocskos megölette a bírót azt nem hiszem , hogy ennek sok a valóság alapja régen is nyomoztak dolgok után és nagyon okos dolgokkal jöttek rá, szerintem ez már szappan opera a javából, engem nagyon bosszant mikor ilyen sok a hiteltelen eset benne. Ami még nem valós, csak nekik sikerül minden, mikor Mahir és Yasin sokkal okosabbak, igaz õk befolyásos embereket alakítanak ,na de akkor is ez egy kicsit már sok, ettõl nagyobb embereket is tettek el láb alól.Azt várom mennyi sok rettenet lesz még benne azt olvastam a harmadik évad, még rondább lesz. A véleményem az egy téma ennyi 2-ás bölümöt nem bír el, hogy hiteles és néha még hihetõ is legyen.
10/10
Érsekvári 2016 máj. 01. - 20:07:53 10/10
(1057/1350)
Melih dolgait átnézik az újságnál , de nem találnak semmit . A kollégájától tudják meg nemrég Ankarában járt . A bíró tovább nyomoz és akit keres meglátja a folyosón , aztán próbálja kideríteni kilehet a belügyes ember. Mahirt hívja telefonon , de csak üzenetet tud hagyni , hogy találkozni akar vele . Songül elmondja Osmannak a történetüket és , hogy Necdetre gyanakszik . A fiú elmegy a bátyjához , de az elmagyarázza mi a helyzet . A bíró egy kávézóba várja Mahirt , ekkor váratlanul megjelenik MS , aki alaposan kikérdezi a férfit és elmegy . Egy idõ múlva Mahir is megjön aki már holtan találja a bírót . MS keze van ebben is , hogy megmérgezték a bírót , mert az Mahirnak akart segíteni .
A lány Mualla találja meg a levelet amikor elteszi a kötényébe örültem , de aztán ez a süket odaadja MS-nek , de abban a pillanatban belépett Feride . Az apja nézése legalább mint egy többszörös gyilkosé olyan ronda volt .
Mit tesz ez a mocsok ember most mit mond a lányának , biztosan valami rossz dumát fog nyomni .
malvinkicska 2016 máj. 01. - 12:06:10 Előzmény Érsekvári
(1056/1350)
Május elsõ vasárnapján anyák napja van szépen süt a nap, szeretettel köszöntelek. A létezõ rossz ebben minden benne van, most megmérgezte, a bírót az a szemét Feride apja, ez azért már sok amit ebben a sorozatban követnek, nem a vétkesek halnak meg a védtelenek. az igaz nagyon el tud fáradni egy történet, nem kell abból olyan hosszú ez is úgy van, ez is fárasztó már. Osman ismeri a mocskot, milyen a tesója de az tagad mindent, az a legkönnyebb. A következõkben én már jóra nem is számítok ez csak a rablókról szól.
10/10
Érsekvári 2016 ápr. 30. - 15:09:34 10/10
(1055/1350)
Köszöntelek ! Mahir szép vigasztaló szavai támasz most Feridének . Minden második hozzászólót a levél foglalkoztat , bevallom engem is . Direkt húzzák az idõt aztán kitudja mi lesz . Necdet már válaszra sem méltatja az õ szultánáját csak közli este nem jön haza . Songül gyanítja mégis Ayten fecsegte ki a titkot . Mahir elmondta Turgutnak vallja be a tettét , megfenyegette amennyiben apjának baja lesz , egy perc nyugta nem lesz tõle . Szokatlan módon egy szót sem szólt Turgut csak nézett maga elé.
A bíró lányát Mahir elrántotta az autó elöl , másnap elment megköszönni Mahirnak , akinek csak halvány információt mondott , mivel nem tud többet õ sem . A bíróságon aztán mégis utánanéz bizonyos dolgoknak .
Végre jó ma az idõ , kedvez a programoknak .
malvinkicska 2016 ápr. 30. - 12:49:31
(1054/1350)
A bíró enyhült, már de sajnos nem írták be, ki csinálta, de tudjuk a Feride apja T a mocskok, azok akarják eltenni láb alól ne derüljön fény a rablásukra. A szerelem köztük nagy ahogy alakítanak, azt utánozni nem lehet az biztos, mindenütt csak jókat lehet olvasni felõlük de ezt, mi is tudjuk. Turgut nem talált papírt hiába kerestette, hátha F talál valami bizonyítékot abban reménykedem, és az öreg meg menekül. Necdet nõzik újra csak tudná meg Ayten.
Nagyon szép és kellemes hétvégét kívánok.
10/10
Érsekvári 2016 ápr. 29. - 12:22:03 10/10
(1053/1350)
Üdvözöllek ! A kislány megzavarta Feridét amikor felsírt így felhagyott a kereséssel . A bíró kiment Mahirhoz , de nem mondott el semmit , pedig lelkiismeretes embernek látszik csak félti a családját.
Turgut is tud Melih régi ügyérõl hívta is rögtön MS - t ahogy elolvasta az újságot . Songül bezzeg most lapít , minden bajért felelõs , hogy elmondta Aytennek . Persze az is tagadja , hogy továbbadta volna . Necdet úgy mocsok ahogy van .
Már az új nõvel volt éjjel , Ayten ráfog jönni akkor legalább lesz mivel foglalkoznia .
Mahir nem hagyta egyedül a gyászban Feridét elment a temetésre .
malvinkicska 2016 ápr. 29. - 10:59:56
(1052/1350)
A bíró az már biztos meg van félemlítve sajnos ezek a szemetek, minden rosszra képesek sajnos. A fia temetésen is a rablókkal, van el foglalva valami különös egy állat faj. Feride nagyon meg van törve rosszul érintette a halál, mindenki a bizonyítékot keresi, remélem nem aza rabló T embere fogja megtalálni, mert akkor nagyon mérges leszek.A temetés elég érdekes váncogtak, alig várta Mahir, hogy a volt võlegény elmenjen a sírtól, rögtön ment Feridéhez vigasztalni, Songül elment Aytenhez, , hogy nem e mondta el valakinek a titkot, Necdet most nagyon rondán viselkedik, olyan agresszív. Jól láttam én sok idõ amíg rendezõdnek a család dolgai. További szép napot neked, itt esik az esõ nagyon szomorú az idõ.
10/10
Érsekvári 2016 ápr. 28. - 09:56:02 10/10
(1051/1350)
Ez a telepátia nagyon is mûködik , gondoltam egyszerre írunk . Szinte tök egy véleményen vagyunk ami a lényeget illeti .
Lassan akar javulni az idõ , de a napocska már próbálkozik .
Kellemes napot :)