Zavarban vagyok. Offenbach Kékszakállját láttam szombat délután, éppen két héttel a MüPa-beli Bartók-Kékszakállú után. Nem ettõl vagyok zavarban, hanem az Operettszínház produkciójától. Offenbach zenéje szép és szórakoztató, de sokkal egysíkúbb mint teszem azt -hogy a közelben maradjak- nagy kedvencem, a Hoffmann meséi. Néhány számot, prózai részt is nyugodtan kihúzhattak volna. A második rész túl hosszú, de már az elsõ részben eltévedtem a \"ki kicsoda\", mi-miért-merre-meddig zavaros útvesztõjében. A cselekmény Kékszakáll megjelenésétõl vált számomra úgy-ahogy követhetõvé, de részleteiben ma sem tudnám elmesélni, mirõl szól a darab..Biztosan bennem van a hiba. Offenbach illetve operettjei ismeretesen aktuál-politizáltak (ennyit a \"zenében ne politizáljunk!\"-elvet vallók igazságáról), következésképpen a szövegek mára elavultak, átigazításuk elengedhetetlen. A szemet gyönyörködtetõ egyetlen, art-deco díszlet (tervezõ: Balázs Juli) és a ruhák (tervezõ: Pattantyús Dóra) alapján talán a múlt század 30-as éveibe helyezhették a cselekményt, de az is lehet, hogy a mába. A rendezõ (Székely Kriszta) nem meglepõ: vastagon beépítette mának szóló mondanivalóját, üzeneteit a sorok közé. Bányai Tamás világításterve most is élményszerû. Roppant igényes és színvonalas a zenekar és a kórus munkája, ha szabad mondanom: úgyszólván operai minõség! (karmester: Dinyés Dániel, karigazgató: Drucker Péter-Szabó Mónika) A táncokat (koreográfus: Kulcsár Noémi) kicsit keveselltem, lehet, hogy telhetetlen vagyok. Az énekesek-színészek vegyesen teljesítettek. Raoulja után nagyon vártam Boncsér Gergelyt, még az elõadás napján (!) is az õ nevét olvastam az interneten, a helyszíni kiíráskor derült ki a csere: azóta már tudom, hogy Boncsér A rajnai sellõk Erkel-premierje miatt nem is énekelhette aznap a szerepet. Ez bizony átverés! Varga Donátot, akinek neve egyáltalán nem szerepel/t a kettõs szereposztásban, láttam már a Kamra Cosi-produkciójának egyik próba-elõadásán: úgy hiszem, az illetékesek nem gondolták teljesen át (cím)szerepeltetését, amit a fentiek ismeretében immár beugrásnak sem lehet nevezni. Kékszakáll ugyanis egy roppant összetett, abszolúte élvonalbeli szólóénekesi-színészi kvalitásokat igénylõ figura. Errõl ennyit. Bordás Barbara megerõsítette korábbi benyomásaimat: szinte (?) operai minõségû hang, remek színpadi mozgás, telivér egyéniség. Jeles! A két játékmester közül Peller Károly tetszett jobban, Langer Soma szerepe valahogy körvonalazatlanabb vagy ismét csak én vesztettem el a fonalat. Bojtos Luca jó a seconda donna zûrös szerepében, különös volt Dolhai Attilát pizzafutárból fejkendõs keleti herceggé változó \"secondo amorosoként\" látni, mert amiben fellép, ott többnyire õ \"A\" bonviván. Szacsvay László pályafutását évtizedek óta tisztelettel követem, örülök a Nemzet Színésze- tagságának. Ebben a szerepben nem ragaszkodtam volna hozzá, különösen akkor, amikor énekelnie kellett (volna). Kállai Bori királynõi megjelenése, vonzó személyisége szintén addig hódító, ameddig nem kell énekelnie. Errõl meg ennyit. A közönség az Operettszínházban elmaradhatatlan és örök vasfüggönyös-meghajlásokig sokat vastapsol(t).