Téma: Kenny Lin

Riamara 2021 dec. 07. - 14:06:20
(4547/4727)
Luoyang - A történet a Long Ballada után, és a Changan előtt játszódik.
Wu császárné ugyanis a Long Ballada császárának ágyasaként kezdte a karrierjét, majd a császár halála után hozzáment a trónörököshöz. Nagyon izgalmas az élettörténete. http://wiki.konfuciuszintezet.hu/index.php/Wu_Zetian
Bár uralkodóként tehetséges volt, azért én nem lettem volna a rokona. Több családtagját intézte el, mint bárki más.
Riamara 2021 dec. 07. - 13:56:49
(4546/4727)
Luoyang 1. rész - indul a fordítás
Luoyang több dinasztia fővárosa volt, beleértve a Zhou dinasztiát is, melyben Wu Zetian császárnő uralkodott. (Az egyetlen nő a kínai történelemben aki saját jogán volt császár)
A történet a császárnő uralkodásának mendöntésére irányuló összeesküvés körül forog.
Gao Bing Zhu egy nyomozó, akinek az a feladata, hogy kivizsgálja a császárné egyik informátorának halálát. Nyomozása során akaratlanul is gyanúsítottá válik.
Az ügyben Baili Hongyi, egy miniszter fia is nyomoz. Akinek másodlagos célja, hogy igazságot keressen apja számára, akit meggyilkoltak.
A harmadik személy pedig, akinek ugyanezt a feladatot adták, Wu Si Yue, aki egy palotaőr. Rájön, hogy a gyilkossági ügy mögött sokkal több van, mint az elsőre látszik.
Bár mindhárman egy cél érdekében dolgoznak, egyáltalán nem kedvelik egymást. Ami még izgalmasabbá teszi a történetet.
bori4 2021 dec. 01. - 22:07:15 Előzmény Riamara
(4545/4727)
Micsoda meglepi! Nagyon örülök, reméljük jó sorozat lesz :))
Riamara 2021 dec. 01. - 21:39:48 Előzmény bori4
(4544/4727)
Úgy tűnik, hogy én :D
Legalábbis lefoglaltam magamnak még a nyáron. :D
Most már csak a feliratot várom.
bori4 2021 dec. 01. - 21:09:56 Előzmény Riamara
(4543/4727)
Huha, ismét Huang Xuan a láthatáron... :)))
Tribes óta nálam nyerő :))))
Tudni lehet, hogy ki fordítja?
Riamara 2021 dec. 01. - 20:42:16
(4542/4727)
A mai nappal elstartolt a Luoyang, című kosztümös akciókrimi sorozat. Aminek különös érdekessége, hogy az írója ugyanaz, mint a Changan leghosszabb napjáé. A rendezője pedig a legendás Fuyaot, és a nemrég bemutatott Jin Jui Linget mondhatja magáénak. Ha nem tudtam volna, hogy ki az író, akkor is azonnal Changanra asszociáltam volna. Ugyanaz a tempó, ugyanaz a stílus, és hasonlóan lenyűgöző látvány.
A szereposztás is elég parádés. A karakterek pedig itt is roppant figyelemre méltók. Megjegyzem az egyik főhős akár Zhang nyomozó ikertestvére lehetne.
https://www.youtube.com/watch?v=b5ATCj-ymLw
bori4 2021 nov. 14. - 16:28:50 Előzmény Riamara
(4541/4727)
Valóban nem a kedvencem, itt sem tetszik... :)))
Ment e-mail is mielőtt ezt olvastam.
Riamara 2021 nov. 14. - 15:26:27
(4540/4727)
Belekezdtem egy vadonatúj kínai sorozatba is. A történet 1927-ben játszódik Sanghajban. Abban az időben, amikor a különböző hadurak csatároztak a hatalomért.
https://www.youtube.com/watch?v=SZiPMRlNDIc
Ahogy az előzetesben is látszódik, a férfi főszereplő a Goodbye my Princess koronahercege. Tudom, hogy te nem kedvelted őt. Ráadásul itt is hasonló karaktert formáz meg. De mikor annyira jól állnak neki az ilyen genya szerepek. :D
Egy hadúr fiát játssza, aki apja halála után megpróbálja annak hadseregét összetartani. Mi tagadás, nem válogat az eszközökben. :) simliskedik rendesen. Sanghaj leggazdagabb emberét akarja a lányán keresztül megkopasztani. De a csajsziban emberére akad. :D Így hát kénytelen lesz szövetségre lépni vele.
A lány az apja első házasságából való, eddig Japánban élt az édesanyjával, aki viszont meghalt, így most hazahozza hamvait, hogy eltemesse a szülővárosában. Apja közben újra megnősült, a házvezetőnőt vette feleségül, és van tőle egy másik lánya is, akik mindent elkövetnek, hogy kisemmizzék az idősebb lányt. Látszatra egy Hamupipőke történet. De hősnőnk nem az a leányka, akit csak úgy ki lehetne használni.
A főhőssel a hajón ismerkedik össze Sanghajba jövet, nem semmi körülmények között.
Persze azonnal beindul a párharc kettejük között. :D
Riamara 2021 nov. 12. - 16:33:01
(4539/4727)
A sorozat címszerepében a Goodbye My Princess hercegnője szerepel. Itt sokkal megfontoltabb, és műveltebb hölgyet alakít, de akinek jó nagy adag bátorsága, és remek humorérzéke is van.
Négy pasi kering körülötte. (ebből kettő a férje, kettő meg a vőlegénye) Szerethető remek karakterek. (még ha az egyik néha kissé megszállottnak tűnik is)
A főhős személyében pedig egy új kedvencre leltem. Láttam már őt más sorozatban is. A Princess Agentsben például rettenetesen lehetett őt gyűlölni. Most viszont bizonyította, hogy hősszerelmesként legalább annyira jó. Nagyon karizmatikus, és roppant tehetséges.
Viszont pont miatta lett a sorozat megosztó. A kínai nézők ugyanis rondának tartották. Még a producernek is nekimentek. Amit nem is értettem, mivel szerintem férfiasan vonzó. A nemzetközi nézők aztán jól megvédték, mondván, hogy erre a szerepre nem is találhattak volna alkalmasabb színészt. Egy fiatal tábornokot alakít, aki élete felét a határvidéken töltötte, akinek hatalmas egója, és még hatalmasabb szíve van. A hősnőt pedig imádja, és kezdettől fogva sejti benne a gyermekkori szerelmét. Amit persze a lány (mindekettejük érdekében) tagad.
Riamara 2021 nov. 12. - 16:11:41
(4538/4727)
Én is befejeztem egy kínai sorozatot. A címe Jun Jiu Ling volt. Nagyon kedveltem. Olyan nosztalgikus volt, mert azokra a kosztümös sorozatokra hasonlított, amik miatt rákaptam az ázsiai filmekre. Ahol fontos a mondanivaló, sok üzenete van, a karakterek jól megírtak, a színészek odateszik magukat. https://www.youtube.com/watch?v=Lq2cIsRmSfs
Kicsit hasonlít a felütése a Long Balladához. Itt is egy olyan hercegnő sorsát követhetjük nyomon, akinek az apját az éppen uralkodó császár ölte meg, neki pedig menekülnie kell. A tanítója menti meg, akitől orvoslás tanult. Átplasztikázott arccal új életet kezd orvosként, de közben azért igyekszik kinyomozni, hogyan, és miért ölték meg az édesapját. Miközben aggódik a palotában maradt öccse és nővére miatt. Ugyanakkor hálából, amiért a tanítója, és annak lánya a saját életüket áldozták fel érte, felelősséget vállal a családjukért. Híres orvossá válik, akivel az udvarnak is számolnia kell.
(Érdekes látni a korabeli egészségügy és a hatalom viszonyát. Jó sok az áthallás.)
Riamara 2021 nov. 10. - 17:41:34 Előzmény bori4
(4537/4727)
Igen, a nomád életnek megvolt az a varázsa, hogy ha valami nem tetszett, akkor egyszerűen tovább álltak. :))

Már az elején írtam, hogy két kedvenc színésznőm játszik a sorozatban. Zhao Lu Si is a formáját hozta. Már láttam őt más sorozatokban, és ott is igen jó volt. Nagyon kifejező a játéka.
bori4 2021 nov. 10. - 17:23:35 Előzmény Riamara
(4536/4727)
Ja igen, a szereplők... személy szerint engem jobban megfogott a kishercegnőt alakító szinésznő játéka. Persze lehet, hogy tőle már megszoktam egy bizonyos szintet, szerintem azt hozta is. Mimi alakítója sem volt rossz, viszont a császár szerintem nem volt jól instruálva, mint egy búbánatos, lelkiismeretfurdalásos apuka - nehezen tudtam elképzelni, hogy a félelmetes Tang dinasztia császára - ahogy írtad is, elvileg a legsikeresebb volt.
Sasunk valamicskét hozott később, de szerintem ennél karizmatikusabb, keményebb legény jobban állt volna a szerepnek.
A zene, záródal maximális 10 pont, de erről már beszéltünk. Csodaszép volt a végén ahogy felcsendült, nem untam meg. :)))
bori4 2021 nov. 10. - 17:06:46 Előzmény Riamara
(4535/4727)
Az is nagyon megfogott és vitte a fantáziámat tovább, ami a Farkasok és a Sasok között a végén lejátszódott - ahogy a két vezér útjra engedte a másikat "majd találkozunk még!" felkiáltással. Hány ilyen törzsi huzavona oldódhatott meg pillanatnyilag úgy, hogy volt hova menni, felépülnie az éppen ellenséges népnek.... aztán néhány évszázad múlva hatalmas erővé duzzadva, alkalmas vezér alatt mi mindenre lett képes. Végülis egy nép voltak, ha éppen Dzsingisz lett a főnökük később, félelmetes birodalmat is létre tudtak hozni... :))
Riamara 2021 nov. 10. - 16:34:13 Előzmény bori4
(4534/4727)
Teljesen egyetértek. Nem véletlenül lett az év egyik legnépszerűbb sorozata. Delriba valami díjat is kapott érte. Teljesen jogosan, mert remekelt, Changee szerepében.
Ami Khatunt illeti, olvastam a fórumokon egy érdekes fejtegetést. Valaki azt írta, hogy Khatun voltaképpen Changge altertanív figurája volt. Hasonló sorsvonallal. Csak a jellemükből adódóan más-más kimenetellel.
bori4 2021 nov. 10. - 11:01:49 Előzmény Riamara
(4533/4727)
Ballada - végére értem. Összességében sokkal jobb volt, mint a nagy átlag. Cselekménydús, változatos helyszíneken, több kedvelhető karakterrel. Barátság, szeretet-szerelem, húség, eltökéltség magas hőfokon izzott ebben a sorozatban. Érdekes és tanulságos történet volt.
Különösen a vége ragadott meg, ahogy két főhősünk sorsa alakult - hagyták, hogy éljék az életüket, szabadon szárnyalhatott az ember képzelete, mint a jelenetben a solyóm ... hogyan is élhettek tovább.... :)
Még a sok bajt okozó khatunra sem lehetett maradéktalanul haragudni, hiszen ő is áldozata volt a kornak, a dinasztiája sorának... Azt véltem kihallani a fiatalkori visszatekintéséből, mintha nem is lett volna született nemes - egyszerű lányként túszként (feleségnek) elküldték az előző császári ház nevében, álhercegnőként a pusztába... Négy kán felesége lett, háát volt mit lenyelnie... A valódi kékvérűek meg sunyin megbújtak a palotáikban. Ha innen nézzük igen nagy utat járt be, nem csoda, hogy elvakult és mániákus lett.
Riamara 2021 nov. 07. - 12:53:42 Előzmény bori4
(4532/4727)
Nekem tetszett, ahogy a pasik kitotózták, hogy ki harcoljon a hercegnőért. :D
Changge amúgy is tök lökött javaslattal állt elő. Szerencsére Sun a humoránál volt. Nem is tudom hogy gondolta ezt a lány.
És most már Shuyu is a sarkára állt, és inkább Cupidót játszott.
Igen Hao Du egy kissú túl lágy (mondhatni papucs) lett. :))
Akkor most már csak a nagy finálé van hátra.
bori4 2021 nov. 07. - 12:11:17 Előzmény Riamara
(4531/4727)
Jól megdolgoztattalak, de nagyon jól jött a részletes válasz... :)
Hosszú időhúzásnak éreztem, mire végre eldőlt, hogy a morcos kedvencem nyerte el a hercegnő kezét - naná.... Viszont ebben az új karakterben kevésbé tetszik a pasi, bevallom.. Hidegszívű, tűpontos testőrnek, vagy kopónak tökéletes volt. :)
Most már nem sok van hátra, 44. után talán jobban fel is pörögnek az események.
Riamara 2021 nov. 05. - 17:44:42 Előzmény bori4
(4530/4727)
A síremléknél Changge még úgy hitte, hogy Li Shimin gyilkolta meg az anyját. Ezért volt olyan vele, amilyen. Hisz épp itt esküdött bosszút anyja haláláért. Sun meg ugye nem a császár alattvalója.
Az első kételyt az ültette el a lányban, hogy a nagybátyja láthatólag szeretettel ápolja édesanyja emlékét. És őt is mindig kiedvesen fogadja, akármilyen keményen támad rá.
Aztán Wei papa meglebegtette az igazságot. Miszerint Changge anyja figyelmeztette anno a jelenlegi császárt, ezzel voltaképpen elárulva a férjét. Így indult a puccs, és így halt meg a koronaherceg.
Aztán elmesélte azt is Changgenak, hogy mentette meg egykor Li Shimin az édesanyja életét, és hogy szerettek egymásba. Csakhogy a herceg akkoriban tábornok volt, és hadjáratba vonult. Közben meg a koronaherceg megerőszakolta a menyasszonyt, és ágyasává tette. Mire a vőlegény visszatért, a lány terhes volt.
És még valamit megpendített. Nem szabad mindig a látszatra hagyatkozni. Szóval nem biztos, hogy az az igazság, amit Changge annak vélt, édesanyja halálakor.
Őszintén szólva, én elejétől sejtettem, hogy a nő öngyilkos lett. Minden erre utalt. A levél, hogy futi-futi elküldte a lányát a kolostorba, hogy megeskette, bármi történjék nem fog bosszút állni. A búcsú a kapuban. Ez mind arra utalt, hogy öngyilkos akar lenni.
De ez a következő részekben amúgy is feketén-fehéren ki fog derülni.
Riamara 2021 nov. 05. - 15:44:07
(4529/4727)
Khatun már hosszú évek óta dolgozott ezen a terven, és kezdettől fogva remekül alakoskodott. Így Sun kivételével mindenki meg van győződve róla, hogy ő az Ashila törzs anyja. Az előző kán és a mostani kán szerető felesége. A jövendő kán nagyszerű anyja.
Az ágyas segítségével pedig magát a férjét is meggyőzte arról, hogy ő egy szerencsétlen asszony, akit csak a fia sorsa érdekel.

Pedig nagyon is magasröptű tervei vannak. Vissza akarja szerezni Tang trónját, az Ashile törzs hadseregének, és a szomszédos országok haderejének segítségével.
Addig minden ment is a maga útján, amíg a kán partner volt ebben. És amíg Sheert tekintette az örökösének.
Csakhogy mikor Sun lelépett, a kán rájött, hogy rossz lóra tett, mert az unokaöccséből sohasem lesz megfelelő örökös. Na ekkor húzott bele Khatun, és betegítette meg a kánt. Mivel a pecsét is nála van, mindenki meg van róla győződve, hogy ő csak a kán parancsait hajtja végre, miközben lelkiismeretesen ápolja beteg férjét.

Ami a tábor átköltöztetését illeti, ez tök természetes. Ha még emlékszel a Legendás császárnéra, ott is folyton költöztek. És ott is úgy volt, hogy volt egy sátortábor és egy városi palota. Na itt is úgy van. Csakhogy a város, ahová a főhadiszállást költöztették régen a Sui birodalom egyik központi városa volt. Vagyis Khatun szülőföldje. Itt van aztán igazán nyeregben. A sátortáborban még a körmére nézhettek, de itt tényleg leginkább az ő emberei vannak.
Riamara 2021 nov. 05. - 15:40:52 Előzmény Riamara
(4528/4727)
Viszont a végleges szakításra a törzzsel csak akkor került sor, amikor a kán nevében elküldték őket harcolni Mobei ellen, a Medve csapattal. Miközben a Medve csapat vezetőjének kiadták a parancsot, hogy szabaduljon meg Suntól, és vegye át a seregét.
Sun, Changge tanácsára, az éjszaka leple alatt eljátszott egy csatát, mintha kikapott volna az ellenségtől, és szépen kicsempészte onnan a Sas csapatot. Majd hírnököt küldött a kán táborába, hogy elvesztették a csatát, és odaveszett az egész csapat.