Téma: Keresztanyu

6/10
Rojita 2021 okt. 14. - 11:35:54 6/10 Előzmény Mark1993
(3258/5118)
Vagy lehetne már hadnagy, a kora alapján. De pár napja egy topikkolléga feliratozva nézte Marozsán és Márk párbeszédét,(ahol belevágtak az "őr..." - szóba), - ott őrnagyot írt ki a program.
Szóval, kicsit misztifikálják ezt az embert.
Ami biztos, h Sótonyi ellen nyomoz, többféle megbízatás alapján. Egyrészt, alighanem a Katonai Ügyészségnek, mellette elvállalta a vidékfejlesztési államtitkár - Róza mama kérését is.
Amit Krasznahorkain keresztül kérnek, - állandóan és észrevétlenül kövesse az ezredest, (a piros kocsijával úgy, h Sótonyi általában Pesten van, Márk pedig Makkoson szolgál), sőt, ragassza fel az ezredesre a gyerekmatricát, az ugye a vicc kategória.
(Márknak kicsit fent is akadt a szeme, de nyilván segítséggel, majd megoldja. )
6/10
napraforgó 2021 okt. 14. - 06:16:26 6/10
(3257/5118)
Úgy láttam, hogy a nanotechnikai kismackókat Evelin és 4 testőre vette át, aztán egy kismackó Krasznahorkainál landolt. Ő pedig megbizta Pintért, hogy applikálja fel azt Sótonyira. Hát erre kiváncsi leszek, hogy ragasztja fel Sótonyira, hogy ő ne vegye azt észre. Ha a ruha alá ragasztja, akkor csak hang lesz, kép nem. Szabad bőrfelületre meg ne tudja úgy felragasztani, hogy ne látszódjon.
1/10
nappalitv 2021 okt. 14. - 00:41:15 1/10 Előzmény Rojita
(3256/5118)
Evelin tudná felhízelegni, de mivel ki lett rúgva, ki is van vele pertuban? Ludmilla? Biztos, hogy valami kamuszexvonal lesz a játékmackó a nagymedvére címmel.
5/10
Mark1993 2021 okt. 13. - 23:25:41 5/10
(3255/5118)
Pintér valóban őrmester, az őrnagy csak egyszerű színészi félremondás, ennyire nem inflálódnak a rendfokozatok.
6/10
Rojita 2021 okt. 13. - 22:41:45 6/10 Előzmény Mark1993
(3254/5118)
Sukorov és Sótonyi a kezdetektől rivalizál egymással. Hol együtt követnek el vmit, hol egymást fedezve, segítve bűnöznek. De mindegyikük szeretné legyőzni a másikat, esetleg megszabadulni a másiktól, hiszen ismerik egymás bűneit. Tudják egymást zsarolni. (Ahogy most Sótonyi megtudta társa vonatrablását. Pityke tanúvallomásával máris fogja tudni zsarolni Sukorovot.)
Az igazi rendőrség, ill. a Katonai Ügyészség Sukorov segítségével tudná Sótonyit végleg félre állítani. Hogy mondják szakszerűen? Vádalkut kötni a csokigyárossal. Ha Sótonyira vall, akkor nem állítják bíróság elé. Dehát, ez majd a történet végkifejlete lehet.
6/10
Rojita 2021 okt. 13. - 21:55:08 6/10
(3253/5118)
Ha valóban lehetne testkamerát rejteni egy matrica mögé, azt nem egy gyerekeknek való játékfigura mögé ragasztanám. Igaz, így vicces.
Eleve, választék kellene a matricákból. Megkérdezni egy tetováló szalont, h milyen figurát szoktak a ffi-ak magukra varratni és ezek alapján lehetne bővíteni a kínálatot.
Így marad a jó öreg Pegasus, ami ugye képet nem rögzít, csak hangot, - de rögtön megvan a beszéd-partner tel.száma és persze a neve is.
5/10
Mark1993 2021 okt. 13. - 21:29:16 5/10
(3252/5118)
Kezd érdekessé válni a történet, hogy Anatolij tényleg Sótonyi ellen fordult, csak miért van, hogy egyiket rendre a keresztnevén hívom, másikat meg a vezetéknevén ?
6/10
napraforgó 2021 okt. 13. - 19:58:26 6/10
(3251/5118)
És tényleg, mit rugóznak itt a Tatyika apján, annyira nem fontos, nem érdekes. Úgysem változtat semmin.
Gina anyasága sem sült el jól, elrabolta a gyereket, a házasságát tönkretette, sőt börtönbe került.
Egy apaság is csak cirkuszokkal járna. kinek jó ez?
6/10
napraforgó 2021 okt. 13. - 19:55:30 6/10 Előzmény nappalitv
(3250/5118)
Sótonyi mindig is szerette a pipihusit - lásd Evelint, de azért az túlzás lenne, hogy ő legyen Tatyika apja.
3/10
Pünkösdi Kató 2021 okt. 13. - 19:53:08 3/10 Előzmény Rojita
(3249/5118)
Azért Gina emlékezne Olegre - remélem. Szerintem Tatyi miatt szeretné megtalálni az apját, mert egyszer Tatyi meg fogja kérdezni. Gina örülhet, hogy Krisztina legalább foglalkozik az apjával.
1/10
offtopic
nappalitv 2021 okt. 13. - 18:24:46 1/10
(3248/5118)
Szerintem simán fel lehet, a sneci egy az egyben elmegy makrélának, a 15 centis keszegből bismarckot lehet csinálni. A lényeg, hogy le kell takarítani a pikkelyt és utána dörzsszivaccsal azt a szemét nyálkát is totálisan. Pont olyan lesz a tapintása mint a tengeri halnak. Mindenki áradozik a pucolt 3mm-ként irdalt halaimtól, és főleg ha már megsütve kapják, de amikor látják a pucolást azt mondják nem vagyok normális. :) Legutóbb busát füstöltem. Annak ki kell vágni a vörös húsát. A 10 kiklós dögnek alig van húsa, mert a feje az 1/3-a, a közepe egy nagy lyuk és iszonyat vastagok a szálkái (tilos irdalni a busát, utólag röhögve kiszeded) Törpét a legegyszerűbb, le kell forrázni, majd késsel lekapirgálni a bőrét. Nem fogóval barmolni, nem sóval, nem ecettel, nem budipucolót a fúrógépbe fogni, hanem forró vizet a kopaszra. A kopaszponttyal szintén ezt kell csinálni. Attól az undorító nyálkatrutyitól kell megszabadulni mindig minden hal esetén, de az uszonyokról is el kell tüntetni! Vendéglátós persze leszarja... A halászlét nagyon rühellem. kedvencem a párolt, de még inkább a párolt-füstölt hal.

Ma vettem sparban süllőfilét ajánlom figyelmedbe! Német youtuberek zander néven nyomják, vajon kell megsütni serpenyőben, majd valami gazt mellévagdosni, meglocsolgatni.

Egy szuvidizert is invesztáltam az aldiból valamire majd csak jó lesz, mert kvadrága és semmi más csak egy nyamvadt vízmelegító hajócsavarral, hőfokszabályzóval. (Szuicidernek hívom)
1/10
nappalitv 2021 okt. 13. - 18:08:08 1/10
(3247/5118)
Gina-Sótonyi? és persze Sótonyi a Tatyika papa
6/10
napraforgó 2021 okt. 13. - 14:40:49 6/10 Előzmény Rojita
(3246/5118)
Nevetséges.
6/10
Rojita 2021 okt. 13. - 14:39:20 6/10 Előzmény napraforgó
(3245/5118)
Tavasszal indították ezt a Tatyi körüli rejtélyt. Párhuzamosan fut még egy csomó megfejtésre váró, makkosi krimi szál is. Legalább, ezt a gyerek származása - vonalat akarják lezárni. (Azért még biztos futnak pár kört, h megtalálják azt az apát, aki ma már nem akarhatja tőlük elvenni a kislányt, mert vagy már halott, vagy eleve ő is családtag.)
1/10
offtopic
nappalitv 2021 okt. 13. - 14:29:19 1/10
(3244/5118)
Persze! Sügérféle, és invazív. akármennyit haza lehet vinni sőt tilos visszadobni csakhát az a baja ami a törpének. kicsi
1/10
nappalitv 2021 okt. 13. - 14:19:05 1/10
(3243/5118)
Piff, nem figyeltem fel rá. :)
1/10
offtopic
nappalitv 2021 okt. 13. - 14:18:06 1/10
(3242/5118)
Mi kis falunkban Sodró Eliza aspergerest játszik piszok jól.
6/10
napraforgó 2021 okt. 13. - 13:17:12 6/10
(3241/5118)
És mi a francnak kellene kideriteni, hogy ki Tatjána apja? Nagyon jól elvoltak kb. 8 évig azzal is, hogy nem tudták, hogy az anyja Gina. Most jobb, hogy tudják? Nem.
És ha megtudják, ki az apja? Miért lesz jobb?
5/10
Mark1993 2021 okt. 13. - 13:04:27 5/10
(3240/5118)
Damil bandájában 5-en is voltak, volt oda bejárása Ginának, és csak Damiltól vettek vérmintát, mi van, ha más és "eltűnt" tag az apuka ?
6/10
Rojita 2021 okt. 13. - 12:05:18 6/10 Előzmény napraforgó
(3239/5118)
Igen, Olegtől még nem vettek vért, csak ahogy írtad, a felmerülő problémák miatt, az lenne a jó, ha mégis ő lenne a biológiai apa. (Esetleg Oleg balesetben meghalt öccse?) Így elmúlna a felbukkanható apaveszély.