Téma: Keresztanyu

5/10
napraforgó 2021 nov. 29. - 17:21:29 5/10
(4730/4970)
Reméljük, hogy a sófuttató asszony utánanézett a kettős állampolgárságnak Ukrajna és Magyarország között.
https://www.ludovika.hu/blogok/ot-perc-europa-blog/2021/04/21/kettos-allampolgarsag-az-elet-hol-ad-hol-elvesz/

"Ukrajna 2021. március elején elnöki rendelet által tiltotta meg a kettős állampolgárok bármilyen hivatalviselését az országban. Zelenszkij elnök rendelete alapján az SZBU két hónapon keresztül méri majd fel az országban élő kettős állampolgárok számát és átvizsgálja a kettős állampolgárságra vonatkozó szabályozást, majd fél éven belül törvényjavaslatot terjeszt be, amely megtiltja a kettős állampolgároknak, hogy állami hivatalt, önkormányzati tisztséget, stratégiai fontosságú állami vállalatokban vezető pozíciót töltsenek be, valamint államtitkokat sem ismerhetnek meg. A rendelkezés rendkívüli mértékben érinti a kárpátaljai magyarokat is, hiszen nagy részük rendelkezik magyar állampolgársággal is.

Ukrajna 1996-os Alkotmánya egyébként egy állampolgárságot ismer el, ugyanakkor kimondja azt is, hogy az ukrán állampolgárt nem lehet megfosztani állampolgárságától és attól a jogától, hogy megváltoztassa állampolgárságát."

Nem tudjuk, hogy Krisztina a házasságával felvette-e az ukrán állampolgárságot, avagy az automatikusan megilleti-e. Mindenesetre Ukrajna csak arról rendelkezhet, hogy más, mondjuk magyar állampolgár az ő országukban nem vállalhat köztisztséget, arról nem rendelkezhet, hogy a kettős állampolgár Magyarországon vállalhat-e köztisztviselőséget.


Mark1993 2021 nov. 29. - 17:19:34 Előzmény Rojita
(4729/4970)
Igen, én voltam az a jogi tanácsadó és véleményező.

De még mindig tisztességesebb Márki-Zay, mintsem a nyugdíjkilopási szégyenletesség és a szavazatvásárlás, amit a másik tábor csinál.

Politika vége.
8/10
Rojita 2021 nov. 29. - 14:44:58 8/10 Előzmény Mark1993
(4728/4970)
Sztem, nem jó a hasonlatod. Kriszta, pillanatnyilag is Ukrajnában él. Bár, magyar állampolgár volt, de itt vki joghoz értő topiktárs, (talán Te) levezette, h ha ukránhoz ment férjhez, a magyar állampolgárságát automatikusan elvesztette és ma már csak ukrán állampolgár.

A felhozott úriember kettős állampolgár lehet. A kanadait szükségből felvette, ha jól olvasom, öt évig dolgozott külföldön, de nem mondott le a magyar állampolgárságáról se. Továbbá évek óta és pillanatnyilag is itthon él, sőt 3 éve megválasztott köztisztviselő.

Ilyen alapon gyanús az a 800 ezer külföldön dolgozó magyar is, akik előbb-utóbb anyagi érdekből fel fogják venni a munkahelyük állampolgárságát is - és egyszer, talán hazatelepednek és szintén vállalnának vmilyen politikai szerepet?

Egyébként olvastam, h a jelenlegi parlamenti képviselők közt is van számos kettős állampolgár. (Évekkel ezelőtt talán a Jobbik állt elő ezzel a " gyanús magyar képviselők" - gondolattal, de emlékeim szerint az országgyűlés nem tartotta veszélyesnek a gondolatot.

Sztem, veszélyesebbek azok az emberek, akik külföldön élnek, talán életükben nem jártak Mo-on, rólunk csak annyit tudnak, amit néha hozzájuk ellátogató aranyszájú és dús ajándékokat osztogató magyar politikus mesél. Ezek a jó-szándékú, de tudatlan, a XIX. sz-i Jókai álomvilágában élő határon túli magyarok a veszélyesek.
Mark1993 2021 nov. 29. - 14:02:30
(4727/4970)
Nem akarok politizálni, de ezt meg kell, hogy osszam.

Ki voltunk akadva, hogy Tatarenkó Kriszta ukrán állampolgárként hogy akar magyar polgi lenni, a valóságban is elkövetik ezt a bravúrt:

https://www.blikk.hu/aktualis/politika/marky-zay-peter-kanada-allampolgarsag-ellenzek/5p6xmhd
8/10
Rojita 2021 nov. 28. - 23:01:52 8/10
(4726/4970)
Még most is forgatnak.
Azt hittem, h a hideg miatt már leálltak - és már rég minden utómunkán van.
A lényeg, január elején lesznek képernyőn.
2/10
offtopic
Ordító egér 2021 nov. 23. - 19:05:17 2/10 Előzmény Mark1993
(4725/4970)
A YT-n van egy Mosfilm és egy Epic Media English nevű csatorna feliratozott filmekkel. Megnéztem a Fehér Tigrist, a Rzsevet, a Breszti erődöt, A cár gyilkosát (ez mondjuk nem háborús), ha megunom a műfajt, megpróbálkozom a krimikkel vagy a nem-vígjátékokkal.
Mark1993 2021 nov. 23. - 18:56:30 Előzmény Ordító egér
(4724/4970)
Milyen poszt szovjet háborús filmeket ? 9 Rota pl ?
2/10
offtopic
Ordító egér 2021 nov. 19. - 11:47:51 2/10 Előzmény luci87
(4723/4970)
Elárulok egy titkot: Nekem is. Marad az eddigi sorozatok (Mellékhatás!) visszanézése, valamint esetemben a (poszt)szovjet háborús filmek.
offtopic
luci87 2021 nov. 19. - 10:33:12 Előzmény Ordító egér
(4722/4970)
Oke.Igen,sajnos. Azért nekem hianyzik a sorozat. Tehettek volna be a helyere valami ujat,sok uj sorozatrol hallani,de hogy mikor indul pontosan nem tudom..
2/10
offtopic
Ordító egér 2021 nov. 19. - 10:19:31 2/10 Előzmény luci87
(4721/4970)
Így értettem. Legfeljebb csinnadratta, némi munka vagy még az sem, max. egy gödör marad hátra.
offtopic
luci87 2021 nov. 19. - 09:48:12 Előzmény Ordító egér
(4720/4970)
Vagy letettek, de soha nem epult meg..pl. uszodak..:)
Mark1993 2021 nov. 16. - 13:52:36
(4719/4970)
Sukorov magánkatonáinak normális, valóságos katonaruhájuk és felszerelésük van, viszont az Ukrán határőrök miért teljesen idétlen, egyértelműen színházi kellékjük van ?
2/10
offtopic
Ordító egér 2021 nov. 16. - 11:53:12 2/10 Előzmény napraforgó
(4718/4970)
A valóságban hány alapkőletételből nem is lett aztán semmi!
5/10
napraforgó 2021 nov. 16. - 11:43:42 5/10 Előzmény Ordító egér
(4717/4970)
Ez is nevetséges, hisz az a terület nem volt még épitési terület, ott csak egy alapkőletétel lett volna (kb. 1 négyzetméteren).
Hol van még ettől az épités! az egészből csak sok év múlva lenne valami.
2/10
Ordító egér 2021 nov. 16. - 11:15:59 2/10 Előzmény napraforgó
(4716/4970)
Szerintem csak akkor vehetné igénybe az állami szervek segítségét, ha az építési területre behatoló civilek előbb meghiúsították a munka megkezdését.
5/10
napraforgó 2021 nov. 16. - 10:58:34 5/10 Előzmény Ordító egér
(4715/4970)
Ezen én is gondolkodtam, hogy az a 4 fickó csak Sukorov zsoldosai, avagy valami állami katonák? Én arra jutottam, hogy nem lehetnek hivatásosok, mert egy állam csak nem adhatja a nevét ilyen magánakciókhoz. Sukorov meg a pénzéért az bérel fel, akit akar, habár bűncselekményt igy sem követhetnének el.
2/10
Ordító egér 2021 nov. 16. - 10:27:42 2/10 Előzmény napraforgó
(4714/4970)
A 4 ukrán "kommandós" is a vicc kategóriája. Ráadásul jogosult Sukorov ÁLLAMI közegek igénybe vételére? Az más tészta, hogy először valamilyen egyenruhás gengszterbanda közreműködésére támaszkodik.
Mark1993 2021 nov. 15. - 14:25:23 Előzmény napraforgó
(4713/4970)
Amikor Damil és Huba bevallották, hogy 800 liter benzint akartak csempészni az Ökörfurgonnal, csak úti baleset miatt oda a szállítmány, Tivadar megjegyezte, ha bizonyítható lenne, akkor is csak szabálysértési bírságolásos mennyiség, nem pedig masszív bűntett, amit a Btk is üldözne.

Borostyánkövezésnél Zénó találta fel, hogy az a furcsa formájú kő borostyán, előtte Tivadar mondta el minden idiótának, hogy mit mutogatja, milyen követ talált :D Azelőtt meg a lépésszámlálós órákkal fürödtek be a rendőrök, Zsiga kérdezte, hogy mindenkinek a karján óra, ráadásként 4 is, és megszámolhatná-e, erre Tivadar, hogy nem akarja egyenként a hajszálaikat is megszámolni ? :D
5/10
napraforgó 2021 nov. 15. - 14:17:50 5/10 Előzmény Mark1993
(4712/4970)
Tivadar Mirellának is megigérte, hogy minden bűne alól mentesül, ha tippet ad egy csempészakcióról. Mirella meg is tette, feldobta Damilékat a vodkacsempészettel, de nem tudok róla, hogy őt is levette a körözési listáról.
Aztán a 3 elfuserált csempészt Sótonyi utasitására Szapáry kiengedte a fogdából.

Igen, Tivadarnak minden egyéb bűncselekménynél fontosabb a piti kis csempészek tettenérése és elfogása.
Mark1993 2021 nov. 15. - 13:49:45 Előzmény luci87
(4711/4970)
Tudom, hogy visszavonták, de amikor Imi a pap meglövését tartotta fontosabbnak, mint a borostyánkövezést, azért Tivadar alaposan leszidta, és meg is jegyezte, hogy felesleges mellékszálak zavarják a csempészek üldözését.

Ügyetlen, és az államháztartást károsítani sem tudó falusi kiscsempészeket úgy kezel, mintha veszélyes címeres gengszterek lennének :D

És ha lehet, túlkombinálja Tivadar is, hogy Sótonyi a csempészek vezére :D