Tegnap volt az évfordulója a 13 aradi vértanú (Aradon több Honvéd tisztet végeztek ki, de aznap 13-at.), no meg Batthyányi Lajos kivégzésének. Ennek kapcsán voltak koszorúzások, megemlékezések, ahogy szokás. A közszolgálati tv csatornák leporolták a témához kapcsolódó filmeket az archívumban, és mûsorra tûzték õket. Minden évben ugyan azt a 4-5 filmet variálják, csak az változik, hogy melyik csatorna ismétli a mûvet. Ezért nem hibáztathatjuk õket, hisz, ha egyszerûen nem készül több film, akkor mást nem tehetnek, mint a régiket nyomják. Az mondjuk elég szomorú, hogy nincs szándék és mögötte pénz arra, hogy egy korszerû – nem mellesleg aktuálpolitikától mentes – nem öncélú, nem (ál)mûvészkedõ új film készüljön errõl a témáról.
De térjünk vissza rám. Választhattam, hogy a full depressziós Szirmok, virágok, koszorúkat nézem, vagy inkább a realisztikusabb, inkább történelmi adaptációnak minõsülõ – általam már kétszer látott – Klapka légiót. Cserhalmi jó színész. Arról nem tehet, hogy az általa eljátszott figura – számomra - nem életszerû. Arról nem is beszélve, hogy az ember e film után fogja a kötelet, felmegy a padlásra, és véget vet a nyomorúságos életének. Szóval maradtam a szabadságharc újbóli felszításának elvetélt ötletét feldolgozó Klapka légiónál.
Mint korábban említettem, már volt szerencsém ehhez az alkotáshoz. Láthatólag alacsony költségvetésû, de tisztességes mû, szerencsére kevés pátosszal, ami sajnos nem gyakran jellemzõ a történelmi filmekre. Inkább magyarázatot kíván adni arra, hogy miért volt hamvába holt ötlet a légió. Erre célzások, utalások is vannak végig a film során, de a gyengébbek kedvéért Törõcsik Mari – aki itt is zseniális, minden elhiszek neki, amit játszik – alias Szidónia mondja ki a tutit: - Túl késõn jöttek! Túl késõn!
Ez egyrészt és elsõsorban arra vonatkozik, hogy 17 évvel a fegyverletételt követõen, már kihunyt a tûz, nincs harcos hangulat. Sokkal inkább a békében élni akarás, gyarapodás vágya motiválja az embereket. Megmutatkozik az ellentét az elõbb kényszerbõl, majd késõbb pragmatizmusból a helyzetet elfogadó, abból a legjobbat kihozni igyekvõ ország népe, és az emigrációban élõk, ideológiailag izolált, ezért harcos tûzben tovább égni tudó kisebbsége között.
Ugyanakkor a késõ, jelenti a közvetlen politikai helyzetet is. A légió magyar földre lépése elõtt egy hónappal már lezajlott a döntõ ütközet az osztrákok és a poroszok között. A poroszoknak már nem kell a légió, és az általa elérni remélt eredmény.
Nem tartozik szorosan a témához, de érdekességképpen megjegyzem, hogy a filmben szerepel Tordy Géza, aki úgy tûnik nagyon huszáros megjelenésû, mert minden 48-as filmben megkínálják egy ilyen szereppel. Tény, hogy jól áll neki.
De, amiért ezt a cikket megírtam az a tény, hogy így, harmadszori megnézésre egész váratlanul hatott rám a film.
Éjjel veszettül gondolkodni kezdtem a témakörben. Miért bukott el a szabadságharc? Le kellett-e tenni a fegyvert Világosnál, vagy lettek volna katonai alternatívák? Miért késett ennyit a légió, illetve az új szabadságharc miért nem következett be? Lett volna-e értelme Klapka akciójának, ha tovább viszi a dolgot? A pesszimista kilátások ellenére, egy önfeláldozó északi betörés/hadjárat felszította volna-e a szabadság tüzét? Megannyi, soha megválaszolásra nem kerülõ kérdés, ami ma már nem bír jelentõséggel, mégis, tegnap este nyomasztóan, gyötrõen foglalkoztatták tudatomat.
Aztán rájöttem…
A film – nálam – tökéletesen elérte a célját. Elgondolkodtatott, emlékezésre ösztönzött. Ez többet ér, mint egy kiüresedett koszorúzás. Valóban megemlékeztem a szabadságharcról, az abban résztvevõ ismert, és ismeretlen emberekrõl, akik áldozatot hoztak az országért. A modern korban elharapódzott általános egoizmusban nem árt néha emlékeztetni magunkat, hogy nem körülöttünk forog a világ, és voltak, akik letettek valamit az asztalra közös ügyek terén. Ha ez a film másoknál és máskor is eléri ezt a hatást, akkor tényleg nem készült hiába. Méltó emlék egy korszak hõseinek. A mi hõseinknek.