Mondták a többiek, hogy írjam be, hogy a legjobb poén benne az, hogy "nekem olyan sárga cheese-crispies-es van".
Jó volt a film!

nem hiszem , hogy véletlenek a díjak, nem hiszem hogy véletlen hogy a szemle közönsége pont ezt szavazta meg legjobbnak, és hogy a diákzsûri is díjazta, meg hogy a legjobb rendezés díját is zsebre vágta dyga zsombor, plusz a vágó is magkapta a magáét. Nem azt mondom, hogy a sok díj már mindent igazol, de csak jelent valamit. Pláne ha egybevág a saját tapasztalattal. Kíváncsi voltam a filmre a díjözön után, és olyan élménnyel mentem haza, amit a sok semmiházi mai magyar film után nem is gondoltam volna (most csak azokról beszélek, amik hozzánk eljutnak: "a legnagyobbakról"). Szóval köszönöm az élményt, emberek. Egy értelmes film, ami után - bár tél van - abban a tavaszi késõdélutános hangulatban indultam el, amikor az ember a hosszabbik úton megy haza, hogy legyen egyedül még egy kis ideje. Hogy lopjon magának 5 percet? ;)

profi-szaga van a filmnek. nem ül meg egy divathullámot sem. a maga útját járja. nem akar olyan lenni, mint. nem akar a színészeibõl barbikat és keneket csinálni. a története életszerû, ehetõ, sõt rágható. én napokig rágtam. mert nem egy hamupipõke történet, amit hamar elfelejtesz, mert masnap este úgyis megkapod egy másik köntösben újra. nem mese. emberek története. színészek vannak benne, nem színes foltok futófénnyel.

mi az hogy erõltetett a történet? én pont azt szerettem benne, hogy nem az.
hogy minden összecseng a sztoriban, azt nevezzük erõltetésnek? mindenre van magyarázat a történetben? hogy a végén még a lány is hozzákapcsolódik a két férfi régi sztortijához?
ez nem erõltetés, hanem a sztori megoldása, és a végén ebbõl jön a jó arányérzékkel és ízléssel megtalált végkifejlet, feloldás. szerintem pl. a vége-jelenet, az utolsó gesztussal egyszerûen tökkéletes.
és hogy a csak szex jóbb lenne ennél? ugye csak viccelsz????

Elgondolkoztam rajta egy-két percig, és az jutott eszembe, hogy esetleg úgy lehetett volna szaftosabbá tenni a sztorit, ha alapból kihajítják belõle az idealizált házasságot és a gyerektémát. A szakács egyszerûen az a pasi volna, akivel a nej (vagy barátnõ) annak idején lelépett - tehát a fõszereplõben hirtelen feltör a keserû harag. Ráadásul a húg egy önelégült kis picsa, aki megsérti az izzadó lovagot. Úgyhogy Zoli kapva kap az alkalmon, és kegyetlenül lehúzza (megkopasztja) a kábult elitet, Lúdas Matyiként visszaaadva az alázást. Esetleg mindezt vaskos poénokkal elõadva.
De úgy nem lett volna lerágott csont? Nem tudom.
Mindenesetre kíváncsi lennék, mi volt az alkotói szándék.

Nézd, nyilván sok dologban igazad van. Amikor megnéztem, arra gondoltam: oké, és akkor mi van? Mi közöm van nekem ehhez? Tulajdonképpen elhatároztam, hogy jól fogok hozzáállni, ha már a filmszemlén ez lett a legjobb; és kíváncsi voltam, mit tudok belõle kihozni, azért kezdtem el róla írni. Tulajdonképpen magam is meglepõdtem, hogy milyen sok jót lehet róla összeszedni. Úgyhogy ezt nem is hagyom abba, mert van, ami még eszembe jutott; és serinte nemcsak önmagamnak hasznos az, hogy megtanuljak filmet nézni, befogadni. Talán még másnak is hasznára lesz; és nem csak ezzel a filmmel, hanem úgy általában, egy bármilyen alkotás értelmezése kapcsán.
Nos , ami nekem még beugrott a filmrõl és a vitáról, az Csehov. Sokan vannak, akiknek fizikai fájdalmat okoz az olvasása. Körülbelül ezt jelenti nekik: http://www.youtube.com/watch?v=QHYEKQBJ83E&feature=related Csehov a maga korában is sikertelen volt, Sztanyiszlavszkij kellett hozzá, hogy a darabjai ne bukjanak meg; õ tudta értelmezni annyira, hogy az a nézõk számára is fogyasztható legyen. Ma persze már mindenki úgy néz meg egy Csehov-darabot, hogy elõtte megtanulta az iskolában, hogyan kell érteni a mûveit, mit akart velük elmondani.
És mit is akart? Mirõl beszélt Csehov és még néhány orosz író? A felesleges emberrõl.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Felesleges_ember
És vajon hogy jön mindez ide? Arra gondolok, hogy a kapcsolat a következõ lehet: ennek az alkotói generációnak már nincs használható, komoly emléke az elõzõ rendszerrõl, nemhogy az akkori politikai ellenállásról volna. Lekéste a rendszerváltást, a „hõskort”, amikor még minden olyan nagyszerûnek és ígéretesnek tûnt, és amikor mindenki politizált vagy megtért. (Vagyis így vagy úgy, de „hívõ” lett.) Mire ez a nemzedék felnõtt, akkorra kiderült, hogy a politika iszonyú mocsár, a korrupcióról, államadósságról, pofátlan hazudozásról és gerinctelenségrõl szól. A vallási lufi kipukkadt, és nem nagyon maradt semmi, ami iránt lelkesedni lehet, vagy amiért érdemes küzdeni. Nem kell senkit „felszabadítani”, mert nincsenek jogfosztottak; a „lázadó ifjúsági szubkultúra” pedig már rég kommercializálódott, megszûnt létezni. Az égvilágon nincs semmi megrázó, csak csipcsup ügyek vagy üres balhék maradtak. Mirõl lehet, mirõl érdemes beszélni? Csináljunk amerikai filmkoppincsokat, amiknek nincs közük a realitáshoz? Készült néhány efféle romkom…. Vagy beszéljünk gusztustalan torz extremitásokról? Testvérszerelem és latexszex? Vagy esetleg mélyszociográfiai látleletet csináljunk a kurvákról, cigányokról és állami gondozottakról (állami gondozott cigány kurvákról)? Esetleg meneküljünk a múltba? Mátyás királyig, a holokausztig vagy ötvenhatig? Mi más maradt saját témaként, átélt valóságként, mint a szexuális élet, és annak különbözõ variációi? Hitelesen, saját, átélt témaként mi még?
Hát beszéljünk errõl, és adjuk elõ mindezt a felesleges ember módján. Sõt: hozzunk össze három felesleges embert, akik beszéljenek az õket így vagy úgy összekötõ szexrõl.

Mondom: ha a film üres: lehet, hogy az üres élet lenyomata. Nem hazudik, mert valamilyen oknál fogva nem akar többet vagy mást állítani, semmilyen lopott, kölcsönzött, álmodott katarzissal nem pótolja az elviselhetetlen ürességet.

Sziasztok!
Megnéztem a filmet, s azok táborát gyarapítom, akik negatív jelzõkkel illetik. Az egész erõltetettnek tûnik, elõttem itt már valaki leírta: mintha a színészek olvasnák a szöveget. Nem hiszek el az egészbõl semmit, s ez nagy baj. Ami Tompos Kátya mûvésznõt illeti, feltenném a kérdést: mitõl is annyira jó színésznõ Õ, hogy mostanában "minden" filmben õ szerepel?? No, ezt is igyekeztem megérteni...nem sikerült. Az õ szájából sem hiszek el semmit, félelmetes, hogy minden filmjében, színdarabban (színházban is volt szerencsém látni) ugyanúgy játszik. Az "ugyanúgy" még nem is volna baj, ha az természetes lenne. Vicces, hogy mindenhol, mindenki által bájosnak, természetesnek van titulálva, holott én azt gondolom, nem ilyen. Nem értem, miért kell mindig valakit "futtatni", lásd Csányi Sándor férfiben, pepitában, s akkor õk tûnnek fel minden magyar filmben. Unalmas, pláne ha nincs mögötte akkora tehetség, amit el akarnak hitetni.
Minden magyar filmre elõítéletek nélkül, pozitívan ülök be, s a Köntörfalak, Poligamy esetében is így tettem, a sok "sztárolás" ellenére...csalódtam. Szeretnék újat látni, szeretnék színészeket látni, nem pedig embereket, akik "játszanak".

Nagyon meglep, hogy mekkora a hype körülötte. Óriási csalódás volt ez a film számomra. A sztárolt Elek Ferenc játéka végig irritáló (azóta az interjúkból kiderült, szerepen kívül is ugyanezt a finomkodó, mesterkélt figurát hozza), Tompos Kátya esetében a karakter elnagyolt (három szereplõ esetén ez azért furcsa), egyedül Rába OK. A történet pedig erõltetett és unalmas. Sokkal többet sejtet, feszültséget kelt, míg végül iszonyatosan leül. Ráadásul sejthetõ, mire fog kifutni. Buta történet, fontoskodva és középszert alulról súrolón elõadva.
Szerintem sok érdekes, jó magyar film készült az utóbbi években, elkeserít, hogy sokan ezt a pozõr fércmunkát közéjük sorolják.

Iszonyat modoros, vontatott, unalmas, banális film. Nem értem hogy lehet ezt az utóbbi évek jó magyar filmjei közé számítani??? Komolyan, még egy Csak szex...is jobban meg volt csinálva. Elek F. mindennek a legalja, a mórikáló, modorosság csimborasszója. R.R.viszont jó...

Szerintem maga a szituáció (randi), noha elvileg ismerkedési célú esemény, mégis a valóságban a maszkolás és képmutatás egyik legfontosabb színtere. Ilyen alkalommal még egy állat is jó benyomást akar kelteni, felcicomázza magát és rituális cselekvéssort hajt végre. Egy (elsõ) randinak rengeteg társadalmi konvenciója van, és az esemény ezen konvenciók végrehajtásáról szól, ez egy szertartás, rituálé, és ennek megfelelõen rituális a benne résztvevõk viselkedése is. Persze ezt átszínezik az egyéni jellemzõk, de ha emlékszel, a lány többször is felhívta Zoli figyelmét arra, hogy ne térjen el a tipizált viselkedéstõl (a lányok ezt nem szeretik, a lányok azt nem szeretik). A randi pedig egy Zoli számára idegen lakásban folytatódott, ami szintén erõsen visszafogná mindenki egyéni viselkedését. Zoli flegma lelkialkatán kívül még csak nem is volt otthon, tehát miden szempontból "viselkednie" illett. Mivel a film címe Köntörfalak - gyanítom, hogy az alkotók direkt rájátszottak arra, hogy a szereplõk a lehetõség szerint betartsák azokat a szabályokat, amik lehetõvé teszik az énvédelmet, tehát ne hagyjanak támadási felületet, ne lehessen õket megsebezni.
Lehet persze olyasmivel is indítani valaki bemutatását, hogy "Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!" De egy ennyire öntörvényû lény szinte biztos, hogy nem randizik. Vagy pl. összetalálkozhattak volna romániai cigánymisszióban is, nem kellett volna a lányt egy parkban leszólítani; de a romániai cigánymisszióban résztvevõ emberek szinte kibírhatatlanul elõírásosan viselkednek, hidd el. Úgyhogy tulajdonképpen kíváncsi lennék, mit értettél a hiányzó jellemábrázolás alatt.
Akinél igazán hiányoltam a "játékba hozást", az Eszti figurája volt. Õ valóban passzívra sikeredett.

szerintem meg az emberábrázolás csekélyke benn. nem is csekélyke inkább felületes.cselekményvezérelt és ezzel próbálja megúszni azt hogy plasztikusak legyenek a szereplõk.ami szép,hogy még igy is tök jó lett,de kérdem én,mi lett volna ha egy kicsit jobban ki vannak bontva a karakterek?

nem gondolom hogy tökéletes a film,de a dialógok kifejezetten üdének hatnak a magyar filmek közt. ez az egyik legfõbb erénye a filmnek.
tompos kátyát meg lehet nem és igen szeretni,de most megcsillantott valamit abból ami a nagyok ismérve.
eljátszott egy picsát akibõl kirájlány lesz és ebben benne van az emos meg a takaritónõ is.

Az utóbbi idõk egyik legjobb magyar filmje, végre nem éreztem semmi hiányt, nem volt az hogy "jóó film, de...". nincs "de"! azt hiszem újabb favorit lesz nálam, DVD-n is meg fogom majd venni szerintem. simán megéri. Bravó az alkotóknak! szép munka :) írtam bõvebben is:

http://mindenamifilm.wordpress.com/2010/02/17/kontorfalak/

A film, pontosabban a mûvészet az emberábrázolás tekintetében választhatja azt, hogy tudatosan irreális, meseszerû, hazug annak érdekében, hogy vágyteljesítõ lehessen - mint pl. az Avatar.
Vagy mehpróbálhat ragaszkodni a pontossághoz, a valósághoz - ekkor viszont szinte mindig belecsúszik a tragikumba, a reménytelenségbe, a keserûségbe, a cinizmusba úgy, hogy bármilyen pozitív fordulatot, kibontakozást csakis a jövõben képes elképzelni (pl.: "egyetlen reményünk a gyermek", vagy a "világszabadság" vagy a túlvilág). Viszonylag ritkább az a mû, amelyik úgy törekszik pontos emberábrázolásra, hogy képes egyszerre bemutatni az ember gyöngeségét, negatív, sötét oldalát, és ugyanakkor mégis reménykedõ és bizalomteli az ember felé - nem egy távoli jövõben, hanem most, a jelenben látja az embert fejlõdõképesnek, pozitívnak. Tehát a mûvészet vagy rózsaszín köddel kábít, vagy reménytelenül fekete, esetleg fekete-fehér, azaz a jelen sarkosan negatív, a jövõ pedig sarkosan pozitív. Esetleg egyes szereplõk sarkosan pozitívak, míg mások sarkosan negatívak. Már csaka a hõsökkel való azonosulás végett is muszáj ezt megcsinálni, mivel egy mû befogadását valóban nagyon megneheíti, ha senkivel sem lehet benne azonosulni. Gondoljunk pl. az Amerikai szépség fõhõsére - mennyiben látjuk negatív szereplõnek? Semennyiben. Akármit tesz, nem fogjuk elítélni érte, nem tehetjük, mert a film nem engedi meg a tõle való távolságtartást, ennek intenzitását a belsõ monológok is erõsítik.
Ebben a filmben azonban megengedhetjük magunknak a távolságtartást, éppen az érzelmi azonosulás gyönge hõfoka miatt. MIndenkit kívülrõl és így objektíven ítélhetünk meg, és láthatjuk a hibáikat, a "köntörfalazásaikat". Ugyanakkor a filmnek van egy nagyon pozitív üzenete is: ugyanezek az emberek, ha képesek lemondani a bújócskáról, a köntörfalazásról, a rejtõzködésrõl, ha képesek felvállalni ömagukat, bevallani a hibáikat, akkor képesekké válnak pozitív irányban elmozdulni, túlnõni önmagukon, teljesebbé, többé válni, mint elõtte. "Én vagyok a médiasztárszakács, te ki vagy?" "Mérnök vagyok és van két fiam." "Megígérted, hogy nem telefonálsz te tapogatózó nyomi lúzer." Kb. ezzel indít a három szereplõ, ebbõl adnak le és kerülnek közel egymáshoz; mindegyik akkor haladja meg önmagát, amikor "leveti az álarcát".
A pozitív változás tehát a filmben nem a jövõre van kitolva, hanem a film idejében láthatóan megvalósul. És ez nem olyan pozitív változás, mint egy zsákmányszerzõ hadjárat, tehát nem az jelenti az emberkép pozitív változását, hogy sikerült valakit "zsákmányul ejteni", valakivel társulni, valakihez csatlakozni. Senki nem csatlakozik senkihez, mégis mindenki önmagán belül, önmagáhz képest jó irányba mozdult el.
Persze ez nem egy egetföldet rengetõ, misztikus-katartikus változás, senki nem esik le a földre, nem vakul meg, nem szól isteni szózat, nem omlik össze senki zokogva a bûnei alatt; ez egy teljesen profán és csöndes változás, amit egyetlen este alatt el lehet érni, egy futó és véletlen találkozással. Vagyis: a pozitív változás mindegyikünk számár minden pillanatban adott, nem kell várni arra, hogy az angyalok megragadják a grabancunkat, vagy majd a gyerekünk megvalósítja, ami nekünk nem ment, vagy majd sárga föld eltemet - nem, itt lehetséges: minden kényelmetlen és kellemetlen helyzetben benne van a fejlõdés lehetõsége.
Szóval azért nem volt olyan nagyon megrázó, hogy érezhetõ legyen a szituáció mindenki általi elérhetõsége. Semmilyen módon nem torzítottak, nem túloztak, nem raktak bele felfokozott jellemeket. Eszembe jutott egy film, ami hasonló logikával építkezik: a szereplõ azzal változik pozitív irányban, hogy felvállalja önmagát, egész pontosan ragaszkodik önmagához - ez az Egy makulátlan elme örök ragyogása. De ott a nõi fõszereplõt egészen elrajzolták, rendkívül harsánnyá tették. Ebben a filmben viszont minden elérhetõen közel van, mindenki pont olyan, mint amilyen.
A Jelenete egy házasságból c. film a pozitív irányú jellemfejlõdést, a szereplõk önfelvállalását idõben rendkívül kihúzza.
És hogy kevés volt az érzelem? Nem dúltak nagy indulatok? Kicsi volt a bevallandó bûn? Hát persze - lehetett volna ide öngyilkos kamaszokat vagy Plankenhorst Alphonsine démoni kacajait is hozni; de ez mind csak arra volna jó, hogy ne kelljen belõle önmagunkra reflektálni.
Önmagunk felválalásán túl lehet még pozitívat állítani az emberrõl úgy, hogy az ne legyen hazug és torz? Nem, nem lehet. Ez minden, mi mondható.
Ez a film egy pontos és tiszta tükör. És ha nem tetszik a kép, úgy nem biztos, hogy a tükörben van a hiba.

Ez lenne a díjazott? Ostoba, élettelen dialóg, kimódolt fordulatok, dög unalom. Nem a díjazott E.F. a jó, nem tehet róla, nem az õ szerepe, Rába Roland viszont telitalálat. A lány, hogy klasszikusokat idézzek: " T. K. stílusa egy nyírségi takarítónõ és egy emósköltõnõ közötti teljes vertikumot bejárja..."/Dercsényi Dávid PM/ - szerintünk még ennél is rosszabb. (Nincsenek fiatal színésznõink? Csak G.D.-re, T.I.O.-ra telik?!? Ajánljunk?!?)
Ne köntörfalazzunk: úgy nulla ez a film, ahogy van! Szakmailag: a vágás
tényleg pregnáns, a rendezés profi. De hopl van ez a Tesó-tól, Kész cirkusz-tól...

Jól, hangulatosan összerakott film a Köntörfalak. Szép a fényképezés, különlegesen felépít egy önálló látványvilágot és teret a történetnek, de mondhatnánk azt is hogy az életnek. A rendezés is jó, fõleg a vége felé, van feszültség és lelkivilág. A szövegekkel volt néha problémám, amikor nem életszerû szavakat használtam a szereplõk - a Következõszínészek egyébként közel tökéletesen "játszottak". A befejezés kicsit túlságosan is különc akar lenni és nagyon csak utalnak a "csattanóra".

Még az jutott eszembe: nyilván valamiféle katarzist vártál. Akármit, csak az "áttörés", "gyõzelem" élménye legyen. De miért? A valóságban, az életben mindnyájan folyton ezt várjuk. A nagy durranást, a nagy beteljesülést, a véglegességet, a tökéletességet, a katarzist, a megváltást. Folyton várjuk, mindig várjuk, de az mindig elõttünk van és sosem érjük el. Mert mindig csak a hangsúlyok rendezõdnek át. Folyton úton vagyunk és sosem érkezünk meg. Úgyhogy megpróbáljuk kibulizni magunknak ilyen-olyan pótszerekkel, csakhogy átélhessük. Átélhessün valamit, ami legalább olyan, mintha. Például elmegyünk moziba, épp azért, hogy lássuk, hogy mások, a vásznon elérik azt, amire mi is annyira vágyunk: a katarzist, az áttörést, a befejezettséget. De ha azt nem is, legalább egy kis szexet vagy vért, valamit, ami felizgat. Emberek képesek százmilliókat belefeccölni másfél órányi celluloidba csak azért, hogy a valóságból hiányzó nagy durranást eljátssza valaki. És ha ezt nem kapod meg, akkor úgy érzed, becsaptak, kifosztottak, nem kaptad meg AZT, amiért fizettél. Mert csak a valóságot látod a vásznon.
Nagyon sok film, ami megpróbálja bemutatni a "valóságot", kénytelen köztörvényes bûnökkel operálni, különben a nézõ "becsapva" érezné magát. És ez érvényes az Amerikai szépségtõl kezdve a Hetedik körig sok nagyszerû filmre. Úgyhogy ez valóban kissé "metafilm" lett, azt hiszem.

Érdekes film, és biztosan meg kell néznem még egyszer ahhoz, hogy teljes legyen a kép.

spoiler lehet
A filmben föl van dobva a lehetõség egy "alternatív" avagy "hagyományos" befejezésre: amikor elmeséli a baleset következményeit. Ez tehát bele van kódolva a filmbe, nincs kihagyva, csak épp teljesen más értelmet nyer azáltal, hogy másképp fogalmazódik meg. Másképp kell "olvasni". Már a Bridget Jones-ban is kellõen groteszkre fogalmazták meg a verekedést, és van egy film Terry Zwigofftól, amiben (vagyis csak az alternatív befejezésben) az antibrúszvilisz lúzer fõszereplõ (Steve Buscemi) szétver egy boltot a dolgozóival együtt. Persze iszonyú vicces, mert a jelenet teljesen idegen magától a szereplõtõl, az egész filmtõl. Groteszk paródia, amivel jelzik a valóság és a hollywoodi séma, a rendezõ szándéka és a nézõk elvárásai közti irdatlan távolságot.
Gondolj bele: adott két férfi. Egy jóllakott napközis és egy hullafáradt szakács, aki még rendesen el is kábul az este folyamán; és különben sem az a fajta. Verekedjenek? Puskin még párbajozott, sõt bele is halt. De minek?
Ráadásul, gondold át a szituációt: egyrészt Zolinak óriási nyeresége lett; másrészt ha dühösködne, azzal annak a választását nem tisztelné, akit leginkább becsben tart. Sõt, a többes szám a helyes: azokat sértené meg, akiket leginkább becsben tart.
Meg különben is: illene ide egy Tybalt-parafrázis?