Torzon!
Köszönöm.

Sztem nem is baj, h hagyott nyitott kérdéseket benne, meg homályos részeket. Ettõl lett az egész kicsit misztikus. Tényleg olyan thriller behatású. Amúgy kevés magyar filmre tudom elmondani azt, h megnézném mégegyszer, még kevesebbre, h meg is nézem. :)

Ahha, szóval mikor az erkélyen állva beszélgettek a névjegykártyáról. Na, nekem nem (sem?) volt tiszta, h tudja -e h ki a fazon, vagy h hol keresse, vagy akármi. Vártam a "tragédiát", h a nõ rákérdez a nevére, õ megmondja, és akkor leesik neki, h ismeri. De arra nem gondoltam, h a bátyja lenne, vagy akárkije, csak h megmutatja a kártyát, és ott a név...
Hûh, zavaros már így utólag. Akkor friss volt az élmény, elõször éltem át, nem tudtam, mi következik, csak belül számítottam a fordulatokra. De ha most leülnék és újra megnézném, biztos egész más lenne, mert tudom a végkifejletet...

Még egy megjegyzés. Azt állítod, jó az ízlésed, és a Taxidermiával példálózol. Én sajnos nem láttam, bár biztosan nekem is tetszene (ha végig bírnám nézni). De hogy pont ezt emelted ki, az nagyon is jellemez: a tompultságodat jellemzi. Azt mutatja, hogy már efféle erõs ingerek kellenek ahhoz, hogy bármi hatást kiváltson belõled egy alkotás. Amiben gyenge ingerek vannak, azt már nem is tudod értelmezni. Mi ebben a dráma? Írod. Bezzeg a Taxidermia, bezzeg Hajdu Szabolcs. Oké, tényleg nagyon jó filmeket csinálnak. (Apropó, mi a véleményed a Nem vagyok a barátod-ról? Azt sem láttam, pedig sokal inkább kíváncsi lettem volna arra, mint a Taxidermiára. Megköszönném, ha a topicjában leírnád). De, hogy visszakanyarodjak: Hajdu Szabolcs is kifejezetten harsány. Ami nem baj, csak mondom: meglehetõsen erõs hatásokkal dolgozik. Jellemzõ, hogy a Tamarát "kisfilm"-jének tartják, mert az ugyan mirõl is szól? Négy ember egy tanyán, senki sem hal meg, tehát nem csinálnak semmit, nem történik semmi. Mi benne a dráma? A Tamara nem érte el a nézõk ingerküszöbét.
A filmek túlnyomó része kénytelen valami nagyon durva, köztörvényes dolog köré szervezni a sztorit, hogy a nézõt lekösse, meghassa, hogy azt érezze: kapott valamit, a képek adrenalin- vagy egyéb hormonlöketet váltanak ki belõle. Felizgul, mert akkora a feszültség, így aztán átéli a drámát. Ha ez nincs, akkor a mû nem is jó. Így megszûnik annak a lehetõsége, hogy egy alkotás a feszültségen túl bármi egyébrõl is szóljon. Ezért aztán a filmek tele vannak gyilkossággal, erõszakkal, durvasággal, perverz extremitással, csupa olyasmivel, ami nem a valóság képe, csupán hatáskeltõ elem; már semmilyen szinten nem akarnak a valóságból meríteni és arra visszahatni. A filmek legnagyobb hányadában van köztörvényes bûn, szinte mindegyik valamiféle bûncselekményt bont ki, aköré épül.
Ez a film viszont meglehetõsen szigorúan lemondott a hatásvadászatról. Persze valóban a határokat feszegeti, hogy mi az a minimum, amit még érdemes elmesélni; talán túl sok támfalat döntött le, szóval a szigorú minimalizálással kissé átesett a túloldalra. De hogy egy ennyire normális, hétköznapi, átélhetõ, emberi történet legyen, amiben nem szaladgálnak õrültek, nem tör ki világháború és nem esik ki zombi a szekrénybõl - ez meglehetõsen szembemegy a trenddel. (Mert még amely opusban gyerekek szerepelnek, az is a halál vagy a sokkhatás miatt érdekes: Tréfa, Hetedik kör stb.) Oké, mert ettõl drámai. De miért kell mindent folyton túllihegni, miért kell ennyi extremitást mutatni? Muszáj?
A mûvészetnek valami módon le kellene képeznie, absztrahálnia kell a valóságot, valami olyasmit megmutatni, amivel megtudok magamról vagy a világról valami lényegit, valami alapvetõt. Azt mondja a vászon: nézd, ilyen vagy, nézd, ilyen a világ. De szinte soha nem vagyok olyan. A vászon majdnem mindig hazudik. Viszont sokszor kelt bûntudatot, mert elérhetetlen álmokat mutat be valóságként. Ebben a filmben viszont nagyon is igyekeztek arra, hogy lehetõség szerint ne torzítsanak az átélhetõ világon. A mítoszokban összecsapnak a jó és a gonosz erõi; itt összefutottak a trendik és a lúzerek. Mi sül ki belõle? Zoli, a "szõröstalpú hobbit", hogy állja meg a helyét? A találkozás arra készteti a szereplõket, hogy magukba nézzenek, és kicsit változtassanak az életükön: elfogadóbbak vagy merészebbek legyenek. Ez nem érdekes?
Bocsáss meg: a Taxidermiából volt bármi, amit magadra vonatkoztattál? A katarzis lényege ugyanis ez: "Változtasd meg élted". Az a film azt sugallta, hogy képes vagy változni? Hogy képes vagy jó irányban mozdulni? És hogy ehhez nem is kell túl sok, a változás bármikor, bárki által elérhetõ?
Mert ennek a filmnek pont ez volt mondanivalója. Hogy lehet változni. Kell változni. Hogy az ember nem reménytelen, de nem is bûntelen. És ha õszinte, ha képes levetni a szorongásait és a képmutatást, akkor egy jobb, erõsebb és szabadabb lelkiállapotba kerül.
Ez volt az a "semmi", amit a film bemutatott.

Lehet, hogy a film nem eléggé szenvedélyes. De hogy hazug lenézõ obskúrosan sunyi kamuflázs volna? Ezt honnan veszed? Ugyan ki kacsint itt össze kivel? Hol van benne az intellektuális-kulturális középosztály? A szakács, aki meccset akar nézni? A csaj, akirõl semmit sem tudunk? Vagy az ált. isk. fizikatanár az a kategória, akire te kulturális-intellektuális középosztályként tekintesz? Ha nem volna a pöpec loftlakás, akkor is ugyanezt írtad volna a szakácsról és a húgáról? "Kulturális termékként" egy nõi magazin bukkant fel az asztalon, a címlapon nagybetûvel: szex. Láttál te egyetlen könyvet is? Felmerült meccs helyetti alternatívaként az olvasás? Beszéltek bármirõl, ami miatt kulturális-intellektuális embereknek tekinthetõk? Hát bocs....lehet, hogy neked a jólét a "kulturális-intellektuális középosztály" bizonyítéka, de nekem nem. (A 7,5 millió értelemszerûen a tanárra vonatkozott).
Visszatérve a hazudozásra, sunyiságra: hogy ezeket honnan vetted, érdekelne. Mert légbõl kapott vádak. A film témája pont a megnyílás, az õszinteséghez vezetõ út, és ezen folyamat értékes volta, ezért aztán nem tudom, miért ilyesmivel hozakodsz elõ. Hacsak azért nem, mert egy mû befogadásakor mindenki önmagából indul ki. Magadat vetíted bele a filmbe, azt látod visszatükrözõdni, amit tudsz, aki vagy. Nyilván ismered az ezzel kapcsolatos ismeretelméleti teóriákat. Számodra egyedülálló módon a film a hazudozást, lenézést, összekacsintást, kamuflázst, obskúros sunyiságot tükrözte. Ilyeneket senki más nem emlegetett, tehát ezek az ítéletek csakis a te bensõdbõl származnak, a te szubjektumodat tükrözik, rólad árulnak el valamit, nem a filmrõl.
Kíváncsi lennék, hogy miért nem a félmilliárdból összehozott Jancsó-filmhez írod ezeket; mert az röhög szemtelenül a képünkbe. A hazug, lenézõ, összekacsintó, kamfuflázs, obskúrosan sunyi filmet ne itt keresd.

Hát, ehhez lenne egy kis hozzáfûzni valóm. Szerintem - és van okom ezt állítani, mert nagyon érzékeny vagyok a káromkodásra - ebben a filmben elmenõben volt alig néhány. Láttam már durvább káromkodásokkal teli magyar filmet is, csak h egy példát mondjak: Argo. Nem is jött be. Épp h arra figyeltem fel ebben a filmben, h nem káromkodnak, vagy ha mégis, nem ok nélkül, mint ahogy az itt, meg a fiatalok körében szokássá vált.
És sztem igenis drámai egy szakítás, fõleg 4 év után, teljesen függetlenül attól, mennyi idõsek voltak, mikor összejöttek. Elsõ szerelem is csak egy van az ember életében. A többi "pontodra" nem térnék ki.

Kedves steris!

Tudom, hogy a "nem tetszik" és a "nem jó" két külön kategória. Esztétikai ítéletnél elég nehéz - ha nem lehetetlen - jónak, vagy rossznak állapítani meg valamit. Ezért egy mûvi termék befogadása, jónak, hasznosnak, megmozgatónak ítélése sok-sok szubjektum egyéni dolga. Nem tudok mit kezdeni egy festett húsdarabbal, ha nem mozgat meg. És a sok díjjal sem. A mû létezik és én.
Mégis azt mondtam, hogy "nem jó", és ezt igyekeztem bizonyítani objektív dolgokkal. Ingoványos terep. Ugyanakkor elég jó az ízlésem, vagy jobban mondva: elég érzékeny vagyok a hazugságra, kamuflázsra. És nagyon nem szeretem. Mondhatni szendvedélyesen nem.
Igen, persze meg akartam taposni a filmet, mert nem szeretem, ha lenéznek.
És igen. Félve megyek be magyar filmre. Ezt majd megírom a Valami Amerika kapcsán, elég hosszú lenne most. Közhely, hogy hiányoznak a jó magyar forgatókönyvek, közhely, hogy a (z amúgy sem sok) zsozsett elosztása aránytalan. Ezentúl szinte mindig érzek egy nem tiszta szándékot, valami obskúrus sunyiságot.
Szóval szenvedélyesen érdemes csak nyilatkozni, mert szenvedélyesen érdemes mozit nézni. De senkit nem kértem, hogy kövessen.
Hajdú Szabolcs, vagy Pálfi György munkáira nagy bizalommal ülök be. A Taxidermia rettenetes, mégis jó, mert nem hazudik, nem maszatol. Következetes. Hû.

Csakhogy "dygazsomborosan" közbeszóljak.
A magam részérõl egyetértek a bírálókkal. És hogy akkor miért nem arról írtam? Mert olyan valakinek tetszett a film, akivel ízlésbeli dolgok miatt nem akarok vitázni, ezért elhatároztam, hogy csakazértis tetszik nekem is. Úgyhogy megerõltettem magam. (Gondolom, ez baromi aljas szándék. Fúúúúúj. Direkt manipulálom magam. Brrr). De, ez a poén: a kényszerítés miatt egészen hasznos dologra jöttem rá. Persze nem konkrétan a filmrõl (nagyrészt eddig se arról írtam, ezért bántott az a lihegõ rajongó, aki savallta az offolást). Szóval arra jöttem rá, hogy szép meg jó az a világnézet, hogy semmi sem mindegy, hogy mindent értékkel és ítélettel ruházok fel, mert az biztosítja az érzelmi telítettséget is. De annak vége a fanatizmus; mert ha valamit igaznak tartok, úgy az attól eltérõ hamis és rossz. Ez az attitûd persze rengeteg érzelemmel, indulattal, konfliktussal, feszültséggel és ütközéssel jár, amiket filmen frankón és ütõsen lehet bemutatni.
Pl., ha rajtam múlna, véletlenül se Tompos Kátyával randiztattam volna Elek Ferit. A hajam szála égnek állt már attól is, hogy ezt a két embert összehozták. Micsoda hülyeség. De ha összehozták, akkor legalább azért tették volna, hogy már ott helyben heves konfliktusba keveredjenek, összevesszenek és jól megalázzák egymást. Eszti amúgyis pattanásig feszült (a sztori szerint). De ha mégsem ez a cél, úgy Ferinek baromi viccesnek/gazdagnak/hízelgõnek/régi hódolónak vagy az elõzõ pasi ellenfelének kellett volna lennie, szóval lett volna bármi ésszerû indok rá, hogy Eszti érdekelt legyen az estében. És a lakásban Ferinek legalább olyan hevessé és izgatottá kellett volna válnia, mint a bátynak, elvégre az õ életérõl van szó. És ha "mellesleg" szóba hozta volna a gyerekeket is, akkor láthattuk volna a báty reakcióját is erre. És Esztirõl is ki kellett volna derülnie valami rejtegetett simlinek. És zavart a luxuskörnyezet.
Egyszóval zavart a sok "mindegy", ami nem lett ítélettel felruházva. Mert nekem semmi se mindegy, ezért vagyok sokszor vagdalkozó és dühöngõ. Épp azért hasznomra vált, hogy elgondolkozzam ezen a flegma és csendes filmen. És rá kellett jönnöm, hogy az állandóan ítélõ-ítélkezõ-bíráló hozzáállásnak jogos és létezõ alternatívája az amoralitás. Mert csak akkor tudok objektíven és világosan gondolkozni, ha képes vagyok elszakadni bármitõl, ha mindazt, amit magabiztosan igaznak tartok, képes vagyok megkérdõjelezni. Ehhez viszont kell egy adag közönyösség. És a természet valóban közönyös. (Pl. a cunami, a hurrikán meg földrengés nem rasszista tömeggyilkos, hiába látszik emberi szemmel úgy). A közöny nem ítél és nem értékel, a közöny amorális. A helyes belátás, az objektív szemlélet a fanatizmus és a közöny közt van valahol; vagy legalábbis a kettõ keveréke. Egyszóval nem árt néha a közömbösség, a "minden mindegy"-világkép.

Mint ahogy hasznos néha más fejével gondolkozni, csakazértis.

Amúgy meg, elhivatott homo aestheta-k: kíváncsi vagyok a válaszra, hogy a XX. sz. kitörése óta mi alapján döntöm el egy mûrõl, hogy az csak szívatás, gagyi, vagy tényleg jogos a hódolat neki. Most nem ám a bejáratott nevekre gondolok (az úgy könnyû lenne), hanem egy átlagos noname kiállításra, egy átlagos noname verseskötetre stb. De még ha a legnagyobb húzónevekre gondolok is: mi a nagyszerû Hajas Tibor Húsfestmény I., Bak Imre Cím nélkül, Yves Klein: Ant 52, Kazimir Malevics: Vörös négyzet stb. mûvében? Aki azt mondja, neki ezek tetszenek, megérdemelné, hogy deresre húzzák. Mégis mindenki elfogadja, hogy ezek kimagasló esztétikai értékkel bírnak. De miért?

SPOILER


én biztos, h kiakadtam volna, és már akkor "jobb belátásra bírtam" volna a pasast, amikor megállt a kapu alatt. Idegesítõ volt az elején, és én az ilyen srácokat elég hamar leépítettem mindig. egyszerûen nem bírtam volna tovább ott maradni, mert volt már részem feszengõs randin, húh, még azt se akartam hagyni, h a pasi fizessen, pedig csak egy pohár üdítõ volt...
na, ott egy kicsit erõltetettnek tûnt a film, de végülis visszanézve, meg visszagondolva pont így volt jó. érthettünk mindent.

SPOILER

én azt gondoltam, h talán a homo kapcsolat már akkor is megvolt, mikor lefeküdt a nõvel. végülis ez nem derült ki a filmbõl.

SPOILER

Én nem tudtam, mire fog kimenni, és tartogatott elég meglepetést. egyetlen dolog, ami sztem kiszámítható volt, és a végén mégsem úgy sült el: azt hittem, h ugyanazon a napon halt meg a nõ, mint amelyik napon megcsalta a férjét, és mellesleg ez okozta a halálát is. Kicsit félreértettem egy megjegyzést, és így formálta át az agyam. Aztán kiderült, h teljesen más szál köti õket össze: Eszter, aki a nõnek sírta ki magát.

SPOILER

de kellett vmi, ami kapcsán elkezdhetnek pókerezni, és gördítheti a sztorit tovább.

SPOILER


szerintem nem tudta. szerintem csak annyit tudott, h minden nõ rákérdez elõbb-utóbb az elõéletére, nõkre, gyerekekre, és akkor dobják. és ezt akarta elkerülni. aztán csak késõbb tette össze a képet magában. mindig egy lépéssel a lány elõtt járt. viszont a lányról nem tûnt fel, h képben volt végig.

SPOILER!!! - így kell, ugye?


Nem tudom, melyik jelenetre gondolsz, de nekem már akkor "derengett vmi", vagyis elszisszegtem a fogaim között egy basszuuuuus-t, amikor a bátty (õ volt Zoli?) benyögte, h na és a tesitanárok, és h neki volt már kalandja eggyel-kettõvel. De nem nagyon foglalkoztam vele, csak úgy felvillant, h talán tudja, h a pasas ki, de a pasas (tehát nem a bátty - nem tudtam megjegyezni a neveket, pedig ma láttam) nem tudja, h õ kicsoda.
Na ez elég összevissza lett, de azért a lényeg érthetõ.

Hát, igazából engem meglepett a film. Vhogy egy magyar filmtõl kevesebbet vártam volna. (Igen, elmúlt években szerzett tapasztalatokra alapozva)
De valóban, ahogy egyik kritikában is olvasni lehet: "nem gondoltam volna, h egy 3 szereplõs, majdnem végig 1 helyszínen játszódó film lehet ilyen izgalmas és fordulatokkal teli". Én örülök, h láttam, és sztem jó döntés volt. Megrendezni, de megnézni is. 10-bõl 8-at adtam rá, de csak mert voltak sztereotípiáim, és nem mindet sikerült ledöntenie. De alapjában véve jó kis film, és ami fontos: nem egyszer nézhetõ.
Számomra 2 kritériumnak kell megfelelnie egy filmnek, h jónak értékeljem.
1: legyen elég megnézni egyszer ahhoz, h emlékezzek a sztorira, meg akár jelenetekre, párbeszédekre
2: ne legyen elég egyszer megnézni ahhoz, h unalmasnak találjam, és alig várjam a végét. (Hozzáteszem, a kedvenc filmjeimet akármikor meg tudnám nézni. :D)

Szerintem ez nem lóbadzsit.

Nyíri Kovács László: Rövid, de kemény... életem
Martin Csaba: Brooklyn
Szalay Kristóf: Nomen est Omen (Az utolsó Szabó János)

na ezek lóbadzsit filmek. Ha más 25-30 helyszínes 25-30 szereplõs filmek költségvetését vesszük alapul, ez ugyanolyan -magyar viszonylatban- high-budget alkotás.

A forgatókönyv-író felmászott egy sámlira, és lélegzetelállító bátorsággal levetette magát a mélybe. Ez nem lett volna baj, ha nem rántja magával a színészeit, és a közönséget.
Dühös vagyok.
Azért vagyok dühös, mert lenéznek. Nem adtak hozzám semmit, hanem az idõmet rabolták. Elképesztõ közhelyek alá adnak drámai zenéket, és fejeket, és egy ponton nem tudom, hogy Elek Feri most "tényleg, vagy csak kvázi". Azaz hogy most ennek a stílusnak a paródiáját játssza, és mindjárt elneveti magát, vagy nekem a szemembe szórt homoktól el kellene sírnom magam.
A világon semmirõl nem szól ez a film. A sztori ötlettelen, a rendezõ-forgatókönyvíró önbeporzást végez.
A szereplõknek nincs karaktere, nincs múltja, nincsenek kitalálva. Rosszul vannak egymás mellé téve.
Egy lóbadzset produkciónál a színfalak és látvány minimailitása miatt ezeknek erõseknek kell lenniük. Itt nincs mese, jó dialógusok kellenek, az meg nem megy erõs víziók, tapasztalatok, ismeretek és empátia nélkül. (Apropó színfalak: egy deák téri 120 négyzetméteres loftban laknak a fõhõsök, és Rába Roland csodálkozva azt mondja Elek Ferinek, hogy neki sosem lesz 7,5 milliója. Csak a berendezés többet ér.)
Dyga kikacsint. Lemerül a budapesti - mondjuk így - intellektuális-kulturális középosztályba, hogy bemutassa - rosszul -, hogy milyen is az. Hogy - "értitek!" - ilyenek vagyunk. Bemutatja a barátait, de rosszul. Dyga összekacsint velünk. "Akinek van füle a hallásra, az hallja." Összekacsint a nézõvel, és rosszul ábrázolja azt a közösséget, aki egyébként be fog ülni a nézõtérre. Ilyen titkokat tudhatunk meg, hogy például füves cigit szívnak, és orrba-szájba káromkodnak.
Szóval mérges vagyok, mert egy, a Barátok közt színvonalán álló dramaturgiával és dialógussorral untatnak egy csomó ideig, a szerzõ nagyképû és handabandázó. Nincs mûvészi törekvése. Nem tudjuk, mit akar megmutatni. Nem akar felemelni, nem akar semmit adni. Csak a hírnév és a pénzkereset vágy sugárzik a vászonról.
"Bazmeg"-ekkel és "fasz vagy"-okkal akarják kiszúrni a szemem? Lehet, hogy ettõl fetreng a közönség, de nekem ez kevés.
Miért dráma, hogy valakinek meghalt a felesége? Miért gond (és/vagy új) az, hogy valaki homokos, ennek ellenére gyereket csinált valakinek?
Miért érdekes/drámai az, hogy a meghalt feleséggel véletlenül találkozott a homokos személy kishúga, és az nagyon szomorú volt?
Miért probléma az, hogy Tompos Kátyát nyolc éve elhagyta az akkor már négy éve meglévõ barátja? (Ezek szerint kb. 12 éves volt, amikor összejött vele...)
Miért változik a trendi csaj (T.K.)minden átmenet nélkül az amúgy egyáltalán nem hozzá illõ dagi (E.F.) csávó rajongójává?
Nem mondom, hogy lehetetlenek ezekben drámát találni, de el kell mesélni. Nem elég azt mondani, hogy mostantól a csaj rajong a pasiért, hanem ezt elhitetõ sztorit, szövegeket (következésképp színes-szagos karaktereket) kell gyártani.
Nem tudom, mitõl mûködik, de ha nem mûködik, nem szabad útjára bocsájtani egy filmet.

"Egy értelmes film, ami után - bár tél van - abban a tavaszi késõdélutános hangulatban indultam el, amikor az ember a hosszabbik úton megy haza, hogy legyen egyedül még egy kis ideje."
Ez szép. Szebbet, jobbat, többet egy film(rendezõ) sem kívánhat magának!