Téma: Krumplirózsa

10/10
Tinv febr. 10. 11:50:56 10/10 Előzmény Pitypang77
(68/68)
Manapság ez már nem történhetne meg, hiszen: a nem az nem. És Frankie ezt többször, nagyon komolyan mondja, tehát Johnnyt úgy kihajítanák zaklatás miatt, hogy a lába sem érné a földet, mehetne vissza a börtönbe rántottát sütni. Amúgy az egyik kedvenc filmem.
Filmek szerelmese 2022 aug. 14. - 21:50:14
(67/68)
Nagyon szép, romantikus film egy meggyötört, megtaposott lelkű nőről, aki nem tud megbízni senkiben és egy csekkhamisítással egyszer megbotlott, börtönből szabadult, az életét újrakezdeni készülő férfiről. Nekem tetszett, ahogy egymástól is tanulnak, egymást támogatva araszolnak előre. Ahogy a férfi nem adja fel. Nem közönségesen, hanem udvariasan, de határozottan szeretné elérni, hogy a nő nézzen végre fel és próbáljon bízni. 14 voltam, mikor először láttam. Elvarázsolt a zenéje, a szép, hétköznapi, new yorki történet. Ráadásul akkoriban feliratozták csak, így eredeti nyelven is hallhattam. Azóta sokszor láttam, a varázsa nem kopott.
8/10
Ildikó Nóra 2021 máj. 01. - 10:47:13 8/10
(66/68)
Jó film, érdemes megnézni. A főszereplőknek jól állt a szerep, Michelle P., Al P. jó páros volt, illettek egymáshoz, a filmzene is tetszett. A krumplirózsa ötlet nagyon találó volt az adott jelenetben. Al P. nagyon jól játszott, Michelle P. néha idegesítő (több jelenetben rossz volt a frizurája, a ruhái is) volt. A szinkron szuper (Kovács Nóra, Dörner György).
10/10
Pitypang77 2020 ápr. 13. - 11:15:51 10/10
(65/68)
Számomra ez a film a kitartásról szól, és egy igaz, őszinte, férfias küzdésről a szerelemért. Csodálatos. Bár így küzdene minden férfi. :)
10/10
laaszlo46 2019 okt. 17. - 15:29:26 10/10
(64/68)
Tegnap letöltöttem. Ma délelőtt végignéztem. Nagyon tetszett. Több helyen leheletfinom humor, kitűnő színészi munka, példás rendezés. Ideillő zenei háttér. Az értékes filmjeim közé soroltam.
csabaga 2019 ápr. 22. - 17:27:14
(63/68)
Vagyis Al Pacino!
csabaga 2019 ápr. 22. - 17:26:56 Előzmény tortura
(62/68)
Engem is zavart elsőre, hogy Michelle Pfeifer és Al Pacini egyaránt teljesen átlagos embereket játszanak ebben a kicsit túlbeszélt filmben, de meg lehet szokni.:)
tortura 2019 ápr. 22. - 16:25:19
(61/68)
Talán én vártam sokat, de nekem nem tetszett. Pláne ilyen parádés szereposztással. Na mindegy, egyszer megnéztem.
9/10
ovimami 2016 nov. 10. - 20:48:46 9/10
(60/68)
Fantasztikus film 10\\10
Lyanos1 2016 nov. 06. - 15:04:00
(59/68)
Az ismertetõ szerint e film korhatára a 12-es karika.
A Duna TV november 10-i mûsorlapja szerint a korhatár a 16-os karika.
Akkor tehát melyik?
1/10
cabernet sauvignon 2016 júl. 10. - 10:42:21 1/10
(58/68)
Majdnem két teljes óra tömény nõi hisztizés hörgéssel egybekötve. A Duna TV nézõi ennél azért jobbat érdemelnének szombat este. Mi lett volna, ha pl. kírai témájú filmként leadják Fellini-tõl a La Strada-t (százszor jobb), vagy pl. a Brazíliában játszódó Fekete Orfeuszt, amit már sajnos szinte mindenki elfelejtett. De a Marnie-t – ami ez után jött – és ezt a borzadmányt fel is lehetett volna cserélni.
JarodFree 2016 júl. 09. - 22:48:26 Előzmény mapk
(57/68)
Ja igen. Az elítéltek, 5 év alatt a zárkaban ücsörgéstõl, meg a börtönkoszttól olimpiai szintû sportolókká válnak. :-D
Hát talán egy zs kategóriás van damme utánzat akciósorozatban :-D
mapk 2016 jan. 04. - 19:08:39
(56/68)
Pacino, egy börtönviseltet alakít, aki 5emelet után, haldokolva kapkodja a levegõt.:)
Annyira hitelesen játssza a szerelmest, hogyha megrángatnánk a kabátját, 300 jegygyûrû csörögne egyszerre. Igaz, így, az emeletmászás is nehezebb. Puddingrózsa.
10/6
Csilla1202 2015 dec. 27. - 12:35:37
(55/68)
Börtönélet ide vagy oda nagyon erõszakos a figura. ...és ha történetesen nem Alpacsínó az illetõ, nagyon terhes tud lenni az ilyen lerázhatatlankodás
olahmiki1959 2015 márc. 04. - 18:37:22
(54/68)
Szerintem a bûnözõk - helyesebben, akik börtönbe kerülnek - között két alapvetõ csoport különböztethetõ meg.
Akiknek az életformája a bûnözés, - abból élnek, abba nõttek bele, hiányzik belõlük mindenféle erkölcsi érzék, tartás, természetesnek veszik, hogy néha be kell menniük a börtönbe, - és a másik csoport, akik valami véletlen folytán kerülnek börtönbe, ártatlanul belekeverednek egy ügybe, vagy koholt vádak alapján ítélik el és ültetik le õket.
Az elõbbi csoport esetében teljesen meddõ a próbálkozás a megjavításuk érdekében, mert õk NEM IS AKARNAK MEGJAVULNI, mindig azt remélik, hogy a következõ bûncselekménykor majd nem buknak le, jobban fognak vigyázni, nem is gondolnak arra, hogy a bûnözésen kívül van másik életforma is. (Természetesen kivétel itt is létezik, de nagyon kevés).

Az utóbbi csoportról szólnak a nagy, romantikus regények, - Monte Cristo grófja, Nyomorultak, Sándor Mátyás, - amikor valakik ártatlanul, vagy valami jelentéktelen vétség miatt, nagyon súlyos büntetést kapnak, börtönbe kerülnek, és iszonyatos erõfeszítéseket tesznek azért, hogy emberek maradjanak, hogy ne hagyják hatni magukra a benti, borzasztó körülményeket, és amikor végre kikerülnek a börtönbõl, - kegyelmet kapnak, vagy megszöknek, - egész további életükben mindent megtesznek azért, nehogy visszakerüljenek oda.
Õk azok, akiknek az esetében van értelme a büntetésnek, mert annyira megszenvedik a rácsok mögött töltött éveket, hogy soha többé nem fognak egy gyufaszálat sem elvenni senkitõl.
Akik viszont alapvetõen bûnözõk, azoknak a 90 százaléka visszaesõ, és az is marad.:D
offtopic
pneklara 2015 márc. 04. - 15:55:50
(53/68)
Igen, valószínû õ az. Még a börtönben volt, amikor a terveirõl beszélt a tv-ben, hogy keres egy gyülekezetet....
Hát, nem mernék vele kapcsolatot alakítani.
Láttam egyszer egy filmet a börtönéletrõl. Írtam is itt a fórumon, hogy onnan nem lehet kikerülni úgy, hogy jobbá válik az ember. A sivár, lélektelen környezet, a durva hangnem, a hierarchia legaljára kerülõ kiszolgáltatottak - szerintem gyûlölik a körülöttük lévõket, de önmagukat is. És azokba is belemarnak majd, akik segítõkészen közelednek feléjük. Ritka kivétel lehet, ha a szeretetet tudják fogadni, és adni is.
olahmiki1959 2015 márc. 04. - 15:30:42
(52/68)
Azt hiszem, Te a Soós-ügy egyik tettesérõl beszélsz, - Németh Istvánról, - aki akkor fiatalkorú volt, ezért nem ítélték halálra, 21 év múlva kiengedték, bent megtanult többféle szakmát, orgonálni is, tanult egy kis teológiát is, de nem lett lelkész, és idekint úgy néz ki, hogy úgy-ahogy megtalálta helyét, legalábbis eddig nem esett vissza.
De egyébként egy életveszélyes figura, az ilyeneknél soha nem lehetsz benne biztos, hogy mikor jön - akár egy veszekedés hevében, - egy elborult, indulatos pillanat, amikor újból öl, mert valahol mélyen, benne van a hajlam.

Az Al Pacino által játszott figura szerintem csak megbotlott, megtévedt, - sok ember csinál fiatal korában hülyeségeket, még hollywood-i színészek között is vannak olyanok, akik évtizedekkel ezelõtt autólopásból éltek, most meg milliomos filmsztárok, - az ilyenek képesek megjavulni, ha egy meleg, szeretõ családban, egy mûködõ kapcsolatban megtalálják a helyüket, és nincs miért újból rossz útra tévedniük.:D
offtopic
pneklara 2015 márc. 04. - 13:49:54
(51/68)
Nekem is van egy érzésem, hogy akinek vérében van a bûnözésre való hajlam, az elõbb-utóbb felszínre tör, ideig-óráig tud esetleg küzdeni ellene. Nem is tudom, melyik gyilkos szabadult mostanában, aki lelkész!!! lett bent a börtönben, s kapott is valami gyülekezeti helyet. Talán az, akik valamikor rendõrt öltek a fõváros alatt, társait kivégezték, de õt, fiatalkora miatt életben hagyták. Nem tudom, nála érvényes-e a rablóból pandúr tanmese?
Cordelia 2015 márc. 04. - 10:11:21
(50/68)
mostanában kétszer adták ezt a filmet és csak az elsõ órát tudtam megnézni, mert folyton elalszom.

romantikus a bûnözõ és a pincérnõ találkozása, de ha valaki simlis, akkor az is marad, ahogy te is írod. Azt mondják, hogy a börtönben eltöltött 5-6 év alatt teljesen szétmorzsolódik az ember személyisége. Gondolom, nem javulnak meg, az túl egyszerû lenne.

A viszkisre kíváncsi vagyok. Õ mintha azért rabolt volna, mert olyan filmbeillõ volt, hogy a tetthelyen megivott egy pohár viszkit. Most agyagozik (vagy köcsögöket gyárt, nyilván fel kell dolgozni a dutyit), érdekes meddig bírja a szerényebb életet?
pneklara 2015 márc. 04. - 06:57:44
(49/68)
Nem derült ki abból, amit láttam, hogy miért ült börtönben. Lehet, hogy "csak" simlis volt, piti tolvaj. Bár ha hajlama van a bûnözésre, az is valami:), de a bent töltött évek ráébreszthetik, hogy mi kell a boldog élethez.
Például egy kedves, jólelkû nõ, aki reményvesztett a jövõjét illetõen, s ez a sokat megélt simlis meg tudja, "mi kell egy nõnek"
Csodálkoztam Pfeiffer kisasszonyon, hogy bevállalt egy ilyen visszafogott, lenõtt frizurájú szerepet, nem ilyennek ismertem meg eddig.De egy jó színész mindent eljátszik.
Most már csak ki kell böjtölni, hogy ismét adják a filmet, s fõleg nem éjféli kezdéssel:)