olahmiki1959 2013 júl. 02. - 06:58:54
(11/11)
Sajnos, azt kell mondanom, nagyon rossz filmnek tartom.
A rendezõ jó szándékát nem vonom kétségbe, de a megvalósítása a filmnek elképesztõen gyengére sikeredett.
Nagyon figyeltem, nagyon nyitottan ültem le a képernyõ elé, próbáltam együtt menni a történettel, megértéssel, toleranciával nézni a filmet, de a hibák, és az egésznek a végtelenül mesterkélt, szájbarágós, tanmese mivolta nem engedte, hogy valódi élményben legyen részem.
Könyörgöm!
Így nem beszélnek emberek a hétköznapokban!
Pláne nem egyszerû feketék, akik ki akarnak törni a szegénységbõl, és egész életüket nehéz körülmények között, kétkezi munkásokként töltötték.
Egy természetes, életszagú, életszerû párbeszéd nem volt az egész filmben!
(Kivéve a nigériai származású, nagyon rokonszenves tanár, és a kislány beszélgetéseit, azok jók voltak, ott hús-vér, hétköznapi, jószándékú, a sorsukon változtatni akaró fiatalokat láttunk, emberi mondatokkal, õszinte gesztusokkal, életszerû reakciókkal.)
A fõszereplõ srác minden szava hamis volt, minden mondata végtelenül mesterkélt, nevetségesen fennkölt, és abszolút nem oda való.
Más fórumokba már írtam, és minél több amerikai filmet látok, annál erõsebb a meggyõzõdésem, hogy az amerikai forgatókönyvíróknak és dramaturgoknak európai filmeket kellene nézniük, - minél többet - ha életszerû párbeszédeket akarnak írni, mert ezen a területen hihetetlenül sok a hiányosság, a gyenge, erõltetett, a valóságtól teljesen elrugaszkodott megoldás.

A film címe "Küzdelmes élet".
Ez?
Ez egy küzdelmes élet? Csak azért, mert feketékrõl szól?
A feleség vasal, - oké, nem könnyû munka, a nagynéném egész életében ezt csinálta, 93 éves korában szenderült jobblétre, - a mama egy elõkelõ háznál nevelõnõ és házvezetõnõ, az ottani fehér kisgyerek imádja, a "gazdái" megbecsülik, a fõszereplõ srác egy gazdag ember sofõrje, egész nap hótt elegánsan feszít egy drága luxusautóban, a húga pedig régebben lovagolt, ma nyelvórákra jár, gitározni tanul, a lakásban baromi nagy hûtõk vannak, drága ülõgarnitúra, TELEFON! - ami egy átlag magyar embernek egészen a rendszerváltásig elérhetetlen álom volt, - és az egész család az elhunyt apa után járó életbiztosítás megérkezésére vár, 10.000 dollárra, ami egy elképesztõen nagy összeg, különösen annak a fényében, ha 3.500 dollárért egy jó környéken egy emeletes, több fürdõszobás házat lehetett venni!
Az, hogy egy barom elherdálja egy perc alatt ezt az összeget, és az ezzel járó lehetõségeket, az nem küzdelmes élet, hanem valami egészen más... A felelõtlenség csimborasszója.
Nehogy már ezért is a csúnya fehér társadalmat hibáztassuk...
SPOILER
Számomra a film utolsó harmada volt érdekes, a jó fehér környékre beköltözni akaró fekete család elõítéletekkel való találkozása valóban létezõ probléma, kár, hogy a film ekkor ér véget, holott - ha igazán kemény, életszerû filmet akart volna csinálni a rendezõ, - innentõl kezdve vált volna komollyá a film.
Ha én vagyok a forgatókönyvíró, a beköltözés másnapján, éjszaka egy lesötétített autó áll meg a ház elõtt, néhány fehér suhanc kiugrál belõle, kövekkel és féltéglákkal betörnek néhány ablakot, aztán a kocsiba visszaszállva, elszáguldanak.
A rendõrség persze nem tudja a tetteseket kinyomozni...
A rendkívül bájos fekete kislányt egy este, amikor hazafelé tart, négy-öt fehér srác elkapja, berángatják egy sötét kapualjba, vagy egy hátsó udvarba, brutálisan megerõszakolják, és otthagyják.
A fõszereplõ srácot szintén egy este baseballütõkkel, bicikliláncokkal majdnem agyonverik, és vérbefagyva ott hagyják.
És ha még ez sem elég, a házat kéthetenként Molotov-koktélokkal felgyújtják, hátha észbekap végre a család, és elköltözik.
SPOILER VÉGE

Na, akkor valóban azt lehetett volna mondani, hogy ez küzdelmes élet, és szegény feketéknek milyen sanyarú sorsa volt az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában.
Így azonban igazi drámaiság helyett - legalábbis számomra - az ostobaság, a pénzek elherdálása, a linkség jött át a filmbõl, és persze a mesterkélt párbeszédek tömkelege, a sajnálat és a részvét helyett.
tortura 2012 júl. 20. - 10:07:57
(10/11)
Számomra meg egyik sincs. De kár eltérni a tárgytól. A film jó - legalábbis annak, akit érdekelnek az ilyen jellegû témák. Engem igen.
nikato 2010 jún. 03. - 21:25:10
(9/11)
.
nikato 2010 jún. 03. - 20:36:32
(8/11)
.
kozmamonika 2010 máj. 20. - 10:41:55 Előzmény ibag_2006
(7/11)
Tejesen igazad van, de egy rasszistával nem érdemes vitatkozni. Õket a gyûlölet élteti, így nem lehet rájuk észérvekkel hatni. Olyan, mintha egy bigott vallásost akarnánk meggyõzni arról, hogy nincs isten.
10/10
ibag_2006 2010 máj. 19. - 16:26:19 10/10 Előzmény localhero
(6/11)
Hát, ha ezen te CSAK "gazdag, amerikai feketéket" láttál, szerintem nem "láttad" a filmet. Itt nem a nyomorról van szó. Ha csak az tûnt neked fel benne, akkor igazad van, hogy nem kell meghatódni. De ez a film nem nyomort akar bemutatni, az csak egy picike, mellékes szála.
Aki viszont a lényeget, az egzisztenciális problémák pszihológiai feldolgozását is szívesen végigköveti, annak nem ez süt ki a filmbõl, az gazdagságtól/szegénységtõl független.
localhero 2010 jan. 12. - 18:43:24
(5/11)
Hát aki ezen meghatódik, nézze már meg hogyan élnek még ma is sokan itthon... ha nem baj, nem hatódok meg a gazdag amerikai feketék balsorsán...
10/10
ibag_2006 2010 jan. 07. - 16:23:13 10/10 Előzmény buenas noches
(4/11)
Ez egy nagyszerû film! Egyáltalán nem unalmas, és nagyon életszagú. Feketének, fehérnek. És nem csak a feketeségrõl szól, egyáltalán nem, az csak az utolsó dobása a filmnek. Mindenkit érinthetõ, egzisztenciális kérédseket vet fel, hogy miken mennek át az emberek a felnõtté válásig. Nagyszerû film véleményem szerint.
buenas noches 2010 jan. 02. - 17:24:13
(3/11)
A helyzet most is változatlan, ezért örülök a színesbõrû amerikai elnöknek. Kis oldalba sz*rás a rasszista fehér amerikaiaknak.
10/10
yoz007 2010 jan. 02. - 13:04:45 10/10
(2/11)
Igaz, hogy sablonokra épül a film, de egyáltalán nem unalmas.
Ez egy "szokványos" amerikai filmdráma, amely egy színes bõrû egyszerû család életébe enged bepillantást...
Nem bántam meg, hogy megnéztem.
5/10
Andi0825 2009 szept. 12. - 06:45:59 5/10
(1/11)
Unalmas. A történet nem rosz, de mikor vége lett azt éreztem, hogy idõpocsékolás volt.