(Van két hívõ kat. ismerõsöm. Megkérdezem.)

Én ugyan nem vagyok katolikus, de sejtem a választ a kérdésedre. A Tízparancsolat ötezer éve íródott, Isten és ember között kötött szövetség (eleve rossz szó rá az, hogy parancsolat, mert nem az, hanem útmutató). A katolikus egyházban már csak emberek tevékenykednek, nemigen foglalkoznak ilyenekkel, mint Tízparancsolat. Lásd, Isten földi helytartója a pápa, akit ugyanúgy isteníteni kell, pedig eredetileg ez nem így nézett ki. Állítólag a pápa tévedhetetlen, legalábbis a dogmák szerint. Szóval szerintem egyszerûen annyi a magyarázat, hogy legyen valaki bármennyire hithû és katolikus, akkor is csak ember marad.

Brody, remélem, tudod, hogy részedrõl ez költõi kérdés :) Ilyesmikre nem lehet helyes választ adni; mint ahogyan a cölibátusra, Mária társmegváltói funkciójára (beleértve ebbe az õ szeplõtelen fogantatását is), a tisztítótûzre, a rózsafüzérre, a papok bûnbocsátó szerepére a gyónáskor, az eucharisztiára, a jó cselekedetek üdvszerzõ erejére, a hét szentségre, a pápa csalhatatlanságára stb sincs igei magyarázat.

És most mindezek után mondok neked valami meglepõt. Olyat, ami igazolja a katolikus egyházat.
Az ókori izraelita civilizációnak szinte semmilyen nyoma nem maradt fönn. Tudod: épületek, mûalkotások… Tán Jeruzsálemben egy ciszterna és Salamon bányáinak maradványa Eilatban. De semmi azokból a nagyszerû mûkincsekbõl, ami az összes közel-keleti civilizációt bámulatossá teszik a mai napig.
És nem csak a tárgyi emlékek hiányoznak. Izrael technikailag is nagyon le volt maradva a környezetéhez képest. Pl. vasat sokáig a filiszteusoktól szereztek, õk nem tudták elõállítani. Kánaán elfoglalásakor beköltöztek a kánaánita házakba. Ezek sokkal szebbek és nagyobbak voltak, mint amik késõbb az izraeliek maguknak építettek. Mondhatjuk úgy is: meglepõen kicsi ökológiai lábnyomot hagytak maguk után. Tudományos kutatás egyáltalán nem létezett. Kizárólag Salamon próbálkozott vele, de végül azt írta: az ilyesmi hiábavaló fáradság, arra jó, hogy az ember bosszantsa magát vele.
Prédikátor 1:13. És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrõdjenek vele.
14. Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
15. Az egyenetlen meg nem egyenesíthetõ, és a fogyatkozás meg nem számlálható.
16. Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én naggyá lettem, és gyûjtöttem bölcsességet mindazok felett, a kik fõk voltak én elõttem Jeruzsálemben, és az én elmém bõven látott bölcsességet és tudományt!
17. Adtam annakfelette az én elmémet a bölcsességnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.


Hasonlítsd ezt össze mondjuk Hellásszal: virágzó mûvészet, virágzó tudomány. Vajon miért volt, hogy Izraelben semmit sem találunk, Hellaszban viszont és az összes ókori civilizációban bámulatos tudományos, technikai fejlõdés ment végbe?

Szerintem egyrészt a mûvészet a kulcs. Mert az egzakt gondolatokat megelõzõen az ember képekben gondolkodik. Ahhoz, hogy valamit eltervezhessen, elõbb le kell rajzolnia azt. Hisz maga az írás is képekbõl fejlõdött ki. Kép nélkül még írás sincs, hogyan lehetne tudomány?
Ha Európában minden képi ábrázolás ugyanúgy be lett volna tiltva, mint Izraelben, hát most nem tudom, hol is állnánk. Komolyan. Nem tudom, hová fejlõdött volna a civilizáció képi ábrázolás nélkül.
Az nyilvánvaló, hogy a polgárság anyagi erejének megerõsödése elõtt szinte csak az egyház volt a mûvészetek megrendelõje, mecénása; a kultúra egyházi kultúra, a mûvészet egyházi mûvészet.
Tudod, nagyon rossz érzéssel írtam most ezt le, mert én biztos vagyok abban, hogy az eredeti tiltás nem magára az alkotásra vonatkozott, hanem a bálványimádásra. Csak hát az izraeliták, a biztonság kedvéért, megelõzve a bálványimádás bûnét – egyáltalán nem alkottak semmit és kész.

Úgy egyébként: én jártam olyan katolikus templomban (egy megyeszékhely belvárosában, sokan látogatják, pl. a helyi kat. gimn. tanulói is oda tartoznak), ahol a falak teljesen csupaszok, fehérre meszeltek. Mindösszesen egyetlen mondat van nagy betûkkel kiírva a mennyezetre: Ego sum via, veritas et vita.

És itt egy cikk arról, hogy vajh zsidóknak szabad-e fotózniuk; avagy ez is a tilalom alá esik-e. ;) Slomó rabbi arra a következtetésre jut, hogy nem tilos, mivel a fotó nem emelkedik ki a papírból…..óh. Mekkora megkönnyebbülés. :)
http://www.zsido.com/blog_post/keptelenseg_ez_a_sok_kep/10/50
Azt nem tudom, egyéb médiákra milyen magyarázatot talált ki a fantáziadús zsidó dogmatika…de merem remélni, hasonlóan mélyen átszellemült és transzcendens az indoklás :D

Egyébként azt is állítja ez a jólelkû rabbi, hogy mai napság már nem tisztelik és imádják az emberek a képeket bálványként.
De gondolj bele, Brody: ha egy Picasso százmilliót ér, az micsoda, ha nem bálványimádás?
És a film- és rocksztárok kultusza? Teljesen nyílt és egyértelmû bálványimádás, nem?
Persze már nem is kell sztárnak lenni: elég, ha „celeb” az illetõ, máris alkalmas a bálványimádásra.
Vagy a féltve õrzött tárgyak, kocsik, nippek stb., amikhez nem lehet érni, amik fontosabbak minden emberi kapcsolatnál…

Rengeteg minden mögött húzódik meg a bálványimádás gondolata, gyakorlata. Gyakorlatilag bármi vagy bárki alkalmas bálványnak. Ehhez aztán nem kell katolikusnak lenni. Tulajdonképpen, így vagy úgy; de szinte mindegyikünk gyakorolja. Ha bárki belegondol, szinte biztos, hogy talál az életében valamit/valakit, akit bálványoz, amiért/akiért rajong, amit/akit elvakultan magasztal.

Jézust is bálványként tisztelte a tömeg. Ezt a jelenséget tökéletesen ábrázolja ez a kis jelenet:
http://www.youtube.com/watch?v=HJHewzJ2SFE
Jézus ugyanennek a nyomasztó sztárolásnak volt kitéve és sokszor menekült el a rajongók elõl.