Téma: Luz Maria

Csalarozsika 2018 dec. 31. - 18:50:30 Előzmény napraforgó
(434/2794)
Teljesen igazad van! Luceciát valóban "bedobták a mély vízbe"!
De: Szerintem ez nem Modesta és Fefa döntése volt, erről Graciela rendelkezett! Legalábbis nekem így rémlik Modesta szavaiból.
Szerintem szándékosan tette ezt a lánnyal, mert tudta, hogy előbb-utóbb hibázik, s akkor meglesz a jó ürügy az elbocsátására!

Valóban furcsa volt Lucecita és Gustavo "megismerkedése"! Maradjunk annyiban, hogy szerencsésebben is meg lehetett volna oldani a dolgot!

Nem lehet rajta csodálkozni, hogy Lucecita hazavágyik!
Számára teljesen idegen világba cseppent, ahol nem találja a helyét!
Jobb lett volna hagyni, hogy hazatérjen, ami SPOILER egyébként meg is történik! SPOILER VÉGE!



Csalarozsika 2018 dec. 31. - 18:41:12 Előzmény napraforgó
(433/2794)
A "nehogy már a végén szentté avassuk" arra vonatkozott, amit Te is írtál korábban, hogy ehhez bizony ketten kellenek. Mindketten hibáztak, de Miguel magatartását azért ítélem el, mert egyáltalán nem vállalta a felelősséget. Modesta szavaiból arra lehetett következtetni, hogy Rosa a tudomására hozta, hogy gyermeket vár, mégsem foglalkozott vele, nem ajánlotta fel a segítségét.
Ezek után mégis mit tehetett volna a lány? Szerintem szégyellte magát a történtek miatt, mindenesetre nem verte nagy dobra a dolgot! Ha patáliát csap, szerintem csak még jobban megszégyenül! Az is nagyon valószínű, hogy ha a betegsége nem szól közbe, akkor soha nem kérte volna Miguel segítségét.
Nem emelem piedesztálra. Egyszerűen tudomásul vette, hogy egyedül maradt, s igyekezett tisztességesen felnevelni a lányát.
A döntése Miguel számára is a lehető legkényelmesebb volt, sok kínos jelenettől menekült meg ezáltal.
Persze, hogy az embernek nem jó szembesülni a korábbi botlásaival! De: Ettől függetlenül nem volt szimpatikus a viselkedése! Ez is csak arra erősített rá, hogy a felelősségérzetnek erősen híján van!

A birtok dolgát illetően nem ismétlem önmagamat, a véleményem továbbra is ugyanaz. Ezt a kérdést nem lehet olyan egyszerűen elintézni, hogy "Vegyen máshol birtokot".

Természetesen Gustavo sem szent! Ugyanakkor mégsem tennék egyenlőségjelet a két eset közé, mert egyrészt: Miguelnek nem Rosa volt az egyetlen, akivel viszonyt kezdett. Másrészt: Neki ezek a nők semmit sem jelentettek, semmilyen érzelmet nem táplált irántuk, míg: SPOILER!!! Gustavo beleszeret Lucecitába! SPOILER VÉGE! Harmadrészt: Gustavo teljes mértékben vállalja a felelősséget a tettéért, ugyanez nem mondható el Miguelről. Gustavo esetében ezek mindenképpen "enyhítő körülménynek" számítanak. Továbbá: Az ő házassága nem egyszerűen rossz, csupán a bűntudat tartja a felesége mellett. Miguelnek esze ágában sem volt elhagyni Gracielát, Gustavo viszont már a válást fontolgatta, de Angelina tett róla, hogy ez ne történjen meg! SPOILER! Ráadásul az egész házasság hazugságon alapszik, de ez majd később úgyis kiderül. SPOILER VÉGE!
Ettől függetlenül ő sem menthető fel a cselekedete miatt!

Én sem ítélkezem Miguel felett! Graciela sárkány - természete bárki türelmét próbára tenné.
Azt viszont elítélendőnek tartom, hogy a tetteiért nem vállalta / vállalja a felelősséget!





napraforgó 2018 dec. 31. - 13:50:21
(432/2794)
Mirta miért kódorgott este az utcán, mint egy utcalány? Aztán meg megsértődött, ha kikezdtek vele.
Angelina barátnője is szemet vetett Gustavora. Milyen készségesen felpróbálta volna a barátnője új ruháit, hogy aztán a férj előtt illegesse magát. De Angelina rögtön kapcsolt, és rövid úton haza transzportálta a csajt.
napraforgó 2018 dec. 31. - 13:45:58
(431/2794)
Lucecitát felveszik a Mendoza házhoz cselédnek. De Modesta és Fefa is ostoba, csupa olyan dolgot bíznak rá, amit képtelen ellátni. Mert Lucecita bizony buta is és ügyetlen is, képtelen megjegyezni, hogy mit honnan, hogyan kell felszolgálni, lépten-nyomon elejt valamit, vagy épp a vendégek ölébe tálal. Gondolom, ha eleinte nem bíznak rá mást, csak a főzés előkészítésébe, zöldségek pucolásába fognák be, esetleg a mosogatásba, kevesebb kárt csinálna (habár mosogatás közben is könnyen eltörhetnek a tálak...) Még a takarítás is szóba jöhetne, ha nem kéne félni, hogy eltöri a dísztárgyakat, vázákat, stb.
Mindenesetre nem szabadott volna bedobni a mélyvízbe, hisz eddig is volt valaki - nyilván Fefa - aki felszolgált, nem a saját munkájukat kellett volna rátolni a kezdőre.
De csodálkozom Gustavo korábbi viselkedésén is, gazdag földbirtokos, házas ember, vagyis egy komoly férfi, és a patakban fürdőző parasztlányokat ijesztgeti. Nyilván azért fürdött ott a lány, mert nincs otthon hideg-meleg folyóvizes fürdőszobája.
Lucecia meg nevetséges, állandóan haza akar menni a hegyekbe. Nem is értem, miért nem hagyják? Ellenne ott, ahogy korábban is, idővel férjhez menne egy helyi bugrishoz és az élete sínen lenn. Miért kell neki mindenáron a fővárosban cselédkednie?
napraforgó 2018 dec. 31. - 08:15:48
(430/2794)
Nehogy már csak a nő legyen a hibás (mármint a gyerekcsinálásért), s Miguelt a végén szentté avassuk!
Na, azért neessünk át a ló túloldalára. Nyilván nem szent Miguel úr, aki cserbenhagyta a megszédített, elcsábított nőt a gyerekével együtt.
DE! Rosa kérhetett volna tőle anyagi segítséget, akár havi apanázst, akár előre egy nagyobb összeget, hogy legyen miből eltartani a gyerekét. Csinálhatott volna patáliát is, hisz a szeretője nős ember volt, megfenyegethette volna, hogy a felesége tudomására hozza a dolgot, stb.
Mindenesetre voltak lehetőségei, de ő nem élt vele.
Én nem tudom díjazni azt az anyát, aki büszkeségből, dafke nem kér semmit, csakazértis nyomorog a gyerekével együtt. Azért EZT megint ne írjuk a férfi terhére.
Mert lehet, hogy Miguel egy sz@r alak, na de Rosa sem állt a helyzet magaslatán. Eleve miért kezdett házas emberrel?
Na szóval az asszonyt se emeljük piedesztálra, csak mert a férfi tróger volt vele.
És azon meg nem kell csodálkozni, hogy Miguel nem rohant egyből Rosa betegágyához, hanem nógatni kellett, mert valljuk be, ki szeret emlékezni ifjúkora botlásaira, és pláne 20 évvel később viselni a következményeket.
Na szóval, nem mentem én föl Miguelt, szó se róla, csak nem veszem egykalap alá a véreskező rablógyilkosokkal.

A természetet meg én is szeretem, a virágokat, meg a fákat, na de ne mondja nekem senki, hogy Gustavo ne tudott volna egy éppoly szép birtokot venni máshol, olyat, amelynek nincsenek természeti kincsei (mert bizony az ásványi ércek is azok, törvényileg deklarálva!) a föld alatt.
Nekem Gustavo kissé maradinak, vaskalaposnak tűnik és ezért azért furcsa, mert épp a fiatalok szokták a haladást szolgálni és az öregek ragaszkodnak a megszokotthoz.

Na és nem fogok annyira rajongani Gustavoért sem, hisz ugyanazt a bűnt követi el, mint az apósa, xxx spoiler xxx viszonyt kezd a házasságán kívül. Amiért elítéljük az egyiket, nem lehet felmenteni a másikat sem.
És a tettét az sem menti, hogy rossz a házassága, mert hisz a Miguelé sem volt jó, már a kezdeteknél sem. nem véletlenül lépegetett félre ő sem.
Én inkább csak elfogadom, hogy van ilyen az életben és nem ítélkezem.
malvinkicska 2018 dec. 31. - 06:23:17
(429/2794)
Szilveszter éjjelén válasz egy csillagot, ha bármi bánt , neki elmondhatod Meggyógyítja szívedet, lelkedet, kívánom szebbé tegye 2019-es évedet. B:U:É:K.
Csalarozsika 2018 dec. 30. - 18:03:32 Előzmény napraforgó
(428/2794)
Nekem az a véleményem, hogy jobb lenne, ha Miguel "stiklik" helyett próbálna valami hasznosat is csinálni!
"Szándékosan nem árt" - Ez igaz, de a beletörődéssel úgymond sodródik az árral. Ezen a téren is erőt vehetne magán, mégsem teszi!
Még nem vallott színt a felesége előtt Lucecitáról, de ez is annak a tipikus esete, hogy "ha elmondja, baj, ha nem, még nagyobb baj." (Persze, Graciela jobb lenne, ha hallgatna, mert...De: Nem akarok előreszaladni, később úgyis fény derül majd mindenre.)
Anya és lánya remekül kiegészítik egymást a gonoszkodásban, de az a bizonyos harmadik is hamarosan "felnő" hozzájuk, sőt! Igen tanulékony, s volt akitől ellesse a gonoszkodás fortélyait, a végén a tanítvány túltesz majd a mesteren is.

Ha már megszólítottál: Igazad van, ketten kellenek a dologhoz, ezt írni is akartam, de végül valahogy kimaradt. DE: Nehogy már csak a nő legyen a hibás, s Miguelt a végén szentté avassuk! Maradjunk annyiban, hogy van, aki kihasználja az alkalmat, s van, aki nem! Elvégre nem minden férfi szoknyapecér! (Legalábbis szeretném hinni, hogy léteznek, - s abban a korban is léteztek - becsületes férfiak is!) Rosába valószínűleg több büszkeség szorult annál, hogy könyörögjön neki!
Becsülettel nevelte a lányát, ameddig a betegsége engedte. Számomra az viszont mindenképpen elítélendő viselkedés Miguel részéről, hogy csak hosszas unszolásra volt egyáltalán hajlandó meglátogatni a haldokló asszonyt. A többiről már nem is szólva!

Az utolsó megjegyzésedben valószínűleg Gustavot akartál írni Miguel helyett. :-)
Miért rajong érte minden nő? Azért, mert így van megírva a történet! ;-)

Úgy látszik, én is a "haladás kerékkötője" vagyok, mert nagyon meg tudom érteni a vanádium-üzlettel kapcsolatos ellenérzéseit! Szíve joga, hogy azt tegyen a birtokával, amit akar!
Másik birtokot venni nem egyszerű, hisz a meglévőt ismeri és szereti, ahhoz ragaszkodik! Mai szemmel nézve a legtöbben kapnának az alkalmon, és a busás haszon reményében bányát nyitnának!
Ezenkívül: A történet a múlt, pontosabban a 19. században játszódik, s mint ilyet, a saját korában kell megítélni!
Akkoriban a bányászat eléggé gyerekcipőben járt azon a vidéken (is), s sem volt veszélytelen!
Aligha tehették volna meg a megfelelő óvintézkedéseket!
Az sem biztos, hogy az eddig földműves munkát végző emberek lelkesedtek volna azért, hogy máról holnapra a föld alatt kelljen dolgozniuk - még a jobb élet reményében sem! Ráadásul ahhoz a munkához is kellett némi képzettség!
A bányászat egészségre káros hatásait még nem is említettem! A bányászok életkora még a 20. században is lényegesen alacsonyabb volt az átlagénál, "köszönhetően" az ott szerzett betegségeknek. (Nem véletlenül kaptak később veszélyességi pótlékot.)
A mérleg egyik serpenyőjébe a feltételezett "jobb élet", a másikba a korai halál tehető.
Vajon mit választana a parasztból lett bányász és családja?
A bánya természetet károsító hatásairól se feledkezzünk meg!
A birtok gyönyörű környezetben, festői szépségű helyen terült el. Nem csoda, hogy a tulajdonos vonakodott ezt megbolygatni!
OFF: Még a Dallas című filmsorozat olajmágnása sem aknázta a ki a birtokán lévő hatalmas olajmezőt - a farmot választotta, s máshol keresett olajat :-)

Talán azért is vagyok ilyen megértő, mert vidéki ember lévén tudom, mit jelent ragaszkodni egy darab földhöz!





napraforgó 2018 dec. 30. - 04:08:55
(427/2794)
Az igaz, hogy Miguel gyáva, tart a feleségétől, igyekszik elkerülni, hogy az asszony veszekedjék vele. (de sokezer hasonló férj van....) Ennek ellenére azért annyira nem gyáva, hogy a háta mögött olyasmiket csináljon, amikről tudja, hogy az asszony nem helyeselné és megint balhézni fog miatta. Egyszóval megvannak a maga kis stiklijei.
Ami miatt azt mondom, hogy nem annyira rossz, az az, mert tényleg szándékosan nem árt senkinek, nem töri a fejét, hogyan is okozzon bánatot másoknak. Inkább csak beletörődik, hogy a könnyelműségével akaratlanul is árt másoknak.
Nem tudom, hogy a legutóbb vetített részben volt-e, vagy csak a bevágott előzetesben, de bevallja Gracielának, hogy Lucecita az ő lánya, amikor az ki akarja dobni a házból. Persze, ezzel nem segít a lánynak, sőt, sajnos még egy adut ad Graciela kezébe, akinek így már bizonyítéka is van a férje hűtlenségéről. És amilyen gonosz, majd még jobban megkeseríti a lány életét.
Az a két nő sokkal gonoszabb, kígyó mindkettő, na és ott van mellettük a harmadik, aki most még elég jelentéktelen figura, na de majd alakulnak a dolgok....

Csalarózsikának: az igaz, hogy nem vall erős jellemre, hogy Miguel anno elcsábította Rosát, aztán meg elhagyta a bajban, de... De a csábítást nem egyedül hajtotta végre, ott volt az a nő is, aki hajlandó volt elcsábulni. Lett volna lehetősége ellenállni, nemet mondani. Persze a dolog levét ő itta meg, ő szenvedte meg, de igazából ez is az ő döntése volt, ő nem akart a férfitól semmit, egészen az utolsópillanatig!
Na és valljuk be, nem az övéké volt (és még manapság sem) az egyetlen eset, amikor egy férfi elcsábít egy lányt, aztán meg lelép, nem vállalva a felelősséget a következmények miatt. Persze, el lehet ítélni emiatt, de akkor is tudomásul kell venni, hogy számtalan hasonló eset van és volt.
Nem véletlenül óvták az anyák a lányaikat anno és talán még most is (ha van eszük), hogy lányom TE vigyázz magadra (mert más nem biztos, hogy fog).
------
Amit nem igazán értek, az az, hogy miért esik bele mindenki Miguelbe, egyáltalán nem az a nagyon vonzó, szép arcú férfi. Igaz, jó magas, na de olyan alacsony a homloka, és nem igazán előkelőek a vonásai. Inkább úgy néz ki, mint egy nagyranőtt mexikói paraszt. Mindenesetre én röhejesnek találtam már anno, hogy minden nő érte veszkődik. Azért annyira nem jó fej.
És az is fura, hogy nem akarja kiaknázni a birtoka adta lehetőséget, a nagyon fontos ritka fémet, a vanádiumot, mert már bocsánat, de inkább akar olyan giz-gazt termelni, ami bárhol máshol is megterem. Ha ő annyira paraszt akar lenni, aki babot, meg borsót termel, hát vegyen máshol birtokot és engedje át jó pénzért a lelőhelyet másnak, aki meg hajlandó azzal foglalkozni.
Nekem nem érv az, hogy nem akarja a parasztjai életét megváltoztatni, bányásszá tenni őket, mert lehet, hogy pont ezzel fosztja meg őket attól, hogy jobb életük legyen. Nem mindenkinek jelent az a boldogságot, ha kapálhat napkeltétől napnyugtáig. Na és az élete semmiben sem különbözik a nagyapja, meg az ükapja életétől. Azért tán mégis a fejlődésé a jövő és Gustavo nem épp a fejlődés híve, sokkal inkább a maradjon így minden, meg a ne változzon semmi híve.
Csalarozsika 2018 dec. 29. - 20:33:52 Előzmény malvinkicska
(426/2794)
Márpedig Miguel pontosan ezt teszi!
Nem képes a sarkára állni, s helyretenni az asszonyt! (Természetesen nem tettlegességre gondolok!)
A felesége megveti, s ezt a lehető legtöbbször igyekszik éreztetni is vele!
Ezt semmiképp sem szabadna tűrnie!
Csalarozsika 2018 dec. 29. - 20:23:58 Előzmény napraforgó
(425/2794)
Nekem továbbra is az a véleményem, hogy Miguel gyenge jellem, emellett gyáva is! Sovány vigasz, hogy még ő a "legkisebbik rossz".
Nemigen vall erős jellemre, hogy miután elcsábította Rosát, szemrebbenés nélkül magára hagyta a bajban. Amikor pedig sok idő eltelte után az asszony a segítségét kérte, csak hosszas unszolás után volt egyáltalán hajlandó meglátogatni, a többiről már nem is beszélve.
Emellett könnyelmű is, mert elkártyázta a családi vagyont, s még most sem hagyott fel teljesen a hazárdjátékokkal.
Gustavo, bár sokkal fiatalabb, mindenféle téren jóval felelősségteljesebben gondolkodik!
Amikor ellenzi a Miguel által annyira forszírozott üzlet megkötését, azért is teszi, mert nemcsak a maga hasznát nézi, hanem az alkalmazottaira is gondol.
Miguel még tisztességtelen eszközökhöz is folyamodna a vágyott üzlet reményében!
Bár Alvaro sem az a makulátlan ember, s a lehető legritkábban látni józanon, az mindenképpen a javára írandó, hogy sikerült lebeszélnie erről.
Summa summarum: Malvinnak igaza van, Miguel fél a feleségétől! Talán, ha nem egy Graciela-féle "sárkány" a felesége, hanem egy kedves, jó, helyes elveket valló asszony, aki pozitív irányba tudta befolyásolni, akkor fejlődött volna a jelleme. (Kitérő: Ez szintén életszerű! Sajnos a közvetlen környezetünkben jelenleg is tapasztaljuk, mit jelent az, ha egy nem túl erős jellemű férfi a rosszindulatú felesége befolyása alá kerül.)
Gracielát tökéletesen írtad le, minden szavaddal egyetértek!
Angelina valóban rosszabb még az anyjánál is! Élvezi, hogy mindenki körülötte ugrál, a kedvét keresik, s élvezettel rángatja dróton az egész családot. Ha valóban olyan jóságos lenne, ahogyan megpróbálja magát beállítani, akkor nem gonoszkodott volna rögtön Lucecitával, s gúnyolta volna ki.
Úgy tűnik, már most meglátta benne a potenciális riválist!
Pedig...Nem tőle kellene féltenie Gustavot, nem ő az, aki szemet vetett a férjére, hanem...








malvinkicska 2018 dec. 29. - 19:33:48
(424/2794)
Kedves Napraforgó ez azért jó többen nézzük mindenki mást lát, azért haragszom Miguelre mert fél a kígyó feleségétől, az igazán nem lenne tőle szép ha még ő is adná a lovat a két hárpia alá.
napraforgó 2018 dec. 29. - 18:05:03
(423/2794)
Én már nemigen emlékszem arra, hogy milyen ember Miguel, gyenge jellem, az biztos, meg könnyelmű, léha, de azért szántszándékkal nem árt másoknak. Szerintem még ő a legkevésbé rossz a családban.
Nem úgy, mint Graciela, a felesége, aki bizony elég durva, kegyetlen, nem törődik mások érzéseivel, gondjaival, csak a saját önző szempontjaival.
De a legrosszabb Angelina, aki egy nagy manipulátor, manipulálja a családját, a szüleit, a férjét, a nagyanyja egyenesen rajong érte, pedig velejéig romlott nő.
Az első gonosz megnyilvánulása az volt, hogy amikor az anyja kénytelen volt belemenni, hogy alkalmazza Lucecitát, amíg az nem hibázik, már negédesen azt mondja az anyjának,hogy "szegény lány, milyen kár, hogy kénytelen leszel elbocsátani". Mondja ezt úgy, hogy a lányt még ki sem próbálták, nem tudják, hogy ügyes-e, vagy ügyetlen, de mivel csinos pofija van, hát eleve nem maradhat Gustavo közelében. Ez burkolt felszólítás volt az anyjának, hogy találjon a lányban hibát és küldje el.
Csalarozsika 2018 dec. 29. - 14:37:26 Előzmény malvinkicska
(422/2794)
Szia! Látod, mondtuk, hogy beindulnak az események!
Graciela nem hazudtolta meg önmagát, s Angelina is szépen kimutatta a foga fehérjét!
Ő is tudja ám rázni a rongyot, látván a rengeteg új ruhát, amit összevásárolt.
Örülök, hogy Te is hasonló véleménnyel vagy a "kedves édesapáról"!
Nem csoda, hogy Gustavo egyre nehezebben viseli a családban uralkodó légkört!
Lucecita is megkapta az "első leckét"! Szerencse, hogy a többi szolga igyekszik mindenben segíteni neki, ahogyan majd Gustavo is! :-)



malvinkicska 2018 dec. 29. - 07:22:58
(421/2794)
A tegnap este elkezdődött Lucecita kálváriája, azért jó mert vannak mellette megértő emberek is.Az apja egy söpredék.
Csalarozsika 2018 dec. 28. - 16:22:37 Előzmény malvinkicska
(420/2794)
Megértettem, miről is van szó!
Múlnak az évek, én sem leszek fiatalabb!
Ez az időszak valóban a számvetés ideje, ha akarnék se tudnék nem visszagondolni az elmúlt év történéseire!
Tudom, hogy Te is pozitívan gondolkodsz, de nem tudunk kibújni a bőrünkből, időnként óhatatlanul eszünkbe jutnak a veszteségeink is. Ettől ember az ember!
malvinkicska 2018 dec. 28. - 15:35:28
(419/2794)
Amit felvetettünk témát , nem is az önsajnálatról szólt, hanem ilyenkor év vége és számot vet az ember, ahogy korosodunk, mint én is, én sosem voltam egy befelé forduló valaki, sok emberrel volt dolgom, most is az idősek klubjába ünnepeken verset mondok, énekelünk, együtt, de sajnos vannak ilyen periódusok is az ember életében. Baráti köröm is van akik igaz nem érdek barátok.Ezek a sorozatok szinte átláthatóak , mert én is amannyit láttam már, nem kell előre írni semmit nézi az ember és következtet is. Elnézést a kitérőért de ezta sztori hozta ki belőlem.
Csalarozsika 2018 dec. 28. - 15:15:31 Előzmény napraforgó
(418/2794)
Ígérem, igyekszem majd kevesebbet "pletykálni", bár sokszor elszalad velem a ló. :-(
(Az is igaz, hogy nem sok konkrétumot írtam, inkább általánosságokat, amik előre sejthetők, főleg, ha valaki rutinos "sorozatnéző") :-)
Az már most látszik, hogy Sergiot elbűvölte Lucecita! :-)

Miguel viselkedése viszont számomra egyáltalán nem szimpatikus!
Már eleve az sem tetszett, hogy csak hosszas győzködésre volt hajlandó egyáltalán meglátogatni Rosát.
"Nem engedi bántani Lucecitát"? - Ez a minimum, amit megtehet!
De: Ezt még muszáj leírnom! Ezzel a viselkedéssel is inkább félreértésre ad okot, mert többen azt gondolják majd, hogy tisztességtelenek a szándékai. (Az emberek hajlamosak rögtön rosszat feltételezni, mivel Miguelről köztudott, hogy nem vetette meg a nőket.) Ez igazából nem spoiler, mert a tegnapi részben a feleségének is ez volt az első gondolata, az eszébe sem jutott, hogy esetleg a lánya is lehet!

Abban nagyon igazad van, hogy nem merülhetünk bele az önsajnálatba!
Muszáj valahogy feldolgozni a velünk történt szomorú eseményeket, a bennünket ért veszteségeket! A családtagokból és a barátokból kell erőt merítenünk! Szerető családtagok hiányában pedig maradnak a jóbarátok!

Csalarozsika 2018 dec. 28. - 14:50:26 Előzmény malvinkicska
(417/2794)
Szia! Nagyon szívesen! :-) Az említett jelenet számomra is nagyon megható volt. Egy szerető édesanya elvesztésénél - amilyen Rosa is volt - szerintem nincs nagyobb fájdalom! Míg él az Édesanyánk, addig bizonyos értelemben "gyerekek" vagyunk. Nagymamám elvesztésekor mondta ezt Édesanyám.
Karácsonytájt én is különösen érzékeny vagyok erre, mert az utóbbi években több szerettünket veszítettük el pont ebben az időszakban, úgyhogy nagyon megértelek, s együttérzek Veled!

Vissza a sorozathoz: Nem csoda, ha Lucecita ilyen helyzetben vágyik arra, hogy megszeressék az "új helyen", s hálás minden kedvességért, egyáltalán minden jó szóért.
Azt se felejtsük el, eddig vidéken élt, védett környezetben, az Édesanyjával, aki óvta és szerette, s most elkerült egy számára teljesen idegen világba, egy nagyvárosba, s itt kell megtalálnia, s megállnia a helyét! Egy ilyen drasztikus környezetváltás még akkor sem lenne zökkenőmentes, ha nem következett volna be a szomorú esemény.
Szerencsére nem maradt teljesen támasz nélkül, de rosszakarókból is akad majd bőven, s neki hősiesen kell viselnie a megaláztatásokat.
napraforgó 2018 dec. 28. - 12:22:52
(416/2794)
Persze, hogy a barátok, ismerősök nem pótolhatják az elveszített családtagokat, de azért az az emberen is múlik, hogy mennyire marad egyedül, mennyire érzi magát egyedül. Ismeretségeket, barátságokat később is lehet kötni és ha az ember nem merül bele az önsajnálatba, hanem nyitott a világ felé, meg igyekszik hasznos lenni, hasznára lenni másoknak, a közösségnek, akkor azért kevésbéérzi magát egyedül.
Nekem is most 3 éve halt meg az édesanyám, de még ma sem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá.
de szerencsére ott vannak a gyerekek és a többi családtagok.
malvinkicska 2018 dec. 28. - 10:46:23 Előzmény napraforgó
(415/2794)
Az igaz de tudod mikor már eltemetjük azokat akiket nagyon szerettünk, azért azt más család tag nem pótolja, lehet most szent Karácsony után én is érzékenyebb vagyok mivel a drága Édesapámat most 7 éve volt 23-án, hogy eltemettük, ők már pótolhatatlanok.Szerető családban élek, tudod már írtam biztos neked. Igaz ez sorozat de vannak ebben is életszerű részek.