Téma: Luz Maria

malvinkicska 2019 jan. 23. - 07:08:57 Előzmény Csalarozsika
(574/2794)
Szia a tegnapi este nagyon kimutatta a foga fehérjét az ördög, milyen szemétségre képes, csak megalázza Lucit, de nem adom sokért a másik kígyónál lebukott, tud járni, én is gondoltam eddig is de az este be bizonyosodott. Sergio is olyan kis naiv a szerelem területén , mint Luci, mert gondolhatta a lány nem hívja éjszaka idején.Miguel egy szemét ember inkább, nem akar beszélni a cetliről, mint hogy meg leckéztetné azt a darázs fészek családját. A nagymamának is feltűnt, Graciela milyen rondán beszél vele , nem is hagyta szó nélkül. Gustavo testvére mivel pap ő nem támogatja a válást , mivel az eskű ugye jó esetben a sírig szól , de egy ilyen nő mellet borzalom az élet, mert ez nem szerelem rög eszme birtoklási vágy, Angyalka részéről.
malvinkicska 2019 jan. 23. - 06:59:56 Előzmény Ibolya80
(573/2794)
Köszöntelek remélem jó el fogunk beszélgetni a sorozatról, valóban orrba szájba ismétlik azokat a sorozatokat , amiket én sem nagyon kedvelek, már amit láttam.Spanicot én sem szeretem, ami a török sorozatokat illeti azért van benne olyan, ami érdekes és nézhető, én azokat is nézem, mivel most már rá érek.
napraforgó 2019 jan. 23. - 04:29:16 Előzmény Csalarozsika
(572/2794)
Köszi a linket, használni fogom! Most is lemaradásban vagyok 2 résszel, és így nem tudok hozzászólni az aktuális epizódhoz.
Csalarozsika 2019 jan. 23. - 02:10:39 Előzmény napraforgó
(571/2794)
Szia! Akkor félreértettem, azt hittem, zavarnak a hozzászólásaim!
A csatorna honlapja itt érhető el: https://tv2.hu/izauratv/ - Remélem, nem moderálják ki!
Itt lehet visszanézni a csatornán lévő sorozatokat.
Azért írtam, mert ide rögtön felkerül, míg a Netre csak egy kicsit később.
Ha lemaradtál az adott epizódról, de lenne időd megnézni, ez is egy lehetőség! :-)

Egyáltalán nem gond, hogy szóltál az üres részek miatt, sőt, nagyon köszönöm! (Engem is bosszantott, amikor megláttam a félig üres hozzászólásomat.
Nekem is automatikusan nő, azért így könnyebb. :-)
Az az igazság, hogy elszoktam a fórumozástól.
Mondhatni, a "nagy megújulás" óta nem is nagyon írtam, legfeljebb olvasgattam.
Elég eligazodni az oldalon, nem feltétlen vált előnyére a változás! (Ez persze csak az én véleményem!
Csalarozsika 2019 jan. 23. - 01:57:17
(570/2794)
A legutóbbi részben nagyon sajnáltam szegény Lucecitát.
Ismét szegényebb lett egy illúzióval, szembesülnie kellett az ördögi Angyalka gonoszságával.
Sergiot sem értem, hogyan is gondolhatta, hogy odamegy Lucecita szobájához?
Sejtenie kellett volna, hogy valami nem stimmel, s másnap rákérdezni Lucecitától.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szerencsére nem jött be Angyalka számítása, Miguel hamar ráébredt, hogy Lucecita igazat mond!
Amikor a levéllel kapcsolatban kérdezgette, pláne sajnáltam szegény lányt.
Nincs rosszabb annál, amikor célozgatnak valamire, mondhatni vádolják az embert valamivel, miközben fogalmunk sincs, miről van szó, s ezáltal védekezni sem tudunk. :-(
Akkor pláne megsajnáltam, amikor visszautasítván a pénzt, azt mondta, csak arra vágyik, hogy szeressék!
Mennyire más ez a kedves, ártatlan lány, mint Angyalka!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Angyalkának most nem volt jó napja: Nem jött be a cselszövés, és Mirta előtt is lelepleződött.
(Persze, nem lesz nehéz rávennie, hogy vállalja a cinkosságot!)
Ijesztő a gondolkodásmódja: Gustavo mindenképp az övé kell, hogy maradjon, hisz mekkora áldozatot hozott azzal, hogy bénának tettette magát!
A legrosszabb, hogy ezt komolyan is gondolja! Áldozatot hozott?! Nevetséges!
Dróton rángatja az egész családot, megkeseríti a szerettei életét, Gustavot legszívesebben gúzsba kötné, hogy ki ne tehesse a lábát a házból...
A "terhességével" kapcsolatban nem mondott igazat, de ez tőle szinte már megszokott, nincs rajta mit csodálkozni!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Modesta ismét nagyon szimpatikussá vált számomra: Szinte úgy viselkedik Lucecitával, mintha az édesanyja lenne! Tanácsokkal látja el, igyekszik biztatni, lelket önteni belé, ami rá is fér szegényre!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Summa summarum: Minden hibája ellenére tetszik ez a sorozat! :-)
Csalarozsika 2019 jan. 22. - 22:32:34 Előzmény Ibolya80
(569/2794)
8 hónap nagyon hosszú idő, de sebaj! 20 évente egyszer megengedhetjük magunknak! :-)
A zene nekem is nagyon tetszik! (Egyébként több kedves ismerősömnek is tetszett annak idején!) A Chopin - darabokat, keringőket pláne szívesen hallgatom, leszámítva, amit Angelina játszik szinte félőrült - "vagy tán egészen az" - tekintettel!
Ezzel a véleménnyel sem vagy egyedül, én sem szeretem az általad említett sorozatokat!
Annak idején a csapból is ezek folytak, s azóta is bőven volt alkalom arra, hogy aki esetleg nem látta, pótolja a lemaradást.
A török sorozatok? Isten őrizze tőlük a pogányt is! Ugyan megpróbáltam belenézni egy-két "gyöngyszembe", de nem sikerült megszeretnem ezeket (sem)! A Brezsnyev hasonlat nagyon találó! :D :D :D
Ha már sorozatok: Inkább a koreaiak, azok rövidebbek, s érdekesebbek is! :-)
Ibolya80 2019 jan. 22. - 22:15:58 Előzmény Csalarozsika
(568/2794)
Úgy tűnik,hogy le leszünk kötve vagy nyolc hónapra ezzel a 175 résszel,de nem baj egyszer majd eljutunk a végére! Imádom a zenéket benne! Hát igen,Esmeralda,Mari Mar,mindenféle Gaby Spanic sorozatok (elnézést mindenkitől aki szereti őket) rongyosra ismételve,nem beszélve ezekről a török csodákról! A hajam hullik tőlük! Kimondhatatlan nevek,szakállas fickók,Brezsnyev szemöldökű nők!
Csalarozsika 2019 jan. 22. - 22:03:32 Előzmény Ibolya80
(567/2794)
Szia! Örülök, hogy itt vagy! :-) Annak idején én is olvastam a sorozatról való beszélgetéseket, nézegettem a képeket, de nem írtam, csak olvasgattam a hozzászólásaitokat. :-)
Én is örülök, hogy majd' 20 év után végre ismét eszükbe jutott leadni ezt a sorozatot!
Más telenovellákat bezzeg az unalomig ismételnek!
Szép emlékeim fűződnek ehhez a sorozathoz, ezért jó nosztalgiázni egy kicsit!
Én nem kerestem a Neten, de tényleg szomorú, hogy csak spanyolul érhető el.
Szerintem a 40 résszel még keveset is mondtál, sokkal jobban "meg lehetett volna nyirbálni".
Kb. 80-100 rész bőven elég lett volna! :-)
Az általad említett szál pláne nem hiányzott!
Egyébként nem vagy egyedül a véleményeddel, mindnyájan egyetértünk abban, hogy a kevesebb több lett volna!
Ibolya80 2019 jan. 22. - 20:22:53
(566/2794)
Sziasztok! Én egy régi új fórumozó vagyok és annak idején is (kb 10 éve) pont a Luz Maria sorozat miatt léptem be. Nagyon szerettem akkoriban és sokat beszélgettünk itt fent Dzsannával aki nagyon sok képet,epizódok részletes leírását bemutatta nekünk,ha vissza lapoztok még rengetek beszélgetés és kép van fenn tőle. Nagyon-nagyon örültem,hogy végre közel 20 év után újra nosztalgiázhatok! Sajna,sehol nincs fent a neten a sorozat magyarul,ahol esetleg régen fent volt ,azok az oldalak már nem is léteznek így volt hogy végig néztem spanyolul a you tube-on. Szerintem is kicsit hosszúra nyújtották, a sorozat közepén számomra az az Aldama család nem kellett volna bele,így majd negyven résszel meghosszabították,de ez csak az én véleményem. Köszi,hogy itt lehetek veletek!
Csalarozsika 2019 jan. 22. - 15:57:17 Előzmény malvinkicska
(565/2794)
Szia! Ez már csak így van, a telenovellákban vannak "jó" és vannak "gonosz" szereplők, s ez az illetőt általában végigkíséri az egész sorozaton keresztül.
Azért persze vannak kivételek!
Néha előfordul, hogy a negatív szereplő "magába száll", s "megjavul".
Többnyire ez általában a sorozat végén következik be, s legfeljebb abban mutatkozik meg, hogy az illető "feláldozza magát" és az életét a főszereplők boldogságáért.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Modesta és Sergio egyértelműen a "pozitív oldalt" erősítik! Modesta különösen szimpatikus, mindvégig Lucecita mellett áll majd, és hűségesen támogatja a legnehezebb időkben is. (Ekkor főleg lelki támaszra lesz majd szüksége.)
Szerencsére mindketten el is nyerik majd méltó jutalmukat! Sergioról már írtam, Modesta pedig szintén megtalálja a boldogságot. (Nem lövöm le a poént, hogy kivel és hogyan.)
Megérdemlik, hogy így legyen!
Amadort és Fefát is kedvelem. Az állandó perlekedésük ellenére látszik, hogy alapjában véve jó testvérek! :-)
napraforgó 2019 jan. 22. - 15:56:11 Előzmény Csalarozsika
(564/2794)
Nem, nem zavar, hogy te véleményt mondasz a megnézett részről, még azelőtt, hogy én most láttam volna. Mert egykor, valaha már amúgy is láttam, és most is meg tudom nézni 1-2 napon belül. Nem ugrom át a hsz-eidet, mert épp hogy szeretem olvasgatni.
A csatorna oldalát még nem próbáltam, igazából nem tudom, hogy az Izaurának hol van az oldala, én a Sorozatbaráton szoktam nézni, oda is felkerül, ha nem is aznap, de 1-2 napon belül.

Bocs, hogy szóltam a nagy fehér foltok miatt, én is szoktam enterezni, hogy lássam a szöveget, de a végén visszatörlöm az üres részeket. Most viszont látom, hogy újra nő a kalitka a hsz méretével, ami jó, mert így az egész hsz egyszerre látható, nem kell görgetni föl-le.
Csalarozsika 2019 jan. 22. - 15:39:34 Előzmény Csalarozsika
(563/2794)
Éljen és vivát!
Úgy tűnik, sikerült kiküszöbölni a formai hibákat!!! :-)
Csalarozsika 2019 jan. 22. - 15:37:18
(562/2794)
Szia!
OFF! Remélem, azt nem bánod, ha köszönök! Tudom, hogy rossz szokás, de valahogy belém rögződött. :-)
Ne haragudj, hogy hozzászólok a sorozathoz még azelőtt, hogy Te meg tudnád nézni!
Beláthatod, nem én tehetek róla, hogy nem tudod megnézni az esti időpontban.
Kérlek, emiatt ne nekem tégy szemrehányást!
Nyugodtan átugorhatod a hozzászólásomat addig, amíg Te is meg tudod nézni, s ezáltal véleményezni az adott epizódot!
Egy javaslat, amennyiben az ismétlésről is lemaradnál: A csatorna oldalán már este fenn van az aznapi epizód, amolyan "visszanéző". (Ebben az esetben nem kell várni arra, hogy felkerüljön a Netre.)
Esetleg ezzel lehetne próbálkozni, s utána jöhet a fórumozás. :-) OFF!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A szappanoperák hosszával kapcsolatban teljesen egyetértünk!
Bár...Az is igaz, hogy a "nézettség, mint meghatározó" tényező nemcsak a telenovellák / szappanoperák sajátja. Más témájú, s nem kifejezetten szappanopera jellegű sorozatoknál szintén beleestek ebbe a csapdába. Sokszor még olyan esetben is, amikor konkrétan megtervezték, hány évadbot és epizódot készítenek. Aztán jött a siker, a magas nézettség, ezáltal nem tudtak ellenállni a kísértésnek, s mégis folytatták. (Pedig ez sokszor kudarchoz vezet, s kockázatos is, mégis újra és újra megcsinálják.)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Köszönöm a hozzászólás formájára vonatkozó kritikát, teljesen helytálló a figyelmeztetésed! :-)
A jövőben igyekszem majd figyelni erre! :-)
malvinkicska 2019 jan. 22. - 14:31:01 Előzmény napraforgó
(561/2794)
Szia valóban most már tudjuk a szereplők ki mennyit ér.Azért lassan halad a történet nem kapkodták el akkor nem lenne annyi epizód amennyi de ezt már megbeszéltük. Valóban Modesta igazán rendes az törődik Lucival. Valóban normálisan beszélnek mindenkivel, aki bántja őket azzal is. Az a kis Amador azt hiszem a pici néger is jó pofa, ebben a sorozatban is van elég negatív szereplő, gondolom még lesz is, anélkül nincs sorozat sehol sem.
napraforgó 2019 jan. 22. - 11:44:31 Előzmény malvinkicska
(560/2794)
Szia!
Le vannak itt osztva a szerepek előre. Graciela és a lánya, Angelina gonoszok, Angyalka ráadásul még képmutató és álnok is. Mirta sem egy jóindulatú fehércseléd, ő örvend, ha akár Lucecita, akár Angyalka bajba jut. Miguel és Alvaro gyenge férfiak, ők nem igazán viszik előre a történetet. Guszavo Igyekszik tisztessége lenni, de a szerelem ellen nem tehet semmit.
Én Modestát és a fiát, Sergiot kedvelem, mert ők, habár szegények, de tisztességesek és inteligensek is. Ha jobb körülmények közé születtek volna, biztos nem ez lenne a sorsuk.
malvinkicska 2019 jan. 22. - 06:56:49
(559/2794)
Köszöntelek titeket jó dolgom van csak olvasnom kell, a jobbnál jobb meglátásokat, a tegnapi esti részben ami tetszett amikor Gustavo kitessékelte a szobájából Mirtát, mert azt ő akarja meg választani akivel ágyba bújik, annak a nőnek egy csepp szégyenérzete nincs. Lassan kezd kibontakozni a szerelem _Luci és Gustavo között, de itt még a falnak is szeme van, mert ezek után mindenki őket fogja lesni. Miguel egy pipogya férfi nem mer a sarkára állni Luci mellet Graciela a meg testesült ördög benne ahogy forgatja a szemét, egy szóval minősíthetetlen a viselkedése.
napraforgó 2019 jan. 22. - 05:16:37 Előzmény Csalarozsika
(558/2794)
OFF
Ismét mondom, hogy én egy résszel mindig le vagyok maradva, sőt, ha a délelőtti ismétlést sem tudom megnézni, akkor várnom kell, míg felteszik a sorozatbarát oldalra. Jó, hogy leírod, mi várható, és közben már a véleményed is leírod.
A hasonló telenovellákról nekem is általában az a véleményem, hogy nem kéne a végtelenségig húzni őket.
SPOILER
Ezt is befejezhették volna ott a balesetnél, Gustavo amnéziájánál és Lucecita cselédeskedésénél, kihagyva Mirtát, meg az összes szemétkedését. Jó lenne, ha a szappanoperáűknál is előre meg lenne komponálva a történet és azt nem menet közben, a nézettségi ráták alakítanák.
De hát a szappanoperáknál is a nézettség dönt, és az ettől függő anyagi javadalmazás. És ezért eltartanak a végtelenségig, egészen addig, amíg a nézettség drasztikusan nem esik. Vagyis inkább kitalálnak még különböző lehetetlen szituációkat, mintsem hogy logikusan befejezzék a történetet.
--------
MÁS
Láthatod, hogy a hozzászólásaidnál nagyon nagy üres részek vannak. Ezek nyilván úgy keletkeznek, hogy sokszor nyomsz Entert, hogy feljebb menjen a szöveg. De így később zavaró ez a sok üres rész, így jó lenne, ha a hsz-ed befejeztével, de még az elküldés előtt törölnéd ezeket a fölösleges, üres entereket.
Korábban, amikor a Port. "megújulásán" dolgoztak, egy rövid ideig élt az a rendszer, hogy a szöveg-kalitka, vagyis , amibe írunk együtt nőtt a szöveggel. Ez szerintem egy jó rendszer volt, nem kellett oldalt húzogatni a kurzort. Bár megtartanák!

És képzeld, ahogy itt írok, menet közben ez újból beugrott. Hurrá!
Így látom a teljes szövegemet, nem kell föl - le görgetnem. Majd próbáld ki, nálad is működik-e.
Csalarozsika 2019 jan. 22. - 03:29:12
(557/2794)
Igaza volt Napraforgónak, mostanra mindenki "színt vall"!
Mirta tettére nincs magyarázat, érthetetlen, mi vihette rá, hogy ilyen hm...közönségesen viselkedjen! (Más jelző jobban illene ide, de inkább tekintsünk el ettől.)
Gustavo szerencsére kitette a szűrét, így csak önmagát alázta meg, nem érdemel sajnálatot.
Ami érthetetlen, hogy miért nem bocsátják el! Sajnos hamarosan már nem lehet megszabadulni tőle, eddig kellett volna!

Lucecita őszintén és teljes átéléssel beszélt a szerelemről - Angyalka legnagyobb bosszúságára!
Bár még ő maga sem jött rá, de beleszeretett Gustavoba!
Amikor Lucecita beszélt, Sátánka pedig hallgatta, kristálytisztán megmutatkozott a közöttük lévő különbség. Lehet bár Lucecita tudatlan, mégis őszinte, kedves és ártatlan! Nem csoda, hogy Gustavo beleszeretett, hisz a felesége soha nem bírt ezekkel a tulajdonságokkal, valószínűleg a "balesete" előtt sem.

Gustavo szánja-bánja, hogy korábban nyersen beszélt Lucecitával.
Ez persze a féltékenységének tudható be.
Tényleg nagyon szépen végigvezették, hogyan bontakozik ki a közöttük lévő szerelem.

Sajnos megtörtént a baj, Sátánka szemtanúja volt egy olyan jelenetnek, ami felkeltette a féltékenységét.
Nem nehéz kitalálni, hogy a Lucecitának diktált szöveg arra szolgál, hogy kínos helyzetbe hozza, s rossz színben tüntesse fel.
Szegény Lucecita ismét a naivitásának lesz az áldozata!
Becsületére váljon, hogy a helyében senki nem gondolna rosszra! Angyalka a színlelés nagymestere, a megjátszott kedvességével mindenkit megtévesztene!
Ezúttal Lucecita a legújabb "áldozat", ráadásul Sergiot is belekeveri a lány elleni bosszújába.
Szerencsére hamar kiderül az igazság!

Lucecita kezd egyre öntudatosabbá válni!
Jól kiosztotta Gracielát, s teljesen igaza volt!
Ennek az asszonynak kőből van a szíve, s hordhat bár gyönyörű ruhákat, az intelligenciája a nullával egyenlő!
Sekélyes, közönséges, azt képzeli, mindent megengedhet magának!
Ahhoz joga van, hogy - amennyiben hibáznak - megfeddje az alkalmazottakat, bár azt is sokféleképpen meg lehet tenni.
Ahhoz viszont nincs, hogy Lucecita halott Édesanyjáról olyan csúnyán és lekicsinylően beszéljen!
Lucecita helyében én is beolvastam volna neki!
A mondandója közepette az is kiderült, hogy Rosa keményen dolgozott azért, hogy megéljenek!
Feltehetően ezért is hanyagolta el az egészségét.
Graciela szégyellheti magát! Már többször is leírtam, hogy cicomázhatja magát, ahogy akarja, egyáltalán nem úrinő!

Saját bevallása szerint is gyűlöli Lucecitát, pontosan azért, mert tudja, ő Miguel EGYETLEN lánya!
Sátánkával együtt megbűnhődnek még a gonoszságukért, de nem érdemelnek könyörületet!

Modesta fenntartásai Sergio szerelmét illetően nem alaptalanok!
Miguelnek a jelek szerint egyáltalán nem lenne ínyére Sergio, mint lehetséges vőjelölt!
Gracielának persze tökéletesen megfelelne, csakhogy "megszabaduljon" a lánytól!
Miguel persze a végén ismét csak hallgat, ahelyett, hogy jól leteremtené!

Gustavo immár a bátyjának is be meri vallani a Lucecita iránti érzelmeit.

Végre tényleg kezdenek felpörögni az események! :-)


























































Csalarozsika 2019 jan. 21. - 19:06:26
(556/2794)
Szia! Értettem, hogy mire gondolsz! :-)
Én meg arra céloztam, hogy most érünk a sorozatnak azon szakaszába, bár a nézők számára minden kiderül, az érintettek számára viszont nem.
Most kezdődik az a szakasz, amikor a nézők tűkön ülnek, mikor derül már fény mindenre! :-)

A sorozatban tényleg szépen bontakozik ki Lucecita és Gustavo szerelme!
Igazság szerint törvényszerű volt, hogy egy ilyen feleség mellett Gustavo előbb-utóbb beleszeret valaki másba! Nem "kalandot" keresvén, mint egykor Miguel, mert nem az a fajta, s mindeddig igyekezett eltűrni Angyalka minden szeszélyét.
Angyalka valóban ördögi teremtés! Úgy tűnik, a megszállottság annyira a hatalmába kerítette, hogy még a bénaság és ami ezzel jár, - bezártság, korlátok - sem nagy ár azért, hogy Gustavot "röghöz kösse".
A baleset természetesen megrendezett volt, ahogyan a terhességet is csak színlelte. (Többek között emiatt volt szükség a "balesetre".)

Én elég jól emlékszem a sorozatra, ez talán azért van, mert nem sok sorozatot néztem, s amiket láttam, azok megmaradtak.
Mirta olyan gonosz dolgokat tesz majd, amit álmukban sem gondolnának azok, akik először látják a sorozatot. Azt hiszem, ennyit nyugodtan leírhatunk. :-)
Tényleg érdekes, hogy Mirta helyzete erősen különbözik majd Angyalkáétól - számára pozitív értelemben. (Az, hogy ezt a körülötte lévők hogyan élik meg, az más kérdés.)

Én is olvastam, hogy Mirta a sorozat forgatása közepette "révbe ért". Legalább az életben megtalálta a boldogságot, s még csak gonoszkodnia sem kellett hozzá! ;-)
Ettől függetlenül továbbra is azt gondolom, hogy felesleges és indokolatlan volt ilyen hosszúra nyújtani a sorozatot.

Graciela viselkedése bizonyos fokig valóban érthető, de szerintem ezzel csak maga alatt vágja a fát.
Azt nem gondolhatja, hogy az igazság soha nem derül ki! Kiderül majd, s dédelgetheti az ezúttal tényleg lebénult Angyalkáját.
S ekkor vajon ki lesz a támasza?! "Természetesen" az eddig olyannyira megvetett és gyűlölt Alvaro.

Egyetértek Veled! Annak idején én is azért kezdtem bele a sorozatba, mert a perui sorozat az újdonság erejével hatott, ráadásul a kosztümös volta is sokat nyomott a latban. :-)
Ezután a TV-csatornák szinte futószalagon kezdték sugározni a silányabbnál silányabb telenovellákat, s el is ment tőlük a kedvem.
Erről a sorozatról viszont jó emlékeim vannak, ezért is "nosztalgiázom". Ráadásul a sok ismétlésből is elegem van már, ezt viszont azóta sem vetítették. (Ha jól emlékszem, majd' 20 évvel ezelőtt volt műsoron.)













napraforgó 2019 jan. 21. - 04:58:39 Előzmény Csalarozsika
(555/2794)
Amikor azt írtam, hogy szinte mindenki színt vallott, nem arra gondoltam, hogy minden kiderül a nagy nyilvánosság számára, csupán arra, hogy számunkra, a "beavatott nézők" számára lesz világos, hogy ki mit gondol, mit érez, vagy mit tesz.
Nagyon kedves, ahogy a sorozat bemutatja, hogy hogyan is fordul apránként Gustavo Lucecita felé és viszont, hogyan is kezd megfoganni bennük a szerelem csírája. Eleinte mindketten megpróbálnak kitérni az érzés elől, Gustavo nős, ráadásul a felesége táplálja benne a bűntudatot a balesete miatt (holott, mint az később kiderül, az a baleset is nagyon megrendezett volt), Lucecita meg tisztában van vele, hogy Gustavo nem az ő osztályába tartozik, ráadásul nős, ezért több okból is elérhetetlen számára (legalábbis törvényes módon nem).

Bár már sok mindent elfelejtettem a sorozatból - és valljuk be, ezek nem az örökkévalóságnak készültek - Mirta gonosz húzásaira még emlékszem.
Azt olvastam, hogy a rendező a sorozat forgatása alatt beleszeretett a Mirtát alakító színésznőbe, sőt feleségül is vette, ezért nem csodálkozom, hogy a sorozat második felét szinte ez a Mirta uralja, majdhogynem főszereplővé lép elő.
És érdekesnek tartom azt is, hogy bár Angyalka a tettetésével, a hisztijeivel uralja a családot, de saját magát is kalitkába zárta ezzel a színlelt bénasággal.
Mirta pedig kihasználva a lehetőséget majd úgy uralkodik, hogy ő maga nem szenved a kényszerű helyzettől.

Na de ne spoilerezzünk nagyon sokat azoknak, akik először látják, mert akkor már unalmas lesz nekik a sorozat.

Graciela viselkedését még csak-csak meg is értem, nyilván pont azért védi a lánya érdekeit, mert tudja, hogy nem Miguel az apja, és fél, hogy akkor ő is, és a lánya is kicsöppen a jóból, hisz nem lesz joguk Miguel pénzére. Habár Graciela nem jött üres kézzel a házasságba, de ismeretes, hogy Miguel már igencsak nyakára hágott a hozományának. Viszont nagyon nem mindegy, hogy a maradványt Miguel a vér szerinti lányára, Lucecitára költi-e, avagy továbbra is Angyalka a kedvezményezett.

Nos, a dolgok majd alakulnak, számomra ez a perui sorozat azért egy kicsit másabb volt, egy kicsit jobb volt, mint az egyen-mexikói sorozatok, amelyekben jószerivel csak a nevek változtak, de ugyanazt a sémát követték.