Téma: Luz Maria

Csalarozsika 2019 márc. 21. - 20:35:40 Előzmény ccaty
(1294/2794)
Én is úgy gondolom, hogy Alvaro alapvetően gyáva és gyenge!
Azzal nagyon egyetértek, hogy a Gracielával történt szakítás után félre kellett volna állnia, s ezzel sok bajt meg lehetett volna előzni!
Később valóban úszott az árral.
Ugyan tudta, hogy amit tesz, az nem helyes, mégsem tudott ellentmondani Gracielának, Sátánka pedig szinte minden becstelenségre rá tudta venni!
Még most is pártolja a két hárpiát, holott azok mindig is semmibe vették őt!

Ami még fontosabb:
Mindenképp fel kellene fednie Gustavo előtt, hogy Sátánka makkegészséges, mégsem teszi, fedezi a lányát!
Szerencsére lesz más, aki megteszi helyette!
offtopic
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 20:26:52 Előzmény Iri
(1293/2794)
Örülök, hogy kutya-témában egyetértünk!
De: A cicák sem megvetendők, legalábbis az enyéim nagyon okosak! :-)
Igaz, sokat foglalkozunk velük! :-)

Más
Vidéken élek, de a világ minden kincséért nem laknék Budapesten, tőlem nagyon idegen az a világ. :-(
Ugyan többször is jártam ott, de néhány nap/hét bőven elég volt belőle!
Nagyon megértem, hogy vidékről felkerülve úgy érezhetted magad, mint egy partra vetett hal!
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 20:22:15 Előzmény Iri
(1292/2794)
Szia!
Kérlek, írd le, mert én is nagyon kíváncsi vagyok a történetre!
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 20:21:25 Előzmény napraforgó
(1291/2794)
Remélhetőleg Gustavo is megembereli magát, s ő is keresni kezdi Lucecitát!

Sergio esetében pillanatnyi elmezavarról lehet szó, de szerencsére hamar elmúlik!
Jelenleg úgy viselkedik, mint egy megszállott, már-már Sátánkához kezd hasonlítani, de alapjában véve azért a helyén van az esze és a szíve!
Amikor arra kerül a sor, azt teszi, amit kell, s valóban segít Lucecitának! :-)
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 20:17:44 Előzmény napraforgó
(1290/2794)
Persze, hogy nem reménytelen, sőt!
Naivnak naiv, s a világ dolgaiban is járatlan, de a hegyekben nem volt lehetősége a tapasztatszerzésre!
Az idő előrehaladtával viszont csiszolódik, művelődik, s nem futamodik meg a problémák elől!
Ezért sikerül visszaszereznie a családját!
A "régi Lucecitának" nem biztos, hogy sikerült volna!
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 20:11:17 Előzmény napraforgó
(1289/2794)
Örülök, ha nem zavarnak a hosszabb "firkálmányok"! :-)
Én is szívesen olvasom a Te írásaidat, mert sokszor kitérsz olyan részletre is, ami elkerüli a figyelmemet.
De: Jelen esetben írtam mind a bababoltról, mind pedig a szomszédasszonyról.
(Utóbbiról elég részletesen, még a nevét is megírtam, Carucának hívják. - Igaz, ez a tegnapi részben még nem derült ki.) :-)
napraforgó 2019 márc. 21. - 18:42:13 Előzmény miértis
(1288/2794)
Igen, ez tetszik! Gustavo megint a szállodai szobájában üldögélve keresi Lucecitát.
De az sem semmi, hogy Sergio szombaton (netán még vasárnap is) keresgéli a varrodákat.

Irígylem őket, náluk már 1894-ben (!!!) volt szabad szombat!
Én még szombaton is jártam suliba, és amikor elkezdtem dolgozni, még a szombat is munkanap volt.
Csak egy-két évvel később lett az egyik szombat szabad!

Sergiot kezdetben kedveltem, annyi mindent segített, de mostanában ez a megszállottság, hogy neki mindenképp KELL Lucecita, na ezt nem bírom.
Ez pont olyan, mint Alvaro megszállottsága, hogy Graciela és a lánya közelében akar lenni.
napraforgó 2019 márc. 21. - 18:15:18 Előzmény Iri
(1287/2794)
Szia!
Persze, írd le Offtopicban, szívesen olvassuk.
malvinkicska 2019 márc. 21. - 18:13:35
(1286/2794)
Szevasztok szeretem olvasni a különböző egyező véleményeket hála Istenek ez az egyedüli élő fórum ami működik, mivel legtöbben FB-on néznek sorozatot és ott véleményeznek.
Valóban sok minden szóba kerül egy sorozat kapcsán, mert azért a valós életben is történek furcsaságok , én is írtam már, egyet kettőt.
Iri 2019 márc. 21. - 17:42:03 Előzmény miértis
(1285/2794)
Persze hisz csigázzák a nézőt.
Csak egy film.
De bizony megtörtént ez régen a valóságban is.
Majd leírom hisz a családomban történ.
Persze csak akkor ha gondoljátok hogy érdekel.
Nem csak a film tartalma amiról beszélgetni lehet.
Iri 2019 márc. 21. - 17:36:05 Előzmény Csalarozsika
(1284/2794)
Ez így van.
Régen is most is vannak olyan emberek akik egy kutyával sem érnek fel.
Én tudom mit jelent hirtelen idegenek közékerülni hisz 30 éve kerültem fel Bp...re ahol még egy rokonom sem volt.
Nem volt egy vidám helyzet pedig azért nem kerültem olyan helyzetbe mint ez a kislány.
napraforgó 2019 márc. 21. - 17:00:03 Előzmény Csalarozsika
(1283/2794)
Ne aggódj, én pl. szívesen olvasom a részletes leírásaidat. csak azért írom le a magamét, mert nem mindig ugyanazt látjuk meg. - Mindig csak pár sort akarok írni én is, és valahogy hosszabb lesz. De én próbálok olyasmikre kitérni, amire te nem. Pl a néger testvérpár civakodásai, a kínai, vagy most pl. Luci városi sétája a bababolttal, na meg a szomszédasszonnyal való beszélgetése.
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 14:57:16 Előzmény napraforgó
(1282/2794)
Sajnos mindig elszalad velem a ló, s a hozzászólás hosszúra sikeredik. :-(
Csak arra akartam utalni, hogy ebben az esetben úgy tűnik, egy rugóra járt az agyunk, nekem is rögtön szemet szúrt, hogy Lucecitánál nála van a könyv és a bábu is. :-)
Az természetes, hogy nem értünk mindenben egyet!
De: Eszmét cserélünk, mindketten leírjuk a véleményünket, ez a normális!
miértis 2019 márc. 21. - 14:49:31
(1281/2794)
Szerintem egy dolgot nem szabad tenni ezekkel a filmekkel kapcsolatban: logikát keresni. Mert az nincs. Nyilván úgy gondolták az írók, rendezők, hogy ... mindegy az, a nézők így is úgy is imádni fogják. .. És hát lássuk be, nem is nagyon tévedtek... Gustavo is ugyebár éjjel - nappal keresi Lucecitát... ülve az ágyán.( -
napraforgó 2019 márc. 21. - 14:15:37 Előzmény Csalarozsika
(1280/2794)
Igen, én is láttam, Lucecita magától olvasgatott, nem biztatta arra senki sem. Tehát nyilván művelődik, okosodik. Igaz, én alapból olyan kis naívnak, butuskának tartom őt, de nem reménytelennek. Okosodhat, művelődhet, sokkal életrevalóbb is lesz idővel.
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 14:13:55 Előzmény napraforgó
(1279/2794)
Örülök, hogy Te is erre a következtetésre jutottál!
Ha pedig ez így van, Lucecita nem is olyan buta! ;-)
Mármint, ha volt annyi lélekjelenléte, hogy rendben visszatalált a házhoz, s arról sem felejtkezett el, hogy a holmiját magával vigye!
Pedig ezt nem megtervezett szökés volt, sokkal inkább spontán cselekedet!
Csalarozsika 2019 márc. 21. - 14:09:34 Előzmény napraforgó
(1278/2794)
Szia!

Sejtettem, hogy ezt is a Lucecita butasága melletti érvként hozod fel.
Én ezzel viszont nem értek egyet, mármint, hogy ettől buta lenne!
A kutyájával "megbeszélt" dolgok biztosan nem lehettek olyan eget rengető problémák, amit Manuelával vagy más emberrel kellett volna "megbeszélnie", amiről magasröptű társalgást kellett volna folytatni!
Szerintem inkább olyan apró-cseprő dolgokról lehetett szó, amit Pimasszal is "megoszthatott", a kutya társaságától, szeretetnyilvánításától pedig hamar megvigasztalódott.
Szerintem egyszerűen ez lehetett a helyzet!
Komoly baj esetén kizártnak tartom, hogy ne fordult volna akár az édesanyjához, akár Manuelához.
Meg lehet rajta botránkozni, de szerintem sokszor egy okos jószág jobb társaság, s több vigaszt nyújt, mint sok ember!
Sajnos meg kellett állapítanom, hogy a kutyám és a cicáim különbek, mint jó néhány ember! :-(
Ha ez valaki szerint butaság, akkor vállalom a butaságomat! :-)

Visszatérve Lucecitára: Előrevetítettem, hogy csiszolódni fog!
Ügyesen feltalálta magát, szállást, munkát keresett, próbál megállni a saját lábán.
Ne felejtsd el: A szükség nagy úr!
Magára van utalva, igyekszik megállni a helyét, s úgy látom, ez sikerül is neki!
napraforgó 2019 márc. 21. - 13:43:33 Előzmény Iri
(1277/2794)
kedves Iri!
A kutyákkal kapcsoalatban - nekem már több kutyám volt, mindet pici kölyök korától neveltem, és mindet imádtam, imádom most is a meglévő kettőt. Beszélgetek is velük valamelyest, de biztos nem olyasmit, amit a családtagokkal kellene megbeszélni.

Az igaz, hogy Miguel nemcsak viszonylag gazdag ember, de nemesi származású is, ez akkoriban tán még számított valamit. De akárhogy is, az, hogy a naív és meglehetősen butácska, ártatlanka Lucecitán látszana bármiféle nemesség - na ez azért megkacagtat.
Ilyesmi még Gracielán sem látszik, pedig ő valóban nemesi származású úrilány volt valaha.

Nekem az a véleményem, hogy a "nemesség", mint olyan senkin nem látszik, ha valaki tanult,művelt, akkor legalább olyan "nemes", mint az, akinek a felmenője valaha, valami jót cselekedett.

De ennek manapság már annyira nincs jelentősége.
Iri 2019 márc. 21. - 12:30:41
(1276/2794)
Én már azt várom hogy mikor találja meg G ustávóhisz megy az idő..
Egy kicsit előre néztem a yootubon....????????
Még a kutyával valóbeszélgetésre. Ő. pici kora óta vele nőtt fel hasonlo korú nem is volt ott gyerek. Miért is ne beszélgethetett volna vele.
ÉN IS SOKSZOR TESZEM PEDIG CSALÁD VAN. de mindenki máshol él egész nap meg egyedül vagyok délutánig.
Másik dolog még az hogy Lusesitában ugye a a apja vére is van aki. gondolom tanult ember....talán még nemesi vér is van benne.
És ez látszik is Lusin csak még kikell érnie .
Nem buta nő csak tájékozatlan
És ami nekem nagyon fontos jóember a szíve aranyból van.
Sok nehézség volt már eddig is. És vár még rá








napraforgó 2019 márc. 21. - 12:27:23
(1275/2794)
abban teljesen igazatok van, Alvaro elmondhatta volna Gustavonak, hogy a neje tud járni, semmi baja a lábának, csak az agyával van baj.
A pap nem mondhatta el, mert az nála gyónási titok volt, ez érthető. De Alvarot nem köti semmi!