Téma: Luz Maria

napraforgó 2019 júl. 05. - 05:57:15 Előzmény Csalarozsika
(1914/2794)
Igaz, hogy Lucecitának skrupulusai voltak a férje pénzével kapcsolatban, de azután, hogy a cselédeket megélhetéshez juttatta, Mirta - Gustavo aláírását meghamisítva letiltatta a hozzáférési jogosultságát. Persze ő maga nyugodtan lopkodta Gustavo pénzét, saját számlájára küldve a pénzét.
Innentől valóban csak az apai öröksége állt volna a rendelkezésére, de nevetséges módon azt sem vette soha igénybe. Istenem, hát szeret cselédkedni, szolgálni fillérekért....
Csalarozsika 2019 júl. 05. - 05:04:29 Előzmény napraforgó
(1913/2794)
Azt hiszem, Modesta analfabéta volta már szóba került - még a sorozat kezdetén.
Bár valóban intelligens, de ne felejtsük el, hogy már nem fiatal!
Szerintem úgy gondolta, hogy "vénségére" már semmi értelme megtanulnia írni-olvasni!
A munkáját eddig is el tudta végezni, ezért fel sem merült benne, hogy változtatnia kellene!

Amador helyzete merőben más:
Ő jóval fiatalabb volt, s ezért úgy gondolta, érdemes megtanulnia!
(Ahogyan Lucecita is megtanult, koránál fogva még számára sem volt túl késő.)

Elvileg Sergiotól is tanácsot kérhettek volna, de szerencsére Dr. Gutiérrez utánajár a dolgoknak, s azt sem mulasztja el, hogy olyan kollégával konzultáljon, akinek ez a szakterülete.
Csalarozsika 2019 júl. 05. - 04:56:33
(1912/2794)
Még egy dolog:
Miközben Lucecita, akinek minden joga megvan Gustavo pénzéhez, ódzkodik attól, hogy hozzányúljon a férje vagyonához, Mirtának nincsenek ilyen skrupulusai.
Rendszeresen csapolja Gustavo bankszámláját, s elképesztő cinizmussal beszélt róla a "kedves sarlatán rokonnak"!
Már ezért is megérdemelné, hogy útilaput kössenek a talpára!
A többi aljas tettéről nem is beszélve!
Csalarozsika 2019 júl. 05. - 04:52:30
(1911/2794)
Folytatván az iménti gondolatmenetet:
Kedves jelenet volt, amikor a legutóbbi epizódban Lucecita imádkozni tanította a kislányát!
Jellemző, hogy az apácák között nevelkedő "Mirta mamácskának" ez eszébe sem jutott!
Szegény kislány szinte úgy nőtt fel, mint a gomba!
Szeretetet aligha kapott, Mirta ki nem állhatja, Oféliát szintén csak idegesíti.
Lucecitától kap először igazi szeretetet, ezt még Gustavo is észrevette!

Ha már Gustavo:
A kislányt illetően is határozottabbnak kellene lennie, de Mirta folyton letorkolja, ő pedig az esetek döntő többségében ezen a téren is enged neki!

OFF! A fent említett jelenet sok szép emléket ébresztett bennem.
Annak idején engem anyai Nagymamám tanított imádkozni, ezenkívül több református éneket is megtanított.
Nagyapámmal, illetve Édesapámmal pedig együtt mentünk a templomba.
Bár a családunk nem bigott vallásos, de ez természetes volt.
Ahogyan az is, hogy minden Szenteste, illetve Óesztendő utolsó napján a család együtt ment a templomba.
Ez a hagyomány sok évig tartott, de mára már csak emlék. OFF!
Csalarozsika 2019 júl. 05. - 04:41:48 Előzmény napraforgó
(1910/2794)
Egyértelmű, hogy Gustavónak, miután "kiszabadult", rövid úton meg kellett volna szabadulnia "Mirta kisasszonytól"!
Valóban irritáló a viselkedése, s erre a szinkronhang csak ráerősít!
Kb. azt csinálja, amit annak idején Sátánka, beleértve a legutóbbi hisztériás rohamot!
Utóbbi pláne öreg hiba, ezzel Sátánka sem ért el semmit, sőt!
Gustavónál ezzel nem megy semmire, csak olaj a tűzre!
Feleségül venni? Még viccnek is rossz!

Kb. hasonló helyzet kezd kialakulni, mint annak idején.
Gustavo ismét felfigyelt Lucecitára, főleg, hogy olyan kedvesen bánik szegény kislánnyal!
napraforgó 2019 júl. 05. - 04:17:42
(1909/2794)
Modesta a sok év alatt már rég megtanuhatott volna írni-olvasni, sokkal inteligensebb, mint Amador, de még ő is megtanult a szemüveggel pár nap, pár hét alatt.
Pláne, hogy Gutiérez doktor is kitartóan udvarol neki pár éve. Miért nem akar kicsit "hozzáokosodni"?
Elég fura, hogy Sergio már lassan 5 éve távol van, és az anyja még mindig mással íratja a leveleit.

Amúgy Modesta a fiától is érdeklődhetett volna Sergio amnéziájáról, a fiú elvégre a legfrissebb tudományos tanokat tanulhatja az Egyesült Államok egyetemén. Talán van már olyan eredmény, hogy felhasználhatnának Gustavó "betegségénél" is.
napraforgó 2019 júl. 05. - 04:10:12
(1908/2794)
Azért elég szomorú, hogy Gustavo olyan agyatlan hülye, hogy mindazok után, hogy Mirta bezáratta 3 évre, még továbbra is, nemhogy beengedi az életébe, az ágyába, de hagyja, hogy a nő állandóan a nyakába másszon "szerelmem" megszólítással. Sőt, a korábbiaktól eltérően már az is felmerült benne, hogy mégiscsak el kéne vennie ezt a luvnyát.
Ráadásul Kocsis Mariann szinkronhangja még sokkal ellenszenvesebbé teszi ezt a nőt. Nem akarom bántani a színésznőt, de van valami agresszív, ellenszenves a hangjában, ha meghallom, már tudom, hogy ő a negatív figura a történetben.
Angelinának Kiss Virág volt a szinkronhangja, ő legalább olyan volt (Vad angyal), akihez pozitív érzetek társultak. Hiába volt ő is gonosz, de a hangja olyan "angyali" volt, hogy a megtévesztés sokkal hihetőbb volt. Ezzel szemben, ha Kocsis Mariann megszólal, még a negédeskedő stílusa is irritál.
Csalarozsika 2019 júl. 04. - 20:09:23 Előzmény Csalarozsika
(1907/2794)
* Azt hiszem, sejteni lehet a végkifejletet!
Csalarozsika 2019 júl. 04. - 20:08:34 Előzmény malvinkicska
(1906/2794)
Szia!

Korábban írtam már, hogy kicsit előrébb tart a sorozat, mert hozzá kell számolni a kimaradt három epizódot is, úgyhogy a mai a 144. rész lesz!
Igazából nem oszt, nem szoroz, csak a pontosság kedvéért írtam. :-)

Még így is van kb. 30 epizód, amíg Mirta játszhatja az úrnő szerepét.
Lucecitának nem szabadna hagynia, hogy csicskáztassa ez a némber, elvégre ő a ház igazi úrnője, s ez nőszemély csak bitorolja a helyét.
A vele kapcsolatos viselkedését igazán nem magyarázhatja azzal, hogy mindezt "Gustavo érdekében teszi".
Szerencsére Gustavo ismét felfigyel a feleségére, Lucecitának is megjön az esze, s meghunyászkodás helyett felveszi a harcot Mirtával, a végkifejlet, azt hiszem, sejteni lehet a végkifejletet. :-)
malvinkicska 2019 júl. 04. - 18:36:32 Előzmény Csalarozsika
(1905/2794)
Szia megnéztem a sorozat baráton 140 résznél tart és azt írják 175 részes még mindig ennyi részen keresztül fog szemétkedni Mirta, ez azért már nagyon kemény, szerintem nagy türelem kell hozzá, az biztos, ami nekem nincs sajnos.
Csalarozsika 2019 júl. 03. - 19:56:43 Előzmény malvinkicska
(1904/2794)
Sajnos a mennyiség jelen esetben a minőség rovására ment.
A régi "klasszikusokat" felidézve, azok sem voltak tökéletesek, de a mostaniak pláne nem ütik meg még az "elfogadható" mércét sem!
Ráadásul kifogytak az ötletekből, nincs újdonság, sokszor - ötlet híján - a régieket forgatják újra. :-(
Csalarozsika 2019 júl. 03. - 19:53:09 Előzmény napraforgó
(1903/2794)
Szia!

Szerintem nem ez az első eset, több dologban is egyetértettünk már! :-)
Mondom én, hogy csak ránk kellene bízni, s úgy megnyirbálnánk a sorozatot, mint a pinty!
Én is kb. hasonló részeket szednék ki belőle, akkor mindenképpen élvezhetőbb lenne!
Csalarozsika 2019 júl. 03. - 19:49:03 Előzmény evaszanto
(1902/2794)
Szia!

Nagyon örülök, hogy tetszenek a hozzászólásaink!
Ha gondolod, írj Te is, oszd meg velünk a gondolataidat! :-)
Annak idején én is szerettem a sorozatot, s örültem, hogy 20 év után újra láthatom.
Sok szép emlék fűz hozzá, s jó egy kicsit nosztalgiázni!
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szemlélném kritikusan, sőt! :-)

Ami a Fiorellát illeti: Emlékszem rá, bár az biztos, hogy látni nem láttam, így a történetet nem tudom felidézni.
Főképp azért emlékszem a címére, mert az ismerőseink, barátaink közül többen is nézték, így az megmaradt, s az is, hogy Angie Cepeda játszott benne.

(Kis kitérő: Jót derültünk rajta, amikor a szomszédban lakó idős bácsi, aki sokszor átlátogatott hozzánk, nézte az óráját, számon tartotta, mikor kezdődik, és sietett haza. :-)

Az biztos, hogy azóta sem került terítékre!
Érdekes, hogy míg egyes sorozatokat szinte "orrvérzésig" ismételnek, ezt és több más sorozatot azóta sem vetítették újra.
A Luz María jövő hónapban véget ér, kíváncsi leszek, mi lesz helyette!
Hátha eszükbe jutna a Fiorella is!
Ha így lenne, talán még bele is néznék, bár megfogadtam, hogy ha csak lehet, nem kezdek bele újabb hosszabb lélegzetű sorozatba! :-)
evaszanto 2019 júl. 03. - 18:44:49 Előzmény malvinkicska
(1901/2794)
Igen, amikor vetítették, reménykedve belenéztem, de az egy teljesen más történet, csak a cím azonos.
malvinkicska 2019 júl. 03. - 17:58:39
(1900/2794)
Utána néztem aminek Angie Cepeda és Salvador del Solár a főszereplői Teleregény 2000-ben készült az nincs fent de 2015ben készült Livia Brito és Cosé Ron főszereplésével 194 részes a sorozat baráton, fent van Fiorella cimmel.
Luna34 2019 júl. 03. - 17:10:20 Előzmény evaszanto
(1899/2794)
én emlékszem rá igen. de sokat nem láttam belőle annó.
evaszanto 2019 júl. 03. - 15:35:38
(1898/2794)
Sziasztok!
Olyan szívesen olvasgatom a hozzászólásaitokat, szórakoztatóak és elgondolkodtatóak!
Nagyon szerettem az első vetítésekor is a Luz Mariát (sokszor gondoltam rá: de jó lenne újra látni!)
Most arra gondolok, de jó lenne a L.M. után Angie Cepeda másik sorozatát, a Fiorellát is megnézni!
Emlékszik rá valaki?
malvinkicska 2019 júl. 03. - 08:31:28 Előzmény Csalarozsika
(1897/2794)
Jól fogalmaztál futó szalagon gyártják a sok semmit mondó butaságot sajnos nem a minőség a fontos hanem a mennyiség, mindegy melyik országról beszélünk nagyon romlott a felhozatal minősége. A Magyarok meg semmit nem csinálnak csak vergődnek itt ott , meg bezár a bazár, az ilyenek nem érdekelnek.
malvinkicska 2019 júl. 03. - 08:28:02 Előzmény napraforgó
(1896/2794)
Köszönöm szépen a válaszod azt én nem nézem, mikor fordították is nagyon megosztotta a véleményt.A gond még az mivel nincs egy rendes műsor a tv-be , pl mint a Vágóé, most volt egy pár este a Bank Sthol vezette, csak nagyon gyenge volt a felhozatal sajnos, és maradnak a bugyuta történetek, mint a sok nem létezőmigráns.
napraforgó 2019 júl. 03. - 06:08:09 Előzmény Csalarozsika
(1895/2794)
Óh, köszi, végre valamiben maradéktalanul egyetértünk.

Ezt a Luz Mariát is szerettem anno, és most is tudnám szeretni a felesleges hülyeségek nélkül.
Én nem feltétlenül akarom látni Mirta manipulációit, Gustavo töketlenségeit, mint ahogy Lucecita állandó könnyhullatásait sem. Ha rajtam múlna, megnyirbálnám a sorozatot a harmadára, de minimum a felére, és akkor sokkal elfogadhatóbb lenne a történet.