Téma: Luz Maria

malvinkicska 2019 aug. 08. - 13:41:37 Előzmény napraforgó
(2394/2794)
Olvastam a véleményed valóban nagyon buta egy alak ebben a sorozatban Gustavo, nekem az én meglátásom szerint nagyon sarkos a történet csak arról a sok Mirta szemétségéről szól ahol mindenki neki asszisztál hozzá, nem meri fel venni senki vele a kesztyűt ilyen nincs idő sok év oda, vagy ide egy nagyon bugyuta történetet kreáltak belőle ezzel a hárpiával.
Luna34 2019 aug. 08. - 13:23:28 Előzmény napraforgó
(2393/2794)
bizony jól beszélsz.olyan mitha az emlékezetével együtt az eszét is elvesztette volna.
napraforgó 2019 aug. 08. - 13:12:40
(2392/2794)
Olyan jó, hogy így meg tudjuk beszélni a sorozatot.Lényegében mindenkinek igaza van.Nem hiába kedveltem én is anno. Mert vannak hibái, de azért mégis egy szép történet.

Gustavo szerintem nagyon naív, már majdhogynem buta. Mert a balesetben valóban elveszítette a korábbi élete emlékeit, de az eszét, a józan ítélőképességét is?
Mert akármennyire is hálás Mirtának, mert úgy véli, hogy ő mentette meg az életét, azóta már kiismerhette volna, hisz évek óta egy fedél alatt élnek. Ha nem csukná be a szemét és nem takarózna örökké a hálával, észrevehetné Mirta valódi természetét. A kislánya sem szereti, mint ahogy a sameszát, Oféliát sem.
Gustavo annyira vágyott Limába, hogy a múltjára fényt derítsen, da valójában nem tett semmit, azon kívül, hogy elment egyszer a Mendoza házba. Millió helyen tudakozódhatott volna, a bankjában, a klubjában, templomokban, de egy étteremben, cukrászdában is összefuthatott volna ismerőssel. És most is olyan emberekkel üzletelt, akik körül soha senkivel nem találkozott, még névről sem ismerték? Ez annyira hihetetlen.
Mint ahogy az is, hogy nem próbált orvostól orvosig járni, hogy segítsen, beérte az egy Quirogával, hogy az amnéziájából kigyógyítsák.
És a "halálos beteg " Mirtához sem keresett szívspecialistákat, holott annyira hálás volt neki.Sajnos sok mulasztást lehet Gusztika fejére olvasni.
És igen, a festővel is beszélgethetett volna többet, na és pláne Kathyval. Ha annyira oda van amiatt, hogy Lucecita már szeretett egy férfit korábban, miért nem nézett utána? Az Aldama családtól gyakorlatilag mindent megtudhatott volna. Egy társadalmi réteg voltak,biztos találkozhattak volna valahol, nem lett volna nehéz meghívatnia magát.
Az is fura, hogy Lucecita korábbi szerelmére olyan nagyon féltékeny, gyakorlatilag az utolsó részek már csak erről szólnak, hogy azért nem vállalja fel a lányt és a szerelmét, mert annak már volt valakije.
Ez miért nem érdekelte Mirtánál? Holott az a nő sem volt szűz, amikor befeküdt az ágyába.
Ez még akkor is furcsa, ha 120 évvel korábbra képzelem magam.
malvinkicska 2019 aug. 08. - 07:55:39 Előzmény Csalarozsika
(2391/2794)
Szia ahogy olvasok kezd a kígyó lebukni aminek épp ideje lenne már unalmas nagyon csak ő uralja a sorozatot, a sok szemétségével, este bele nézek én is egy kicsit de mikor ez a Mirta színen van szinte rosszul lét környékez sajnos nagyon ellen szenves , nem tehetek róla.
sunflower325 2019 aug. 08. - 07:43:58 Előzmény Luna34
(2390/2794)
Szerintem Lucecita csak saját maga miatt nem könyörgött volna Gustavonak, hiszen elsőre vissza is fordult Gustavo ajtajából. Csak azután ment mégis be hozzá, hogy Marita azt mondta, hogy nem akar elmenni. Odabent pedig nem volt más választása, mint a könyörgés, mivel az igazságot nem merte elmondani.
Mirtának tényleg teljesen beszűkült a gondolkodása, csak azt látja, amit látni akar. Pedig már a sarlatán is többször figyelmeztette, hogy nem becsülje alul Lucecitát, meg hogy legyen körültekintőbb, de nem hallgat senkire, mert azt hiszi, hogy ő mindenkinél okosabb... Ez lesz a veszte, ahogy ez lenni szokott.
Luna34 2019 aug. 08. - 07:09:31 Előzmény Csalarozsika
(2389/2794)
igen, talán igazad van de nekem ez már akkor is sok volt. amúgy amit nem értek az Mirta hatalmas magabiztossága. mégis hogy gondolhatta hogy le tud lépni Gustávóval úgy hogy senki nem akadályozza ezt meg? már nem a felkelés meg Gustavo kórházba kerülésénél vagyunk, ahol nem volt ott senki csak María asszony akit meg könnyedén átvert. már más a felállás! itt már Gustávónak a felesége és egyéb ismerőse is jelen van! annyira okos nő volt eddig, most lehet ennyire osotoba? más már átlátta volna a saját helyzetét és rájött volna arra hogy nem Gustávót kéne erőltetni hogy lépjen le vele, hanem neki kellett volna még időben távozni a sarlatánnal meg Oféliával együtt. a büntetést és a lebukást csak így tudta volna esetleg elkerülni. már régóta szorul a hurok de ő ezt nem veszi észre. érdekes.
Csalarozsika 2019 aug. 07. - 22:18:45 Előzmény Luna34
(2388/2794)
Szia!

Nekem kicsit más a véleményem.
Abban az esetben valóban megalázó lenne, ha Gustavo a teljes igazság tudatában - ti. Lucecita a felesége, a gyermeke anyja - akarná elhagyni, de így nem feltétlenül!

Lucecita - mivel az igazat nem merte elmondani, de tudja, hogy Gustavo szereti őt, csak áldozatul esett Mirta cselszövéseinek, ezért folyamodott ehhez az eszközhöz, s a jelek szerint bevált!
Hála Istennek, végre Gustavo is megértette, hogy Lucecita szereti, ráadásul Marita is ráerősített azzal, hogy kérlelte az apját, hogy Lucecita lehessen az édesanyja!

Nagy nehezen, de végre Gustavo is ráébredt arra, hogy bármennyire is "hálás" Mirtának, nem áldozhatja fel mindannyiuk boldogságát!
A legutóbbi epizód rávilágított arra, hogy a szeretet hatalmasabb, mint az aljasság!

Annak külön örülök, hogy végre döntésre jutott, még ha nehezen is

Persze, ezt lelkifurdalás követi Mirta miatt, s egy kis lamentálás,
de SPOILER!!! Enrique tesz róla, hogy ez gyorsan elmúljon, sőt!
Végre kiderül az első hazugság, s ezután jöhet a többi is!!!
Ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás! SPOILER VÉGE!!!

Ha már itt tartunk: Azon bizony komolyan el lehet gondolkodni, hogy ha Gustavo nem őrült bele a napok / hetek óta tartó önmarcangolásba, akkor az "igazság" sem árthat meg neki, azt is képes elviselni!
Luna34 2019 aug. 07. - 21:58:26
(2387/2794)
na azért ahogyan a mai részben Lucecita szinte könyörgött Gustávónak hogy ne hagyja el, az már már szánalmas volt. én sosem csinálnék ilyet. senki nem ér annyit hogy megalázzam magamat. már majdnem térdre is borúlt. durva volt szerintem.
Csalarozsika 2019 aug. 07. - 18:36:33 Előzmény factsmatter
(2386/2794)
Katyval mindenképp többet kellett volna beszélgetniük, akkor talán több mindenre fény derül!
Főképp akkor, ha Katy netán beszél neki Lucecita elveszített családjáról, a férjéről, a kislányáról, akik a zavargások alatt tűntek el...
Ha tovább beszélgetnek, talán még be is ugrik neki Gustavo fizimiskája, bár csupán egyszer látta a képet - évekkel ezelőtt.

OFF! Érdekes dolog az arcmemória!
Annak idején nagyapámnak panaszkodtam, hogy nehezen jegyzem meg az arcokat, s akkor ő az alábbi tanácsot adta:
"Nézz néhány pillanatra farkasszemet az illetővel, és ezután beléd vésődnek a vonásai!"
(Tudta, miért mondja ezt, a részletekbe nem mennék bele.)
A lényeg, hogy a tanácsát megfogadtam, s tényleg bevált!
Sok-sok év múlva is felismerem ezeket az embereket, még akkor is, ha közben eléggé drasztikusan megváltoztak. OFF!
Csalarozsika 2019 aug. 07. - 18:27:02 Előzmény sunflower325
(2385/2794)
Ahogyan az előző hozzászólásomban írtam, sokkal inkább Katy, semmint José Julián tudott volna információkkal szolgálni.
Annyit legalább megtudott Gustavo, hogy NEM JOSÉ JULIÁN a "titokzatos férfi", s ez is valami! :-))

Az ominózus megjegyzésre viszont én is felkaptam a fejem!
Gustavo finoman szólva is furcsán gondolkodik!!! :-((
Még szerencse, hogy ott van neki Mirta, akinek "természetesen" makulátlan a múltja és az előélete!
Csalarozsika 2019 aug. 07. - 18:21:46 Előzmény evaszanto
(2384/2794)
Szia!

Számomra is egyértelmű, hogy Katy nem ismerte fel Gustavot!
Ebben szerintem nincs semmi meglepő!
Bár annak idején valóban megnézte, de azóta több év telt el.

Jól emlékszem, Katy pontosan tisztában volt azzal, hogy Lucecitának családja van, férje és gyermeke, s még mindig a visszatérésükben reménykedik.
Amikor a képet kikutatta, akkor viszont ezt még nem tudta.

Kár, hogy Katy és Gustavo nem tudtak tovább beszélgetni, mert még ha Katy nem is ismerte fel Gustavot, talán többet is mondott volna Lucecitáról, mesélt volna a házasságáról, stb.
José Julián viszont nem volt pontosan tisztában a részletekkel, mert előle - a műtét sikere érdekében - igyekeztek ezt gondosan eltitkolni.
Lucecita távozása után kötve hiszem, hogy "töviről hegyire" elmondtak volna neki mindent, megelégedtek a felszínes magyarázattal.
Csalarozsika 2019 aug. 07. - 18:14:05 Előzmény factsmatter
(2383/2794)
Szia!

Persze, hogy az a dolga, hogy minél ellenszenvesebb legyen, de lassan kezd átesni a ló másik oldalára.
A sarlatán győzködésében én semmi élvezeteset nem találtam!
Ez az otthagyni csapot-papot dolog azért már túlzás, ő is túlfeszítette a húrt!
Szerencsére hiába tépte a száját, nem sikerült meggyőznie Gustavot!

Amire viszont Mirta készül...
Komolyan mondom, tényleg ijesző!
A sátáni Angelinához hasonlóan kezdi elveszíteni az önkontrollját!
Még ha Lucecitának lennének hasonló gondolatai, bizonyos fokig érthető lenne, de nála is csupán gondolatok szintjén!
Ez a nő viszont a végén még maga is elhiszi, hogy valóban joga van Gustavohoz, s Lucecita a "betolakodó"!
Ez már-már tudathasadásos állapotra vall!

Enrique viszont üde színfoltot jelent a sorozatban! :-)
Egy alkalmat sem hagy ki arra, hogy Gustavot Lucecitára emlékeztesse, s tetszett, ahogyan Mirtával szemben is megjátszotta a tudatlant! :-)))
Luna34 2019 aug. 07. - 17:49:02 Előzmény sunflower325
(2382/2794)
ja. azt szerintem is gáz volt és vicces.
sunflower325 2019 aug. 07. - 13:46:12
(2381/2794)
Hát a Jose Juliannal való találkozástól én többet vártam, bíztam benne, hogy mond valamit a festő, ami Gustavot gondolkodásra készteti, de hát nem így írták meg...
Gustavo egyébként megint kiverte nálam a biztosítékot, amikor azt mondta, hogy ha Lucecita őszinte lenne vele, akkor TALÁN meg tudná neki bocsátani, hogy valamikor a múltjában már volt egy másik férfi...
10/10
factsmatter 2019 aug. 07. - 12:42:50 10/10 Előzmény evaszanto
(2380/2794)
Lehet:) De három éve látta azt a képet, ami kb. 7 évvel ezelőtt készült. Azért a készítők igyekeztek, hogy a baleset előtti G. és a baleset utáni G. ne nézzen ki ugyanúgy! Másik oldalon választják el a haját:)
Luna34 2019 aug. 07. - 11:53:11
(2379/2794)
Kathy csak egyszer látta a képet és gondolom nem ismerte fel. ez nem fura, de amúgy nekem is eszembe jutott ez.
evaszanto 2019 aug. 07. - 11:03:31 Előzmény factsmatter
(2378/2794)
Nem ismerte fel, még meg is kérdezte, ismeri Lucecitát? Lehet, hogy rosszul emlékszem, de úgy rémlik, Kathy tudta, hogy G. a férje a lánynak. Úgy vártam volna vmi olyasmit tőle, hogy: nahát, Ön volt azon a képen! De lehet, hogy rossz az arcmemóriája...
10/10
factsmatter 2019 aug. 07. - 08:21:10 10/10 Előzmény evaszanto
(2377/2794)
Jogos a felvetés, de akár fel is ismerhette. A 2 mondatos beszélgetés alatt nem lehetett belemenni a részletekbe. Azt tudta meg Kathy, hogy az úr (aki egyébként nem mutatkozott be nekik) ismeri Lucecitát. Azt nem, hogy mióta. És Kathy semmit sem tud G. amnéziájáról, nem tudja, hogy segíthetne neki, ha többet beszélgetnének.
evaszanto 2019 aug. 07. - 06:26:20
(2376/2794)
Nem értem, Kathy hogy nem ismerte fel Gustavót? Jól megnézte annó a fényképét...
10/10
factsmatter 2019 aug. 06. - 14:39:56 10/10 Előzmény Csalarozsika
(2375/2794)
Mirthának az a dolga, hogy irritáló legyen! Viszont a sarlatán is kitesz magáért. Olyan ügyesen fűzte a mondatait, amikor Gustavot kezdte manipulálni, hogy ezt is élvezettel hallgattam. Ebben van tehetsége! Enrique pedig magánszámokkal szórakoztat bennünket, pl. mikor a fiókokban keresi Gustavot. Szerintem ezeknek a részeknek a forgatását a színészek is nagyon élvezték!