Téma: Ma Reggel

offtopic
kõmacska 2012 máj. 05. - 12:41:12
(5452/8852)
(Bemásolt írás)

A páholy döntött: Gyurcsánynak mennie kell!
Az egyik szabadkõmûves-cionista hetilap ma Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök képével a borítón jelent meg, címlapon a szöveggel: "Ennyi volt". (http://magyarnarancs.hu/archivum_reszletes/2012/18) A lap megállapítja, hogy ha Gyurcsány továbbra is a politikai életben marad, akkor sok kárt okoz az országnak, és a kormány úgynevezett demokratikus ellenzékének is. "Valószínûleg marad még egy darabig, de semmi szükség nem lesz rá." Félreérthetetlen fogalmazás ez a liberális laptól.

Egyértelmû az üzenet: Gyurcsánynak mennie kell! Így ér tehát véget a kalandor politikai karrierje. A privatizáció fedõnevû ultrakapitalista szabadrablás egyik ikonjaként került a politika világába, ahol az egyelõre ma még kormányfõi pozícióban lévõ Orbán méltó ellenfelét játszotta a parlamenti bábszínházban. Magyarellenes erõszakba kezdett, mely a magyar rendvédelmi szervek szétzilálásához vezetett - a nagyösszegû IMF-hitel felvétele mellett ez õrízhetõ meg igazán vele kapcsolatban a politikai emlékezetben. Természetesen végig mindenben hazudott, de érdekes, hogy éppen akkor lázadtak fel ellene az utcákon, mikor igazat mondott.

Az illetékes szabadkõmûves páholy döntése a "demokratikus ellenzék" sorainak (át)rendezésére szolgál. Kíváncsian várjuk, milyen képlettel kívánnak tovább dolgozni az álnemzeti Fidesz páholyával szemben vakoló erõk. Egyben biztosak vagyunk: az újak is nyakukon hordják majd származásukat.

Vári Gergõ

http://index.hu/belfold/2012/05/03/a_narancs_kihatralt_gyurcsany_mogul/
http://m.mno.hu/ahirtvhirei/elszivarognak-gyurcsany-mellol-a-tollforgatok-is-1073364
-csengõzoli-- 2012 máj. 05. - 12:24:05
(5451/8852)
Ja bocsánat!
Akkor vegyük a konkrétumokat,hátha megértem mi a problémád,mit terelek..
Az a beszélgetés,ami így kezdõdik,hogy :

"Kitanulta jól a kormányszóvivõk kommunikációs technikáit. Mikor minden felvetését lemeccseztek már vele, minden további nélkül kezdi legelõrõl az egészet, akárhányszor. Merõ kifárasztás."

"szinte bármelyik hozzászólás után írhattam volna, jó régen ûzöd ezt a sportot. :("

Az mely irányba halad és ahhoz képest én hová tereltem szerinted?
Tényleg érdekel!
pozsizsuzsi 2012 máj. 05. - 12:14:19
(5450/8852)
Na ez is a technikához tartozik, hogy csak látszólag reagálsz arra, amit konkrétan megfogalmaznak irányodba, valójában elcsúsztatod a beszélgetést egész más irányba.
offtopic
-csengõzoli-- 2012 máj. 05. - 11:57:57
(5449/8852)
Ja értem és az ellenem szól,hogy régóta írogatok ide!
Nos,akkor ebben is sikerült lyukra futni, amellett,hogy az elõbb meszag egy kötekedõ hozzászólására írtad,hogy én kötekszem,most fel kell világosítsalak,hogy õ régebben ír ide,mint én.
Na erre varrjál gombot,ez sem stimmel! :)
pozsizsuzsi 2012 máj. 05. - 11:54:30
(5448/8852)
szinte bármelyik hozzászólás után írhattam volna, jó régen ûzöd ezt a sportot. :(
-csengõzoli-- 2012 máj. 05. - 11:45:44
(5447/8852)
...és az téged mit sem zavar,hogy akiben te magát a színtiszta demokráciát látod, arról másodjára derül ki,hogy mekkora farizeus!?
Túltetted magad öszödön,oké...
MOst itt ez a plágium ügy,véded foggal,körömmel , pedig szépen lassan kiderül,hogy DE, lehetett olyan hlye,hogy még a címet is másolta!
ÉS? -mondod te!
Ez piti ügy!-mondod te!
Bezzeg Schmitt Pál ügye nem volt piti, ugye?
Ráadásul nem is a szakdolgozat másolása itt a lényeg,hanem ami Gyurcsány viselkedése mögött van!
Ez a te nagy demokratád simán besározta ellenfelét,hogy eltakarítsa az útból Schmittet!
Mindenhol elõadta,hogy milyen fontos a tisztesség,nem lehet egy hazug ember az ország elnöke stb.!
Erre kiderül,hogy õ maga ugyan úgy plagizált,csak saját magára érdekes módon nem tartja érvényesnek ezeket az erkölcsi szabályokat!
Neki szabad!
Igen,ilyen egy igazi demokrata Gyurikám!
Bort iszik és vizet prédikál, ha meg kiderül,akkor feljelent és kikéri magának!
Ez a te példaképed A DEMOKRATA!
Hát gratulálok!
Azt nem értem,hogy ezek után min vagy felháborodva,mikor a fidesz a "cél szentesíti az eszközt" elv alapján mindenkit eltesz az útból?
Õk pontosan ugyan úgy gondolkodnak,mint TE!
Tökéletesen megtestesíted a fideszes gondolkodást!
Õk is pontosan azt gondolják,hogy nekik mindent szabad a jó ügy érdekében és ,hogy õk a demokráciát védik a komcsikkal szemben!
Nyugodtan kezetfoghatsz velük!
Az az ember meg, aki mindkét oldalon elítéli az ostobaságot és az aljasságot, nem elvtelen, hanem gondolkodó!
drProktor 2012 máj. 05. - 11:36:44
(5446/8852)
Látom, közben ismét csípõbõl válaszoltál.

Na próbáld összerakni, mi a véleményem, aztán gondolkodjál.

Már megint az MSzP. . . !(mániákus!)

Amit az Ügyészségrõl írtam, arra varrjál gombot.
-csengõzoli-- 2012 máj. 05. - 11:35:04
(5445/8852)
Vicces,hogy ezt pont egy olyan hozzászólásra írod,melyben meszag kötekszik velem :D
Egyszerûen bemásolta azt a hozzászólást,amit elõtte másnak írtam,átjavítva a neveket.
És én kezdem elölrõl,meg én alkalmazok kitanult kommunikációs technikákat... :D
drProktor 2012 máj. 05. - 11:33:34
(5444/8852)
"Amit az mszp csinál az mindig a jó ügyet szolgálja!"

Az is ostobaság, hogy ezt, láthatóan kéjjel, nekem tulajdonítod.
Az MSzP minõsíthetetlen pipogyasággal kifarolt Gyurcsány mögül,
amikor pedig Gy volt a demokratikus szerves fejlõdés egyetlen letéteményese.

Ráadásul ebben a szakdolgozat ügyben szerinted mi a szoci-álláspont? Te tudod?
Én nem. De nagyjából meg tudom jósolni: zavaros húzás-vonás, lényegében, Gyurcsány ellen,
ahogy a frakcióját is elq*rták a Ficesszel karöltve.
Nekik sincsenek elveik.
Mesterházi egy kis népszerûség érdekében mindenkinek csontig benyalna,
Szanyi hasonlóképpen, csak az õ nyelve kicsit érdesebb.
offtopic
-csengõzoli-- 2012 máj. 05. - 11:29:21
(5443/8852)
GYURI!

SEMMI ÉRDEMIT NEM ÍRSZ, MIRE VÁLASZOLJAK ÉRDEMBEN?
Mire???
Hogy szerinted csak az mszp demokratikus arra mit írjak?
Hogy szerintem meg nem? Ez vita?
Ez az óvodában volt érv maximum!
Hogy szerinted minden jobbos hlye? Ez érv????
Hogy szerinted Gyurcsány nem plagizálhatott,hisz annyira nem lehet hlye,hogy még a dolgozat címét is lemásolja?
Ez érv?
Hogy neked mindent szabad,amit másokon számonkérsz,mert te jól látod,más meg nem!
Ez érv nálad?
Ezekre mit lehet mondani?
Ez nem vita,amit te csinálsz, ez kinyilatkoztatás,amire maximum azzal lehetne minden esetben válaszolni,hogy ezek jó nagy hlyeségek,de akkor meg megsértõdsz!

MI az,hogy össze vissza beszélek?
Aki politikai fanatizmus nélkül az aljasságot számonkéri mindkét oldalon az elvtelen?
Komolyan mondom Gyuri,neked régen voltak értelmes hozzászólásaid...
pozsizsuzsi 2012 máj. 05. - 11:28:41
(5442/8852)
Kitanulta jól a kormányszóvivõk kommunikációs technikáit. Mikor minden felvetését lemeccseztek már vele, minden további nélkül kezdi legelõrõl az egészet, akárhányszor. Merõ kifárasztás.
drProktor 2012 máj. 05. - 11:21:36
(5441/8852)
"Nyugodtan keresd vissza mondjuk Palibá ügyét,
hogy mit nyilatkoztam az ügyben"
Az, hogy össze-vissza beszélsz, azt mutatja, hogy elvtelen vagy.

Számomra valóban fontosak az elveim, abban tévedsz pusztán, hogy azt próbálod sulykolni,
hogy az elveim csücskében az MSzP áll, esetleg Gyurcsány. Pedig már többször kideülhetett volna,
de most direktbe ideírom, nem az MSzP és nem Gyurcsány a lényeg, hanem a demokrácia.
Számomra legalább is.
Te, úgy látszik, nem ismred ezt a fogalmat, olyannyira nem,
hogy még akkor sem jut eszedbe, ha eszedbe juttatom.
Biztos vagyok benne, hogy most erre se fogsz válaszolni érdemben.
-csengõzoli-- 2012 máj. 05. - 10:51:08
(5440/8852)
Pechedre ez rám nem illik.
Nyugodtan keresd vissza mondjuk Palibá ügyét,hogy mit nyilatkoztam az ügyben. :)
Sõt, számtalan fidesz döntést is kritizáltam, legutóbb pl a telefon adót.
Sajnálom meszag ebben te is tudod,hogy nincs igazad :), proktor meg vállalja azt,amit írtam,nem én találtam ki,õ maga írja 1db hozzászólással korábban.
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 05. - 10:45:29 2/10
(5439/8852)
csengõlogika!
Amit az fidesz csinál az mindig a jó ügyet szolgálja!
Ebbõl következõen, ha aljasság, akkor is jó, a sátàni mszp legyõzését szolgálja! Egyszerû szerkezet ez a csengõ, nagy csalódás, már elé régóta össze-vissza beszél mindenféle ész érv nélkül.
offtopic
-csengõzoli-- 2012 máj. 05. - 09:58:44
(5438/8852)
Proktorlogika!
Amit az mszp csinál az mindig a jó ügyet szolgálja!
Ebbõl következõen, ha aljasság, akkor is jó, a sátàni fidesz legyõzését szolgálja! Egyszerû szerkezet ez a proktor, nagy csalódás, már elé régóta össze-vissza beszél mindenféle ész érv nélkül.
drProktor 2012 máj. 05. - 09:43:48
(5437/8852)
Érdekes fölvetés.
Még lehetne is benne valami.
Elmagyarázom: Schmitt plágiuma ugyanannak a jelenségcsoportnak a következménye,
mint az Ügyészség minõsége, ha nagyon akarod, akár olyan sarkosan is fogalmazhatsz,
hogy Schmitt megbuktatása a fasizálódás elleni tett. Mindnesetre velejéig demokratikus.

Már említettem, hogy az igazi választóvonal nem a jobb és a bal közötti,
nem is a "nacionális" és "internacionális" közötti,
hanem a "demokratikus" és "antidemokratikus" közötti.
(az antidemokratikus "kemény magja" a "fasizáló")
vénasszonyok_nyara 2012 máj. 05. - 09:00:39 Előzmény drProktor
(5436/8852)
Nagyon rosszul látod a helyzetet. Én szeretem Kende Pétert, mert egy ritka szeretetreméltó ember.

Azért nagy utat tettünk meg pár nap alatt. Eljutottunk oda, hogy már nem kizárt, Gyurcsányi elvti egyszerûen lemásolta a sógora szakdolgozatát és Heller Ágnest is meglepte azzal, hogy még új címen sem volt hajlandó agyalni.
De mindez nem érdekes, mert ahhoz képest, hogy fasiszta az ügyészség, nincs jelentõsége ennek a plágiumnak.
Csak annyit kérdeznék, Schmitt plágiumát miért nem hasonlítottuk a tatárjáráshoz, a holocausthoz, a II. Világháborúhoz, vagy esetleg az Özönvízhez?
Rögtön kiderült volna, hogy mennyire nincs jelentõsége.
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 05. - 06:03:26 2/10 Előzmény adamnagysweetmovie
(5435/8852)
hát abból - focista mentalitása - sokat megtudhatnánk még a jellemérõl. Bár eddig is sok rosszat hallottam róla
olahmiki1959 2012 máj. 05. - 04:13:23 Előzmény adamnagysweetmovie
(5434/8852)
Hogy a FizeSS szót miért írtad ilyen formában, úgy látszik, egyedül én értettem meg a sok hozzászóló közül...
drProktor 2012 máj. 05. - 00:56:12
(5433/8852)
Egy újabb csavar az ügyben:
Ma reggel RónaiEgon drKendePéterrel beszélgetet, gondolom,
Csengõ egyik imádottja lehet, meg filiszteusé, meg kõmacskáé, no, meg a mi zampanonké.
Elég az eléghez, hogy meglobogtattt egy okiratot, amelyben a rendõrség értesíti,
hogy megszünteti a nyomozást(a mittomén már melyik szigeti (Magyar sziget?) rendezvényen
a BetyárSereg vezére beszédet mondott s nagy nyilvánosság elõtt uszított zsidók és cigányok lelövésére,
egészen konkrétan és lényegében szó szerint. Néhány civilszervezet büntetõ feljelentést
tett a Pest megyei rendõrkapitányságon,
teltek múltak a hónapok, s a rendõrség megszünt az üggyel foglalkozni.
Arra kérdésre, hogy miért, amikor az eset teljesen nyilvánvalóan bûncselekmény,
megmagyarázta, hogy az értesítésen van egy ügyészségi jelzet: Ny.F, ez az Ügyészség
Nyomozati Felügyelet nevû szerve, és ez a jelzés arra utal, hogy az Ügyészség
megparancsolta a rendõrségnek, hogy ne folytassa az ügyben a nyomozati tevékenységet.
Az ügyészség eljárása nyilvánvalóan menthetetlenül bûnpártoló és fasiszta,
az Ügyészség nálunk hivatalosan független, tehát van egy független fasiszta ügyészségünk.
Még szerencse, hogy nem a Kormány vagy a Fidesz alá tartozik.
Hogy miért is szerencse, mindenki eldöntheti.
Ezek után és ezek közepette ki a jóistent érdekel, hogy Gyurcsány kirõl-mirõl másolta a szakdolgozatát,
meg egyáltalán másolta-e.
Jobb dolgotok nincs, mint ezen rúgózni.? Kapjatok a fejtekhez.
1/10
dantonb 2012 máj. 05. - 00:05:54 1/10
(5432/8852)
Egyetértek azzal akiegészítéssel hogy az illetõ hölgy nyilván szerencsés helyzetû országban volt ahol az alternatívák kvázi ugyanazt jelentették .De jelenleg Magyarországot egy lelkibeteg ember taszigálja szakadék felé ,akinél nagyjából bárki jobb lenne .
1/10
dantonb 2012 máj. 04. - 23:45:57 1/10
(5431/8852)
Az LMP nek az arögeszméje ,ha elhatárolódik az "elõzõ nyócévtõl" akkor õ nyerû lesz .ezen kívül nemigen tudnak semmit felmutatani,amivel megnyernék az embereket.Ezzel sem fognak nyerni ,mert egyre inkább vissza fogják sírni az emberek a nyóc évet.A degenerált Lezsák ötlete meg annyira jellemzõ ,ahogy ezt a soha nemvolt himnuszt egy ócska mûdalt elénekeltetett.a mélymagyarkodó pótlékpolitizálásra.Ilyen alapon el lehetett volna éneleni mondjuk a "piros Pünkösd napján imádkoztam érted " vagy bármit .Osztán csodálkoznak hogy Európa kiröhög miu nket és nacionalista agyalágyult kormányról beszél.
offtopic
kõmacska 2012 máj. 04. - 23:43:35
(5430/8852)
Azt hiszem, hogy amiket leírtál, azok helyes meglátások. Nyilván csak a megoldási módokban látunk különbséget. Én nem gondolom, hogy értelme lenne fejjel nekirohanni a betonfalnak. Legalábbis a "massive attack" szerintem ezt jelenti.
Valahol, egy teljesen más témában írta valaki ezt a hozzászólást: "A másik probléma az hogy minden embernek vannak saját problémájuk és inkább azokkal foglalkoznak ahelyett hogy közösen összefognának és eltipornák ezeket a férgeket" - Csakhogy az ilyesfajta hozzáállásokkal az a probléma, hogy "ezek a férgek" nem "férgek", mert ha "férgek" lennének, akkor nem tudnák mindazt megcsinálni, amit megcsinálnak. Ha téged zavar is az, hogy a dolgok rossz irányba mennek, ne vedd semmibe azt az erõfeszítést, ami mögöttük áll. Nehogy azt gondold, hogy bárhol a világon csak úgy, varázsütésre lehetséges "forradalmat" csinálni, azt meg pláne ne hidd, hogy bármelyik forradalomnak az a célja, hogy utána minden jobb legyen. Épp ellenkezõleg. Különben is ez a "sok lúd disznót gyõz" felfogás a tyúkudvaron igaz lehet, de az emberek világára nem vonatkozik, mert nagyjából azt jelenti, hogy a "a csõcselék erõsebb, mint az egyén". Minden idegesítõ helyzetnek, amibõl szeretnél kiszabadulni, csak egy célja lehet - hogy megtanuld elviselni. Ha megtanultad, akkor LEGYÕZTED. Valamit akkor gyõzök le, ha már nem irritál. Ez a Balog pl. engem irritál, mert álkeresztény, közben valójában "vakolókanál". De, ha lelkileg, szellemileg erõsebb akarok lenni nála (márpedig naná hogy az akarok lenni) - akkor meg kell tanulni eltûrni. Neked is ezt ajánlom, emlékezz a Gladiátorra - csak hosszútûréssel lett erõsebb, mint a császár.
1/10
dantonb 2012 máj. 04. - 23:39:12 1/10
(5429/8852)
sajnos páratlan az hogy a jószándéknak a csíráját nem látni az Orbán kormánynál,ez egyenes folytatása az aljas ellenzéki aknamunkájuknak ,amivel az országot ronbolták akkor is.Az hogy a németek pl leültek a kormány és az ellenzék vagy az írek detto ,és próbáltak valamiben közös nevezõre jutni,és sikerült is nekik ,az ma Magyarországon elképzelhetetlen és kizárólag a fidesz hibájából.Az afreudi mozzanat ,ahogy ma ,amikor Budait kérdezni akarta egy újságíró és Orbán odaszólt neki ,hogy "ne válaszolj Gyula!"-anélkül hogy az újságíró feltette volna a kérdést.Ez pontos diagnózisa ennek a beteg embernek.Egy ilyen ember nem vezetõnek való ,hanem kezelésre szorul.ha pedig mégis vezet egy országot ,az abba tökéletesen bele fog rokkanni.Ez már tapasztalható is,jövõre pl a lengyelek egy fõre jutó GDPje is magasan nagyobb lesz mint nálunk:Európa szegényháza leszünk hammarosan.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 23:32:59
(5428/8852)
Egyébként az milyen hernyó dolog, hogy az évi 300 törvényt hozó narancsparlament képtelen fél évvel a választójogi törvény után is a választási eljárási törvényt is meghozni?? Pl. hogy el kell-e elõre mennünk az önkormányzatra egy hónappal hamarabb regisztrálnunk, hogy szavazni szeretnénk??? (Sajnos nem vicc, van ilyen fidesz-ötlet).

Állítólag idén kiizzadja a törvénygyár, de nem lennék meglepve, ha addig húznák, amíg bírják, hogy ezzel is késleltessék, aknázzák a demokratikus erõk politikai összefogását.
Fair, mint a hírek szerint orbán a focipályán....
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 23:26:39
(5427/8852)
ja és a bölcs konszolidációját látva...
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 23:20:27
(5426/8852)
Ez most teljesen aktuális "Orbán apánk" öregedését látva:

2012. május 26-án lesz Kádár János születésének 100. évfordulója. Ebbõl az alkalomból több tudományos intézmény is konferenciát szervez, kötetet ad ki a Kádár nevével fémjelzett korszak jobb megismerése céljából.

ELTE BTK fiatal, történelem szakos hallgatói (I. Tóth Zoltán Önképzõ Kör) szerveznek Kádár 100. - Egy rendszer születik... címmel 2012. május 8-án (kedden) 9 órától az ELTE BTK Kari Tanácstermében (1088 Budapest, Múzeum körút 4.).
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 23:02:54
(5425/8852)
Te Danton, az LMP miért is állt fel a székely hímnusz éneklésekor? Pontosabban ha már felálltak, miért nem mentek ki???
Sztem ha nem olyan szilárd az értékrendjük (mert nem az, valamiben a jobbikkal is aláírást gyûjtöttek ma), akkor végképp nincs semmi okuk a felvágásra és nagyon is rászorulnak, hogy a sok leharcolt ellenzéki párt sorába beálljanak és a minimum-összefogáson dolgozzanak! Gyurcsány pártjával együtt, naná!
BicskaMaxi 2012 máj. 04. - 23:02:53
(5424/8852)
Kérlek, találj valaki mást, mert én most fáradt vagyok ehhez! Jó éjt! :)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 22:54:41
(5423/8852)
Ja és közben az embereknek mutassunk fel ellenségképeket (Rákosi is mindig harcolt a termelési híradókban), és sugározzunk felfújt pozitív híreket (ebben a kádári híradók a nagyszerûek - a mongol homokminiszter ismét Budapesten) és fõleg megnyugtató showmûsort és zenét, zenét, zenét (ez pedig korunk bulvárkultúrája, amire a mûveletlen parasztok (bocs a valódiaktól) cuppannak, mint szilveszteri részeg a virslijére...)
Szóval posztmodern mix ez, amivel a Zsebmetszõnk megpróbálja elterelni a békés, nyugodt, a kommunizmus igájától megszabadított népe figyelmét
1/10
dantonb 2012 máj. 04. - 22:47:41 1/10
(5422/8852)
Aha értem,csakhogy míg ez közömbös hogy nem velem beszélgettél ,amit meg én írtam az a lényeget érinti:)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 22:46:05
(5421/8852)
És orbán ugyanolyan tudatosan rakott oda köztársasági elnöknek egy félmûvelt sportolót, mert azt az intézményt is el akarta tolni az útból, ahogy a várhatóan türelmetlenkedõ Közoktatási, Egészségügyi, Kulturális, Szociális tárcákat is.
Jól felépített ellenforradalom ez, aminek a kidolgozása már évek óta zajlott, és amire jó apropók a következõ hazugságok:
- Magyarországon nem zajlott le semmilyen rendszerváltás, a kommunizmus él tovább
- Szükséges a parlamenti váltógazdálkodásban, árokásásban megreformálhatatlan média, eü, oktatás, tömegközlekedés stb reformja, és az eddigi elmaradt lépéseket mi megtesszük, "minden máshogy lesz"

Csakhogy rendszerváltást egyáltalán nem ígért, az emberek többsége ezt nem is akarta (ilyen lenyomjuk a másik torkán és bebetonozzuk magunkat formában biztosan nem).
A szerkezetátalakításokhoz 2 kurva évig tologatták, aztán tervek nélkül esnek neki (az ellenforradalom szisztematikus lépéseivel szemben itt egybõl látszik a KÁOSZ).
És minden átszervezés mögött az látszik, hogy
1) centralizáljunk, mindent államosítsunk le, mint Rákosi és tömjük tele káderekkel
2) közben rágalmazzuk meg, lehetetlenítsük el, végül szüntessük meg az összes olyan intézetet, mûhelyt stb, ahol az önálló gondolkodás legkisebb csírája is felfedezhetõ.

Orbán kormányának szinte minden lépése mögött az önös hátsó szándék tapasztalható (vagy gazdasági vagy politikai, de inkább és).
BicskaMaxi 2012 máj. 04. - 22:42:05
(5420/8852)
Nem zavar. Meg az se, hogy én sem veled kezdtem el beszélgetni. Azért örültem a szerencsének. :)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 22:27:24
(5419/8852)
Ha meg mégis adnak, akkor azért,mert ez egy ugyanolyan autoriter féldemokrácia, népidemokrácia, mint az övék.
Komolyan, már azzal strichelünk kínában és kazahoknál, hogy itt jó rugalmas a munkaerõpiac, olcsó a munkaerõ?
Neeee:)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 22:23:49
(5418/8852)
Orbán lemegy kutyába az arab-kína-exszovjet pénzekért?
Olyan ez, mintha az aluljáró lépcsõjén a koldus elõbb telitorokból szidna, majd pénzt kunyerbál tõled.
Te pedig annyit mondasz, hát persze, és ilyen jóindulattal mosolyognak rajtunk a kínaiak is. Amit mi világsikernek állítunk be, pedig csak egy megvetést eltakaró udvarias mosoly, pár keretszerzõdés, lófüst.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 22:20:04
(5417/8852)
Orbán Kazahsztánból magyarázza, hogy a keleti országok tökéletesen megértik a törekvéseinket, míg Európa nem találja a válaszait.
2002-tõl telitorokkal kommunistázott ez a Törpenegró, amikor Megyóék felvették az orbán által 98-tól tönkretett keleti kapcsolatainkat.
Most meg a kínai meg a kazah jogállamiság, államkapitalizmus lesz a model?? Na ez nagy fejlõdés, Orbáncica. Nem csoda, hogy az európai demokráciák nem ezt az utat keresik???? Na ugyan mé'?
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 22:14:38
(5416/8852)
Az IMF kipaterolásnak is az volt az oka, hogy nem hagyták volna a negyedéves ellenõrzéseken, hogy erre a jogi ellenforradalomra szórja el a közpénzeket 2 évig.
Az államigazgatás fenntartásának költségein túl az IMF-hitelnél magasabb extrakamat 24hóX30=720 milliárdba került nekünk. Mondom, ez csak a kamatfelár. (A permanens oligarchasikkasztásokról nem is szóltam még).

Mindezt egy olyan rendszer kialakításáért, amit csak a fidesz teljhatalma, csak egy Horgonyember menthet meg a közfelhborodástól.
offtopic
kõmacska 2012 máj. 04. - 22:03:01
(5415/8852)
Ez jó meglátás, igazad lehet, hogy ennek oka/célja tényleg ezeknek a területeknek a háttérbe szorítása.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 22:01:03
(5414/8852)
Miért nem hozza nyilvánosságra Áderbán, hogy amnesztiát ad-e Gerébnek?

Hát ennyire félnek a nyilvánosságtól ezek a fideszes pincebogarak?
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 21:58:53
(5413/8852)
Orbán ezzel nyert 2/3-ot, miközben a koncepciózus ügyészség lejáratta a szocikat: "Minden másképp lesz!"
"Öszöd" ehhez képest pajkos füllentés.
pozsizsuzsi 2012 máj. 04. - 21:54:29
(5412/8852)
intézményesített mutyizás.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 21:44:03
(5411/8852)
Miért is nem hozzák nyilvánosságra az állami földpályázatok eredményét??
Miért hivatkoznak titkosításra?
Ezt ígérte orbán, hogy mostantól nem úgy fogunk mutyizni, mint Gyurcsány, hanem ez lesz a hétköznapi gyakorlat, az államigazgatás üzemszerû mûködése?
Bitó!
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 21:41:06
(5410/8852)
Az, hogy anno egy szakorvost (aki még az egészségügy rendszerének irányításában sem rendelkezett tapasztalattal) neveztek ki az összevont 5 tárca élére, arra volt jó, hogy orbán kétéves rendszerváltása idején ezeket a területeket teljesen háttérbe szorítsa.
Pedig pont ezek a tárcák, amik érintik az embereket és amik átszervezésére sztem felhatalmazást kaptak.
Ehelyett 2 éves államátszervezésre fordították a 3000 milliárdnyi nyugdíjunkat.
Ezért vigyék el Orbánék a balhét!
1/10
dantonb 2012 máj. 04. - 21:32:46 1/10
(5409/8852)
Az nem zavar Maximkám,hogy amire Te azt írtad hogy fusson neki mégegyszer ,azt nem neked írta válaszul hanem csengõnek?
Úgyhogy kenyõmájas.
1/10
dantonb 2012 máj. 04. - 21:30:03 1/10
(5408/8852)
Nalátod határozott fejlódést mutatsz ezzel a szöveggel és önkritikát is gyakorolsz.
1/10
dantonb 2012 máj. 04. - 21:27:48 1/10
(5407/8852)
Szerintem meg ma Magyarországon nicsi is igazi jobboldal, pont hogy a jelenlegi magát annak nevezõ a söpredéket gyüjtötte össze egy zászló alatt.Aki pedig olyan hülye hogy tagadja a politikai váltógazdaság szükségességét ,az a demokráciát tagadja és egy újbolsi korlátolt agyalágyult,miközben jellemzõen ezek komcsiznak:)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 21:15:32
(5406/8852)
Yep. Bár Réthelyi sem értett orvosként az összetákolt 5-6 minisztériumhoz.
offtopic
kõmacska 2012 máj. 04. - 21:00:51
(5405/8852)
Szerintem a következõ még rosszabb lesz.
Mit tett le az asztalra eddigi életében, saját magától ez a Balog a kultúra, a tudomány, az egészségügy, és a szociális munka területén? Hát a nagy semmit, csak a cigányügyhöz ért valamelyest, és kész. De azért megkapja a legnagyobb csúcsminisztériumot, mert haver. Ez se kisebb blöff, mint az alanyi jogon járó diploma meg doktori.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 20:39:32
(5404/8852)
Hopp, az egészségügyet ki is felejtettem, pedig szépen kezd prosperálni. Sokszínû volt ez a miniszter, na.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 20:37:35
(5403/8852)
Réthelyi a legjelentéktelenebb és paradox a legkárosabb miniszter volt.
Szabadjára engedte államtitkárait és olyan területek leépítéséhez asszisztált, mint a kultúra, a közoktatás, a szociális terület és a tudomány.
Nemzetgyalázók.
offtopic
-csengõzoli-- 2012 máj. 04. - 20:25:13
(5402/8852)
blablablabla,de miért?
Kikérem magamnak,hogy blablabla blablablabla, blablablabla!
Azt hogy képzelik,hogy blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla?
Aztán ott van még a blablabla blablablabla, blablablablablablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla !
Ezt is csak velünk tehetik meg blablabla blablablabla, blablablablablablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla !
Hát miért hagyjuk,hogy blablabla blablablabla, blablablablablablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla blablablabla, blablablabla,blablabla ?
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 19:58:05
(5401/8852)
Miért van a Médiatanács és az MTVA, ha Szalai Annamária mindenre azt mondja, neki semmire sincs joga. Akkor számolják fel ezeket a politikai nyomásgyakorló vízfejeket.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 19:55:41
(5400/8852)
Ez a te sorrendet, én erre azt mondom, fridzsiderfasizmus.
zampano 2012 máj. 04. - 19:51:29
(5399/8852)
"Értelmes és offenzív tettekre van szükség."

Oké. De ne feledd a sorrendet! Elõször tedd rendbe a saját életed (tudod: munkahely, egzisztencia stb.), aztán jöhet a mozgalmárkodás, társadalomszervezés, kommunista eszmék valóraváltása...:DDD
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 19:45:28
(5398/8852)
Te tudod. Kevesen politizálnak jókedvükbõl, szabadidejükben, vagy csak kocaszinten.
Valamit be kell áldozni, vagy marad ez a moslék.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 19:42:39
(5397/8852)
Ha az adóbevallás alapján nincs jövedelme az illetõnek, a NAV továbbra is méltányosságból elengedheti a TB-fizetést.
Miért nem lehetett ezt a Kossuthon bemondani a fölényes "orbánfarkazás" helyett?
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 04. - 19:39:31 2/10
(5396/8852)
Eljön annak is az ideje, momentán ennyire futja a szabadidõmben. :)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 19:23:59
(5395/8852)
92% gondolja úgy, hogy a szakdolgozatüggyel nincs vége Gyurcsány politikai karrierjének.
Tökéletesen egyetértek, amíg ilyen maffia lehet az állam élén, addig Gyurcsány egyáltalán nem lóg ki, még hamis diplomával együtt sem.
Sõt a harciassága példamutató lenne nála hitelesebb emberek számára is.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 18:53:38
(5394/8852)
Naná, hogy ezt is központosították, mert ez a jövõ. Éljen a PÁRT!
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 18:49:37
(5393/8852)
"Idõszerû a betegellátás átalakítása."
Egy hétig össze-vissza szaladgáltak a mentõk Budapesten a betegszálítás ad-hoc átszervezése miatt.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 18:46:19
(5392/8852)
"Elfogult a Freedom House jelentése."
Egy kormányzati magyarázkodást tényként mûsorra tûzni, erre csak az a közmédia képes, amelyikbe orbán csatlósai naponta törlik a lábukat.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 18:31:19
(5391/8852)
tettekre és vitákra (utóbbi kimaradt)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 18:29:32
(5390/8852)
Nem tudom, sztem echon szörnyülködni megy zampanokkal, csengõkkel vitatkozni maga a pótcselekvés.
Értelmes és offenzív tettekre van szükség.
Bocs a kritikáért.
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 04. - 18:23:53 2/10
(5389/8852)
Hát ez szép remény, de én megnézem a valóságot az echon most....
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 18:13:31
(5388/8852)
Szóval ha orbánék megfojtják addig egy mérsékelt konzervatív párt megalakítását, akkor a legbölcsebb, amit egy mérsékelt jobboldali szavazó tehet, ha otthon marad, vagy ha egy demokratikus ellenzéki koalícióra szavaz, aki legalább a tisztességes választás lehetõségét konszenzussal akarja megteremteni.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 18:09:56
(5387/8852)
És abban is bízom azért, hogy ha addig otthon meresztik is a seggüket a magyarok, 2014-ben azért nagy többség mondja azt, hogy ilyen kormányzati erõdemonstrációból többet nem kérünk.
Persze a mérsékelt szavazóknak fût-fát-bokrétát ígér majd a FizeSS, és békülékeny arcát mutatja, de látjuk, a 2012 elején meghírdetett "konszenzuskeresõ konszolidációból" semmi sem valósult meg, azóta ugyanúgy Moszkváznak, kommunistáznak, hazaárulóznak....
Hát nem lenne ez másként 2014 után sem, ráadásul azt is látjuk, 2010-ben mit ígért a levegõbe és mit hallgatott el a FizeSS.
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 04. - 18:07:42 2/10
(5386/8852)
Egyébként meg elképzeltelek, mint kizárólag gyereket akaró, egy életre elkötelezett, felelõsségtudatos férfit.....
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 04. - 17:57:08 2/10
(5385/8852)
én meg úgy vélem, hogy a családodban jogod van rendelkezni, egyéb iránt csirizes a tantuszod. :)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 17:47:03
(5384/8852)
És sajnos a határon túli magyarokra is igaz a Kertész-kritika, hogy nem állnak ki a méltóságukért, hogy õket ne használják fel pártpolitikai célokra, velük ne emeljenek pajzsra egy illegitim pártkatona Ádert.

Egy egészséges nemzetben a Fidesz felelõtlen, megosztó kettõs állampolgársági népszavazása után én egyemberként tartottam volna MEGALÁZÓNAK a Fidesz hecckampányát - ehelyett a sok nemzeti büszkeségében megpiszkált határontúli úgy értékelte, na a Fidesz a pártjukon áll.

Gusztustalanul ráncigálja-lobogtatja õket saját érdekei szerint és egészségtelen viszonyt alakít ki a szomszéd országok többségi társadalmával.

Ez lenne egy normális, kiegyensúlyozott nemzetpolitika? Ajajjjaj! Nekem értelmiségi, fiatal határon túli ismerõseim fogják a fejüket, de ott sincs egységes fellépés és közharag, amikor a Fidesz felhasználja a nemzetiségi kártyát, és mellére tûzi õket, mint egy kokárdát...
offtopic
kõmacska 2012 máj. 04. - 17:42:57
(5383/8852)
Na igen, ezt szokták mondani: a nõknek joguk van dönteni a saját testükrõl.
Érdekes, hogy nem jut eszébe ezeknek a jóembereknek, hogy NEM a nõk testérõl van szó ebben az esetben, mert az embrió NEM A NÕ TESTE, az EGY MÁSIK EMBERI LÉNY teste, aki néhány hónapig a nõben fejlõdik. DE az már NEM A NÕ. (Hacsak nem önmaga klónját hordja). Általában a pénz és a felelõsségvállalás hiányáról van szó, ami általában a FÉRFI részérõl HIÁNYZIK, õ nem hajlandó beleadni a maga részét (csak a spermiumot, mintha az elég lenne); a nõk számára így az abortuszt a "feminista függetlenség" szimbólumává tették (elég trükkös és ócsó megoldás), pedig egy nagy büdös lófaszt az; a legtöbb abortusz oka, hogy pasi elszelel, amint a nõ teherbe esik. Itt egy tipikus példa: http://divany.hu/poronty/2012/03/13/megoltem_a_gyerekemet/
offtopic
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 17:38:38
(5382/8852)
Na neee. Ez az elõítéletes, gyûlölködõ mantra a válasz a cáfolataimra és a felvetéseimre?
Ha igen, akkor most pazaroltam rád utoljára az idõmet.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 17:08:26
(5381/8852)
Amúgy egy nyugati embernek nem tudod elmagyarázni, miért tûri el a társadalom, hogy valaki ennyire visszaéljen a hatalmával, minden szerkezetátalakító (amire senki sem kérte) lépését az ellenfelei kinyírására használ fel, mélyen torz a társadalomképe és egy Andreotti vagy Berlusconihoz hasonlóan leengedett redõnyök mögött szövögeti saját hatalmi, gazdasági terveit, felrúgja a európai politikai és kulturális fejlõdés eredményeit.

Hiába mondod egy nyugati értelmiséginek, hogy a magyarok ki se látnak a hétköznapjaikból, rohannak a 3 részmunkaidõs állásuk között (közûlük legalább kettõ fekete), vagy/és tohonyák, irígyek és egoisták, nem állnak ki mások érdeksérelmei esetén, és így szalámitaktikával ledarálhatók. Hiába mondod, hogy sok ember mûveletlen, a közoktatási rendszerünk a 60s évek óta halódik, hogy itt az elmúlt 100 évben minden családba belegázolt a történelem, és nem látják a sértettek, hogy most éppen az õ felhatalmazásukkal masíroz az újabb raj.

Igaza volt Kertésznek, mikor sárban dagonyázó disznókhoz hasonlított minket, és a legtöbb nyugati sem érti, miért tûrjük mindezt, miért nem vonulunk milliónyian utcákra. A magyarok döntõ többségének miért nem fontos mindaz, ami Európa más országaiban a lakosság döntõ többségének sérthetetlen evidencia. Valahogy mintha nem tudnánk átlépni a saját történelmünk árnyékán.

Talán ha tovább romlik az általános gazdasági-morális helyzet és ha Orbánék 30%-kal szerzik meg a parlamenti többséget(melybõl 5-7%-ot a határon túliak szavazatokban mutatkozó különbség tesznek ki).
Talán akkor nem tûrjük tovább.
Seven7Crown 2012 máj. 04. - 16:59:45
(5380/8852)
"A határon tuli magyarokkal kapcsolatban: minden elismerésem az övék,ahol tudunk, s amig van mibõl segitsük õket. Majd elfelejtettem: a magyarországi magyarság is igényt tart a törõdésre kérem tisztelettel."

Tudod, ezzel még csak nem is lenne semmi gond, de amikor egy párt arra épít, hogy majd a "határon túli magyarok" fogják biztosítani a hatalmukat szavazataikkal, és utána a "magyarországi magyarság" újra 27.000, és 47.000Ft-ból tengõdhet tovább, akkor inkább azt kéne velük tudatni, hogy kormányunk csupán kihasználja õket a hatalomvágy miatt!

És ez minden, csak nem a feléjük irányuló szeretet, és tisztelet Orbánék részérõl!
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 16:49:17
(5379/8852)
Gondoltam, hogy nekem nem fogsz válaszolni. Nehéz is azzal vitatkozni, macerás is gondolkodni és elismerni, hogy megvezettek, az meg olyan gyengeségnek tûnik. Pedig pont nem az, pont hallgatni gyengeség és aztán pár nap múlva hajtogatni mindent elölrõl.
zampano 2012 máj. 04. - 16:48:09
(5378/8852)
Egy szóval sem említettem Orbánt, nem is járt a fejemben, nem is utaltam rá. Pusztán általános észrevételeket tettem. A baloldali (patologikus) lélek mélyén mindig ott van az irigység, a ressentiment, a bosszú. Ha nekem kevés jutott, vegyük el attól, akinek több. Mindegy mit: pénzt, lehetõséget, hatalmat, bármit. Mindegy milyen áron, mindegy, hogy jogosan-e. Hazudjunk teli torokból, gyártsunk hozzá megtévesztõ ideológiát.
BicskaMaxi 2012 máj. 04. - 16:46:50
(5377/8852)
Az én sorsomról biztosan nem élemedett korú férfiak döntenek. A gyermekeim sorsáról meg pláne nem.
zampano 2012 máj. 04. - 16:41:47
(5376/8852)
Én meg imádom, hogy a nõk saját tulajdonukként kezelnek egy embriót, mintha az õ kizárólagos elhatározásuk és döntésük lenne, hogy az mikor, milyen körülmények közt fejlõdhet a testükben. Emlékeztetnélek, hogy a gyerekhez kell egy hímivarsejt is. Szóval egy leendõ ember élete nem csak a rajtatok múlik, nagyon nem. (Kivétel persze az az eset, amikor az anya élete veszélyben van a terhesség miatt. Minden más eset mérlegelés tárgyát képezi - normális társdalmakban.) Egyébként meg tessék körültekintõen kefélni!
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 04. - 15:43:13 2/10
(5375/8852)
"imádom" amikor élemedett vén fszkalapok döntenek nõk sorsáról....

Nem emlékszem a sörre...
2/10
offtopic
meszag 2012 máj. 04. - 15:41:29 2/10
(5374/8852)
"Egy rétegzett társadalom, benne egy erõs, jól képzett, mûvelt középosztállyal (amely jelentõs szívóhatással bír lefelé) a megmaradás, a gyarapodás, a gazdasági stabilitás záloga. "
csakhogy orbán által preferált társadalom nem így épül fel, hanem csak lojális idiótákból.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 15:33:07
(5373/8852)
És ha nem lenne elég társi és nemzetközi ellenállás, akkor tuti az eredeti mocskos terveiket (pl visszamenõlegesség) is megvalósítanák, mert eredeti szándékaikat, perverz társadalomképüket és uralkodói attitûdjüket az eredeti javaslataik jelzik legjobban.
Valamint az az attitüd, ahogy ezeket a törvényeket alapértelmezés szerint egyeztetések nélkül dolgozzák ki és fogadják el. Ilyen komolyan csak a szocialista tervgazdálkodás idején volt, annak is a korai szakaszában. Orbán egy nemzetikommunista.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 15:27:12
(5372/8852)
És elnézést kérek a cigányoktól, nem akartam megsérteni õket azzal, hogy a lentebbi politikusokhoz hasonlítom õket.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 15:26:02
(5371/8852)
Egyébként a lentebb írt "orbánfarok" kommentár is bizonyítja, hogy 1) a média kézivezérelt 2) a társadali felháborodást látva visszakozni akar a szartárca.
Csak az a baj, hogy ez már az n+1-edik mocskos tervük, amit bedobnak egyeztetés nélkül a köztudatba, majd a legkritikusabb részeket (visszamenõlegesség) elengedve keresztülnyomják, hogy aztán az érdekképviseletek csak utólag reklamálhatnak. Ez a tipikus piaci cigánykodás, ami az orbán-lázár-áder tandem sajátja.
És ezzel sztem mérhetetlen energiákat von el a társadalomból a kormány ami tovább mélyíti a gazdasági, morális és bizalmi válságot.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 15:18:17
(5370/8852)
Ja és ne feledjük, ezek az emberek 99,9 %-ban semmilyen ellátást nem vettek igénybe idén sem, mert a háziorvos/szakorvos ellenõrzi a TB-kártyákat.
Vagyis viselték a saját kockázatukat egy többmilliós mûtét esetén, hanyagolták el a betegségüket (nyilván nem jókedvükbõl), és most ezért a semmi szolgáltatásért azt mondja a szigorú, ámde igazságos állam, hogy akkor is fizess, bakter.
Nagyon nem elegáns...
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 15:13:23
(5369/8852)
A hsz-ed ténybeli részével foglalkoznék, a fantáziadús példáiddal kevésbé.

Szerinted az jogos, hogy a kormány egy szeptemberre elfogadott TB-törvénnyel januártól visszamenve követeli a TB-tartozást? Ha jelenleg taxatíve ez volt a szabály, akkor miért nem alkalmazták? Ha meg csak opcionális joga volt rá a NAV-nak, akkor minek akarják utólag, visszamenõlegesen érvényesíteni?

Eddig nem azért volt opcionális a bírság, mert ez így teljesen rendezett volt, hanem mert az embereket bölcsen nem akarták még ezzel is lenyomni a víz alá.

Ha orbán visszahozná a kétkulcsot, a kis jövedelmek adókedvezményét, akkor védhetõ lenne az, hogy biztosítottá akar mindenkit tenni. Így egy görény pénzbehajtás, annyi görény, cigánykodó-uzsorázó szegénnyúzás után/elõtt az n-edik.

És pont az a pofátlan kormány vezeti be, amelyik ellopott-eltapsolt 3000 milliárdnyi nyugdíjat, kbaszott 700 milliárd extrakamatot az IMF kipaterolásával és alkotmányba vette, hogy mind a nyugdíjakat, mind a TB-pénzeket szabadon felhasználhatja hagymázos álmai, korrupt oligarciaépítési céljaira. Nagy lótüdõt, ezt már nem fogják megúszni!!!!

Ez a TB-ügy is egy hányinger, hatalomfitogtatás, az állami erõszakkal való visszaélés, és ha ezt rendbenlevõnek tartod, azt hiszem, nincs is értelme magyaráznom neked bármit is.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 15:00:30
(5368/8852)
És rávilágítok a válaszod felszínességére, ellentmondásaira:

"Minden egalitárius ideológia torz, hamis - ez bizonyos érettség birtokában belátható."
- a társadalmi igazságosság tisztelete nem jelent egalitáriusságot. Ha az egyenlõtlenségeket nem tompítják, akkor egy család anyagi helyzete determinálja egy gyerek sorsát, ezáltal a társadalom egyes posztjain a kontraszelekció erõsebben érvényesül. Az orbán-rezsim nemhogy nem tompítja az egyenlõtlenségeket, hanem direkt kiélezi azokat, a gazdasági válság árát a szegényekkel fizetteti meg, míg a zsírós pártállami állásokat egykulcsos adóval, az oligarhákat megrendelésekkel jutalmazza.

"Egyformára sikálni mindenkit egy absztrakt ideológia nevében, valamilyen tárasdalommérnökség rendszerén belül, ráadásul erõszakosan - a totális pusztulás."
- Mirõl beszélsz???? Az alkotmány EU elõtt eltitkolni akart preambuluma tele van olyan értékválasztásokkal, ami elõírja a társadalom számára, hogy egy meghatározott világnézet szerint éljen. Pont Orbánék akarnak egyformára sikálni mindenkit egy absztrakt ideológia nevében!!!
- társadalommérnökség: szerinted a közoktatási törvény mi a csöcsöt céloz meg, ha nem ezt???
- erõszakosan: orbánék minden lépése erõszakos, minden ösztönzõjük negatív, kényszerítõ típusú

"Egy rétegzett társadalom, benne egy erõs, jól képzett, mûvelt középosztállyal (amely jelentõs szívóhatással bír lefelé) a megmaradás, a gyarapodás, a gazdasági stabilitás záloga."
- Minek kell ehhez élezni az egyébként is bántóan "rétegzett" társadalmi különbségeket?
- "erõs, jól képzett, mûvelt középosztály" - én úgy látom, a gazdasági elit erõsödik, a középosztály épp lecsúszik. // A jó képzést nem fogod állami iskolában megkapni, ott csak olcsó rabszolgákat törnek majd be a gazdaság számára. Nekem már sok középiskolás ismerõsöm is külföldi középsuliba jár, majd magánegyetemre. Sok jobboldali család gyerekét is menekíti külföldre. Persze a tehetõsebbek engedhetik meg ezt maguknak. // A kultúrából Orbánék kivonták szinte az összes támogatást, mert aki hétvégén a Katonába vagy az Örkénybe jár, nemzetközi filmeket néz az Örökmozgóban vagy egy filmhéten, azt õk nem tudják megvezetni, az önállóan gondolkodik, emberhez méltó életre vágyik és azzal csak a baj lesz. A kultúra a közoktatás mellett (sõt, sokszor helyette!!!) a mûveltség záloga - de ezt megfojtják idehaza, miközben a szerencsevadászok kezébe adott Thália, vagy a polpuláris Madách Színház kiemelt támogatásban részesül.

"A lumpen rétegek pusztán a szavazatszerzés dominálta feltétel nélküli anyagi támogatása óriási baklövés - minden baloldali politika rákfenéje (a hamis ideológián túl természetesen)."
- Na akkor a fidesz mennyire hírdette meg ezt a szegényellenes politikáját a választási kampányban? Egymillió új munkahelyet ígértek, és nem beszéltek arról, hogy ezt az állásukat vesztõk közmunkába kényszerítésével akarják elérni! A nyugdíjak megõrzését hírdették, majd elvették a nyugdíjmegtakkarításainkat, és alkotmányba foglalták, hogy a nyugdíjbiztosítás rendszere megszûnik, a nyugdíjbefizetések szabadon felhasználhatók stadionépítésre, részvényvásárlásra. A Fidesz is (ahogy az MSZP is 2006-ban) nagyonis demagóg, lumpenrétegeket bepalizó kampányt folytatott, hogy aztán 180 fokot fordulva elárulja õket és a nyakukba ülve basáskodjon és osztogassa a gazdagoknak a pénzüket!
- "hamis ideológia" - ha egy párt úgy hajt végre rendszerváltást, hogy azt nem hírdette meg a választási kampányában, a rendszerváltás során pedig minden hatalmára veszélyes csoportot ellehetetlenít, a jog fegyverével visszaélve, akkor az csak hamis, csalfa, hazug politikát folytathat. Amit a megfélemlített/ellehetetlenített média fog ideológiailag fogyasztahóvá csomagolni.

Minden vádló állításod a saját Vezéred rendszerére igaz, ezen érdemes lenne elgondolkodnod. Segítek, ez azért lehet, mert a megvalósult államszocializmus (amit démonizálsz a kommunistázó KDNP-sekkel együtt) és orbánék államkapitalizmusa (amit meg életképesnek, igazságosnak tartasz) között a hatalom elnyomó természetét tekintve semmi különbség nincs, sõt utóbbiban mindenki, aki nem haszonélvezõ, cigánysorba kényszerített pária lehet csak!
offtopic
-csengõzoli-- 2012 máj. 04. - 14:45:16
(5367/8852)
Röviden válaszolnék.
Én anno pont ugyan ezt tettem,mint te!
Valóban nem kellett büntetést fizetni, de már akkor is mondta az ügyintézõ,hogy ha ez rajtuk múlik,ha akarnak büntethetnek.
Aztán tavalyi évben elmaradásom volt, idén kaptam egy papírt,hogy asszem 2 hónapom nem volt befizetve és kamatostul be kell csengetnem.
Teljesen természetes,hogy kifizettem visszamenõleg is, hogyne fizettem volna?
Milyen elv az,ami alapján ez nem jogos?
Ha valaki évekig kijátsza a hatóságokat és nem fizet,mert nem veszik észre a rendszerben,akkor x év után büntetés nélkül,mindössze annyit mondjanak neki,hogy: Uram,Akkor mostantól kezdve fizesse! ??
Nem evidens,hogy visszamenõlegesen megbüntetik?
Jaj Adam,te annyira nem vagy képes objektíven gondolkodni, minden fidesz döntésbõl világméretû összeesküvés elméleteket gyártasz mindenféle ideológiákkal.
Hagyd már ezt a sok sületlenséget szorítkozz a tényekre.

Meglátsz a közértben egy piros kotont és levezeted belõle a népszaporulat csökkenését, a keresztény eszmeiséget, a papok lelkületét, a fogyasztói társadalom pazarlását, a piros szín pszichés hatását, az anyaság nehézségeit és hogy hány gyerek van manapság állami gondozásban.
Pedig az csak egy rohadt piros koton, semmi több! :)
offtopic
kõmacska 2012 máj. 04. - 14:33:08
(5366/8852)
Akkor mondom másképp. Balog Zoltán, mint kulturális, egészségügyi, vallásügyi stb stb stb csúcsminiszter beleillik abba a világba, ahol 1 perc és nyer Béla! http://www.youtube.com/watch?v=pHqwQwtceTE
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 14:23:33
(5365/8852)
Az ált.isk. ideológiát én is fel tudom motorikusan mondani, attól az még sántít.

Te max. a keleti megvalósult kommunizmusról beszéltél, amit ugyanolyan kretén pártkáderek használtak fel hatalmi ideológiaként, mint most orbanovék a nacionalizmust.
Amit orbánék csinálnak, az a gazdasági korporativizmus fasiszta-náci modellje vagy a kínai-orosz pártállami modell másolása - teljes agyrém, anakronizmus a 21. században. Akkor is az, ha a nyersanyagban gazdag 3. világ jól fejlõdik, de nekünk se forrásunk, se olyan társadalmunk, amiben a szellemi kapacitás nagyrésze elfogadna egy középkori társadalmi modellt... Kimennek külföldre és baszhatjátok.

Az újbaloldali kommunizmus közelebb áll a skandináv modellhez, mint a kádárihoz... Nem kell mindenkit egyenlõvé tenni, csak jogaiban és esélyeiben. És egy alapszinten minden tisztességes ember meg tudjon élni; aki dolgozik, annak ne fogyjon el minden hó 18-án a pénze... A tõkés ne élhessen korlátlanul vissza a hatalmával, amire a oligarhia támogatta pártállam még felhatalmazást is ad neki.... Ne az állam szabja meg alkotmányba vésve, hogy éljél, hanem te dönthesd azt el stb. Az állam ne uralkodjon, hanem legyen számonkérhetõ és ha 2 éve folyamatosan tüntetnek ellene, akkor változtasson a tetû politikáján. Ha pedig nem teszi, akkor tisztességes versenyben méresse meg tetûségét a választásokon.
Ez a kommunizmus lenne igazságtalan vagy akár csak illuzórikus????
A társadalom tõke vagy/és a tõkével szövetkezõ erõszakos állam általi elnyomása az illúzió, meg egy társadalmi rend bebetonozása az illúzió, mely szükségszerûen ellenreakciót és szabadságvágyat vált ki a tisztességes emberekbõl. Ez a hullám erõsödik a világon és vezet szükségszerûen valami máshoz. Ha Európa nem szüli meg a választ, akkor a keleti államkapitalista válasz lehet a nyerõ, ebben igaza van Orbánnak - csak kár, hogy feladunk egy csomó civilizációs értéket...
zampano 2012 máj. 04. - 14:01:09
(5364/8852)
Minden egalitárius ideológia torz, hamis - ez bizonyos érettség birtokában belátható. A kényszeres egyenlõsdi óriási feszültséget halmoz fel az emberek közt, akik szükségképpen különbözõ képességekkel születnek, különbözõ körülmények közt nõnek fel, különféle igények vannak és a jellemvonásaik is sokfélék. Egyformára sikálni mindenkit egy absztrakt ideológia nevében, valamilyen tárasdalommérnökség rendszerén belül, ráadásul erõszakosan - a totális pusztulás.

Egy rétegzett társadalom, benne egy erõs, jól képzett, mûvelt középosztállyal (amely jelentõs szívóhatással bír lefelé) a megmaradás, a gyarapodás, a gazdasági stabilitás záloga. A lumpen rétegek pusztán a szavazatszerzés dominálta feltétel nélküli anyagi támogatása óriási baklövés - minden baloldali politika rákfenéje (a hamis ideológián túl természetesen).
BicskaMaxi 2012 máj. 04. - 13:55:20
(5363/8852)
Akkor gyengébbek kedvéért: az kérdezte, hogy mit csináljon, én meg tettem egy javaslatot.
Ponyemájes? :)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 13:38:17
(5362/8852)
Visszanyal még az a fagyi, meglátod.
zampano 2012 máj. 04. - 13:34:49
(5361/8852)
Szép álmokat! :D
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 13:33:54
(5360/8852)
...miközben a hangszórókon üvöltenek a közmédia, a Hír- és EchoTV tényigazságai a felvonulók felé, és a plázákban, otthonokban, autókban, várótermekben az Autórádió szórakoztató zenei összeállításai segítik a munka- és haderõ másnapi regenerációját:)
Jaj de szép lesz ez a rend:)
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 13:29:31
(5359/8852)
A haladó gondolkodók gyújtották fel a tévét, verték szét a belvárost minden év okt.23-án, tolták ki annyira a gyûlöletbeszéd határait, hogy megjelenhettek a paramilitáns szervezetek és a rájuk épülõ jobbik.
És a haladó, kizárólagos értékközvetítõ jobboldal mondja, hogy "ne a szavaim ellentmondásait kérjék rajtam számon, hanem a tetteimet". Orbán tettei pedig még súlyosabbak, mint a demagóg lózungjai, mert terveit maffianisztikusan rejtegetve rombolja le elõbb a demokráciát, majd az önkormányzatiságot, az egészségügyet és a közoktatást.

Ha ennek van csak kizárólagosan joga kormányzásra, minden jóérzésû és gondolkodni tudó ember menedékjogot kér nyugaton és minden opportunista haszonlesõ, demagóg hazudozó ittmarad, hogy a megnyomorított lúzereken élõsködjön.

Orbán a feltápászkodó Magyar Köztársaságot kirabolja és megerõszakolja, hogy aztán helyrepofozva masírozzon a vezér ünnepi tribünje elõtt.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 13:19:32
(5358/8852)
keresztény ausviccezõ??
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 13:15:42
(5357/8852)
De elsõ lépésként én a jogállamiság 2014-es visszaállításával és a felelõsök, az Orbán-klán kb 1000 közvetlen mozgatójának eltávolításával és elszámoltatásával is beérném...
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 13:11:31
(5356/8852)
A kommunizmus eszméje szexi és ez fogja felváltani a döglõdõ, igazságtalan, értékromboló konzumkapitalizmust a XXI. században. Ezt lájuk Nyugat-Európa újbaloldali tiltakozásaiban.

A bal- és a jobboldal egyaránt a kapitalizmus szekértolója, semmibe veszi a kisembereket. Elõbbi hagyta õket élni, utóbbi viszont a kapitalizmus kizsákmányoló eszköztárát állami szinten is átveszi, így két oldalról nyúzza a szegényeket.

A jobboldal és a baloldal egyaránt nem lehet büszke a múltjára, de a kommunizmus eszméje (nem korcs megvalósulása) legalább demokratikus és humánus, míg a jelenlegi nacionalista, elitista, kizsákmányoló jobboldaliságban semmilyen értékes elem nincs.
A döglõdõ kapitalizmist akarja csak továbbéltetni a Kis Szörnyecskéd, némi kínai-arab-orosz tõke igazán nem finnyás bevonzásával, nemzeti nagytõke és nemzeti cselédség bevezetésével.
Miközben a 2008-es amerikai krach óta nyilvánvaló ennek a jelenlegi modellnek a válsága, és nem léphetünk vissza a keleti államkapitalizmus útjaira, mert Európa, az emberi jogok már túlhaladták azt.
A XXI. század valami új minõséget hoz, ez a kommunizmus, a népképviselet, a civil kontroll alatt tartott hatalom megvalósulásának lehetõsége lesz... És rossz hírem van, pont ott, ahol a legjobban nyúzzák a megnyomorítottakat - azaz Magyarországon:)
offtopic
kõmacska 2012 máj. 04. - 13:01:09
(5355/8852)
Kábé ennyi marad majd meg a kultúrából és egészségügybõl... most hallom, hogy egy Balog Zoltán nevû senkiházit neveztek ki "emberi erõforrás" csúcsminiszternek. Képzelem, mennyire szakérthet mindehhez.
offtopic
kõmacska 2012 máj. 04. - 12:54:35
(5354/8852)
persze, sínen vagyunk, akárcsak József Attila az Ausvicc felé robogó tehervonaton.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 04. - 12:53:18
(5353/8852)
Igen, ésszel támogassuk õket. De hogy politikai célból úgy öntsük át a hazai adófizetõk pénzét, hogy azt a határon túliak nem tudják értelmes programokra felhasználni, csak az elköltés érdekében találnak ki alibirendezvényeket, na az nem más: szavazatvásárlás.
Miközben itthon megszorítanak. Filmes ismerõseimtõl tudom, hazai filmesek határon túli szervezetekhez pályáztak/nak, hogy támogatást tudjanak kapni, mert itthon másfél évig semmi pénzt nem fordítottak a kultúrára....