Igazad van abban, hogy az általános műveltség csökkenése egy komoly probléma, ezzel a gyerekeim korosztályában szomorúan szembesülök, nem tudom, hogy a finneknél, vagy a többi skandináv országban mi lehet a helyzet.

Magamat általánosan művelt embernek tartom, de nálam ez úgy működött, hogy az oktatási rendszer keretein kívül szereztem be ennek a műveltségnek a jelentős részét. Mondok egy példát, vegyük a történelmet. Az iskolában kiragadott eseményeket vettünk, melyeket egy magyar vonatkozású eseménynél például alapvetően nem helyeztek se az akkori magyar gazdasági, technológiai és így tovább, se külföldi összefüggésbe. 1-2 utalás itt-ott előfordult, de nem ez volt a jellemző. Az volt, hogy meg kellett tanulnunk, hogy mikor volt a valamilyen rendi országgyűlés, vagy ilyen-olyan csata, vagy mikor élt az ilyenolyan király (tól-ig, dátummal). Vagy mikor volt a valamilyen zsinat. Azt se tudtuk, mi az a zsinat, csak tudni kellett, hogy mikor volt. A zsinat. Ami ki tudja, hogy mi. Húsz évvel később jöttem rá, hogy az ugyanaz, mint a szinódus, és nem más, mint egy egyházi felsővezetői meeting. Vagy hogy miért van ilyen, mármint zsinat. A feladatod magyar diákként az, hogy felböfögd, mikor volt az első vatikáni, vagy amelyikre épp rákérdeznek. Amit ma a történelemről tudok, azt utólagosan szereztem be, az összefüggéseket utólag kerestem meg, utólag jöttem rá, hogy ezek érdekes témák, az iskolában ezek iránt nem hoztak bennem létre érdeklődést, sőt. Pontosabban: a minden gyerekkel vele született érdeklődést törték derékba. Nem csak a történelemnél, hanem az irodalom vagy bármely más akár humán, akár reál területen. Irodalom: Emlékszem, mennyire utálatos volt beseggelni egy-egy vers elemzését, a "mit akart a költő" magyarázatokat, amiket készen kaptunk, hogy utána dolgozatot írjunk arról, mennyire tanultuk meg a készen kapott magyarázatot. Hogy mikor hol lakott Petőfi. Hát a költészet se erről szól, az már biztos. Az egészet a hátam közepére kívántam, aztán pontosan emlékszem, amikor húsz évvel később egy este több órányi Petőfi olvasgatás után felkiáltottam, hogy basszus, ez a Petőfi kurvajó! Ezt miért titkolták előlünk az iskolában? És tudod, azt se tudom, hogy hányban és hol született Petőfi, ezt vagy meg se tanultam, vagy amikor már nem kérték számon, azonnal elfelejtettem. Azt se tudom, hogy hányban hol élt. Lényegtelen. Ha kell, megguglizom. Amit tudok, hogy milyen korban élt, politikai, szociológiai és más szempontokból, milyen közegből jött, és ismerem a munkásságát, átérzem a költészetét. Ezt nem az iskola adta, ezt annak ellenére szedtem fel, hogy meg akarták velem utáltatni az egész témát. Kémia: Kovalens kötés, nem csak az én kedvencem, hanem már közhelyesen hírhedt fogalom. Több kémiai vonatkozású könyvem van, az iskolán kívül izgatott a tudománynak ez az ága, de amikor 10 évvel ezelőtt a fiamnak segítenem kellett az iskolai kémia anyag megértésében, figyelj, én vért izzadtam, széttúrtam a netet, fél estét dolgoztam azon, hogy valahogy megértessem szegény gyerekkel, hogy mi a faxom az a kovalens kötés. Rohadtul felesleges, se én, se ő nem emlékszünk rá, és baromira nem is fontos. Annak az évi pár tucat vegyész hallgatónak nyilván az, de ők tanulják meg az egyetemen. A fiam ehelyett kaphatott volna normális ismereteket is. A gyerekeim egyetemisták mára, de az élet legalapvetőbb dolgaira a mai napig én tanítom őket, ha elakadnak, mert ugyan rohadt sokat tanultak általánosban és gimnáziumban, de azzal kitörölhetik, nem tudnak egy számukra érthetetlen muzeális sárga csekket se kitölteni (ez pont egy múlt heti élményem, rossz helyen parkolt a gyerek, meg kellett tanítanom, mit csináljon azzal a fura sárga lappal, amit a mikulás csomagban kapott).

Jobb lenne használható tudást adni az iskolában. És ha a finn gyerekeket inkább ebbe az irányba viszik, mint én magamat az iskola után évtizedekkel, akkor szerintem jófelé mennek.

Végül engedj meg egy személyes visszajelzést: köszönöm, ahogy lereagáltad, amit írtam. 10-ből legalább 9-en elküldtek volna melegebb éghajlatra engem. Így viszont értelmes párbeszédet folytattunk.

Utolsó utáni gondolat, aztán lelövöm magam. Kocsis Zoltánhoz az ment zongorázni tanulni, akinek az a szenvedélye, hivatása, mániája, hogy csodálatos zongoristává akar válni. A szenvedély meg olyan, hogy reggel ébredéstől elalvásig motiválja az embert. Ha valaki a legjobbak közé akar tartozni valamiben, akkor azt szenvedéllyel kell csinálnia, és az nem alszik ki kicsengetéskor. Azt tényleg nyomni kell tövig, amíg az ember nem lesz benne a legjobb, amit ki tud magából hozni. A matek vagy nyelvtan házi az nem ez a kategória, azt tényleg nem kellene hazavinni, arra tényleg ott az iskola. Az iskolán kívüli életet meg kellene hagyni a gyerekeknek az egyéb szociális készségeik, kapcsolódásaik fejlesztésére. Meg arra, hogy ha akar, rájöjjön, hogy szenvedélye a zongora és azzal akar foglalkozni minden szabadidejében. Gyakran volt, hogy az amúgy szerintem nagyon okos gyerekeim suli után még estig tanulták otthon a telibevert kovalens kötést, ahelyett, hogy fontosabb dolgokkal foglalkozhattak volna.

"Ezt úgy kell érteni, hogy ezzel szemben nálunk a gyerekek félelemmel, és szorongással mennek iskolába???" - bizonyára nincs olyan korú gyereked, aki mostanában járt vagy jár iskolába, mert akinek van, az tudja, hogy sajnos ez a helyzet.

"Ja, merthogy nálunk a tanulóknak szóról-szóra kell tudniuk a tananyagot, ugyebár?" - a szóról szóra ugyan tényleg túlzás (bár sok mindent tényleg szóról szóra kérdeznek vissza) , de a magyar oktatásban a diákok értékelése valóban a leadott lexikális ismeretanyag visszaidézésének pontosságán alapul, ezt is tudják a gyakorló szülők.

Végül fontold át, hogy az "a csodaként emlegetett finn oktatási rendszert mutatja be" mondatrész melyik része utal a dokumentumfilmnek a bemutatására, semelyik, na ugye. Jut eszembe, a PISA felmérések szerint nálunk a szövegértés romlott egészen kimagasló mértékben az elmúlt időszakban.

Mindenesetre a finnektől érdemes volna tanulnunk az oktatás terén, annyi bizonyos. Jó, ha vannak dokumentumfilmesek, akik foglalkoznak a témával.