fredi60 2010 ápr. 13. - 16:09:32
(1175/6375)
Az MSZP úgy döntött, hogy négy budapesti körzetben visszalépnek az LMP képviselõ-jelöltjei javára - jelentette be kedd délután a szocialista párt vezetése. A döntés értelmében Csepelen Avarkeszi Dezsõ, Terézvárosban Hatvani Csaba, Zuglóban Bárándy Gergely, Jószefvárosban pedig Szabó Zoltán lép vissza a második fordulóban való részvételtõl. Arra kérik választóikat, támogassák az LMP jelöltjeit.

Lendvai Ildikó pártelnök azzal indokolta a döntést, hogy nem az MSZP és nem az LMP érdekében teszik ezt, hanem a demokrácia érdekében, Orbán Viktor túlhatalma ellenében, a demokratikus ellensúly érdekében. Lendvai szerint ez nagy kompromisszum, de ez jobb, mint "egy kontroll nélküli Orbán Viktor".

Nincs mit elutasítani vagy elfogadni az LMP vezetésének, gondolkodást a választóiktól kérünk - mondta Lendvai, aki szerint az LMP vezetõinek csak azt kell végiggondolniuk, lehet-e egyszerre szûznek maradni és szeretni. Más lesz-e attól a politika ha Orbán Viktor koronaértékû kalapján Schiffer Andrásból lesz bokréta? - tette fel a kérdést az LMP országos listavezetõjére utalva.
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 13. - 16:09:24
(1174/6375)
"Egyik kutya, másik eb, de azért mégsem teljesen ugyanaz a kettõ..."

Bizony, hogy nem ugyanaz!
kagylóhéj 2010 ápr. 13. - 16:08:39
(1173/6375)
Mivel közben megváltoztatták a cikk szövegét, íme itt az eredeti:

Errõl órák óta egyeztetnek kedden az MSZP különbözõ vezetõ testületei.

Az MTI-nek szocialista források megerõsítették a visszalépések hírét.

A fõvárosban több mint tíz olyan körzet van, amelyben második helyen végzett az elsõ fordulóban az MSZP és harmadik lett az LMP képviselõjelöltje, de ezek közül legfeljebb néhány körzetben lépnének vissza a szocialisták - tudta meg az MTI.

A nol.hu információ szerint az MSZP Avarkeszi Dezsõ, Hatvani Csaba, Bárándy Gergely és Szabó Zoltán körzetében léptetné vissza jelöltjét a második forduló elõtt.

Hatvani Csaba 26,05 százalékkal a fõváros VI. kerületében végzett a második helyen a fideszes Illés Zoltán mögött, aki 48,63 százalékot kapott, harmadik helyen az LMP-s Kaszics Bálint áll 16,74 százalékkal.
Szabó Zoltán 24,39 százalékot kapott, ellenfele a VIII. kerületben a fideszes Fónagy János, aki 46 százalékon áll. Itt az LMP-s Moldován László 15,58 százalékot ért el.

Bárándy Gergely 28 százalékos elsõ fordulós eredmény birtokában léphet vissza az egyik zuglói körzeten, ahol a fideszes Papcsák Ferenc 46,49 százalékon, az LMP-s Várnai László pedig 15,98 százalékon áll.

Avarkeszi Dezsõ 28,69 százalékos arányt ért el a XXI. kerületben. Ott a fideszes Németh Szilárd (43,96 százalék) és az LMP-s Hudák János (14,27 százalék) között dõlhet el a verseny, ha a szocialista jelölt visszalép.
Jávor Benedek, az LMP szóvivõje hétfõn az MTI-nek azt mondta, jelöltjeik nem készülnek visszalépésre egyik választókerületben sem.

Az MTI úgy tudja: a szocialisták az egyoldalúság ellenére megteszik ezt a gesztust.
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 13. - 16:07:47
(1172/6375)
"Normális meleg elkerüli ilyenkor az Andrássy utat."

Magadról tudod?
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 13. - 16:06:40
(1171/6375)
Ez stílszerû!
Hülye komcsi duma: Amerikában verik a négereket.
CsengoZoli 2010 ápr. 13. - 16:04:56
(1170/6375)
Ez már tény!
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 13. - 16:04:27
(1169/6375)
Ki a Sopánka?

Csak nem Navrácsics?
kagylóhéj 2010 ápr. 13. - 16:03:18
(1168/6375)
Nahát nem is gondoltam, hogy az MTI egy vicclap.
De hogy ez neked milyen természetes, hogy ezen meg sem lepõdsz - az aztán igazán érdekes!
kgyuri0 2010 ápr. 13. - 16:00:15
(1167/6375)
Jujj de nagyon jól tudod te, mi hogy mûködik nyugati demokráciákban!
Hogyoda ne rohanjak!
2008 2010 ápr. 13. - 15:53:28
(1166/6375)
:DDDDDDDDDDDDDDD

igazad van. El kell ásni a kertben oszt kész. Majd a kis kukacok úgy is elhordják a tetemet.
fredi60 2010 ápr. 13. - 15:48:31
(1165/6375)
Miért kellene viccnek lennie? Lehet, hogy igaz.
Én csak most olvastam elõször.
2008 2010 ápr. 13. - 15:47:40
(1164/6375)
Én komolyan mondtam, hogy börtönbe zárnám õket életük végéig.

A Fûrészes dolog persze nem komoly. Ezeknek megváltás lenne a halál nem büntetés. Életfogytig egy kis lyukban azaz igazi büntetés. :)
offtopic
meszag 2010 ápr. 13. - 15:45:43
(1163/6375)
mióta mérvadó egy jobbikos blog?
Segítõ Béka 2010 ápr. 13. - 15:26:55
(1162/6375)
kagylóhéj 2010 ápr. 13. - 15:23:52
(1161/6375)
offtopic
meszag 2010 ápr. 13. - 15:21:55
(1160/6375)
Jó lenne, ha elmennél rendõrnek
offtopic
meszag 2010 ápr. 13. - 15:20:20
(1159/6375)
Na ettõl még nem oldozlak fel. Hülyeség amit írsz.
Segítõ Béka 2010 ápr. 13. - 15:12:19
(1158/6375)
ez tény, hogy az mszp szavazóbázisa a kommer nyugdíjas.
kérdezz meg szociológust, nézd meg a gyûléseiket.
ez nem általánosítás.
Segítõ Béka 2010 ápr. 13. - 15:08:41
(1157/6375)
akkor kérdezd meg a családtagodat, h mennyire függetlenek a bíróságok, mennyire független az apeh

lehetséges h tud róla, csak éppen egyetért vele?

vannak fontosabb dolgok is, mint a te lázongásod a közbiztonságban, szakadj le róla
egyébként igaz, közbiztonsághoz tartozik, csak éppen akkor a rendõrök verték a tüntetõket.
nem hallottam olyanról, hogy a tüntetõk verték el pl a zsidó lakosságot, és kényszerítették a dunába

szimplán példát hoztál fel, igen, csakhogy a te példát sehogy nem jött a én mondanivalómhoz.

mi van a fidesszel? loptak?
akkor miért nem kerültek börtönbe?
Segítõ Béka 2010 ápr. 13. - 15:02:05
(1156/6375)
mit mondott édesapád?