"Munkáshős"...ennyi elég is, na meg rendező..00.

Na igen, az a sok demagóg duma ... borzalmas.

Ezt csak úgy ideteszem...
„A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”

– Kertész Ákos. Nepszava.com, 2011. augusztus 29.

A színészek jól eljátszották a szerepüket, élethű volt a játékuk, de a történet nem tetszett.
Néha untam.
5/10

Nevetséges vélemény.
Rég láttam már ezt a filmet, még mindig óriási.

Egyszer érdemes megnézni, Kertész Ákos regényének olvasása után. A könyv nélkül a film története kicsit nehezebben érthető. Ha nem is ez a legkiemelkedőbb magyar film, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy akkoriban a sikeres regényt 1 éven belül filmre vitték, több neves színész közreműködésével.

Rossz volt Csomós Marit egy erőszakos, arrogáns, öntelt, feminista k*rva szerepében látni.
Nem gondolt rá a némber, hogy ha védekezés nélkül kefélteti magát, akkor terhes lesz? Ez egy értékrendtorzító, szar film.

*******spoiler?*********
A barom ahelyett, hogy nyugodt, békés családi életre törekedne a jólelkű, tisztességes felesége mellett, inkább öngyilkos lesz, miközben vedeli a piát? Az ilyen ember valóban nem érdemli meg az életet.

"Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van..." - Illyés Gyula versét bontja ki a Makra. nem lehetséges őszinte viszonyulás még önmagunkhoz sem. a személyes, sőt intim kapcsolatokban hatalmi harc folyik, ez látszik Makra minden kapcsolatában. nincs boldog és etikus megoldás, ahogy a valóságban sincs. Juhász Jácint fantasztikusan érzékenyen formálja meg ezt a konfliktust a főhős szabadságtól megfosztott személyiségében. jó regény és jó film.

itt is leírjátok a teljes sztorit! bravó!

a mindenkor zseniális Molnár Piroska első főszerepe

Sztaneknéval az utolsó találkán.

56-ban, Vali menekülése elõtt (a "dióverõ" épp nem látszik).

"Nekem nincsenek elérhetetlen álmaim. Egy kis családi házat akarok, hûséges feleséget, két gyereket. Úgy akarok élni, hogy tisztességes, megbízható embernek tartsanak. Feleségemnek békés családi életet szeretnék biztosítani.”

Nem megoldás értékû “záróhang”, hanem fõcím elõtti prológus ez a nyugtalanító jóhiszemûséggel megfogalmazott vallomás. Elõzmény nélküliségével úgy hat, mint egy nem várt monológ; tárgyilagos közelkép metszi ki környezetébõl a beszélõ arcát.

Makra Ferenc a saját eljegyzésén is egyedül van a földön.

Számos epizódalakítás után méltó filmszínészi feladatot ígér, s eszköztárának a korábbiakhoz képest lényegesen sokrétûbb alkalmazását kívánja Juhász Jácinttól a Makra címszerepe. Elemzõ, lélektani igényû, egyszersmind puritán szerepformálást, a Kertész Ákos-adaptáció munkásvilágához illõt. “Kevés olyan egybeesés adódik az ember életében, mint a Makra esetében történt” (Király Edit interjúja, 1998, ld. fent) – utal gyermekkori élményei s a filmben ábrázolt közeg inspiratív kapcsolatára a mûvész, s negyedszázad múltán is pontosan idézi a “prológus” fogadalomnak beillõ szövegét. Kihívást jelent számára a szerep, s lehetõséget, melyet élete alkonyán is “a sors nagy adományának” (Király Edit interjúja, 1998, ld. fent) tekint.

“A magányélményt – úgy érzem – otthonról hozom. Ha befejezõdött a munka Mogyoródon, félrehúzódtam, olvastam gyerekkoromban. Ha beesteledett, gondolkodtam. Irreális állapot volt, az aznap lejátszódott esetek sokfajta variációját próbáltam ki, hogyan kellett volna tenni, hogyan lett volna jobb. Mikor tizennégy éves koromban Pestre költöztem, éppen ezek a csendes helyek hiányoztak. Fájt, hogy mindig belenéznek az arcomba. Nos, én Makrának abból a magatartásából, óvatosságából indulok ki, hogy » Öcsi, jobb a bolyban maradni.« A kívülrekedõvel baj történhetik, azzal megszakítják a kapcsolatokat. Azt kell tennünk, amit elvárnak tõlünk. ( Makra otthonában, Film-Színház-Muzsika, 1972. július 1., 7. old.)

Jó néhány alakításomban találtam már rokon vonást, de talán a Makra volt az, amiben szinte mindent elmondhattam, ami születésem óta foglalkoztatott, bántott vagy bizonytalanná tett. Amikor kézbe vettem a szerepet és olvasni kezdtem, egyszerre úgy éreztem, hogy ezt nem is kell tanulnom, hiszen ezt tudom, ez velem már megtörtént. Mindent tudtam a szegény, de tehetséges proli megpróbáltatásairól, és ismertem a környezetet is, ahonnan Makra elindult, mert jómagam is ilyenben nõttem fel.” (Beszélgetés Juhász Jácinttal, Ország-Világ, 1981. március 4., 11. old.)

Bizonyos tekintetben az amerikai Módszer-színészek alkotói attitûdjét idézi ez a nyilatkozat; e merésznek tûnõ párhuzamot látszik tanúsítani a jellemábrázolás megélt élménybõl táplálkozó hitelessége, egyszerûségbe oltott szuggesztivitása is. A feladat nem más, mint eljátszani a klasszikus hõssorsok megfordítását: az álmot, miszerint egy napon olyanná válhat, mint bárki más, a pesti munkásfiú sohasem váltja valóra; az öncsalás és a kompromisszumok szövevényébõl számára az öngyilkosság az egyetlen kiút. Makra alakjában voltaképpen három, külön-külön is kidolgozott emberi portré ötvözõdik három párkapcsolata nyomán: a kisszerû életre vágyó, de többre hivatott fiatalemberé, aki a céltudatos nõ iránti érzelmeinek bûvkörében sem hajlandó élni lehetõségeivel; a középszer nyûgét tudatosan vállaló, majd azt elutasító családapáé, s az összekuszálódott élet helyett a halált választó szeretõé. Zuhanó tendenciát mutat a minõség-görbe: Valitól még az egymáshoz tartozás élményét kapja Makra, Magdustól a férjnek járó tiszta inget és meleg ételt, Sztanektól a lopott félórákat. Távolodik, majd szertefoszlik az egykor megvalósíthatónak hitt álom.

A környezet nyomására cselekvõ ember érzelmi talajvesztettsége és magánya az, ami elsõként csapja arcul a nézõt a színészi alakítás nyomán. Juhász Jácint Makrája idegenként és óvatosan mozog a felszínesség, a szólamok és a képmutatás útvesztõiben, a befelé élõk érzékenységével jelezve valódi énje és a külvilág elvárásai között feszülõ ellentmondást. Esendõsége megkapó, indulatainak fojtottsága felzaklató. A beilleszkedés érdekében tett erõfeszítései – a botrányt hozó ökölharc a bajba jutóért, a munka utáni “fusizás”, az örömtelen, de törvényesített párkapcsolat – úgy hatnak a vásznon, mint egy naiv gyermek hiábavaló próbálkozásai. A színész, kinek vonásain olyan sugárzó a mosoly, mint amilyen sötét az árny, végleteket és nüanszokat egyaránt megjelenít a fõcím elõtti lánykérés bizakodó derûjétõl az öngyilkosságot megelõzõ nyugtalan vibrálásig. Szem- és arcjátékából az introvertált személyiség rezdüléseit lesi el a minduntalanul közel férkõzõ kamera. Tekintete olykor egy riadt, érdekeit védeni képtelen kamaszé – olyasvalakié, aki akarata ellenére csöppent ebbe a világba –; pontosan tudni, mi zajlik a lelkében, amint tanulmányfej-rajzolás ideálisnak tartott modelljeként, zavarában egyszerûen kioson a kultúrház festõmûtermébõl. Magánya zárt, de sebezhetõ burkot von köréje a legzajosabb társaságban is, megsúlyosodik körülötte a levegõ, amikor nosztalgiával intonált slágerét a kiközösítés erejével szakítja félbe a mozgalmi dal. Mégis, a Vali-szerelem Makrájában még ott a kibontakozás lehetõsége. Szárnyalni aligha, de élni tudna az önmegvalósító lány társaként: visszafogott, majd kedvesen szertelen megnyilvánulásait a támaszt nyújtó családfõ reakciói váltják fel kapcsolatuk idején. Õ kész “szabályosan” vállalni kettejüket, Vali nem. Megindító, amint leplezetlen várakozással igazgatja-csúsztatja elõtérbe az asztalra készített s figyelemre sem méltatott jegygyûrût – a majdani visszautasítás szimbólumát –, vagy amint megfogant gyermekük védelmében, felsorolt érveihez végül annyit tesz hozzá csupán: “Bennünket is megszültek.”

Makra és Vali kapcsolatát értékrendjeik különbözõsége ellenére is megnemesíti valami õsi szenvedély, az az éltetõ erõ, amely Makrának a biztos középszert jelentõ házasságban sohasem jut osztályrészül. Elidegenedve az immár valósággá szürkülõ álomtól, a családfõ-Makra szerepjátékba kényszerül: mosoly-álarcot ölt, vagy szenvtelenné igazítja arcvonásait. Helytáll. Vállalást teljesít. Rezdülései jelzik csupán a kényszerreakciók mögötti tartományt, az elfojtott indulatokat. Egészen addig, amíg egy kikapós kolléganõ s egy vagány asztaltársaság által kiprovokált látványos csókkal kezdetét veszi életének utolsó fejezete: a végleteké.

Az erdõszéli randevú zabolátlan, minden gátlás alól felszabaduló Makrája már nem az a fiatalember, aki takarékosságból gondosan elcsomagolta az ajándékba kapott pulóvert, aki egykor habozás nélkül kért bocsánatot egy bántó ízû mondatért. S mint a filmtörténet megannyi identitáskeresõ hõsének, a természetközeli kaland számára is csak illúzió. A boldogságnak hitt érzelem megalázkodik a kíváncsi tekinteteket vonzó udvari lakások világában, önváddá torzul. Makra utolsó randevúja a csapdában vergõdés képzetét kelti: a férfi egyszerre támadó és védtelen, egy élet kudarcát összegzi a lelkifurdalás, a düh és a kétségbeesés zaklatott mondataiban.

Amikor hirtelen elcsitul, már tudja a megoldást.

Színészi alakítás tekintetében a záró képsornál is drámaibb erejû az a jelenet, melyben Makra – immár teljes magányban – a Vali-korszak jellegzetes motívumát idézve hoz “kettejüknek” italt a talponálló asztalához. Rezignáltan, gépiesen issza ki a maga poharát – idõn s téren kívüliséget hordoz a lelassult mozdulat, a megtört, távolba révedõ pillantás.

Végsõ számvetés tanúi vagyunk a jelenet kemény csendjében."
http://www.filmkultura.hu/regi/1999/articles/profiles/juhasz.hu.html

A lét ...

Akinek tetszett a Makra, olvassa el a Lét elviselhetetlen könnyûségét is. Nagyon hasonló a két könyv. (Persze az utóbbi a jobb.)

Igen, Makra története leginkább a megalkuvásról szól. Persze abban a korban sokkal erõsebb késztetése volt erre mindenkinek, hisz az egész társadalmat félelmekbe kergették, mindenki kicsit paranoiddá vált. A paranoid jellem az, aki el akar tûnni, be akar olvadni, aki számára elviselhetetlen érzés, hogy figyelik, hogy kiszolgáltatott.
Vali "forradalmisága" is egy általános jellemtípus: aki képtelen megalkudni. Ilyen jellemek mindig is voltak. Éppenséggel nem mondhatnám, hogy jobb a helyzete a megalkuvónál; az ilyen emberek még fokozottabban magányosak, hiszen képtelenek alkalmazkodni. Számukra azért nem kunszt akár halálig is ragaszkodni az igazsághoz, mert egyébként sem képesek beilleszkedni, és hozzászoktak a folyamatos konfliktushoz. Az emberek legnagyobb része számára viszont olyan hihetetlenül erõs nyomást jelentene a kívülállás, a közösségbõl való kimaradás, hogy bármilyen igazságot képesek feladni és bármilyen ocsmány dolgot bevállalni, csakhogy a közösség részei maradhassanak. (Erre komoly pszichológiai kísérletek voltak, az Asch és a Milgram-teszt.) Makra is ilyen - ebbe pusztul bele. De Vali helyzete sem jobb, csak õt nem látjuk folyamatában és belülrõl. A regényben Makra arról fantáziál, hogy Vali biztosan valami fekete sráccal dug Amerikában. Hát lehet - de alapvetõen õ még Makránál is kívülállóbb. (A regény szerint festõ, tehát eleve egyedül tölti az idejét, nem olyan közösségi, mint a filmben).

Nagyon tetszett, amit írtál, egy-két kiigazítást azért engedj meg:
"Több évtizeden (de minimum kettõn) átívelõ film"
Kb. 10 év alatt történik. Cca. 28 éves, amkor Valival megismerkedik és 38, mikor öngyilkos lesz.
"Magánemberként is részben jellemzõ rá ez a megalkuvás, mert Vali távozása után visszatér a menyasszonyához."
Õ hagyta el Valit. Vali többször is könyörgött neki, de mindig visszautasította.
"Eleinte kicsit talán magával ragadja Vali forradalmisága (ami egyébként már az 50-es években is szinte anakronizmusnak minõsül"
Miért gondolod, hogy a "forradalmiság" anakronizmus? Kertész ezt kortársként írta, kicsit önéletrajzi ihletésû is, õ is melósként kezdte. És ismerhetett egy "Valit".
"a késõbbiekben pedig fõleg), de 56 után õ is igyekszik betagolódni a némileg polgáriasuló kádárista társadalomba."
Állandóan, folyamatosan be akar tagolódni, mindig gyûlöli, hogy kilóg a többiek közül. A regény végén pl. megpróbálja bemesélni egy csapat cigánynak (mai szóval romának), hogy õ is cigány, csakhogy legalább õk fogadják be maguk közé. De azok nem értik, mi oka van hazudozni és csúnyán összeverekednek.
"Mindez pedig törvényszerûen vezet el a tragédiához."
Nem, semmi sem törvényszerû. Történhetett volna másképp is. Ez csak a megalkuvás természetrajza - ha valaki ennyire feladja önmagát, hogy idegen elvárásoknak feleljen meg, abba belepusztul.

Több évtizeden (de minimum kettõn) átívelõ film, ami meglehetõsen mély emberi és társadalmi problémákkal foglalkozik. Makra életét egyrészt a társadalmi-politikai viszonyok nehézségei, másrészt a saját énje köti gúzsba. Munkásként kénytelen megalkudni, hiszen szemet kell hunynia a munkahelyen italozó kollégái fölött stb. Magánemberként is részben jellemzõ rá ez a megalkuvás, mert Vali távozása után visszatér a menyasszonyához. Eleinte kicsit talán magával ragadja Vali forradalmisága (ami egyébként már az 50-es években is szinte anakronizmusnak minõsül, a késõbbiekben pedig fõleg), de 56 után õ is igyekszik betagolódni a némileg polgáriasuló kádárista társadalomba. Érdekes, hogy habár Makra be akar olvadni a szürke emberek közé, valamivel mindig sikerül kitûnnie közülük. És nyilvánvalóvá válik, hogy a "konzervatívabb", a megalkuvásra hajlandóbb, a kispolgári lét felé tendáló énje az erõsebb. Ezt azonban hosszabb távon képtelen elviselni, nem tud megfelelni a társadalmi elvárásoknak (pl. egy ideig nem tart szeretõt a felesége mellett, jól akarja végezni a munkáját), de talán önmagának sem. Mindez pedig törvényszerûen vezet el a tragédiához. A korrajz pedig mindössze néhány utalásból áll (a Rákosi-mellszobor felvillanása, Vali a dobtáras géppisztollyal stb. stb.), de nem rágja a nézõ fülébe, hogy "igen, most az ötvenes években vagyunk". Talán éppen ezért lehet érvényes a mondanivalója minden kor embere számára.