Film és sorozat Moziműsor Színész és alkotó Színdarab Színházműsor Koncert Fesztivál Kiállítások Egyéb események Helyszínek Cikkek

Téma: Mamma Mia!

Spoiler
blacknet 2014 júl. 09. - 10:16:56
(1247/1367)
Olvass vissza! Nem a popzenével magával van bajom, hanem amilyen irányba fordította ezt az abba. Erõteljes minõségromlás bûntette miatt állnak az ítélõszékem elõtt, és én életfogytig tartó kõfejtésre ítélem õket, a mammamia film készítõivel egyetemben.
Válasz
stenimore 2014 júl. 09. - 00:38:24 Előzmény blacknet
(1246/1367)
Ez a te véleményed,egy nyilván szélsõséges vélemény ,ugyanis a popzenének nincs õsbûne.Az egy mûfaj, van aki szereti, van aki nem, de pl szinházban sem csak drámát néz az ember és pl a vígjáték vagy urambocsá egy kabaré is lehet jó õsbûn nélkül:)
Az ABBától semmilyen fertõzés nem indult,sõt bárcsak minden popzene olyan szivonalas lenne mint az övék.És ha már a mûfajt kritizálják egyesek ,akkor biza pl a Beatles legalább olyan zseniális volt mint Beethoven,ha van értelme hasonlítgatni, és még korszakalkotóbb is ,mert egy új zenét teremtett meg.
Válasz
_goldie_ 2014 júl. 08. - 23:09:07
(1245/1367)
na ne..Meryl a forgatáskor 58 volt....??
http://m.cdn.blog.hu/re/rewatch/image/portrait/streep/2008mamma.jpg
Válasz
blacknet 2014 júl. 08. - 20:14:33
(1244/1367)
Nem arról van szó, hogy elvették volna a helyet, a hatásuk másképp érvényesült. Közízlést romboltak, egy nívótlan zenei kultúra irányába lökték a teljes popipart, mintát szolgáltattak a sikeres, ámde ultrakönnyû és tartalom nélküli slágergyártásra.
Nyilván nem azt várom el, hogy Dream Theater menjen fõmûsoridõben, vannak fokozatok, de ez egy egymásra ható folyamat...a nyilvánosság nem magától válik igénytelenné, ott van a felelõsség a másik oldalon, hogy mit rakunk elébe, és egy idõ után megeszi a szemetet is persze. Õk kitaláltak egy könnyen fogyasztható, olcsó és silány terméket, amit a zeneipar tárt karokkal fogadott, a közönség is kajálta, mert nem kellett sokat dolgozni a befogadással, és aztán elindult az egész franchise hódító útjára. Igen, az abba a zenei kultúránk hamburgere, mekis gyorskajája, ugyanolyan gyorsan erõszakolta meg a közönség minõség iránti fogékonyságát, mint ahogy a zsömlébe csomagolt steaktõl elhízott az egész világ.
Ez a probléma gyökere, ez a popzene õsbûne, és persze, ha nem az abba lett volna a rohadt alma, akkor lett volna más, de végül mégiscsak tõlük indult a fertõzés. Bizony, nem holmi sznog fintorgás ez velük kapcsolatban, sokkal inkább jogos átok.
Válasz
Edmond Dantes 2014 júl. 08. - 15:10:48
(1243/1367)
OFF
"Lassan ott tartunk, hogy musicalt gyártanak Poirotról vagy Miss Marplerõl is,..."
Amennyire ismerjük már egymást Poirot-ilag (és amennyire szeretjük AC-t), sztem azt a musicalt együtt fogjuk megnézni :o)

MFL: a zenéjét (amit én is operettnek tartok, másik topikban már megírtam), szeretem, a filmet nem szeret(t)em. Pesten a Básti-Lehoczky duó gyerekként lenyûûûgözött.
Válasz
Petrapetrus 2014 júl. 08. - 14:54:55
(1242/1367)
Én is hasonlóan voltam a szövegekkel. Hallás után nem nagyon értettem, az meg valamiért fel sem merült, hogy utána nézzek. Plusz én világéletemben németes voltam, szóval még annyi sem ragadt meg a "halandzsából", mint annak, aki tanult angolul. :)
Válasz
offtopic
Petrapetrus 2014 júl. 08. - 14:50:06
(1241/1367)
OFF

Nem, nem láttam, de van egy RSC-s Hamletem. A Globe Színházban amúgy jártam, de nem elõadást, hanem épületet nézni. Akkor is lehetett jegyet váltani, amikor ott voltam, de ha már elmegyek kint színházba, akkor szeretnék egy olyan elõadást látni élõben, ahol legalább egy olyan színész is van élõben, akit ismerek és szeretek. :D

ON

Az ABBA alapjáraton engem nem zavar, a zenei palettán nekem õk is elférnek, több dalukat kifejezetten szeretem. Sõt, egyszer voltam egy Cotton Club Singers ABBA Jazz koncerten is, az nagyon-nagyon szép és remek élmény volt. Azóta DVD-n is beszereztem. :)

OFF

Amúgy néha én is beleesek abba a csapdába, hogy kedvelek valamit, aztán divat lesz és "kiszeretek belõle", vagy legalábbis hanyagolni kezdem. A musical maga, mint mûfaj is ilyen volt. Gimisként nagyon szerettem, mindenféle musicaleket gyûjtöttem és hallgattam, aztán azon kaptam magam, hogy a musical mûfaja elkezdett népszerû lenni, a színházba járók egy igen jelentõs hányada csak a zenés darabokra lett vevõ, tulajdonképpen a színház az emberek többségének egyet jelentett a musicallel. Na, nálam ekkor "telt be a pohár". És a mai napig úgy gondolom, hogy a színház nagyon felhígult. Nagyon elment a szórakoztató irányba, a helyi színházban is volt olyan évad, ahol a repertoár több mint fele valami zenés elõadás volt... Én nagyon szerettem és a mai napig szeretem a színházat, s tényleg néha jól esik kikapcsolni és szórakozni valami könnyed darabon, ugyanakkor én igénylem az elgondolkodtató, meg klasszikus darabokat. És siralmas, milyen szegényes ezekbõl a választék. Operettek, musicalek áradata van a színházak mûsorán, holott szerintem nagyon is szükség lenne arra a bizonyos görbe tükörre, hogy tolják a nézõk arcába. Na mindegy, ez a személyes véleményem a témában. A Mamma mía! többek között ezért sem csigáz(ott) fel sosem. A We will rock you-t mondjuk megnézném egyszer, de félek, hogy a végén valahol az is egyfajta csalódás lenne. Hiába csillagos ötös a zene... :)
Ami Brad Pittet illeti: ez érdekes, én meg szinte csak olyanokat ismerek, akik "bepisilnek a gyönyörûségtõl" már csak a látvány miatt is. Én amúgy az általad említett csoportba tartozom: nem tartom semmilyen szempontból vonzó pasinak, de még csak olyan hûdeklassz színésznek sem... De legalább nem veszek össze rajta senkivel. :D
Kabaré nálam is a TOP3-ban van, mint ahogy írtam is. Joel Grey a filmben zseniális, na és persze Minelli se kutya. Színházban is láttam a darabot és ott is nagyot ütött. Elsõ meghatározó színházi élményemként emlegetem a mai napig. :) A My fair Ladybe egyszerûen beleszerettem, bár kicsit fura, mert nem mindig érzi úgy az ember(?), hogy musicalt hallgat. Hanem mondjuk inkább operettet, bár az operettben vannak ugye kulcsfigurák, akiket itt én nem nagyon tudok említeni. Mindegy, ettõl függetlenül szívemnek kedves a film, illetve nyilván a zene is. A sztori pedig prózában is jó, G.B. Shaw Pygmalionja nálam szintén csillagos ötös. :)
A Rocky pedig bohém, de iszonyú jó zenéje van és az egésznek van egy olyan hangulata, hogy huhh. Tim Curry a filmben egyszerûen fantasztikus, ráadásul MeatLoaf is feltûnik benne. :D
Igen, az igény. De miért van egyáltalán igény? Lassan ott tartunk, hogy musicalt gyártanak Poirotról vagy Miss Marplerõl is, Sherlock Holmesról már nem is beszélve... Na, még csak az kéne! :D

ON
Válasz
Edmond Dantes 2014 júl. 08. - 14:49:40
(1240/1367)
Bevallom, nem nagyon ismerem a szövegeket. Elég tûrhetõen beszélek angolul, de a dalszövegekkel (hallásból) sosem boldogultam és az "én" idõmben=fiatal koromban, ami kb. az ABBA "ideje" is volt, még nehéz volt hozzájutni az ilyen-olyan dalszövegekhez nyomtatásban. Meg, õszinte leszek, nem is nagyon kajtattam utánuk.
Válasz
Edmond Dantes 2014 júl. 08. - 14:40:56
(1239/1367)
Isten ments h hszjak a két szakértõ úr eszmecseréjéhez, mert a nevezett együtteseket/dalokat csak hírbõl v még onnan sem ismerem, de:

- ABBA nem vette el senkitõl a helyet a piacon, nagyon széles rétegek zenei ízlését viszont kielégítette, amelyek valszeg ABBA nélkül se lettek volna vevõk a felsorolt bandákra/számokra. A maguk idejében és helyén piacvezetõk voltak a maguk piacán. Találomra hülye példa máshonnan: Gene Kelly és John Wayne se konkuráltak...(kb. kortársak voltak)

- Eurovíziós dalfesztivál-topikban már megszólaltam korábban, most ide igazítva: az se vesz el senkitõl semmit és nem járványos. Évi egyszeri esemény: akit érdekel, megnézi, akit nem, nem. Ha felhajtás van körülötte, azért van, mert van rá igény.
Válasz
Edmond Dantes 2014 júl. 08. - 14:25:32
(1238/1367)
OFF
Én vagyok a Bilderberg csoport elnöke (továbbá Napóleon is) és bizalmasan közlöm veled: Béluskám értsd meg, van rá igény!

"Talán Bolliwoodban kellene több meleg témájú filmet forgatni, hogy az indiaiak rászokjanak az analitikára."
Nem forgatnak, mert arrafelé tabu...csak "csinálják". Ez olyan, mint a régi mondás: aki tudja, az csinálja, aki nem tudja, az meg tanítja, esetünkben átértelmezve-újragondolva (utóbbi most divatos szó): tudnák csinálni filmileg (Bollywood, így=y-nal!), de csak a Zéletben csinálják. Bõvebben idevágó (bár nem azonos!) témáról itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hidzsra_(India).
Válasz
G00se 2014 júl. 08. - 14:15:47
(1237/1367)
Azt hiszem ez a film elérte, amit akart. Nem hinném, hogy egy romantikus vígjátékból, ahol énekelnek(ráadásul Abbát) ennél többet ki lehetne hozni. Szégyenlem magam, de én ezt a filmet már többször is láttam és férfi vagyok :) nagyot dob a filmen a jó fõszereplõ csaj, nem tudom helyesen leírni a nevét, ezért nem is írom le, és Meryl Streep, aki a világ legjobb színésznõje.
Válasz
Edmond Dantes 2014 júl. 08. - 14:14:21
(1236/1367)
OFF
Van rá igény...tudod, mint az ismert viccben, csak abban másra. Válasz: "Nem tudjuk,mi az, de van rá igény." De ez utóbbi témában egy másik (e topikban is) kommentelõ kartárs a naaagy szakértõ, úgyhogy nem is folytatom :) ...majd talán õ.
Válasz
Edmond Dantes 2014 júl. 08. - 14:05:31
(1235/1367)
Ezt már elküldted egyszer (1484) és válaszoltam is rá (1485), most is csak uazt tudnám írni, ld ott.
Válasz
blacknet 2014 júl. 08. - 11:44:16
(1234/1367)
Hogy a New Ordert mennyien ismerik/ismerték a vasfüggönyön innen, az egy dolog, szerencsésebb éghajlaton azért sokan hallottak már róluk. Direkt nyers, nehezen emészthetõ a zenéjük, talán ezért garázszenekarozod le õket, bár ha a Level 42 mûködik, akkor ennek is kéne.
Mind a két általam hozott együttes, és a Level 42 is a minõségi popmuzsika szakmailag elismert képviselõje a 80-as évekbõl, abból az egyébként ilyen tekintetben sokat átkozottból. Nemcsak Modern Talking volt azokban az idõkben, de mondjuk egy Cure is. Lehet ezeket a muzsikákat egy kézlegyintéssel elintézned, de nem szerencsés, mert a zenei szakma sem teszi, és itt most nem a fásymulatóra gondolok.

Na meg az is elõfordul, hogy valaki bugyután kezdi, és aztán zseniálisan folytatja: szerintem itt a Beatles felemlegetésével újabb frontvonalat nyitok meg, de ilyen a Depeche is, akik a 90-es évek elejére, de különösen az ezredforduló idõszakára érkeztek meg igazán zeneileg.

Ha a Tears for Fears énekstílusa neked nyálas, akkor az abba egyenesen egy köpettel teli medence. Szerintem ne kezdjük el ebben a tekintetben összehasonlítani a kettõt, rosszul jönnél ki belõle. Egy New Order musicalt például el se tudnék képzelni (nem csak az ismertségi különbségek miatt), miközben a musical deklaráltan lányos-csöpögõs mûfaj, kiválóan illeszkedik az abba elcseszett vérvonalába.
Mondjuk ha végignézek a mai kínálaton, alig-alig találok nem bzi hangú férfi énekest...nyilván nem mind meleg, csak metroszexuális, szopránra tenyésztett dalospacsirta, elviselhetetlen hangfekvésekkel.
Miközben ott van a felsoroltjaid között az általam is kedvelt Queen egy Freddie Mercuryvel, ismert szexuális érdeklõdéssel, és mégis tudott normálisan énekelni, megjelenésében sem szivárványkodni.

A Pink Floydnak voltak azért kikacsingatásai a mainstreambe (Learning to fly), persze nem abban a progresszív idõszakban, ahol igazán jegyzik a nevüket. Elsõsorban a számaik hosszúsága miatt nem különösebben rádióbarát a zenéjük, de a 80-as évek második fele, 90-es évek eleje kifejezetten simulékony, már-már mesterkélten tökéletesre csiszolt dallamvilága nem kell, hogy megfeküdje bárkinek is a gyomrát.

De talán nem is ez a lényeg, hanem hogy mi, pontosabban ki miatt is nem fér bele egy kereskedelmi rádió zenei programjába egy kicsit progresszívebb, egy kicsit elhajlóbb, egy kicsit kevertebb mûfajú, akár az általad felsorolt dzsessz-rock elõadók közül bármelyiknek is valamilyen zenéje. Hogy ennek az elbutulásnak, színvonalesésnek, suttyóságnak mi a miértje, honnan eredeztethetõ...ezzel kezdtem pár hozzászólással ezelõtt, ezzel a kiheverhetetlen ütéssel, amit elõször az általam továbbra is csak kisbetûvel és mély utálattal emlegetett abba követett el. Valószínû, hogy ez a folyamat nélkülük is bekövetkezett volna, de ez nem menti õket, õk taszították abba a mûanyag, giccses, gusztustalanul elõreemésztett pokolba a popzenét, ahonnan most ladygagák, patkányhangú timberlakek, meg a fene tudja csak, milyen elfajzott egyedek bukkannak még elõ.
Válasz
Cordelia 2014 júl. 08. - 11:32:14 Előzmény Edmond Dantes
(1233/1367)
zseniálisak az ABBA dalszövegek

(köszönöm a linket is)
Válasz
olahmiki1959 2014 júl. 08. - 10:11:55
(1232/1367)
Oké...
A New Order hajítófát nem ér, - hivatásos zenész létemre életemben nem hallottam róluk, talán nem véletlenül - ha 3 akkordot ismernek, akkor sokat mondtam, - a dobos a legjobb a bandában, - megy a dob kíséret, rájön a szintetizátorba beprogramozott basszus, (ezt a szót ki fogja csillagozni az automatikus moderáció), nincs egy megjegyezhetõ dallam, innen-onnan összeszedett dallamfoszlányokból állnak a számok, ha pedig elfordítom a fejem a képernyõrõl, és csak a zenét hallgatom, akkor egy garázsban gyakorló diákzenekar színvonalára megy le az egész banda.
(Az, hogy a kutya nem ismeri õket, talán nem véletlen...:)
A Tears for Fears egy fokkal jobb, õk képzettebbek, a számaik is jobbak, néhány ismert is van közöttük, a két srác ugyan elég nyálasan énekel, de összességében megütnek egy jó színvonalat.
Ha újjászületnének, talán beléphetnének az ABBA lábnyomába, de mérget nem vennék rá...:DDD

A Pink Floyd egy egészen más kategória.
Az összes lemezük megvan, ismerem õket tövirõl-hegyire, az Atomheart Mother, vagy a Dark Side of the Moon korszakos jelentõségû lemezek, évtizedekkel megelõzték a korukat, a 7/4-ben írt Money pedig nem csak a progresszív rock egyik emblematikus száma lett, de a slágerlistákat is nagyon sokáig vezette, nem beszélve a Dark Side of the Moon c. nagylemezrõl, ami a mai napig az elsõ helyek egyikén szerepel a minden idõk legtöbb eladott nagylemezeinek a listáján.
Egy gond van a Pink Floyd-dal.
Elképesztõen jó, idõnként a kortárs zene színvonalán játszó zenekar, csak éppen nem slágerzenét játszik, nem könnyen fogyasztható, nem csak a fülnek, hanem leginkább a "fejnek szól", tehát semmiképpen nem illik bele a "main stream" popzene kategóriájába.

De ha már ritmusos, dallamos, színvonalas, ugyanakkor a nagyközönség számára is fogyasztható zenét játszó zenekarokat kell említenem, akkor jöjjön néhány az én kedvenceim közül.
Earth, Wind and Fire, Santana, Matt Bianco, Queen, Level 42, vagy ha bekeményítünk, és a dzsesszrock nagyágyúit is ideveszem, akkor John McLaughlin, Chick Corea, Al Di Meola, Stanley Clarke, és a sor még hosszan folytatható - hogy egy klasszikust idézzünk...:)))
Válasz
blacknet 2014 júl. 08. - 09:10:16
(1231/1367)
Nézd, ha azokat az évtizedeket vesszük, akkor mondjuk egy Pink Floyd mindegyik korszaka, plusz a szólóprojektek is. De ha megmaradunk szigorúan a pop mûfajnál, akkor mondjuk New Order, vagy Tears for Fears. Dehát lehetne még sorolni bõven...
Válasz
olahmiki1959 2014 júl. 08. - 01:35:54
(1230/1367)
Én azon a jelenségen csodálkozom, (bár lehet, hogy már nem kéne ilyeneken meglepõdnöm), hogy ebbe a filmbe is, - mint szinte mindegyikbe, ami manapság készül - a forgatókönyvíróknak sikerült beleerõltetniük egy "meleg" vonalat.
Úgy néz ki, hogy ez mostanában szinte kötelezõ elemmé vált, enélkül már nem is film egy film...:)
Válasz
olahmiki1959 2014 júl. 07. - 23:30:35
(1229/1367)
Ja, bocsánat, egy aprócska utánlövés.
Bizony, az Eurovízió 1974-ben még lehetett zenei origó.
A mostani Eurovíziós Dalfesztiválról valószínûleg én mondtam el a legtöbb rosszalló véleményt itt a porton, de a mai és az akkori rendezvény semmilyen szempontból nem hasonlítható össze.
Ami ma van, az a kommersznek, és a gagyinak a tobzódása, a nyertes és a helyezett dalok 5 perc után a kutyának sem kellenek, míg a régebbi nyertesek között vannak, amelyek évtizedek múlva is hallgathatóak, és népszerûek maradtak.
Ennyi...:)
Válasz
blacknet 2014 júl. 07. - 22:53:13
(1228/1367)
ja igen, és az eurovízió, mint zenei origó...na ez a no komment...
Válasz