3/10
napraforgó 2018 máj. 17. - 03:35:23 3/10 Előzmény sunflower325
(601/601)
Igen, maradt néhány "fehér folt".
Mivel az utolsó előtti rész is egy esküvőről szólt volna, Grace végig hófehér menyasszonyi ruhában, és az utolsó epizódban is volt egy esküvő, Leonéké, nyilván úgy gondolták, hogy 3 már sok lett volna. No meg egy kicsit modernizálták a sztrorit, haladtak a korral, hisz Márta és Ramon sem házasodtak össze, csak együtt élnek. Úgy tűnik, a telenovellák is kezdik elfogadni az élet realitásait, vagyis hogy az emberek nem rohannak azonnal az oltárhoz, hanem évekig csak úgy együtt élnek, papír, meg áldás nélkül. Susan és Cezár is csak úgy együtt élnek, házasság nélkül.
Leonék esküvője is rendhagyó volt, Sonia ruhája nem volt tipikus menyasszonyi ruha, nem is tudom milyen színűnek mondják ezt, nekem olyan halvány piszokszínű volt, fazonban meg inkább egy csipkés kombiné, vagy hálóing, mint esküvői ruha, csak a stóla volt hivatva feldobni egy kicsit.
Leon étterméről valóban beszélhettek volna kicsit, pl. hol van, mit kínálnak, hisz Leon először csak egy kis taco-büfében gondolkodott és szerette volna, ha az anyja is segít neki az ételek elkészítésénél.
De úgy tűnik, Márta visszament a LA birtokra dolgozni, habár nem tudom, ott mit csinál, hisz Fernanda már az egyetemen tanul, Bobbyt viszont nem is láttuk. Azt sem tudjuk, hogy sikeres lett-e az az étterem, mert Sonia könyvéről lehetett tudni, hogy az igen. De nem hiszem, hogy Leon szeretné, ha Sonia finanszírozná az éttermét...
Hogy Caritó miért ment át a SB birtokra dolgozni, az rejtély, talán, hogy az ott ért rossz élményeit elfeledje, de talán azért, mert Miguel ott volt és ő újra pályázott Miguel szívére... Kifejthették volna.
Luci és David sorsa nem kétséges, ők nyilván vissztalálnak egymáshoz, csak épp nem láttuk, hogyan omlik Luci David karjaiba, meg nem volt esküvői csinnadratta a végén.

Én megint azt mondom, hogy nem volt 142 rész ebben a történetben, sokszor futották ugyanazokat a köröket, nem volt elég feszes a történet.
Nekem az sem tetszett, hogy Luciana állandóan ingázott a LA és a Sb birtok között. Ha megsértődött Davidra, átment Adfolfóhoz dolgozni, ha meg megenyhült, hát rohant vissza Davidhoz, otthagyva csapot-papot. Többször megcsinálta ezt az oda-visszát.
Most is otthagyta a SB-át, és senki nem tudja, hogy Adolfo és Miguel hogy boldogultak nélküle a továbbiakban, hisz ő volt a szakember, a borász.
Nekem Gabriel Soto sem tetszett, a négyszögletes tepsiszájával, a szőrmók pofájával, a fura szúrós tekintetével. Mosolyt egyáltalán nem lehetett látni az arcán, mindig olyan világfájdalmas képet vágott. Brrr.

Sajnálom, hogy mindig mexikói sorozatokat vesznek, leginkább Telvisásat, amikor sokkal jobb brazilok vannak, talán argentint, kolumbiait, venezuelait is ki lehetne próbálni, nem mindig ugyanannak a fiorgatókönyvírónak, rendezőnek a sorozatait rakásra.

Sajnos maguknak a sorozatoknak a beharangozói, előzetesei is elég silányak, nem igazán alkalmasak arra, hogy felkeltsék a figyelmet, pláne, hogy valamiféle tájékoztatást is kapjon a néző, hogy kb. mire számíthat, miről is fog szólni a történet.
5/10
Luna34 2018 máj. 16. - 20:07:59 5/10 Előzmény sunflower325
(600/601)
szerintem nem hazasodtak ossze kulonben azt legalabb par perc erejeig mutattak volna, nyilvan nem koltozott vissza az alkalmazottak hazaba hanem a nagy hazba koltozott davidhoz. azt en is hianyoltam hogy miguelt mar nem mutattak nem tudni mi tortent vele. caritorol mar regebben szo volt hogy majd a santa barbara birtokra megy dolgozni, most osszejott. leon lehet hogy maradt a birtokon es mellette a boltot is viszi… nem tudni ezt sem konkretan.tenyleg jo volt itt beszelgetni.minden jot nektek.
sunflower325 2018 máj. 16. - 19:48:53
(599/601)
Hát ennek tényleg olyan lett a vége, mint amilyen az egész volt. 142 rész és egy tisztességes befejezést sem tudtak összehozni. Bennem maradt hiányérzet bőven.
Igazából kimaradt a nagy kibékülős jelenet, Luci visszagondolt egy-egy csókra, aztán már Daviddal kézen fogva sétált a szőlőben. Nem is értem, hogy választhatott egy ilyen tesze-tosza fickót. "Majd várok rád." Mindazok után, amit David tett, a várakozástól kicsit jobban meg kellett volna erőltetnie magát...
Bobby hova tűnt a végéből? Fernanda vergődött, meg rinyált, de Bobby képbe se került.
Mi lett Miguellel?
Carito miért is ment a SB birtokra dolgozni?
Végül az étterem miatt Leon is ott hagyta a birtokot?
Luci és David kapcsolatát is a képzeletünkre bízták. Összeházasodtak? Vagy csak együtt élnek? Luciana visszament a birtokra dolgozni és visszaköltözött az alkalmazottak házába?
Szóval kérdés maradt bőven...
Már korábban is írtam, hogy kár érte, mert sokkal jobb is lehetett volna. Az alap történet ígéretesnek tűnt, de hát ez lett belőle.

Tényleg jó volt veletek az epizódokat itt megvitatni. Remélem, hogy lesz még olyan sorozat, amit együtt követhetünk majd.
5/10
Luna34 2018 máj. 16. - 19:30:23 5/10
(598/601)
na megneztem, olyan vege lett mint amire szamitani lehetett. luciana es david kibekultek, fernanda bocsamatot kert. lilian is megbant mindent. bla bla bla semmi kulonos nem volt benne.
malvinkicska 2018 máj. 16. - 19:26:13 Előzmény napraforgó
(597/601)
A Velvet divatház szánd rá magad azt szerintem neked is tetszene a sorozat baráton van és nem kell olvasni , mert fordított.
3/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 19:06:35 3/10 Előzmény malvinkicska
(596/601)
Tudom, az a szlovák sorozat. Hát, legalább nem mexikói és nem gyenge török... És nem 30 éves német....
Majd körülnézek a csatornák között, talán lesz egy-két film. Vagy nézem a természetfilm csatornákat...
malvinkicska 2018 máj. 16. - 17:45:26 Előzmény napraforgó
(595/601)
A Duna Tv a Múlt Árnyékában ismétli újra, biztosan nem normálisak, nem túl régen volt.
5/10
Luna34 2018 máj. 16. - 15:18:11 5/10
(594/601)
en negykor vegzek utana fogom megnezni. en is irok meg valamit aztan itt akko4 vege, en is remelem hogy valahol meg osszefutunk majd.
3/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 15:09:22 3/10 Előzmény malvinkicska
(593/601)
Ha ilyen gyenge lesz a felhozatal a sorozatok terén, nem tudom, hol akadunk megint össze. Kár, mert amúgy jókat beszélgettünk.
3/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 15:07:15 3/10
(592/601)
Júj, de útálom ezeket a magyarázatokat, hogy "én mindig is téged szerettelek" - miközben David egy másik nőt izélgetett éjszakánként. Aztán még van bőr a pofáján újabb esélyt kérni Luciánatól. Szerencsére Luci nem omlik azonnal a karjaiba, időt kér.

Adolfó milyen rendes, ahogy még ezek után is próbál segíteni Liliánnak.
David meg bemegy a börtönbe cukkolni Juant. a társai viszont rászállnak a bevándorlók ellen elkövetettek miatt, jól elverik, talán meg is ölik.
Sonia ünnepelt írónő lett - könyvét, az Amikor a szív ordít sokan dedikáltatják. Feleségül megy Leonhoz, akinek étterme ! van. Ramon is közös életet tervez Mártával, összeköltöznek.
Miguel is újra házassági ajánlatot tesz Leonék esküvője napján Luciánának, de ő kitérő választ ad.
David is odapofátlankodik Lucihoz egy üveg borral. Fernanda is eljön és bocsánatot kér Lucitól.
Aztán Lilián és Márta is találkozik a börtönben, és tisztázzák a dolgaikat. Lilián rádöbbent, hogy annyira elfoglata a Márta iránti bosszúvágy, hogy nem törődött semmi mással, ezért nem vette észre, hogy Graciela milyen rossz irányba fordult. De Márta is önkritikát gyakorol, sohasem lett volna szabad egy nős emberrel kezdenie, ezzel nemcsak Liliánt, de Marcost is megbántotta.
Aztán idilli családi együttlétet láthatunk a vacsoraasztalnál, Fernanda hálás Lucinak, mert segített neki az egyetemi tanulmányaiban. Erre a boldog együttlétre vágyott David mindig! És a végén még egy vadiúj borral is kirukkol Luciánának.
Az élet szép, a rend helyreállt, mindenki boldog.

malvinkicska 2018 máj. 16. - 15:02:55 Előzmény napraforgó
(591/601)
Hála Istenek vége egy semmi volt a befejezés is , sírtak benne annyit egy hétig nem kell nekik W-be menni, se eleje se vége nem volt , amilyen az egész semmi olyan a végszó.
Minden kedves fórumtársnak köszönöm, a véleményt és itt megvitattuk ezt a gyenge Mámoros szerelemnek csúfolt sorozatot. Remélem majd még lesz ahol találkozunk, és véleményt cserélünk.
5/10
Luna34 2018 máj. 16. - 12:56:23 5/10 Előzmény malvinkicska
(590/601)
ja sajnos egyet kell ertenem veled, ezert erdemes elofizetni annak az hbora aki szeret tobbet tvezni ott legalabb mindig ujdonsagok vannak. en telenovellakat szeretek nezni, filmet ritkan de akit mas es ujfajta filmek is erdekelnek az jol teszi ha elofizet ra,mert megeri.
malvinkicska 2018 máj. 16. - 07:40:39 Előzmény napraforgó
(589/601)
Azt tudom megváltozott a világ, de nem jó irányba, az emberek már nem úgy viszonyulnak egymáshoz, mint régen.A műsorok is csapni való az egész semmit mondó mikor rákattannak valamire akkor, azt orrba szájba nyomatják.Pl Ördög N műsora először gyerekkel most szülővel vagyok, aztán csak, énekes műsorok , de legalább olyan lenne akikből az egyik tud normálisan énekelni, hogy szórakoztató lenne, sem egy tv játék semmi, a sorozatokból az összes Török gagyit veszik meg. Azért merem ezt írni, mivel én sokat néztem nézek és tudok különbséget tenni. Azt is tudom az emberek ízlés világa más és más, de mikor rákattannak valamire arról nem szállnak le, asok ezer éves sorozatokat kezdik hagyják az ismétlést, azt hiszik emlékezett kiesésünk van. Egyszóval annyi csatorna és nem ér semmit az azért felháborító, mert havonta fizetni kell érte, a nagy semmiért.
3/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 07:20:19 3/10 Előzmény malvinkicska
(588/601)
Ma vége lesz, itt a végkifejlet, gondolom a végén mindenki boldog lesz, David, Luci, meg a gyerekek, legfeljebb Miguel szomorkodik majd kicsit. Liliant elítélik, Juant kinyúvaszják és vége.
Valóban szomorú, hogy ennyi silány, értéktelen sorozatot sóznak ránk. Ha már normális híreket nem hallani, mert minden adó csak a balesetekről, meg a bűnügyekről tudósít az igazi, valódi hírek helyett, akkor legalább normális, értelmes sorozatokat adnának.
Ami még élvezhető, az legalább 30 éves és már vagy háromszor ismételték...
malvinkicska 2018 máj. 16. - 06:46:34 Előzmény napraforgó
(587/601)
Azt írtam én is szaladgált piros festékesen David, mint az eszelős, annyira gagyi volt az egész rész, mert Grész is meddig feküdt ott az anyja ölébe, a hiányosságot sorolnánk fel volt bőven, ennyire hülyének nézik a nézőket, minden sz-t el adnak.
5/10
Luna34 2018 máj. 15. - 20:59:03 5/10 Előzmény napraforgó
(586/601)
na igen vannak jo szappanoperak is de ez nagyon el lett cseszve.ossze van csapva ahogy esik ugy huppanik. a reszletekre meg egyaltalan nem figyelnek oda.
3/10
napraforgó 2018 máj. 15. - 20:49:16 3/10
(585/601)
Én csak azon csodálkozom, hogy a sorozat készítőiben - forgatókönyvíró, rendező, producer, na meg a színészek agyában ezek a kérdések nem merültek fel?
Vagy szappanoperát csak agyatlanul lehet írni és főként agyatlanoknak? Meg sem próbálják némileg komollyá, hitelessé tenni a sztorit?
5/10
Luna34 2018 máj. 15. - 20:40:44 5/10 Előzmény napraforgó
(584/601)
haha basszus itt nevetek magamban ezeken amiket irtalert bakker nagyon igazad van. tenyleg muris volt hogy david megcsak az arcarol sem torolte le a vert hanem csak hallgatja amiket fer mondd, meg az is hogy lilian mire leer mar cipo nelkul van es igy is viszik el. szerintem amiatt mondta el az igazat mert mar elege lett a sok hazugsagbol es tiszta vizet akart onteni a poharba, csak azt nem ertem hogy akkor miert kerte davidot hogy ne hagyja ot bortonbe kerulni… ez meg nem vilagos a szamomra. bevallja a rendorok elott hogy megolte gracielat de utana meg nem akar dutyiba menni? ez erdekes.
3/10
napraforgó 2018 máj. 15. - 20:19:24 3/10
(583/601)
Amúgy a végén mit matatott Cezar David karján? Mert a sebe nem volt bekötve - egy szép luk látszott a bicepszén. Gondolom, a golyót ki kell venni a sebből, azt meg talán kórházban kéne, nem csak úgy hevenyészve egy széken ülve. És miért is nem kötötte be az orvos addig is, elállítandó a vérzést, meg a sterilitás miatt is?
És David le sem vette azt a véres rongyot, ami valaha ing volt, ott lógott rajta. Annyira fontos volt Fernanda hülyeségeit meghallgatni, hogy se a sebét ellátni, se inget váltani nem volt ideje? akármelyik alkalmazott hozott volna neki egy másikat, meg egy nedves törülközőt, hogy legalább a pofájáról letörölje a vért.
3/10
napraforgó 2018 máj. 15. - 19:53:36 3/10 Előzmény Luna34
(582/601)
Ja, és még elfelejtettem az előbb, hogy Liliánt mezítláb vitték el a rendőrök. Nem tudom, miért volt mezítláb, gondolom, amikor felment Gracehez, hogy megnézze, elkészült-e, akkor még volt a lábán cipő. Hogy mikor bújt ki belőle, az rejtély. Grace szobájában Juant találta a lányával, erre rögtön ledobta a bakancsát?
Az is érdekes, hogy tök egyedül voltak, amikor Lilian letaszította Gracet a lépcsőről, de sem a zuhanás okozta zajra nem jött oda senki, sem az azt megelőző veszekedésre, sivalkodásra, stb.
És az eddig mindig fifikás, hazudós Lilian most hirtelen szükségét érezet az igazmondásnak - hisz akár le is tagadhatta volna, hogy ő ölte meg a lányát. Mondhatta volna, hogy Grace megbotlott, mondjuk a hosszú szoknyájában, ilyesmi, és lezuhant. Baleset volt... De nem, ő hosszan taglalta, hogy miért kellett megölnie... Amúgy az a lökés szerintem nem kifejezetten gyilkolási szándékú volt, inkább csak így akarta megakadályozni, hogy Grace lejusson Davidhoz.
Végre nagysokára megjönnek a rendőrök és senki nem szól a nőnek, hogy húzzon cipőt, mielőtt elviszik. Azért ez nekem furcsa.