Életem egyik legrosszabb színházi élménye volt. És még kis sem lehetett menni. 10/2 de csak a Trill Zsolt miatt.

Tegnap megnéztem az elõadást, ma elolvastam itt társaim megjegyzéseit. Egyikükkel sem szeretnék vitába keveredni. A produkcióról írnék.
Elmentem a híréért, nem mert Vidnyánszky kontra Alföldi ügyben szeretnék megnyilvánulni. Én egyszerû fizetõ nézõ, színházrajongó vagyok. Érdekel sokféle színházi mûfaj és nagyon szeretem, ha a pénzemért élményt ad az elõadás, mely a darab, a rendezés a színészek és az ének, zene, tánc együttes munkájának eredménye.
A valóban hosszú játékidõ valóban gyorsan eltelt, tetszett a mozgalmasság, a forgószínpadon elhelyezett nézõk, akik a „Gagarin Travel” cirill betûs zacskójával is felszereltettek, ha rosszul tûrnék az utazást.
Mert utaztunk térben és idõben, elvegyültünk az örökké égbe vágyó emberi testi és lelki kívánság és a politikai ûrverseny kavalkádjában. A technikai zsenialitás nagy nevei Leonardótól, Ciolkovszkijig sokan kavarogtak körülöttünk és ismerõsen csengett „a holnapra készen kell legyen, elvtársak” mondat is. Az ûrhajós-staging jelenet szórakoztatott a legjobban, a pofára alkalmasság helyett a neve majd jól mutat a címlapokon szemlélet gyõzött ezúttal a szakmaiság felett.
Alekszandr Belozub díszlet és jelmez ötletei közül engem a befóliázott Gagarin helyszíni elõállítása kapott meg, lebegõ figurája a Nemzeti nézõterével a háttérben pedig a hajdani fotókra emlékeztetõ igazi látványosság volt.

Bocs, elõzõmet valszeg OFF-olnom kellett volna, most utólag pótlom.

Úgy általában? Semmi. Ha úgy szól(na) a kérdés, mi a véleményem arról, ha egy rendezõ egy diktatúrában,megengedõbben: nem demokratikus viszonyok között rendez meg egy sorok-között-olvasni-tanító, mondjuk úgy, ellenzéki darabot vagy rendez meg/értelmez át hasonlóképpen egy klasszikust, az sztem bátor cselekedet. Voltak ilyenek, sokak szerint leginkább ilyen viszonyok között születhetnek emlékezetes színházi alkotások. Ilyen lehetett (nem láttam) az 1981/82-es kaposvári Marat/Sade és mások vagy számos eldugva játszott v dobozban maradt játékfilm. Demokráciákban az "ellenzéki" színházcsinálás lájtosabb, de nehezebben körülírható dolog. Ha nagyon sommásan kellene fogalmaznom, azt mondanám: a (nem találok jobb szót) "kormánypárti" színház nem vagy ritkán jó színház. Olyan mint a kormánypárti humor: az meg sokak szerint nincs is. Persze: mi az h "jó színház"? A színház, tágítsuk ki kissé: az elõadómûvészet (mozi!) nagyjából akkor izgalmas, akkor kreatív, ha mûvészi értelemben "lázad", ablakot nyit/tükröt tart a világ felé, a kor megválaszolatlan kérdései, kihívásai elé és a maga sajátos eszközeivel véleményt nyilvánít, esetleg megoldást kínál. Figyelem: mindez nem zárja ki a "szórakoztató" színházat (mozit stb.), a szórakoztató produkciókat! A nagy, maradandó emlékû produkciók meg valahol talán épp attól lesznek azok, mert a fentieket ötvözni képesek.

Bocsánat,Cabaret-et akartam írni.

Válaszából azt hiányolom, amire rákérdeztem. Mi a véleménye a rendezõk és diktatúrák viszonyáról? Merthogy ebben én nem látok különséget.( Láttam a Chicagot, de most nem arról volt szó)

"Számomra egy nagy csalódás volt az elõadás." Ezt nem én írtam, hanem BD80. "Mephistóhoz hasonló unalmak..." Ezt sem én írtam, hanem ön. A "szezon-fazon" hasonlattal csupán arra utaltam h sztem összehasonlíthatatlanok. Tovább megyek. Láttam pl. a Mephistót: tetszett és láttam pl. a Cabaret-et a Centrálban: nem tetszett (az elõadás). Na ez a két darab igazán hasonló idõben, helyen játszódik és témájában, hangulatvilágában is hasonló. Hasonló, de (számomra) ennek ellenére nem összehasonlítható. Mert más darab, mert más a rendezõ, mert mások a közremûködõk. Mint Mephisto és Gagarin. Szezon és fazon.

Ja, hogy a szezon! Hát abból a feltételezésból indultam ki, hogy ha nem tetszik egy Vidnyánszky darab akkor bizonyára tetszik az Alföldi rendezés. Mondom feltételezés, de ha alaptalan, akkor máris érezze magát megkövetve. Ja és a fazon! Hát ki merné tagadni, hogy mindkét elõadásnak súlyos köze van valamilyen diktatúrákhoz, így van alapja az összehasonlításnak. Meglepõ számomra az, hogy ezen díktatúrákhoz való viszonya , (véleményem szerint) mindkét rendezõnek ugyanaz. Ezt a két alkotás alapján merem állítani.Ellenkezõ vélemény szerintem igencsak elõítéletes.Érdekelne viszont , hogy mi errõl az Ön véleménye.Üdvözlettel.

Köszönöm, továbbra is kérdezem: hogy jön a szezon a fazonhoz? Nekem például nagyon tetszett ez: http://mupa.hu/program/recirquel-cirkusz-az-ejszakaban-2014-02-18_19-00-fesztivalszinhaz
vagy ez: http://katonajozsefszinhaz.hu/component/content/article/5-bemutatok/40807-oedoen-von-horvath-a-vegitelet-napja
és nagyon NEM tetszett ez:
http://www.port.hu/a_csillagos_eg_(avagy_a_nemzetkozi_sikerre_valo_tekintet)/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=20467&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44&i_topic_id=
Direkt linkeltem be egy (új)cirkusz mûfajú produkciót is, szintén részben BD80-nak, de õ az adatlapja szt valszeg csak egyszeri "hirtelen felindulásból" regisztrált és szólt hozzá. Ha nem, annál jobb.
Ám óvakodnék összehasonlíthatatlan produkciókat összehasonlítan: szabad, de nincs sok teteje. Szezon és fazon.

Igaz, eredetileg BD 80 -nak címeztem válaszomat .

Igen, láttam. igaz csak egyszer.

Készséggel elhiszem a nagy élményrõl szóló beszámolót...ha nem ránt ide célzatosan és célzottan egy másik produkciót. Ha ön egyáltalán látta azt a másik produkciót (látta?), akkor is kérdezem: hogy jön a szezon a fazonhoz? Nincs több kérdésem. Köszönöm.

Századon átívelõ történelem óra,nagyszerû alakításokkal. Úgy repült el a két és fél óra hogy észre sem vettem.A kedves nézõtársam bizonyára a Mephistóhoz hasonló unalmakhoz szokott, így a Mesés Férfiaknak csak a látványjegyeit tudta értékelni. Sajnálom és sajnálhatja.

Számomra egy nagy csalódás volt az elõadás.
Valahol egy színdarabtól annál többet várok el, hogy látványos legyen. Ha látványos dolgot szeretnék látni, elmegyek az operettszínházba, vagy a cirkustba. Ez utóbbi helyen még legalább röpködnek is az artisták.
De az elõadás külsõségein túl egy nagy adag belsõ sivárság sugárzott a darabból

Rátonyi Róbert jutott eszembe az elõadásról kifelé jövet: Ez is operett, az is operett.

Az egyik legjobb elõadás, amit valaha láttam. Alekszandr Belozub remek díszletet álmodott meg. Az elõadást nagyon különlegessé teszi a forgó, színpadi nézõtér, amely tényleg azt az érzetet kelti, mintha mi nézõk is repülnénk.
Az elõadás elõtt sokan féltek, hogy 2 óra 20 perc szünet nélkül nagyon hosszú lesz, de annyira leköti az embert a történet, a látvány, hogy hamar elröppent ez az idõ.

Úgy gondolom, hogy a világ bármely színpadán megállná a helyét ez az elõadás, amelyhez persze kellett a kitûnõ színészi játék és persze Vidnyánszky Attila rendezõ Úr egyedi víziója.

Ma este volt szerencsem latni a darabot. 2 ora 20 perc szunet nelkul, de egyetlen percig nem unatkoztunk. Nagyon komplex es remek eloadas, teljesen a hatasa ala kerultem. Csak meghatottsaggal tudom emliteni a torteneteket, a szineszi jatekot, az enekeket, a zenet es a latvanyt. Latni kellene. Minden ugy volt, ahogyan arrol elozetesen Cserhalmi Gyorgy nyilatkozott itt: http://www.haon.hu/hirek/Hajdu-Bihar/cikk/cserhalmi-gyorgy-meselt-a-meses-ferfiak-szarnyakkal-cimu-eloadasrol/cn/news-20100908-08363111

Az elottem levo sorban ultek a kritikusok es mar az eloadas elott leszoltak az egyik diszletelemet. Kivancsi vagyok, mi jelenik majd meg az ujsagokban. Akinek ez nem tetszett, az probalja meg felulmulni es ugyanez a darabot jobban megcsinalni. Nem fog sikerulni.

Égõ gyertyákat tartó garabonciás kalpagjában Rácz József oltárképet, égi víziót, földi jelmezt egyaránt fest, Pál Eszter angyalhangon recitálja a karácsonyi balladát: Vidnyánszky Attila koncepciója az isteni gyermek földre szállásával társítja a mennyekbe törõ szárnyas ember kísérleteit. Lengõlábú, vesszõparipáján Oleg Zsukovszkij egymaga személyesíti meg a Három Királyokat, karizmatikus jelenlétét késõbb fájdalmas siratóénekkel tetézi. Két kalapácsos munkás, Bakota Árpád és Tóth László kovácsolja Ciolkovszkij gépezeteit, aztán fegyházra ítélt tudósként, az USÁ-val vetélkedõ szovjet rakéta-programot erõsíti.

Nemcsak "a Föld fog sarkából kidõõõlni...", velünk is megindul a forgószínpadra épített nézõtér és a percenként változó színtérrel, valósággal a súlytalanság mámorába röpít. De a színpadon sem a gravitáció törvényei uralkodnak: Trill Zsolt a fellegekbe kúszva mázolja rakéta-ábrándjait, - a gigászi népi erõfeszítés, jócskán megelõzve az 1989-es határnyitást, egyelõre csak a bajkonuri ûrközpont felé nyitja meg a vasfüggönyt. Sztálin, Mercs János groteszkségében is félelmetes alakításában rövidesen szalmakalapos Hruscsov-vá jelenték- telenedik, kinek piáros téblábolása kudarcba robbantja a háromfõs ûrutazást. Az égig érõ tûzgömb alatt halálba vonagló testek rángatóznak, Ivaskovics Viktor propeller-lábú asztronautájának bádogmellén komor mementóként döng a nagykalapács. A kiindulópontot Oleg Zsukovszkij költõi szövegein kívül Szénási Miklós és Lénárd Ödön írásai jelentik, de a darabban az összes résztvevõ alkotó energiái sûrûsödnek. Vidnyánszky színházának meghatározó eleme a párhuzamosan futó, egymást ellenpontozó, avagy erõsítõ momentumok Cage-i egyidejûsége. A férfiak dámajátékkal ütik el az idõt, a dámák asszonyos vodkázással: Ráckevei Anna és Szûcs Nelly ábrándos énekében úgy szárnyal a Kremerata Piazzolla-zenéje, mintha orosz népdal lenne, - alig vesszük észre, hogy a másik sarokban a Generalisszimusz portréja készül... Vivaldi presto agitato-ja a bábszínházi paraván fölött acsarkodó fejek háborús hisztériáját festi alá, a reneszánsz apródruhában éneklõ Leonardo da Vinci fura gépezetei is sorra megjelennek.

A ruhák, a jelmezek, a faragott masinák megalkotása és a csillagos égbolt megháromszorozott kupolája Alekszendr Belozub nagyvonalú fantáziáját dicséri, a festmények Gennagyij Gogoluk alkotásai, Pál Lajos zongorán, harmonikán bûvöl varázsoshang kulisszákat. Nem is mindig bírjuk teljes figyelemmel követni a burjánzó sokszínûséget, bizonyára kristályosodni fog még a örvénylõ tombolás, talán nem ártana, néhány körre sötétben, csukott szemmel ringatni körbe a nézõket, a szférák zúgásában pihentetve a megfáradt érzékeket. A Szputnyik kilövése elõtt csillogó alufólia-szkafanderbe öltöztetik a jelölteket, a furmányos népvezérek szemet szúr Tyitov keresztneve, ("Germán", ugye...), a másiknak meg a családneve idegenszerû, így lesz az elsõ Jurij Gagarin, akinek búcsúszavai apjához szólnak. Cserhalmi György, aki ritka színészi alázattal illeszkedik be az összetett színpadi történésekbe: kórustag, öltöztet, szekundál, sõt még az üstdobot is veri, ebben a jelenetben poétikus bölcsességgel emlékezik nemzeti hõssé nõtt fia gyermekkorára, szelíd szavakkal emberléptékûvé nemesítve a történelmi eseményt. A páholyban Sztálin dobol, az orosz asszonyok énekelnek, Trill Zsolt a Gagarinról elnevezett létesítményeket sorolja, néha egy barokk ária kezdõsora ível át a téren. Az anyaföldbõl vétetett õserõ, az Orosz Muzsik, aki ott pusztult a háborúban, aki ott égett a felrobbanó ûrhajóban, aki vállán cipelte a Diktátor szárnyas démonát, melynek bordáin akasztott emberek himbálóztak: Kristán Attila most fehér füstfelhõben, diadalmasan szárnyal a vágyott magasságba.

Vidnyánszky Attila alkotása az ellentétek egységét képes megmutatni: az orosz nép keserve, a gyõzelem mámora, a zsarnokság tébolya és az összetartás éltetõ ereje, mind szerves alkotórésze a transzcendens vízióvá emelkedõ misztériumnak. Színe és fonákja, pokolra szállásból mennybemenetel. Weöres gondolatával: talpa alatt a föld, feje fölött a csillagos ég, a kettõ között az Ember a létra.