Téma: Michael

3/10
Nótárius 2022 febr. 03. - 08:40:13 3/10
(45/45)










A téma és a szereposztás alapján ígéretesebbnek tűnt, mint amivé aztán, ez a meglehetősen gyenge film alakult. Pedig elég megengedő vagyok a nem túl magas igényű, romantikus könnyedségű lazulások iránt. Az is sokat elárul arról, mennyire kötött le, hogy miközben néztem kikeresgéltem a kezdő képsorokon és később is gyakorta feltűnt országúti cirkáló típusát. Mindazonáltal, a hátha által sodortatva végignéztem, mert bíztam benne, hogy talán majd-majd mégiscsak valami színvonalasabbat hoznak ki belőle. De a végén, számomra csak annak a téres, nyitható hátsóablakos, nosztalgia V8-asnak a típusa maradt emlékezetes:
1976-os Chevrolet Impala Wagon.
5/10
Pépont 2021 szept. 21. - 13:37:41 5/10
(44/45)
Igazàn vegyes érzelmekkel néztem a filmet. A film hangulata, a szereplők stílusa és főként amit kiemelnék, a film helyszínei egyszerűen zseniàlisak, szinte 10/10 lenne a film. De nem az. A története egy oltàri nagy marhasàg és az ebből adódó pàrbeszédek semmitmondóak, életszerűtlenek és unalmasak, amire màsfél pontot is sajnàlnék adni. Röviden-tömören ez a film úgy lett volna igazàn hangulatos, ha egyàltalàn nincs benne Michael, a földre szàllt angyal az idegesítően nagy arcàval és a körülötte levő sztorival. 5/10
kissmekate 2016 aug. 27. - 16:35:28 Előzmény goteki
(43/45)
Éppen attól vicces a film, hogy Travoltát merõben más karakterrel azonosítja az átlag mozinézõ. :-)
roogdky niombahn 2015 ápr. 04. - 20:33:05 Előzmény goteki
(42/45)
Ez is egy vélemény.
3/10
goteki 2015 jan. 19. - 22:26:55 3/10
(41/45)
Látom, sokan kedvelik itt a filmet, úgyhogy biztos jól le leszek oltva (pedig én is nagyon utálok ám ünneprontó lenni!), de akármennyire is próbáltam elõtérbe hozni a naiv, toleráns gyermeki énemet és átkapcsolni bohókásra, romantikusra a befogadó receptoraimat, a Michael számomra így is egy bázikus nagy infantilis ökörség maradt - méghozzá a rosszabbik fajtából (nem mintha létezne jó fajta infantilis ökörség...). Nem kizárt persze, hogy a hiba az én készülékemben van, de ez a készülék azt kell mondja, Travoltának hatalmas szerencséje, hogy korábban már letette a névjegyét, mert sok más, kevésbé ismert színész egy ilyen ballépés után örökre lehúzhatta volna magát.
8/10
savernake 2012 aug. 25. - 17:55:20 8/10
(40/45)
Imááádom ezt a filmet! A cornflakes-reggeli, a bikaviadal, a tánc:-), a világ legnagyobb teflonserpenyõje és spárgagombolyagja....All you need is LOVE!
leho 2012 aug. 25. - 14:22:47
(39/45)
Üdítõ kis film!
Patreides 2012 aug. 12. - 19:19:04
(38/45)
Nora Ephron már odafönt táncol vele...
7/10
technokrata 2012 ápr. 22. - 09:08:09 7/10
(37/45)
Szerintem helyén kell kezelni ezt a filmet. Története valóban nem sok van, azaz elég egyszerû. Mégis aranyos és megható. Talán már-már dráma is egy kicsit. Ugyan nem a kedvenc fimem, de azért kedvelem.
horas 2012 márc. 19. - 13:52:58
(36/45)
Elnézést kérek mindenkitõl, az itteni kommentek miatt kezdtem el nézni a filmet. 50.percig bírtam kb. Ez valami iszonyat nagy állatság, szerintem félelmetesen rossz. Se nem vicces, se nem elgondolkodtató, egy komolyan vehetetlen csapkodó ökörség. Egyszer majd megpróbálom befejezni, de nem hiszem, hogy annyit és úgy tudna változni a film, hogy megváltozzon róla a véleményem.
kissmekate 2012 jan. 28. - 23:07:25
(35/45)
Imádom ezt a filmet! Travolta sütemény illatú. A földi mivoltában egy süti illatú pasi csakis cukrász lehet. :-))
wrossi 2012 jan. 28. - 22:57:29
(34/45)
Ezt a filmet nagyon szeretem.Michael mekkora arc,a szárnyaival meg a cukor-imádatával.Azt a dalt amit a krimóban Andie MacDowell énekel már vagy százszor meghallgattam.
9/10
greghouse 2012 jan. 28. - 19:19:33 9/10
(33/45)
Az egyik legjobb "angyal" film, és kivétel nélkül mindenki jó. Persze nem véletlen, hogy a klasszikus "It's a wonderful life" zenéje is felcsendül benne, a végén itt is szól a csengõ, zseniális, hogy mennyire jó meg van komponálva Mihály arkangyal földi szerepe. Látni kell.
sziriat 2012 jan. 28. - 18:58:41
(32/45)
Jó vóóóót.. nagyon..:)))
Kellett ez már mára..
9/10
greghouse 2012 jan. 28. - 11:48:20 9/10
(31/45)
Szuper, szuper. Travolta visszatérése párosítva Andie McDowell szépségével és rengeteg humorral....
Ceterum censeo: "cukorból sosem elég" (Michael)
offtopic
kissmekate 2012 jan. 27. - 22:37:11
(30/45)
Nagyon szívesen. :-)
9/10
offtopic
pozsizsuzsi 2012 jan. 27. - 22:22:30 9/10
(29/45)
Holnap az én napom, RTL-em van. Köszi! :)
kissmekate 2012 jan. 27. - 22:02:02 Előzmény pozsizsuzsi
(28/45)
Ha ma lemaradtál volna a filmrõl, akkor holnap 2x is bepótolhatod: 14:05 Film+2 és 16:25 RTL KLUB.
9/10
offtopic
pozsizsuzsi 2011 dec. 24. - 13:12:02 9/10
(27/45)
köszönöm film+, köszönöm film+, köszönöm film+! :D

még jobban köszönném, ha nem ebédidõben meg hajnal 5-kor adnák. :P
9/10
greghouse 2011 dec. 24. - 01:43:53 9/10
(26/45)
"...Cukorból sosem elég..." (Michael). Állítólag ez a film volt Travolta nagy visszatérése, ahol bemutatta, tud komédiázni. És tud. A film jó, Andie MacDowell gyönyörû, William Hurt jó, a sztori jó....és mégsem csöpög a karácsonyi sziruptól. Ilyen filmeket kellene adni. Ami jó, kedves, humoros, de nem folyton a Jingle Bells zenél, meg ho-ho-ho zik egy (a magyar kultúrától karácsonykor teljesen idegen) Mikulás, hanem csak kedves, humoros, és NEM csöpögõs. Ha még egyszer látom leírva egy filmcímbe Karácsonykor, hogy Télapó, eldobom magam. Ez egy üde színfolt. Nagyon jó szórakozás. Már ahogy az angyal, Michael megjelenik, (ez még nem spoiler), almát rágva és a tökét vakarva...az angyal is ember....:D