8/10
sexykex 2019 dec. 29. - 13:34:55 8/10
(75/75)
Nem ez az első eset, hogy megismerkedhetünk lebénult gazdag fiatalok hétköznapjaival. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Az élet császáraiból az élet koldusaivá válnak. Nyilván nem vigasztalja őket, hogy vannak náluk rosszabb helyzetben lévők is. Ha üres a bankszámla, akkor csak egy lepukkant állami intézmény, vagy a család gondoskodhat a balesetet szenvedőről. Azt viszont jó tudni, hogy létezik olyan ország a Földön, ahol komolyan veszik az emberi jogokat és nem törődnek a pár ezer éves ostoba mítoszokkal.
Mivel a mesemánia még engem nem ért utol és a sorozatoktól is kiütéseket kapok, ezért eddig nem ismertem Emilia Clarke-ot. Nálam ő tartotta életben ezt a filmet, mert tündéri volt a színes ruháiban, az elbűvölő örök mosollyal az arcán. A filmhez költött buta kis sztori is elviselhető.
Midnight67 2019 dec. 27. - 15:37:10
(74/75)
Isten lássa lelkem, én szerettem volna végignézni, mert a téma érdekel. Ellenben a főszereplő lányka személye oly mértékben irritált, hogy állandóan elkapcsoltam. Nem tudom, hogy szerepe szerint volt-e ilyen, vagy alapból, de egyszerűen idegesített. Én egy komolyabb stílusú szerepjátszással el tudtam volna képzelni a filmet és valószínűleg tetszett volna, de így - ez nekem , hát, rettenet..
8/10
baromarc666 2019 dec. 22. - 19:09:02 8/10 Előzmény filoszemitabéluska
(73/75)
Mármint, akik egyszer már meghaltak? jó...
9/10
sadrok 2019 dec. 09. - 00:24:02 9/10 Előzmény Gollam24
(72/75)
Nem feltétlenül.. lelkület kérdése, hogy kinek mit üzen...
9/10
sadrok 2019 dec. 09. - 00:20:41 9/10 Előzmény TomieD8
(71/75)
Egyetértek, véleményem ugyanez. :-)
5/10
Gollam24 2019 aug. 18. - 10:08:27 5/10 Előzmény Hematit1
(70/75)
Ja a vége.
Szerintem meg pont egy kalap szarr a vége miatt.
Azt üzeni a film, hogy minden nyomorék nyírja ki magát minél hamarabb, hogy szegényeknek ne kelljen tovább szenvedni......ugyan már.
Micsoda beteg lelkű idióta az, aki ilyen forgatókönyvet kitalál.
Hematit1 2019 aug. 17. - 23:44:20
(69/75)

Ide írd a spoileres tartalmat


A film nem rossz, de soha többet nem akarom látni !!! a vége miatt.
4/10
kmera 2019 jún. 25. - 01:58:03 4/10
(68/75)
Na jó, ismét kiderült, hogy Emilia Clarke nem jó színésznő, inkább csak szerencséje van, ha illik pont a szerephez a ripacskodás - itt valószínűleg ez lehetett a jelenlétének az oka. Ha elmúlik a GOT-láz, már nem fog nyomasztani minket ezzel.
TomieD8 2019 máj. 23. - 00:27:27
(67/75)
Aki Emiliát a szemöldöke miatt kritizálja, az egy gyökér.. :D Kifejezetten jól áll neki, az életben is grimaszol. Tény, hogy kicsit túljátszotta, de ez ennek a filmnek nem ment a rovására, sőt kicsit még adott is neki egy plusz bájt.. Minden hibája ellenére csodás film, amely lélekemelő.
Ja és <3Emilia<3
10/10
ovimami 2019 ápr. 20. - 07:11:06 10/10
(66/75)
Az egyik kedvenc filmem. Már többször is láttam. 10/10
Hani83 2019 jan. 20. - 20:44:12 Előzmény Katica_84
(65/75)
A film lényegének leírásakor légyszíves jelezd már, hogy SPOILER!!!, mert én a film közepén járva olvastam a hozzászólásodat, és ezzel totál el lett rontva a film élménye... Nem illik azokkal kiszúrni, akik még nem látták a filmet. Főleg, hogy erre a végkifejletre abszolút nem számítottam volna.
Edmond Dantes 2019 jan. 10. - 15:36:20
(64/75)
Rendkívül élvezetes, szórakoztató film, témája ellenére. Nem csak és nem elsősorban a történet, hanem a két főszereplő közti fanyar, csipkelődő dialógusok, mindeközben felépül egy igazi kapcsolat.A lejjebb olvasható szokásos "jobb a könyv"-kifogáson stílszerű szóval gyorsan "átlapozunk". Aki pedig nem érezte át, hogy ennek a fiúnak pont az a fajta lány kellett, akit-amilyent Emilia Clarke alakított, az tényleg csak az idejét vesztegette.
filoszemitabéluska 2019 jan. 02. - 15:41:04
(63/75)
Szerintem a főszereplő jó példával járt elől.
SPOILER
A tolószék helyett én is inkább választanám az euthanáziát. Ez itt a reklám helye. Svájcban működik a Dignitas nevű intézmény, ahol fájdalom mentesen át lehet kelni a túlvilágra. A páciensek kedvező tapasztalatokról számoltak be spiritiszta szeánszokon.
7/10
Nótárius 2019 jan. 02. - 12:28:47 7/10
(62/75)
Én pozitívan elfogult vagyok az ilyen témájú filmekkel, de nem kis részben éppen a típusos "hibáik" miatt. Az erős átélési késztetésemmel ez esetben is magával ragadott a film erős érzelmi hatása; de talán pont azért, mert az elviselhető távolság tartásában segített a sokrétű árnyoldalt elkendőző egyirányultság, jótékony leegyszerűsítés, idealizáltság, felületesség. Erre csak egy átgondolásra ajánlott példa: A lány azon mondata, hogy a férfi számára láthatatlan senki lett volna, ha nem éri a tragédia, "fordítva" sokkal valóságosabb. A lány számára sokkal inkább láthatatlan senki maradt volna a megrokkant férfi, ha nem dúsgazdagok a szülei.
Azt meg senkinek nincs joga felülbírálni, hogy a filmbeli karakter miként dönt a saját életéről egy ilyen véglegesen korlátozott helyzetben. Maximum eltűnődhet azon, hogy ő miként döntene egy ilyen esetben, és ez még magában sem kis dolog. "Mégis, kinek az élete?"
A cserfes lányt pedig, gyakorta nagyon is e filmbe illően elbűvölően különösnek, máskor meg kiábrándítóan mesterkélt mimikájúnak, naivitásúnak láttam. A feleségem fel is adta úgy a harmadánál; mondván, hogy nem bírja tovább nézni ezt a kölyökvizsla-homlokú, rajzfilmszemöldökű, Jim Carrey-s arc-táncoltatást.
Roberto DiCapribogyó 2019 jan. 02. - 10:46:26
(61/75)
Számomra ami zavaró volt a filmben, hogy olyan hangulata volt, mintha egy ifjúsági filmet néztem volna, szigorúan 16 éven aluliaknak...amivel önmagában nem lenne gond, ha ez tudatosan csinálták volna a készítők és ez is van kommunikálva a filmről; de gyanitom, hogy az alkotók ezt komolyan felnőtt közönségnek szánták.

Tisztára olyan volt ez a film, mintha egy elfeledett 50-es évekbeli Disney rajzfilmet leporoltak volna és csináltak volna belőle egy élőszereplős remake-et egy kis drámával nyakon öntve, immáron a gyerekek helyett a tiniket megcélozva; hátha így nagyobb siker lesz... (amúgy az lett)

Két dolog viszont nagyon tetszett, egyrészt a vár gyönyörű volt, másrészt szemöldökrajongó révén én Emilia Clarke-ot nagyon bírom (meg amúgy is helyes) és itt bizony a szemöldökei gyakran lejátszották a többi színészt a vászonról :-).

Én amúgy 2017-es Oscar gálán simán adtam volna neki egy speciális Oscar díjat "Legjobb színészi alakítás szemhéjak fölött" kategóriában.
Továbbá esélyesnek tartom, hogy ~30-40 év múlva fog kapni egy életmű Oscart, valami olyan indoklással, hogy " Szenvedélyes törekvéséért és fáradhatatlan munkájáért az új típusú színészi játékért, mellyel sikeresen integrálta a szemöldököt, mint olyant, a mozgókép művészetébe."
10/10
tibma 2019 jan. 02. - 07:42:59 10/10
(60/75)
Nagyon nagyon tetszett!
10/10
tibma 2019 jan. 02. - 07:37:26 10/10 Előzmény zetevar
(59/75)
SPOILER!!!
Eutanázia :(
zetevar 2019 jan. 01. - 23:22:42
(58/75)
Vki segítene? Lemaradtam arról, hogy

SPOILER

mi van Svájcban, amibe belehal a srác?
10/10
csoki76 2019 jan. 01. - 21:17:50 10/10
(57/75)
SuperTV2 újraszinkronizálta. :-o :-/ Miért kellett elrontani???
Estudante 2018 nov. 04. - 19:37:06 Előzmény Katica_84
(56/75)
IGAZÁN NAGYON KÖSZI A SPOILERT, PFF..
ILLIK JELÖLNI A HSZ. ELEJÉN !!
Parno Graszt nagykoncert
2020. február 14., 20:00, MÜPA Parno Graszt nagykoncert

Vendég: Ferenczi György

Jegyvásárlás