Téma: Mintaapák

1/10
zazee 2020 okt. 23. - 15:30:03 1/10 Előzmény napraforgó
(1342/4882)
Valóban egy szó sem esik arról, hogy most hol lakik Janó, a félkész házban nyílván nem.
Mint ahogy elhallgattak Vera kölcsönéről, amit az óvodavásárláskor kellett volna fizetnie, vagy Szabi 7 millkájáról!? Most mit dolgozik Miki, mert csak azt látni, hogy ott rendetlenkedik Szabinál, vagy az óvodában malackodik:)) az nem túl jövedelmező, miből fizeti a felvett lakáskölcsönét. Minden lóg a levegőben, legalább néhány mondatban utalnának ezekre az elfűzetlen szálakra, hogy valamennyire életszerű legyen a történet.
4/10
napraforgó 2020 okt. 23. - 13:06:53 4/10 Előzmény guess.who
(1341/4882)
Janó egyébként hol lakik? Mert a kerekesszékes sztori alatt Lindánál lakott, de azóta?!

Egyszer szó volt róla, még a balesete előtt, hogy majd elalszik
a furgonjában.
guess.who 2020 okt. 23. - 12:51:49 Előzmény napraforgó
(1340/4882)
Nyilván lekésett, de éppen ezért írtam, hogy a szituáció nem azzal kezdődött, hogy együtt lakott Tamás és Márta, hanem éppen ellenkezőleg. Megint ugyanaz a hülyeség ismétlődik, mint már annyiszor: jön egy akárki, és szó nélkül beköltözik valakihez - az a valaki meg ahelyett, hogy már az ajtóban visszafordítaná, nyűglődik hetekig, hogy hogyan kérje meg az illegális lakásfoglalót illedelmesen, hogy távozzon. Irreális az egész, ugyanúgy, ahogy Maki Szabinál lakása.
És az is irreális, hogy Tamás nem tudja eldönteni, hogy mi legyen: ha nem kell neki Márta (hiszen ezért akarja kidobni), akkor miért fekszik vele össze rendszeresen? Ha Lindanéni kell neki, akkor picit sem érzi úgy, hogy elég rosszul veszi ki magát, ha összemártásozva megy reggelente az oviba Julival, hogy megnézze Lindát? Kétlem, hogy léteznének a világon olyan lindák, akik egy ilyen helyzetet ne éreznének megalázónak, és ne zavarnák el a fenébe az ilyen tamásokat.

Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy ha Petra rásózza magát Janóra, akkor hol fognak lakni? Mert az a házkezdemény még bevakolva sincs, nyílászárók, ajtó, lépcső sehol - a belső vakolatról-festésről nem is szólva. Egyszóval az, hogy Petrácska járólapot válogasson, még eléggé elsietett dolog, pláne ha így "halad" Janó a semmivel. Petrának meg az a panelodú nagyon nem felel meg, kézzel-lábbal menekülne már onnan, szóval biztosan nem fogja odavenni maga mellé Janót.
(Azt lehet tudni, hogy Janó egyébként hol lakik? Mert a kerekesszékes sztori alatt Lindánál lakott, de azóta?!)
4/10
napraforgó 2020 okt. 23. - 11:53:09 4/10 Előzmény guess.who
(1339/4882)
a dolog nem úgy kezdődött, hogy Mártika már ott lakott Tamásnál, tehát nem a "menj el", hanem a "ne gyere ide".

A ne gyere ide dologról már alaposan lekésett Tamás. Most már csak a menj el maradt.
De az biztos, hogy figyelembe vehette volna a lánya viselkedését, a kifejezetten ellenséges hozzáállását. Ha akkor elküldi a nőt, keressen másik állatorvost, akkor most nincs akkora bajban.

De jókat röhögök azon, hogy Tamás most a haverjai, Géza és Maki viselkedését próbálja ötvözni, Gézától a macsóságot, Mikitől a rendetlenséget nyúlta le. Ha ezt most még ötvözi Szabolcs nőcsábász viselkedésével, akkor teljes lesz az összkép.
Most már csak az kéne, hogy Márta távollétében valami nőt felvisz a lakására és hagyja magát rajtakapni. Hátha akkor Márta megsértődik és elhúz délre, mint a vadlibák.
guess.who 2020 okt. 23. - 11:18:18 Előzmény napraforgó
(1338/4882)
"Az ilyen tipusú nőknél semmi más nem jön be, csak a határozott fellépés: menj el, nem akarok veled együtt élni."
Azért akárhogy is forgatjuk, a dolog nem úgy kezdődött, hogy Mártika már ott lakott Tamásnál, tehát nem a "menj el", hanem a "ne gyere ide" kellett volna. Sőt: az egésznek az elején Juli kifejezetten tiltakozott a nő ellen, utálta - és Tamás annak ellenére hagyta a dolgokat idáig fajulni, hogy állítólag a gyerek érdekeit tartja szem előtt.

Az meg, amit most művel Tamás, nem csak hiteltelen, de gyerekes és egyben szánalmas is: csak járogat Lindanéni nyakára viszonylag rendszeresen, érdekli, hogy mi van vele - de közben simán lefekszik minden éjjel Mártával és hagyja, hogy beköltözzön hozzá és átvegye az irányítást az életük felett. Ráadásul a színész sem tudta igazán hitelesen előadni ezt a flegmáskodó macsót, valahogy egyáltalán nem passzol a karakteréhez. A duplacsavar ráadásul, hogy Márta elvileg abba a tutyimutyi Tamásba szeretett bele (ha egyáltalán), amilyen eddig volt - most meg kiderül, hogy nem is, mert a macsó kőbunkó jön be neki?!
3/10
janderka 2020 okt. 23. - 09:47:44 3/10
(1337/4882)
Kis szakma ez. És kellően sunyi és törtető is. Akit ma itt kilőnek bármiert is, holnap fapofával indul újra. És aki itt kilőtte, máshol simán ujraindítja. Péééenz.
4/10
napraforgó 2020 okt. 23. - 09:40:33 4/10
(1336/4882)
Vera és Zsótibá jó párositás lenne. Miki lányainak jó lenne, Talán Hanna nem tudná Zsótit annyira az ujja köré csavarni, mint Mikit. Csenge vagy jó hatással lenne Dorkára, vagy rivalizálna vele. Bár igazából eddig Dorka is hülyét csinált aaz apjából
Ez még Géza gyerekeinek is jó lenne. Mert ha Géza Zsótit nem is kedveli, Vera a nővére és a gyerekei a nagynénjükkel mindig jó viszonyban lennének.
Makinak Márta, háááát nem tudom. Ha gatyába rázná, oké, de ez Verának sem sikerült, pedig ő is elég erős és következetes volt. Márta erőszakosabb, de azért be kell látni, hogy nagyon jó módszere van a pasik irányitásához.
Janó és Petra páros verhetetlen lenne a gonoszkodásban, ők nagyon is egymáshoz valók.
3/10
janderka 2020 okt. 23. - 08:43:34 3/10
(1335/4882)
Egyébként ezért felháboríto, hogy ennyi szart gyártanak szakmányban:
https://nfi.hu/hu/tv-palyazatok/aktualis-palyazatok/televizios-bemutatasra-keszulo-sorozat-palyazat

Mert itt már nem arról van szó, hogy egy független magáncsatorna önerőből próbálkozik és legfeljebb elbukik. Itt sajnos milliárdos közpénzégetés zajlik.
3/10
janderka 2020 okt. 23. - 08:33:31 3/10
(1334/4882)
Komolyan sorozatszakmai kihívás lehetne hogy az évad közepén húznának egy vonalat, hogy snitt, és innentől a már leforgatott nyersanyagokból (és egyefene néhány utólag gyorsan hozzáforgatott belsővel) vágjanak össze egy hihető gyors véget.
4/10
napraforgó 2020 okt. 23. - 04:07:09 4/10 Előzmény zazee
(1333/4882)
Márta pofátlan kitartással szerezte meg Tamást, holott tudta, hog Tamás Lindáért van oda. De ravaszul mindig ott volt, amikor Tams és Linda valahogy közeledett volna egymáshoz és időben közbelépett, mindig demonstrálva, hogy most már ő foglalta el a helyét. Linda mindig értett a szóból és visszavonult, hogy ne legyen ötödik kerék.
De Márta soha nem ért a szóból, vagy a jelekből, csak azért is még jobban nyomul. Tamás idétlen macsóskodásának nem dől be, sőt, még rá is tesz egy lapáttal. Ez a nő macsóbb a férfiaknál. Erőszakos, rámenős., levakarhatatlan. Nem lennék meglepve, ha nemsoká bejelenten, hogy állapotos és ragaszkodna a házassághoz, mert az ő vidéken élő szülei nem viselnék el, hogy a lányuk leányanyaként szüljön.

Az ilyen tipusú nőknél semmi más nem jön be, csak a határozott fellépés: menj el, nem akarok veled együtt élni.
Korábban tán még bevált volna a "ne haladjunk ilyen gyorsan, ne siessünk el semmit" szöveg, meg az "elég, ha egy héten egyszer eljössz, max kétszer", de ez a hülye pasi elfogadta, hogy a nő minden nap és minden este, na és minden éjjel is náluk van. És Mártuka minden ellenkezést elsimit a szexszel, nyomban rámászik a pasira, ahogy észlelné a nemtetszést, és a szex után már nincs is semmi ellenkezés. Nagyon ravasz, nagyon ügyes.

Én ezt a nőt szabaditanám rá Janó bácsira, mert egy ilyen tipusú nő még annak a dörzsölt vagánynak is túljárna az esszén.
Ha meg még össze is dolgoznának, félelmetes párost alkothatnának. Teri nagyi kismiska Mártuskához, hát még a Janóval súlyosbitott pároshoz.
3/10
janderka 2020 okt. 23. - 00:00:15 3/10
(1332/4882)
Abszolút. Le kéne pedig csak simán zárniuk a történetet, és mehetne mindenki a dolgára. Mert ez így már csak egy kiüresedett brand. Ami mögött nincs már tartalom.
1/10
zazee 2020 okt. 22. - 22:52:01 1/10
(1331/4882)
András milyen gyorsan megbocsátotta Emmának, hogy megcsalta Szabival, sőt, hogy jegyben is jártak. Rettentően erőltetett ez a szál is, Emma miért szakított Szabival, aki végül kidobta Katát és a vizsgára készüléskor is ajánlotta, hogy segít. Ezek ilyen uncsi műfordulatok időhúzás okán. Rettentő bamba Tamás face to face megmondhatná már Mártának, hogy költözzön vissza az albérletbe, ez a hülye "libikókázás" idétlen. Persze tudom a cél, hogy ezt is még elhúzzák jól néhány epizódig! Sajnos inkább bosszantó a karakterek tehetetlen határozatlansága, mint szórakoztató!
guess.who 2020 okt. 22. - 22:01:41
(1330/4882)
Azért -nagy örömömre- egy picit még volt Brigizés. Kár, hogy csak a meleg jazz-rajongókra bukik, igazán írhatták volna kicsit lazábbra a karakterét. :(

Kíváncsi leszek, hogy a berendezésen mikor fog Petra és Janó először összeveszni? 1 rész vagy 10? :)

1/10
zazee 2020 okt. 22. - 19:13:10 1/10 Előzmény napraforgó
(1329/4882)
Izlések és pofonok...igaz a honfoglaláskor voltam tini, de nekem nem jön be jóképűnek Marco, igaz Kerekes Márton sem volt igazi szépfiúka, de nagyon jól, természetesen játszott. Tény, hogy a mostani tinilányok imádják Marcot, látszik az instán a sok rajongó komment, gondolom ezt vették figyelembe a színészválogatón, ezt a srác is nyilatkozta, hogy az első válogatás után már kapták is a telefont, hogy övé a szerep, ezzel egy nézőréteget már be is fogtak egyből.
1/10
zazee 2020 okt. 22. - 18:59:54 1/10
(1328/4882)
Egy korábbi kommentben olvastam, hogy Vera otthoni asztalán látható egy adventkoszorú, na erre kíváncsi lettem és valóban a 138. epizódban, amikor Miki fésülgeti Hannácskát valóban ott van, de ez most hogy és minek? Vagy csak a készîtők arra kíváncsiak, mennyire figyel a néző?:))
1/10
zazee 2020 okt. 22. - 18:44:17 1/10 Előzmény janderka
(1327/4882)
Mindenesetre ezt a trükköt már másodszorra vetik be a fantáziadús szövegírók, Emmánál sem jött be a hírtelen személyiség váltás, Szabi nem tágított, most pedig Márta nem dőlt be Tamás hirtelen jött macsóságának:) amúgy nekem nem jött be ez a szerepjáték, egy intelligen állatorvos még spicces állapotban sem ilyen primítíven adja elő az alfahímet. Ezt lehetett volna szellemesebben is, de tudjuk ez nem mén a szerzőknek!:)
offtopic
guess.who 2020 okt. 22. - 17:24:06
(1326/4882)
Várj, én azt mondtam, hogy az ötlet (ti. hogy Petrát összehozzák Janóval) jó volt - azt viszont nem tartanám valószerűnek, hogy az életben működne a kapcsolatuk. Petra egy hisztérika, Janó disznóságaitól jóval kisebb Miki-hülyeségtől totál kiborul. Janó meg a Miki-féle ártatlan kis hazugságokhoz képest sokkal nagypályásabb disznóságokat művel. Szerintem a valóságban Petra két hét után el lenne ásva és le lenne betonozva a ház alapjába, Janó meg ott lengedezne egy kötélen az emeleten. :)

Mikit szerintem a végén vissza akarják vinni Verához, csak még a Szabi-Miki vonal nem merült ki, futnak vele pár kört. Ahogy látom, valójában minden egyes lépéssel ezt csinálják: addig húzzák, amíg az emberek már megunják legalább kétszer, meg még két rész. Szóval Miklósunknak pár centivel hosszabb lesz a szakálla, mire kidobja Szabika - főleg mert most ugye Emmának alakulgat élete legnagyobb haragosával valami, azt még fel kell futtatni, aztán utána kezdi el Szabi visszahódítani, és csak utána jöhet erre való hivatkozással Miki kipenderítése... :)

"Brigi" nem volt rosszul sminkelve, csak profilból nem olyan mutatós. ;) (Mondjuk teljesen mindegy, mert valószínűleg ennyi volt a szerepe.)
offtopic
guess.who 2020 okt. 22. - 15:19:21
(1325/4882)
Ööööö, hát tényleg más az ízlésünk. :D

Egyébként valóban van olyan, enyhén kusza szemű nő, akinek jól áll ez a kis testi hiba. De a hangsúly itt az enyhe szón van: amikor csak alig-alig észrevehető, és csak akkor látod, ha nagyon odafigyelsz.


guess.who 2020 okt. 22. - 15:14:55
(1324/4882)
Pedig a játszótéri anyukák szerintem kapva-kapnának az alkalmon, hogy még egy gyámoltalan, magatehetetlen, tutyimutyi KISGYEREKET fogadjanak be magukhoz, aki azért megjavítja a csepegő csapot vagy az eldugult vécét is.

Ha meg végképp nem jön össze, akkor még ott van Szulák Andi karaktere: hozzá bármikor mehetne Maki lakni. Ingyen is.
guess.who 2020 okt. 22. - 15:12:44
(1323/4882)
Egyébként ez a húzás volt szerintem mostanában az első igazán jópofa ötlet az íróktól a sok helybenjárós agyatlanság után: Janónak egy olyan nő kell, aki elolvad attól, hogy házat épít neki - Petrának meg olyan férfi, aki házat épít neki.

Persze fikarcnyi esély sincs (=nem lenne, ha valódi emberek valódi környezetben lennének) arra, hogy Janó vagy Petra megváltozzon és normális párkapcsolat legyen közöttük - de hát ez a sorozat egyáltalán nem a normális párkapcsolatokról szól. Azaz ideális ötlet ezt a két hülyét összehozni, rengeteg műkonfliktust lehet közöttük generálni. És erre az előzetes szerint rá is fognak repülni, hiszen Petrácska már ki is mondta, hogy a házban "minden olyan lehet, amilyennek szeretném".