Búcsúzni sosem könnyű...

Tom Cruise (valószínűleg) lezárta a sorozatot ezzel az alkotással, s a film ennek megfelelően nagyszabású, mozgalmas, pazar, olykor drámai, s a játékidő is a leghosszabb a széria történetében, 170 perces, ami ezúttal sem baj.
Ugyanis a 170 percben nemcsak az előző rész befejezését, hanem tulajdonképpen az egész sorozat összegzését látjuk.
Ha jól figyeltem, mind a 7 előző epizódból vannak visszatérő elemek, legyenek azok motívumok, magyarázatok, vagy akár szereplők is.
Ezt a fajta tiszteletteljes és összegző, szintetizáló jellegű "búcsút" pedig nem lehetett elintézni rövidebb játékidőben.

Így aztán ebben a filmben lesznek kalandok vízben, víz alatt, földön és levegőben egyaránt. Ahogy a 170 perces játékidő összekapcsolja a korábbi darabok többségét, kicsit a James Bond széria eddigi utolsó előtti alkotására hasonlít, ahol a Spectre szervezet részeiként húzzák fel egyetlen vonalra a Craig-filmek antihőseit, s ezáltal az egész Craig-időszak értelmezhető egyetlen epikus történetként is.
Az MI - Végső leszámolás is egy ilyen finálé, ezért a hosszú játékidő egyáltalán nem probléma, sőt. Az első részből is szemezget a történet, a második részből a tolvaj karakter került átemelésre, a harmadikból az ismeretlen motívum, de megidéződik a negyedik epizód is, stb...

Mission Impossible, ahol stílszerűen az MI a főgonosz, aki/ami olyan csapdát állít a hőseink, s ezáltal az emberiség elé, amely majdhogynem kivédhetetlen. A sztoriról elég ennyi, a lényeg úgyis a megvalósításban rejlik. Ez pedig nagyszerűre sikerült, részben azért, mert az akciójelenetek megfelelően feszültek és feszesek, másrészt mert a látvány továbbra is azon a magas szinten jelenik meg, amit ezektől a filmektől megszokott/megszokhatott a közönség. A nosztalgia faktor is erős, mert anno a generációm fiatalsága idején robbant be a sorozat a köztudatba, s a főbb karakterek részről-részre haladva előttünk korosodtak, hasonlóan hozzánk, nézőkhöz. Valahol emiatt is szomorú látni, hogy vége ennek a sorozatnak (is), mert ez azt is jelenti, hogy mi, rajongók is kicsit megöregedtünk.

Cruise pedig a kora ellenére még mindig megcsinál mindent, amit általában más színész esetében kaszkadőrök szoktak.
Mindezt 62 évesen, s ennek ellenére úgy rohan, mint 30 éve; magasról zuhan a vízbe; repülőgépről lóg (ez már tőle megszokott elem, ha nem tenné, hiányozna is - mondjuk tériszonyosoknak nézni sem könnyű, nemhogy utána csinálni); búvárkodik; és persze (ami alap nála) verekszik, lő, vág, illetve a maszkos akciók sem maradhatnak el. (Összegzés a film ebből a szempontból, vagyis az akciók terén is.)

A tengeralattjárós jelenet igen csak feszült, látványos, és egyben klausztrofób lett, mindenképp megéri moziban látni.
S természetesen, ahogy azt Hollywoodban már megszokhattuk, minden elromlik, ami elromolhat, ezért mindig újra kell tervezni valamit (akár az újratervezés újratervezését is), s mindezt persze menet közben.
A végső finálé repülőgépes üldözési jelenete is pazar, még akkor is, ha láthattunk már hasonlót, csak épp helikopterekkel (ez szintén érv a mozis megtekintés mellett).

A 7. rész ugyebár ennek a filmnek egyfajta felvezetőjeként szolgált, s így - gondolom - a közönség a lezárástól annál jobb filmet várt. Ezt sikerült is elérnie a Végső leszámolásnak,
mert a 8. rész minden szempontból jobb lett az előzőnél, mind a történet, mind az akciók, mind a látvány, és a drámai elemek terén is.

A nukleáris apokalipszis lehetősége, az MI öntudatra ébredése, s az emberiség vezetőinek ezekre az eshetőségekre adott reakciója az a fő konfliktusforrás, amely egyrészt elgondolkodtató, másrészt nyomasztó, s a széria többi darabjához képest feszültebb, komolyabb/komorabb hangvételt ad a Végső leszámolásnak. Olyat, amilyet illik egy sorozat záró darabjának, elvégre búcsúzni valamitől sosem könnyű.

Az USA elnöki objektumának megbeszéléseiről - legyen megelőző atomcsapás, vagy mégsem - valahogy a hidegháború idején készült, 1963-as Dr. Strangelove vonatkozó jelenetei jutottak eszembe. A döntéssel járó felelősség, és az azt megelőző/kísérő megbeszélések feszültsége, drámaisága tapintható, míg korábban egy-egy ügynöklistáról volt szó, itt a világ és az emberiség sorsa forog kockán.

Egyszóval ez a film méltó lezárása egy három évtizedes filmsorozatnak, amelyben a felvállalt célt az alkotók teljes mértékben elérték.
Nekem személy szerint nem könnyű kiemelni a sorozat eddigi 7 darabjából egyetlen kedvencet, mert mindegyik részt több alkalommal láttam, s mindegyikben vannak emlékezetes elemek, karakterek, akciók, de ezt mindenképp ajánlom, mert aki látta az eddigieket (vagyis rajongó), annak "kötelező darab", aki pedig csupán szereti a látványos akció-, kalandfilmeket, ő is remekül fog szórakozni a Mission Impossible - Végső leszámoláson.
Már az önmagában érdekes, hogy a főszereplő hogyan oldja meg azokat a jeleneteket, amelyeket 25 évvel fiatalabb kortársai sem feltétlenül vállalnak be élesben.

A mai, különösen az idei - kissé gyászos és egysíkú - filmes termés mellett az új és egyben utolsó MI-darab mindenképpen kuriózum, olyan alkotás, amit látni kell, ami megéri a maga szűk három óráját. Egyrészt mert látványos és jó, másrészt mert nem lesz több ilyen.