4/10
Trap 416 2019 márc. 06. - 11:02:06 4/10
(28/28)
A kiváló Oldboy után vártam volna valami jobbat, valami ütősebbet, valami drámaibbat. Ez a film a legrosszabb értelelemben véve dél-koreai (hú, de nem vagyok PC xD). Majdnem minden jelenetben tetten érhető a kamu művészieskedés, és az értelmetlenség. Csalódás minden szempontból. 4 pont
4/10
Újvállalkozó 2015 febr. 22. - 17:51:32 4/10 Előzmény Újvállalkozó
(27/28)
Ma megnéztem a trilógia többi részét és az amerikai Oldboy-t is. A többi film nekem sokkal jobban tetszett.

Mr. Vengeance - A bosszú ura: 4/10
A története olvasva tetszett, de maga a film nem annyira. A véres verekedõs jelenetek mind a három részre jellemzõek voltak.

Oldboy: 8/10
Régebben a tévében láttam, akkor a kalapácsos verekedés a folyosón maradt meg bennem, de több sajnos nem. Ezért úgy gondoltam, hogy nem is volt jó film. Félve ültem neki, de aztán kellemesen csalódtam, mert egy igazán jó filmet láthattam.

Lady Vengeance - A bosszú asszonya: 6/10
Az Oldboy-hoz képest ez a rész nem olyan komor és több humor is van benne. Összességében tetszett a film.

Oldboy (amerikai remake): 7/10
Mivel egynapon néztem meg a koreai változattal így a csattanó a végén már nem ütött akkorát. Persze kicsit változtattak rajta, de akkor is ugyanaz a film. Sokan lehúzták és az is igaz, hogy az eredeti jobb, de ha valaki ezt látja elõször szerintem tetszeni fog neki.
4/10
Újvállalkozó 2014 nov. 11. - 18:32:26 4/10 Előzmény Gina424
(26/28)
4/10

Engem sajnos nem tudott lekötni, hiába tetszett a történet olvasva. Ezért inkább átpörgettem.

Sajnos a mai rohanó világban annyi film van, hogy egyszerûen nincs idõm mindegyiket megnézni rendesen, amik érdekelnek, így kénytelen vagyok pörgetni õket. De azért kíváncsi vagyok a trilógia többi részére is. :)
Gina424 2013 júl. 06. - 18:37:56
(25/28)
A kislány azért esett a folyóba, mert az õrült megdobta egy kõvel, hogy megszerezze a nyakláncát.
Az apa valami magánnyomozót fogadott, hogy eljusson a lakásba. Van egy jelenet, ahol ez a nyomozó telefonál, hogy adja fel, mert ez a férfi egy õrült, aki három embert hidegvérrel megölt. A terroristák gondolom követték az apát a pusztába, így sikerült megtalálniuk..
Ryu házánál az apa áramot kötött a kilincsre, ez ütötte ki a srácot
A süket fickó barátnõje számít az apa bosszújára, és életbiztosításként adja oda a képét az anarchista csoportnak. Ahogy ezt el is mondja a filmben. De nem jött be neki…
Gina424 2013 júl. 06. - 18:37:34
(24/28)
Nagyon durva és szerintem nagyon jó film. Fõleg azért tetszett, mert tudott számomra olyan újat mondani, amin elgondolkoztam.
Én hiszek abban, hogy az embernek joga van a „nemes” bosszúra, értsd, ha valami történik veled, vagy a családoddal, akkor cseszheted, ha arra vársz, hogy majd a rendõrség meg a bíróság igazságot szolgáltat. Az ember vagy megbosszulja az ellene elkövetett bûnöket, vagy lenyeli, mert más nem fog érte kiállni. Hasonlóképpen, ha szüksége van valamire, akkor neki kell mindent megtenni azért, hogy azt meg is szerezze, mert más nem fog neki ebben segíteni. Értem ez alatt azt, hogy ha ez egy Hollywoodi film lett volna, akkor arról szólt volna, hogy a süketnéma fiú mindent megtesz, hogy megszerezze nõvérének a vesét, sikerül is neki, és õ lesz a hõs.

Na és ez a film pont arról szólt, hogy mennyire nem igaz ez a hozzáállás minden esetben. Hiszen, ha a fiú veszteg maradt volna, akkor a nõvére kapott volna új vesét. Nem szórta volna el a pénzét csalókra, és lett volna vese is, mûtét is. Ergó a film üzenete, hogy nem szabad minden/bármi áron küzdeni azért, hogy valamit megszerezzünk. Fõleg, ha jobban belegondolunk, ha a szervkereskedõk nem lettek volna csalók, akkor az ígéretüket, hogy szereznek egy megfelelõ vesét, valószínûleg egy egészséges ember elrablásával, és megölésével tudták volna csak betartani. Márpedig más ember halála árán nem biztos, hogy jogunk van megmenteni a szerettünket.

A másik meg persze a bosszú. Ha sorban követjük az eseményeket, akkor az egyes emberek bosszújával mindig egyet lehet érteni, az összkép azonban mégis az, hogy számolatlanul és tekintet nélkül gyilkolásszák az emberek egymást és saját magukat, és a film végére gyakorlatilag mindenki meghal. Mint a Rómeó és Júliában. Shakespeare is arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy ennek bizony nem sok értelme van. Tulajdonképpen azt mutatta meg a film, hogy az apa ebben a filmben ugyanannyira áldozat, mint amennyire bûnös, ahogyan a zöld hajú fiú is. A fiú, ha a fenekén marad, akkor a nõvére idõben kap egy új vesét. Ha az apa nem rúgja ki a férfit, akkor a munkavállalójának egész család megmenekült volna. Így viszont pont annyira hibás azoknak az embereknek a haláláért, mint ahogyan a zöld hajú fiú az õ lányának a haláláért. Ugyanannyira jogos az, hogy õ bosszút álljon, mint, hogy õt megbosszulják. Ezért szimbolikus szerintem, hogy a film végén, amikor meghal a munkavállalója fia, õt hívják, mint apát…
Dingoday2 2012 márc. 12. - 04:18:03
(23/28)
---SPOILER---
"Ja, és amikor a rendõrök(?) arról beszélnek, hogy a csaj egy szélsõséges csoport tagja, de õ az egyedüli, az tévedés volt, vagy átverés?"

Annak az volt a lényege, hogy a nézõ összezavarodjon a végén, ne értse azonnal mi történik. Ha a rendõrök nem mondták volna ezt, akkor a végén nagyon könnyen pillanatok alatt mindenki tudta volna, hogy miért van ott az a 4 késes. Nem lett volna kérdéses, hogy mi fog történni. Így viszont még több szúrás után is azt gondoltam, hogy életben fog maradni(hisz annyira életben próbált maradni) vagy hogy valami más célja van a támadásnak. De nem volt, kivégzés volt.
---SPOILER---
adoki 2011 febr. 06. - 00:32:26
(22/28)
Szerintem ez a mondat:"Apa miért nem tanítottál meg úszni?" az mindent el mond az apa szenvedésérõl. Érzelem szegény lenne a játékuk? Lehet. De nekem ettõl a mondattól még most is görcsbe rándul a gyomrom.Mondjuk az is igaz, hogy nem egy barokkosan cizellált mû,de nem is akart az lenni.Nekem a trilógiából az elsõ az "Old boys", ez a második, és a "Bosszú asszonya" a harmadik. Ez, azért már film történelem, annál is inkább mert talán az "Old boys" Arany medvét is kapott??? (ebben nem vagyok biztos).Szóval 5-ös...
5/10
Rahar 2010 máj. 17. - 17:03:57 5/10
(21/28)
Végignéztem a filmet, elolvastam ezen fórum összes hozzászólását. Igyekeztem elgondolkodni a filmen. Elöljáróban szeretném közölni, hogy már egyszer pár fanatikus rajongó egy másik film nem istenítése kapcsán belém kötött itt a port.hu-n, ezért elõre közlöm, hogy a www.port.hu fóruma nem filmek rajongói oldala, tehát akinek nem tetszik, hogy az õ filmje miatt Mekka felé arccal néhány ember nem imádkozik naponta háromszor az regisztráljon egy vagy akár több rajongó oldalon vagy készítsen egyet, természetesen ezeken az oldalakon nem fogom az írásaimmal zavarni.
Valószínûleg elkövettem azt a klasszikus hibát, hogy sokat vártam a filmtõl, mivel mindenki agyon dicséri. Az ázsiai emberek arcmimikája, gesztusrendszere különbözik az európaiakétól, érzelemszegényebbeknek tûnnek. Én nem tudtam átérezni az apa szenvedését bemutató képsorokat, például a Rettenthetetlen William Wallace felesége elvesztése utáni fájdalma számomra sokkal, de sokkal jobban kifejezésre kerül, mint ebben a filmben. A színészi játék számomra egy egyszerû esti filmével vetekszik. A képi megvalósítás érdekes, néhány helyen kifejezetten egyedi és tetszetõs. Az alaptörténet legfeljebb átlagos. A cselekményvezetés logikusnak tûnhet, fõleg miután ezen fórumot végigolvassa az ember, de jobban belegondolva több helyen logikai problémák vannak a filmben, bizonyos részek nincsenek bemutatva, pedig a történet bemutatása szempontjából szerintem fontos lenne, például a gyerek elrablása miért nincs bemutatva. Nem értem, hogy a süket fickó barátnõje miért adja oda az elrabolt lány apjának a képét az anarchista csoporttagjainak, valamint errõl is lehetett volna egy rövid kis jelenet. Úgy gondolom ez csak azért került bele a filmbe, hogy a végén legyen lezárása az egésznek. Ahhoz képest, hogy a film a bosszút próbálja bemutatni, hát nekem nem sikerült. Nem éreztem a karakterekben a dühöt, a bosszút, a vérszomjat, a kegyetlenséget.
Lehetséges, hogy én valamilyen cenzúrázott változatot láttam, de ebben nem sok kemény, húzós, naturalista elem található. Mondjuk a Freddy vs Jason vagy pár primitív történetû, de nagyon látványos horror film után, ez nagyon gyenge. Összességében egy lassú folyású, néhol kicsit unalmas, közepes filmnek tartom, 10 pontból 5 pontra értékeltem. ami tetszik a filmben, hogy rendkívül egyszerûen, de hatásosan mutatja be a süket ember szemszögébõl a világot. Remélem, hogy akiknek nagyon tetszik a film, azok nem akadnak ki a véleményemen, kulturáltan és megindokolva közöltem a véleményemet és nem is gagyiztam le a filmet.
mrt 2009 nov. 29. - 03:59:30
(20/28)
Chan-wook Park egy zseni! Legalább is, ami a bosszú trilógiát illeti.
A cyborgos filme sztem necces volt.
9/10
WayneGace 2009 nov. 26. - 19:53:02 9/10
(19/28)
Igen, vizelet van benne. Nem akarja a kocsiban tartani, érthetõ szerintem. Azért esik össze, mert a kilincsbe áramot vezetett a lány apja.
7/10
kgyuri0 2009 szept. 05. - 23:19:25 7/10 Előzmény katatu
(18/28)
Visszaolvasva, mit írtam a múltkor, megállapíthatom, hogy figyelmetlen voltam, lazán lejapánoztam a (dél)koreai filmet, illetve „humort”.

Egyébként így nem elõször megnézve, azért kialakulnak összefüggések és értelmezések, de azért már megint és még mindíg lenne kérdésem, hát ha valaki kisegít:

SPOILER

Az apa elmegy Ryu lakásába és várakozik rá. Ne firtassuk, hogy nem mutatják, hogy „nyomozta ki”, hogy ott lakik.
Ryu autóval hazaér, lehet látni, hogy sokat várakozik az autóban, kitesz egy üveget, s amikor végleg elindul már este, két üveg van az aszfalton, milyen üvegek ezek? Vizelet? A szine ui sárga, márpedig amikor meghúzza az üveget, az üdító víztiszta. Különben is miért tenné ki a kocsiból? Egy kis (európai) polgár pukkasztás?!
No, de hazaér.Tipikusan távolkeleti lakás, inkább bódé, az autó egy magasított úttesten áll meg, felülrõl rá lehet látni a kivilágtott lakásablakra, benn vár az apa Ryu még a függönyt is elmozdítja, beles. Majd lesben áll az ajtónál, a nézõ elkönyveli, elõnyben van, õ belát, bent a várakozó nem tudhatja,hogy megérkezett. Egy darabig ólálkodik a bejáratnál, kést vesz elõ nekitámaszkodik a kapunak, hirtelen, mintha rosszul lenne, megrándul mintha megsebesült volna, az apa csak ezután jön az ablakhoz kinézni, észre veszi Ryut, kijön érte a kapuhoz s bevondszolja Ryu ájult testét, Ryu már nem rúg labdába a film alatt. Mi történt itt?

Mielõtt elásná a holttestet mobilon hívják, egy kislány apjával akarnak beszélni, hogy azonosítsa a kislány tetemét, aki meghalt a kórházban. Milyen kislányról van itt szó, az apa elhessegeti a hívást: „téves számot hívot hölgyem”. Mi ez az egész? A kislányt már elõzõleg el is hamvasztották.
mrt 2009 szept. 05. - 19:47:39
(17/28)
SPOILER

azt mondta, hogy nem ezt érdemelte...
leirionn 2009 aug. 09. - 17:28:45 Előzmény katatu
(16/28)
Tudja valaki, hogy a legvégén mit mondott a kislány apja? Úgy értem, mikor leszúrták, otthagyták, majd elolvasta a levelet és utána még mondott valamit. Mikor néztem tv-ben halkan néztem mert már késõ volt és nem értettem csak annyit, hogy "nem". És láttam feliratosan késõbb, de ahhoz már nem volt felirat.:/ Gondolom valami olyasmit mondott, hogy nem ezt akarta, de azért érdekelne pontosan mit.
katatu 2009 febr. 09. - 08:24:36 Előzmény Roy Mustang
(15/28)
Egyébként nyilván ízlések és pofonok,meg mindenki más, ezért lehet az, hogy én ebben a filmben jóval többször nevettem fel apró jeleneteken, mint az Oldboy-nál... nekem az sokkal megkeseredettebb volt... nekem ebben volt több fanyar humor.
katatu 2009 febr. 09. - 08:22:54 Előzmény kgyuri0
(14/28)
SPOILER

ezt akkor mondják amikor a lány halálrakínzása után nyomozgatnak ott a lakásban, és megtalálják a plakátjait, és akkor mondja az egyik hogy ennek a szövetségnek a tagja, és keressenek fel más tagokat is, mire mondja a másik, hogy a csaj volt az egyetlen tag.
katatu 2009 febr. 09. - 08:13:54 Előzmény kgyuri0
(13/28)
SPOILER

szerintem azért lett öngyilkos, mert ugye a srác azt mondta hogy kirúgták, és a levél elolvasása után lett öngyilkos, ami pedig úgy kezdõdött, hogy "felmondólevél"... Szóval az én értelmezésemben amiatt, hogy hazudott az öccs.

(De aztán az is lehet, hogy ha kirúgják az embert, attól még azt is felmondólevélnek hívják :D)
8/10
zee944 2009 jan. 19. - 10:48:35 8/10 Előzmény kgyuri0
(12/28)
Akkor lehet, hogy azt a mondatodat én értettem félre.
7/10
kgyuri0 2009 jan. 18. - 00:43:15 7/10 Előzmény Bartuc
(11/28)
Megint kösz, így már szinte értem az egészet.
7/10
kgyuri0 2009 jan. 18. - 00:38:58 7/10 Előzmény zee944
(10/28)
Örülök, hogy azért itt is van véleményed.
De bevallom, nem értlek.
A "csoport" nyírta ki végül az apát!
Ebbõl kifolyólag volt csoport.
Ebbõl kifolyólag nem egyetlen személybõl állt.
Ebbõl kifolyólag, amikor az hangzott el, hogy egyszemélyes volt a csoport, az vagy tévedés volt, vagy hazugság.
(Tkp arra sem emlékszem most már ki mondta kinek, de elhamgzott)
8/10
zee944 2009 jan. 17. - 16:37:00 8/10
(9/28)
SPOILER

"Ja, és amikor a rendõrök(?) arról beszélnek, hogy a csaj egy szélsõséges csoport tagja, de õ az egyedüli, az tévedés volt, vagy átverés?"

Mégis, mit gondolsz? Ha ezt megkérdezed, azt miért nem kérdezed meg, hogy kik nyírták ki a végén a csávót? Egyébként az egész film logikus és jól felépített volt. Ezt a "koreai humor" vonalat szerintem ne erõltesd.