Téma: Napsugár

7/10
napraforgó ápr. 12. 09:34:04 7/10 Előzmény Záporeső9
(18/38)
Az baj, mert unom már a rinyálását.

Nagy kár, hogy annyira vadul elutasítja Firatot. Mert ha pl. most Dila és Ümran húzására ők összeházasodnának, kisebb lenne az esély, hogy elvegyék tőlük Günest. Elmehetnének külföldre is, akkor Diláék köröztethetnék őket külföldön, de persze nem nagy sikerrel. Évekig el lehetne húzni az ügyet, akkor már Törökországban senkit nem érdekelne az Ayaz család viszálykodása.

De ha nem ezt lépik meg, válaszul Dila videójára ő is közzétehetne egy szívszorító vallomást a férje kettős életéről, meg a balesetről, a kislány elárvulásáról, meg arról, hogy Dila addig sem gondoskodott róla.
Csatolhatna orvosi leleteket is, a pszichiáternő véleményét, estleg más független szakértők véleményét is, aki bizonyíthatnák, hogy a kislány retteg az anyjától, stb, stb.
A sok síráson kívül van más lehetőség is. De a sorozatra nem jellemző a racionalitás.

Amúgy miből él most Elif a gyerekkel? Mert abból az egyszem megrendezett partiból nem folyhatott be annyi pénz. És az ügyvédnő sem jelezte, hogy az útépítő vállalat már kifizette volna a kártérítést Hakan balesete miatt.
Záporeső9 ápr. 09. 19:31:29 Előzmény napraforgó
(17/38)
Sok minden lesz még, ami sírásra ad okot Elifnek!
7/10
napraforgó márc. 19. 10:14:20 7/10
(16/38)
kezd már túl sok lenni Elif szenvedése. Lépjünk már tovább.
7/10
napraforgó márc. 14. 19:42:49 7/10
(15/38)
Elif makacssága már fárasztó. Amit csinál, az hülyeség. Mire ez a fene nagy önérzetesség? Miért fogadja el Fuliya segítségét és Firatét miért nem? Megegyezhetnének, hogy majd ledolgozza a segítségét.
Firat meg lehetett volna ügyesebb a tartozás kiegyenlítését illetően. Érthetetlen, hogy miért Sudén keresztül üzenget a beosztottjainak, hogy mit és hogyan intézzenek Hakan tartozásait illetően? Nehezére esne személyesen utasítania a személyzetist, meg a pénzügyest? Minek neki a közvetítő?
És ha olyan okos hogy nem veszi észre, hogy miben mesterkedik Sude?
7/10
napraforgó márc. 13. 08:10:47 7/10
(14/38)
Tetszik a történet. Az Elifet alakító színésznő nagyon szép, természetes szépség, ahogy a kicsi lány is aranyos. Firathoz nagyon illik Mészáros András (Dr. Balaton) szinkronja, még fizikailag is hasonlítanak egymásra.

A gazdag Ayaz család elég fura. Ümran egy kegyetlen, gonosz nő, róla csak annyit tudunk, hogy amikor fiatal korában kiderült róla, hogy állapotos, az apja nagy hirtelen férjhez adta valakihez, de nem szerelméhez. A férjét nyilván sohasem szerette, de a kedvesétől született fiát Firatot szereti. Dilát, a lányát, aki már a férjétől fogant nem. A férjét is gyűlöli és minden bizonnyal ő lökte le a lépcsőn is, amitől a pasi lebénult, sőt kómába került.
Dila soha nem kapott szeretetet az anyjától és ez rányomta a bélyegét az ő viselkedésére is. A saját lányát éppúgy kínozza, ahogy az ő anyja őt.

Kiváncsi vagyok hová fut ki a történet. Az látszik, hogy Elifet valamiképp Firattal akarják összehozni, ők nagyszerű szülei lehetnének Günesnek. De én nagyon sajnálnám Elifet, egy ilyen anyóst, mint Ümran és senkinek sem kívánnék. És persze egy Dila-szerű anyát sem.
Nem tartom lehetetlennek, hogy ezt a Dilát a történet közepén kinyírnák, és valamiképp Ümramot is félretennék. Amíg ők élnek, illetve jelen vannak, addig Firat nem lehet boldog Eliffel.

Elif nagyon büszke, pedig nagyon rászorulna a támogatásra. Ha Firat ennyire szeret jótékonykodni, akkor el kéne fogadnia. Persze ő nem tudja, hogy Firat a kislányra tekintettel jótékonykodik, hisz már tudja, hogy a gyerek az ő unokahúga.
7/10
napraforgó márc. 08. 16:30:30 7/10 Előzmény susan55
(13/38)
Köszi

Elkezdtem pótolni az első részeket.
Szerintem jó sorozat, érdekes, hogy lesz anya egy nő, aki mindig vágyott gyerekre.
Sajnos ez a sorozat sem mentes az erőszaktól, mind Dila, mind az anyja visszataszító, gonosz nő.
Szinte biztos vagyok abban, hogy Ümran lökte le a férjét a lépcsőn, hisz nagyon gyűlölte.
susan55 márc. 08. 14:05:46 Előzmény napraforgó
(12/38)
Dila nevelte a gyereket, durván bánt vele, kiabált, nem szerette, ahogy őt sem szerette az anyja. Neki nem kellett volna gyerek, de lett. Az apja azon az este akarta elvinni, amikor a baleset történt, azért is volt vele a kislány az autóban. Firat akkor találta meg Dilát 6 év elteltével az eltűnése után. Amikor odaért a ház elé, Hakan akkor ült be az autóba, elkezdte követni, nem tudta, hogy gyerek is van az autóban. Firat úgy szerez tudomást a gyerekről, hogy Elif beviszi Hakan munkahelyére.
7/10
napraforgó márc. 04. 10:08:36 7/10
(11/38)
Az első 9-10 részt nem néztem, valaki tudja, hogy ez a kislány hol és kinél nevelkedett eddig?
Azt látni a visszaemlékezésekből, hogy az anyjától fél, mint ahogy Dila is félt a saját anyjától.
De mégis hol volt, kinél a kislány eddig, ki gondoskodott róla?
Mert amúgy a gyerek teljesen normális, csak épp nem beszél. De ez érthető, ha ott ült az autóban, amely olyan szörnyű balesetet szenvedett, ahol az apja (???) is meghalt mellette.
Azt hiszem én se nagyon tudnék beszélni egy hasonló élmény hatására.
Remélhetőleg hamarosan felenged és megbízik annyira Elifben, hogy beszélni fog vele.
7/10
napraforgó márc. 04. 10:01:35 7/10 Előzmény GinaHUN
(10/38)
Ó, mit nem mondasz! nem nagyon nézek török sorozatokat, de a Fatmagült néztem. És tényleg Mukaddes, Fatmagül bátyjának a felesége volt az itt Ümran asszonyt játszó színésznő!
Nagyon jól tudja alakítani az ellenszenves figurákat. Amúgy rém csúnya szegény.
moncsi8212 márc. 01. 19:23:48
(9/38)
Fú, de bamba ez a kislány, édes Istenem!
Csak néz, mint a sült hal. Trauma, meg minden, de azért tud beszélni, ha akar, csak pont ahhoz nem szólna, aki tutujgatja, meg, akit elvileg szeret. De azért vadidegenekkel meg simán elmegy. Még szerencse, hogy a harmadik rész környékén észbe kaptak a készítők, hogy legalább valami mimikát, vagy bólogatást adjanak hozzá. Elif anyu meg az első részben szimplán egy hisztis p....csa volt, azóta meg simán csak drámakirálynő. Gondolom, ez a sorozat elengedhetetlen kelléke. A tökéletesen életszerűtlen szituációkról meg ne is beszéljünk!
GinaHUN febr. 29. 20:58:49 Előzmény evabloch
(8/38)
Esra Dermancıoğlu sok, hazánkban is vetített török sorozatban szerepelt. Például: A sors útvesztői (Zahide), Fatmagül (Mukaddes), Remények földje (Behice). Az érzelmek tengerében viszont nem emlékszem hogy szerepelt volna.
7/10
napraforgó febr. 29. 05:23:34 7/10
(7/38)
Az utóbbi két részbe belenéztem. Az Elifet játszó színésznő nagyon szép, hálistennek nem művi, műanyag nő. A kislány aranyos. Az Ümran asszonyt játszó borzalomról először azt hittem, hogy férfi, vagy nővé operált férfi. Akkora ádámcsutkája van, mint egy férfinak és az arca, arcformája is olyan férfias.
A történet kezdete elég érdekes, a meghalt férj titkos második élete.
Amit nem értek az, hogy Dila minek szülte meg a kislányát, ha amúgy nem szereti, sőt gyűlöli. Erre nem mentség az sem, hogy őt is gyűlölte a saját anyja.
Valami rejtély lehet itt a háttérben, pl. megerőszakolt nők, vagy valami ilyesmi. A sorozat talán a nők kiszolgáltatott helyzetét próbálja bemutatni? Hogy gyűlölet "öröklődik" anyáról leányra???
Amúgy ki Günes apja, az elhunyt Hakan., vagy csak rákenték és Dila szeretője, Yilmaz lenne az?

Gondolom ezek a dolgok hamar kiderülnek, majd és inkább Elif és Günes jövőbeli életére fognak koncentrálni.
8/10
meggymálna febr. 29. 01:15:00 8/10 Előzmény ummogo
(6/38)
Melyik színésznő halt meg tavaly??
ummogo febr. 28. 20:29:07
(5/38)
A színésznő tavaly meghalt!
evabloch febr. 28. 10:19:45 Előzmény Mangetsu
(4/38)
Zahide nem a Sorsok útvesztőjében volt, hanem Az érzelmek tengerén című sorozatban.
10/10
Mangetsu febr. 21. 20:46:23 10/10
(3/38)
Szép, érzelmes sorozat, nagyon jó színészi játékkal. Érdemes a nézésére időt szánni.
A kislány, Napsugár szavak nélkül is gyönyörűen kifejezi az érzelmeit.
Esra Dermancioglu (Firat anyja, Ümran) az egyik legjobb török színésznő.
Játszott a Magyarországon bemutatott, Reménye földje című sorozatban is, Behice Hekimoğlu† karakterében, és A sors útvesztői című sorozatban Zahide karakterében.
Általában negatív szerepekben láthatjuk őt.
Ebben a sorozatban is negatív szereplőként, nem éppen mintaanya szerepben tündököl.
Záporeső9 febr. 19. 19:49:38 Előzmény Erikácska
(2/38)
Nem éppen jó a szinkron, s a filmben sokszor lesznek még hisztérikus jelenetek, de a kislány ( Günes) miatt is érdemes megnézni a sorozatot.
Erikácska febr. 19. 13:39:35
(1/38)
Előre is elnézést, kb kettő percet láttam belőle. Hogy tudja ezt valaki nézni, egy ilyen elviselhetetlen hisztis sírógépet? Szörnyű!