Téma: Napszállta

1/10
Aktiduj 2018 szept. 29. - 20:21:38 1/10
(8/148)
Ez a film annyira rossz, hogy azt már tanítani kéne! A kurta előzetesben semmi nem látszik a filmből, szerintem nem véletlenül. Követhetetlen (folyton újabb és újabb férfiszereplők lépnek elő a semmiből, akiket az ember nem tud beazonosítani), fülledt, egyetlen azonosulásra alkalmas, pozitív szereplője nincs, egy merő elmebaj az egész. A főszereplőnek nincsenek színészi eszközei, ami nem csoda, lévén, hogy nem színésznő, végig ugyanaz a bolondokházába való 'mint komor bikáé' tekintet ül az arcán. Nem lehet tudni, hogy került a figurája a szituációba, miből él. Ebben a világban nincsen semmi, ami emberi, mindenkiben vadállati gyilkos indulatok dúlnak többszöri megerőszakolással vagy annak kísérletével. Ilyen világ nem létezhetett, mert ilyen brutális világban lehetetlen élni. Mindemellett a képek gyakran el vannak homályosítva, de ha nem, akkor is végig sötétek, a szereplők a szövegek 80%-ában suttognak, a beszéd kb 10%-át nem lehet érteni vagy az elfúló suttogás, vagy az egymásba beszélés vagy a háttérzaj miatt. (Nem a mozi a ludas ebben, az Uránia tökéletes hangminőségre képes.) Az egyetlen szórakozásom a két és fél óra alatt az volt, hogy megpróbáltam a helyszíneket beazonosítani. Iszonyatos költséggel járhatott ez a 'produkció' (inkább végtermék), csak az úgynevezett mozgásművészekből több mint százat sorolt a stáblista. Iszonyú mennyiségű statiszta számos helyszínen, ruhában, mind pocsékolja a pénzt.
7/10
armedtel 2018 szept. 29. - 12:43:19 7/10
(7/148)
első nézés után csak mérsékelten sikerültnek tűnő, nem hibátlan, kicsit hosszú de azért élvezhető és helyenként magával ragadó, nyomasztó, mély történelmi beáagyazottsággal rendelkező art-house thriller, nyilván messze a 10/10-től, de nem értem az alattam annyira fanyalgókat
hál istennek nem közhelyes hivalkodó nagytotálokból állt a látvány, volt hangulat, szépség-rútság, persze számos közhely is. szvsz akik nagyon csalódtak, más filmre ültek be, de ez az ami, nem több, nem kevesebb.
3/10
Komodka 2018 szept. 29. - 10:12:08 3/10
(6/148)
Katasztrófa! Még ha a főszereplő pszichopata arckifejezését látnánk egész idő alatt, hagyján! De felerészben a tarkóját bámulhatjuk. A millárdokba kerülő díszlet pedig csak félhomályban látszik a háttérben.
Kárpótlásképp nézze meg mindenki az Aurora Borealis c. Mészáros Márta filmet. Az egy csoda!
1/10
Greta21 2018 szept. 29. - 09:10:42 1/10
(5/148)
Olvastam az előző hozzászólásokat és találtam egy jót: pofon volt. Igen, ez egy pofon, jó nagy, felháborító, bíztam ebben a rendezőben, pedig a Saul fiáról is majdnem kimentem, de tisztelem annyira a filmeket általában, hogy végignézem. Most az első 20 percben már éreztem, hogy ki kellene menni. Aztán az első órában és így tovább. Maradtam. Mások elmentek. Legalább 10 néző ment ki a moziból, amit ritkán tapasztalok. Sajnálom. Felháborító a rendezés, felháborító a színészi játéknak nem nevezhető valami. A történet pedig csodálatos lenne... Szomorú az egész. Elvittem a tini lányomat is, hogy igenis ilyen szép filmet látni kell, nem mindig csak az átlagfilmeket. Hát amit kaptam tőle!!!!! Még nekem kellett bocsánatot kérnem, hogy beültettem egy ilyen filmre. Soha többet nem nézek meg Nemes László rendezésében semmit. És nem is tanácsolom senkinek!!! 1 pontot adtam, mert nullát nem lehet.
jesusfreak 2018 szept. 28. - 17:33:18
(4/148)
Én sejtettem előre, hogy ez a "Saul fia"- féle kamerázás előbb - utóbb megbosszulja magát. Nem hiszem el, hogy ilyen tehetséges csapat nem veszi észre, hogy ami akkor abban a filmben még működött, az nem fog működni mindenhol! Elképzelem, hogy egyszer majd Nemes Jeles Laci megcsinálja a Titanic remake-jét! Mert azt muszály lesz. Az egész 4 és fél órás film alatt Di Caprio arcát fogjuk csak látni félméterről, ... és háta mögött majd homályosan látni vélik egy jéghegy, egy hajó ami kettétörik, emberek sikongatnak, esnek bele valami féle vízbe. Majd elmerül valami és Di Caprio megtörli az orrát és néz. Szomorúan néz. Ennyi.
1/10
AnnaAnna 2018 szept. 27. - 22:33:46 1/10
(3/148)
A magyar film nagy rajongója vagyok. Nekem egy pofon volt ez a film, mert szinte nézhetetlen. Alig lehet érteni, miről szól, mi miért történik. A homályos képek nagyon zavaróak voltak. A 144 percbol kb 120 percben Jakab Juli arcát néztük nagy totálban. Őt nagyon nagyra becsülöm, de ezt a szinészi feladatot nem sikerült megoldania, mindig egyformán nézett, nem válaszolt a kérdésekre, és mindig ment valahova, de senki sem tudta, hová. Kínszenvedés volt az egész. Sajnálom, hogy tehetséges fiatalok ennyire rossz filmet csináltak.
5/10
Tfanfan 2018 szept. 27. - 16:55:05 5/10
(2/148)
Hajheha, Nem szeretem, amikor egy film megnézése után arról kell gondolkodnom elsősorban, hogy vajon miről is szól a film, illetve annak sok részlete három óra időtartamban. Az első percekben pedig nagyon örültem, hogy egy ilyen századfordulós budapesti kosztűmös filmet fogok látni. Az időszak a jelmezek, tetszettek. A nem ritkán Jancsó Miklós korai filmjaire emlékeztető , durván művészieskedő és maníros sztorivezetés viszont egyáltalán nem. A Saul Fiás kameratechnika is nagyon idegesített egy idő után , főleg az, hogy az esetek többségében úgy volt kamerázva a cselekmény, mintha egy 5-6 dioptriás szemüveget nem viselő rövidlátó ember perspektívájából látnánk az eseményeket, azaz a háttérben minden homályos és úgy 1-2 méteres távolságból lesznek felismerhetőek a főhőshöz a közelítő, rendszerint meglehetősen ismeretlen alakok. Tényszerűen zavartok olyan dolgok is, mint pl. egy olyan folyó mutatása Budapest közelében, amely folyó maximum egy Bodrog, de semmiképpen sem Pest közeli Duna szélességű. Arra a jelenetre gondolok pl. ahol Leiter Írisz az evezőlapáttal fejbevágta a felé úszó bátyját. A "ragyogás mögötti legsötétebb titok" pedig, hogy Brill Oszkár a sikeres üzlet miatt bónuszként időről-időre beáldozza az egyik legszebb kalaposlányát a bécsi udvarház főúri férfi tagjai részére, azaz prostituálja a szerencsétlen lányt, hát megvallom a 21 században egyáltalán nem sorolható már (sajnos) a rendkívüli főbűnök sorába, hogy úgymondjam rendkívül szokványos...
hajheha 2018 szept. 09. - 22:17:46
(1/148)
Gondolkodós film, és egy kicsit olyan, mint ahogy az ember megtanul boldognak lenni: egyszercsak fejbevág a felismerés, hogy ó, hát én akkor és akkor valójában igazán boldog voltam. Ez a film is olyan, hogy az ember kijön a moziból és sok-sok érzése lesz, és ez a sok érzés kavarog. Van egy kényszer, hogy meg tudja az ember mondani, hogy ez jó volt, vagy rossz volt, hogy tetszett vagy nem tetszett. És ez a film alattomosan kísért még hetekig, és muszáj beszélni valakivel róla. És aztán jön a felismerés, az, amelyik után kicsit megszédül az ember. Ahány emberrel beszéltem erről a "megérkezésről", mindenki máshogy élte meg, mindenkinek teljesen és nagyon mást jelentett. Talán az egyik legcsodálatosabb varázsa ennek a filmnek, hogy sokáig dolgozik az emberben és az a feszültség, amitől az ember néha kényelmetlenül érzi magát a moziszékben, az a feszültség képes segíteni a valóságban tapasztalt feszültségeket jobban megérteni, a saját pőre mikrokörnyezetben és szabadabbá tesz.