Talán az átlag italowesternekhez képest is eléggé brutális történet, rengeteg vérengzéssel, erõszakkal és hullával. Valószínûleg nem ez a legjobb filmje Sergio Corbuccinak, de szerintem ez is emlékezetes marad annak, aki látta. A sztori és a cselekménybonyolítás nem éppen eredeti, mégis mûködik. Vannak ugyan kisebb-nagyobb "hibák" (pl. a fõhõs egyenként leszed x embert, vagy hogy nem ölik meg azonnal, amikor lehetne), de ezek szinte minden westernben elõfordulnak, és nem is ezek miatt lesz érdekes ez a mozi. Ami szerintem itt jobban érzõdik, mint más, hasonló zsánerfilmekben, az a bizonyos fokú társadalomkritika. Értem ez alatt azt, hogy Duncan és bandája képtelen békében élni az indiánokkal, és ártatlanokat is lemészárolnak, Esperanza falu (város?) lakói gyávák, és valójában a társadalom "peremén" élõ emberek (a bárzongorista, a táncosnõk) azok, akik végül is mernek tenni is valamit, illetve a film végén megszólal az egyik ember, hogy mindegy, mi van Joe-val, a lényeg az, hogy elõkerült a pénzük. Szintén ilyen érdekesség a filmbeli "vita" arról, hogy ki is az amerikai. Az egyik ürge megjegyzi, hogy indián nem lehet seriff, csak amerikai lehet az. Erre Joe megjegyzi, hogy neki már az õsei is Amerikában éltek, a fickóról meg kiderül, hogy skótok a felmenõi. Vagyis ez az én szememben egy pici "oldalvágás" az amerikai "nagyképûségnek". Furcsa, de talán valamilyen szinten törvényszerû is, hogy egy európai alkotásban bukkan fel ez a probléma. Érdekesség, hogy habár a legtöbb italowesternben van flashback, itt ez elmarad, illetve a vége felé a rosszfiúk vezetõje vázlatosan elmondja, miért is gyilkolja az embereket, ez valamelyest pótolja az idõbeli visszapillantást. Valamint itt is vannak különbözõ motívumok, amelyek a múltra utalnak (a két háromszög, illetve a nyaklánc), ezeknek a lényege viszont csak a végén derül ki. Az IMDb-n olvastam egy véleményt, a delikvens kifogásolja a "szerelmi szál" hiányát, azt, hogy még csak egy csók sem csattant el Joe és a félig indián lány között. Nos, szerintem ez érthetõ annak, aki figyelmesen végignézte a filmet (nem akarok spoilerezni, de szerintem megvan a magyarázata annak, hogy Joe miért nem közeledik a csajhoz), és úgy gondolom, pont az tette volna tönkre az egészet, ha beleerõltetik a "szerelmesdit".
A színészi játék többé-kevésbé jónak mondható, bár véleményem szerint nem Burt Reynoldsra kellett volna a fõszerepet osztaniuk, õt eléggé tehetségtelen színésznek tartom. "Húzónévként" ott van még az epizódszerepet alakító Fernando Rey, akit én még nem láttam westernben, valószínûleg nem is sok ilyen filmben játszhatott. A mûfajban jártasabbak valószínûleg felismerik Aldo Sambrellt (õ alakítja a bandavezér Duncant), illetve Pierre Cressoyt (a doki), õk néhány hasonló zsánerfilmben már szerepet kaptak, az arcuk esetleg ismerõs lehet. Szintén találkozhattunk már az operatõr, Silvano Ippoliti nevével, ebben a filmben sem végzett rossz munkát. Véleményem szerint dicséret illeti a zeneszerzõt, Morricone ismét sajátos muzsikával állt elõ, egyedi arculatra formálta az indián motívumokat, érdekes - tipikus, ugyanakkor mégis egyéni - "westernes" zenét hozva létre ezzel. Az olasz-spanyol westernekben megszokott tájat kapjuk itt is, a külsõ jelenetek nagy részét Spanyolországban forgatták, így a vidék akár már ismerõs is lehetne, mégis megdöbbent a sokszínûségével. Összességében véve tehát egy nézhetõ és szórakoztató (már amennyiben szórakoztató lehet az erõszak és mészárlás) filmet kaptunk, nem remekmû, de egyáltalán nem szörnyû, láttam már ennél sokkal borzalmasabb alkotásokat is.