Téma: Ne nézz fel!

8/10
sadrok 2021 dec. 29. - 19:34:23 8/10
(64/244)
Az első 20 perc után érződik keményen a szatirikus hangvétel, nem kedvencem... :-)
6/10
kettyo 2021 dec. 29. - 19:33:12 6/10 Előzmény andraszoltan
(63/244)
Nos magam sem gondolom hogy ez egy kimondottan erős szatíra lenne, szóval amit mondasz azzal javarészt egyetértek, bár inkább úgy mondanám akkor hogy nem ajánlható az alacsonyabb intelligenciájúaknak illetve azoknak akik már láttak igazán jó filmszatírákat, mert az első csoport (azért lássuk be ez a jóval tágabb) nem fogja érteni, a másodiknak pedig csalódás lesz.

Lényegileg hasonló ehhez a Mentsétek meg a zöld bolygót! című koreai film, de mérföldekkel jobb ennél, igaz sokkal abszurdabb is. Ahogy az előttem már említett Csillagközi invázió is egy sokkal erősebb szatíra például.
7/10
Leslie_sopianae 2021 dec. 29. - 17:54:25 7/10 Előzmény Ziven
(62/244)
Olvass utána a szatírának és megérted miért ilyen a film. Nem egy szarhoz adták a nevüket a színészek, hanem egy filmhez, aminek szatíra a műfaja. Ez olyan, mintha azt mondanám egy musicalre, hogy egy rakás szar, mert állandóan énekelnek benne. Nem kell szeretni semmilyen műfajt, nem azt írom, hanem a műfaj ismeretére akarom felhívni a figyelmet. Ha neked ez nem jön be, akkor nem jön be. Nekem meg a horrorok többsége nem jön be, nem is nagyon nézek.
10/10
leeladam 2021 dec. 29. - 14:42:34 10/10
(61/244)
Tűéles korrajz. Minden karakter tökéletesen a helyén van, és mindenki megkapja a magáét. Senki nem lehet büszke magára.
Nem vicces, és nem ironikus. Pontosan, kíméletlenül realista. Éppen annyira szürreális, amennyire világunk is az.
De mégsem esett jól megnézni. A kérdés ugyanaz a film kapcsán, amit talán a főhősnek is fel kellett volna tenni még a film elején: jó, de most, hogy mindezt tudjuk, mennyivel lett jobb nekünk?

Én azt várom egy filmtől, hogy két óráig kiemeljen a buta világból, nem pedig, hogy kíméletlenül belenyomja az orromat. De aki az utóbbira vágyik, hát ettől a mozitól megkapja.
Edmond Dantes 2021 dec. 29. - 13:25:56 Előzmény itsme1
(60/244)
A trumpisták és egyéb pisták, akik nem képesek/nem akarják megérteni a film egyetemes üzenetét.
6/10
itsme1 2021 dec. 29. - 09:25:53 6/10
(59/244)
Viszonylag hamar leesik a nézőnek, hogy ez egy katasztrófafilmnek álcázott társadalomkritika. Hogy miért nyújtották közel két és fél óra hosszúra, az számomra talány. Van egy erős politikai üzenete is, ami túl direkt, így a trumpisták nyilván dobálják majd rá az egyeseket.
filoszemitabélus 2021 dec. 29. - 08:28:56 Előzmény Edmond Dantes
(58/244)
Olvasd figyelmesebben, amiket írtam. Az első pont vonatkozik más társadalmakra is, ha nem is olyan mértékben, mint a jenkikre. A második pedig a multikra.
Kroki2021 2021 dec. 29. - 04:18:03
(57/244)
Igazi rakat szar.
Edmond Dantes 2021 dec. 28. - 21:31:24 Előzmény filoszemitabélus
(56/244)
Bélus, ne amerikázz má'! Nem tűnt fel, hogy egyetemes az üzenete? Csak ők gyorsabban kapcsoltak.
Edmond Dantes 2021 dec. 28. - 21:28:20
(55/244)
Ezt a filmet fémhengerbe kell zárni és -van olyan?- biztonságos helyen eltenni arra az esetre, ha egy hasonló üstökös tényleg becsapódik egyszer. "Ilyenek vagytok". Amit egy film és alkotói tehetnek, hogy felrázzák az emberiséget az agylágyulásból, azt itt megteszik. Nagy jajkiáltás, bárcsak messzire szólna. Bárcsak elavulna, de nem fog. Többnyire még rosszabb jön. Ne legyen igazam.
2/10
Ziven 2021 dec. 28. - 21:17:41 2/10
(54/244)
57 percig bírtam az egészet, mert egyszerűen nem kötött le és nézhetetlen volt. Értem hogy mit akar mondani a film, de olyan szinten komolytalan, teljesen átesik a ló túloldalára az egész. Azért is kezdtem el, mert láttam hogy micsoda színészek játszanak benne. Fel nem tudom fogni hogy adhatták a nevüket ehhez a nem is tudom mihez. Sose szoktam úgy véleményt írni hogy nem nézem végig az adott filmet, de erre egyszerűen nem tudtam még elpazarolni másfél órát. nevetséges..
3/10
Szilvia Szamosfalvi 2021 dec. 28. - 21:00:27 3/10
(53/244)
Ez valami borzasztó! Ennyi ismert színész nevét adta ehhez a sz@rhoz??
Cate Blanchettre rá se lehet ismerni a sok plasztikától!
10/10
momo65 2021 dec. 28. - 20:10:50 10/10
(52/244)
Ha nem érted,akkor rólad szól
filoszemitabélus 2021 dec. 28. - 20:01:39
(51/244)
Két lényeges dolgot lehet leszűrni a filmből. Két olyan dolog, ami már rég nem titok.
-1. az amerikai társadalom (és a többi is, ha ne is olyan mértékben)rendkívül ostoba
- 2. a multik a profitért képesek akár a Földet katasztrófába sodorni.
előbbire fényes bizonyíték az Orson Welles rendezte rádiójáték által kiváltott tomegpánik és jr. George Bush beszéde a WTC romjainál. A 2. állítást számtalan tény bizonyítja: a jenkik által kirobbantott háborúk,
a kiotói egyezmény semmibe vétele, Hiroshima, a 3. világ elárasztása veszélyes hulladékkal stb.
Az üzeneten túl még szellemes is volt a film. És az a vicc, hogy karikírozni akarta a valóságot, de nem sikerült a jelenségeket eltúloznia, mert tényleg ennyire hülye az Emberiség.
3/10
andraszoltan 2021 dec. 28. - 18:30:38 3/10 Előzmény kettyo
(50/244)
"bizonyos intelligenciaszint alatt nem élvezhető, és így a közönsége is viszonylag szűk." - ez igaz, de bizonyos intelligenciaszint felett sem élvezhető.
a legjobban talán így lehetne meghatározni, hogy kinek ajánlható: azoknak a hülyéknek, akik valami miatt okosabbaknak gondolják magukat.
nem lenne olyan szűk közönség az, csak nagyon gyenge hozzá a film
3/10
silas83 2021 dec. 28. - 16:13:54 3/10
(49/244)
Arany málna esélyes
5/10
Anonnim 2021 dec. 28. - 14:38:59 5/10
(48/244)
Adam McKay innen merített ihletet és gyúrhatta össze a történetet: Armageddon, Deep Impact, Galaxis útikalauz stopposoknak, Képlet, 2012, Míg a világvége el nem választ, A Föld után, Itt a vége. 😉
6/10
kettyo 2021 dec. 28. - 02:37:10 6/10
(47/244)
Nem volt rossz szerintem. Bár a témában a német Nyolc nap nevű minisorozat szerintem sokkal nagyobbat alkotott, bár annak a filmnek a fókusza azért nyilván más kicsit, ez filmszatíra, az inkább dráma.

Nos igen, ez semmiképp sem vígjáték, hanem filmszatíra, ami egész más. Nem biztos, hogy olyan jó ötlet Di Caprio és Jennifer Lawrence szintű populáris színészeket beválasztani ilyenbe, mert aki Titanic vagy Éhezők viadala szerű népszerű filmre számít az csalódni fog, ez inkább egy értelmiségi műfaj, bizonyos intelligenciaszint alatt nem élvezhető, és így a közönsége is viszonylag szűk.

Viszont Jennifer Lawrence hippi lányként is szép :)
5/10
szenbanyasz@gmail.com 2021 dec. 28. - 00:11:53 5/10
(46/244)
Nem lett jó. Valami rettentő nagyot és okosat akartak mondani a klímaváltozásról meg az emberiség romlottságáról, ehelyett olcsó és képmutató moralizálásba fullad az egész egy teljesen irreális történettel meg egy csomó felesleges, napi szintű (amerikai) aktuálpolitizálással. Kezdjük ott, hogy már eleve a párhuzam sem jó: az aszteroida-becsapódás és a klímaváltozás között ugyanis hatalmas a különbség, mert míg a klímaváltozás elleni küzdelemben az egész közösség hozzájárulása szükséges, addig az aszteroida-becsapódás kivédését valójában egy csapat mérnök meg tudós "megoldja". Igy eleve érthetetlenné válik, hogy a hétköznapi embereknek miért is kellene olyan nagyon foglalkozni a központi cselekményt jelentő aszteroida-fenyegetéssel, és hogy miért nem mindegy, hogy ők hisznek-e benne vagy sem vagy hogy Ariana Grande tart-e koncertet az aszteroida-veszélyre való figyelemfelhívásként vagy sem. Amint ezt felismerjük, onnantól a történet fele kuka, és akkor annyi marad az egészből, hogy a korrupt politikusok és pénzemberek ostobák és korruptak - ami azért, lássuk be, nem akkora sztori. Tehát már az összkép és a fő üzenet is kusza, és akkor erre jönnek rá egyes, bántóan hiteltelen és ostoba jelenetek, mint pl. amikor Leo és Jennifer egy délutáni pletykaműsorban jelentik be , hogy egy aszteroida tart a föld felé, ráadásul olyan összeszedetten kommunikálva, mint kb. amikor a nagymamám mesélte el tésztakeverés közben a Dallas múlt heti epizódját - de persze a barom, felszínes emberek a hibásak, amiért nem értik meg őket és röhögnek az egészen. Vagy pl. az, amikor egy félhülye öreg tatát felküldenek az űrbe egyedül, és közben bekapcsolva hagyják a mikrofonját, amin keresztül az egész világ számára élőben (!) közvetítik, ahogy rézbőrűzik meg buzizik - mert persze a kötelező woke kikacsintások sem maradhatnak ki. És ráadásul mindezt több mint 2 órában.
10/10
Ivy... 2021 dec. 27. - 23:13:24 10/10
(45/244)
Zseniális színészek, egyszerre humoros, kegyetlen és fájó görbe tükör. És be kell látnunk, tényleg ilyen a világunk. 10 pont nekem.