3/10
Lujzi\'s back 2023 máj. 08. - 13:48:12 3/10
(12/12)
Dühösen jöttem ki erről az előadásról. Magamra voltam dühös, hogy nem néztem meg alaposan mire is veszek jegyet. Évek óta hallom, hogy szuper, legendás előadás, régóta a színházas "bakancslistámon" volt. Miért is ne lett volna? Izgalmas téma, kortárs szatíra, rendkívüli színészek - nagyon vártam.
15 perc után be kellett látnom, hogy egy kabarén ülök. Egy retro '80-as-'90-es évek saskabarén(direkt írtam így egyben), ahol a poénok nagy része a káromkodás--gatyaletolás(true story)--ügyetlenkedés/elesés háromszögön belül marad. Semmi kockázat, semmi gondolkodás.
Engem nem zavart a káromkodás, ilyenek a hétköznapi párbeszédek, ha tetszik, ha nem és véleményem szerint van helye a színházban is.
Ami zavart, hogy egy káromkodás maga a poén. A közönség pedig térdet csapkodva, röfögve (nem túlzás) nevet, mert a mondat végén van egy lóf*sz.
Az, hogy az első-, a második-, a sokadik elesés vagy éppen a fingópárna (wtf?!) vinnyogó hahotázást vagy random tapsot generál.
Hogy sajnos csak pillanatokra csillan meg ezeknek a művészeknek a zsenialitása, az előadás jelentős részét elnyomja a szó szerint izzadós ripacskodás.
És ezekben a színvonaltalan viccelődésekben elveszik az, amitől egyrészt kortársabb lehetne ez a darab, mint valaha; nevezetesen, hogy a történet szerint évek óta nem járnak emberek színházba és fel kell készíteni őket erre.
Másrészt amitől pedig egy kicsit dráma lehetne, hogy megmutassa milyen az, amikor egy színművész évekig nem áll színpadon és alig várja, hogy elkezdje azt a bizonyos monológot.
Nem ismerős helyzetek?
De sajnos ezeket is másodperceken belül elveszi tőlünk egy olcsó poén én meg az órámra néztem.
A darab vége után egy órával dühös már nem, csak csalódott voltam. 3/10

Peter2300 2023 febr. 09. - 23:21:01
(11/12)
Sziasztok nincs vkinek eladó megmaradt jegye. Szívesen átvennèm 2db ot. 2022.02.12. Pesten. Vagy vácon mindegy..0036705550725
1/10
elekiencsi 2020 okt. 16. - 08:58:07 1/10
(10/12)
Már sajnálom, hogy nem olvastam el előbb a kommenteket! Így viszont saját tapasztalat lett, hogy hogyan lesz egy jól induló ötletből borzalmas ripacskodás 115 perc alatt (szünet nélkül - a második felvonásra nem mentünk vna vissza)! És amíg mások nyerítve röhögtek körülöttünk, én nem értettem, mi a vicces az inkább szomorú és erölködő előadásban.
Kiss Tamás Benedek 2017 febr. 26. - 14:42:38
(9/12)
Remek eloadas, tortenet, es nagyszeru szineszi alakitas, azoknak akik szeretik ezeket a szineszeket, ezt a fajta humort. Nem egy Hamlet eloadas, finom lelku szinhazba jaroknak nem ajanlott
3/10
Bozótharcos 2015 nov. 04. - 17:17:13 3/10
(8/12)
Akinek bejön egy primitív káromkodós elõadás, aminek az elejétõl a végéig folyamatosan esik a színvonala, azoknak ajánlom a megtekintését. Aki felhõtlenül akar szórakozni és kikapcsolódni, nem itt fogja megtalálni a számítását. 3/10
Csajszibarack 2014 nov. 16. - 10:38:21
(7/12)
Nekem bejött!!
1/10
Constantin00 2014 febr. 03. - 10:19:54 1/10
(6/12)
Azokat a fiatalokat szeretném megszólítani, akik -hozzánk hasonlóan- a port.hu-n keresnek értékeléseket, hogy eldöntsék jegyet váltsanak-e erre a darabra. Röviden szólva: ne. A darab gyakran egyensúlyoz a hányinger határán, a történetnek nincs semmi íve, de még csak látszatát sem nyújtja az elõrehaladásnak. A darab jellemzéséhez néhány spoiler-mentes kulcsszó, amikrõl jobban örültem volna, ha korábban értesülök: fingós-hányós poénok, madzagos tápcsatorna tisztítás és amikor már semmi nem segít, akkor káromkodás. Persze vannak olyan helyzetek, amikor ezek megengedhetõek, de nekik nem sikerült ezeket eltalálniuk. Az idõ elõrehaladtával a mû színvonala folyamatosan csökken, az elején még többet tud kacagni az ember, késõbb egyre jobban sikerült elidegeníteni a közönséget és már inkább csak zavart kacarászásokat lehet hallani.
kocka70 2013 ápr. 03. - 22:23:42
(5/12)
Kortárs, magyar, és még is szórakoztató? Ilyen nincs! de mégis! Kihagyhatatlan!
1/10
Rosszcsirkeff 2011 márc. 22. - 19:05:14 1/10
(4/12)
Tavaly láttam, és mondhatom, emlékezetes elõadás! Bár inkább nem szeretnék rá emlékezni, annyira gyenge volt. A kidobott pénzen és elfecsérelt idõn túl felkavaróan igénytelen volt. Számomra.
GreenHorse 2010 febr. 01. - 13:39:47 Előzmény meszi82
(3/12)
"Háromszereplõs kortárs magyar dráma" - így szoktuk felvezetni.. És tényleg az :) De zseniális, tényleg mindenkinek látnia kell! Csak jó elõre kell jegyet foglalni...
10/10
meszi82 2010 jan. 20. - 21:50:41 10/10
(2/12)
szenzációs, fantasztikus, felejthetetlen, zseniális, kötelezõ :)
9/10
kacsanyuszi 2009 nov. 22. - 20:55:23 9/10
(1/12)
Ökörködés a köbön, de tényleg vicces! Interaktív közönségröhögtetés. Azért vannak benne durva részek, meg olyan hirtelen csattanások, hogy majd kiugrottam a székbõl, de összességében szerintem bravúros.