"Meg az is eszébe jutott, hogy ma húsvét szombatja van. „Ezen az éjszakán jönnek haza a boszorkányok az Ördög-hegyrõl”.

102.oldal

"Vagyunk úgy néha egy-egy állattal, hogy akaratlanul is kételkedünk – állat-e vajon? És szinte félünk tõle, mert hátha elvarázsolt ember."

88. oldal

Idézet:
"Hallani éppen eleget hallott a törpékrõl. Az õ idejében falun még sokan hitték, hogy minden ház körül tanyázik egy ilyen apró, de hatalmas lény, és noha ritkán mutatkozik, jót is, rosszat is tehet a ház lakóival. Nils hitt a törpékben, de sose gondolta volna, hogy ilyen kicsinyek. Ez legfeljebb arasznyi lehetett. Borotvált arca volt, öreges, ráncos. Hosszú szárnyú fekete kabátot viselt és térdnadrágot, fején széles karimájú fekete kalapot. És milyen csinosan, finoman kiöltözött! Nyaka körül meg a csuklóján fehér csipkefodor, lábán csatos cipõ, csokros harisnyakötõ."

9. oldal; I. Nils Holgersson (A törpe)

Szomorúan hallottam, hogy nyolcvankét éves korában, siófoki otthonában elhunyt Hacser Józsa, pocok magyar hangja. Eredeti keresztneve Jozefin Mária volt, de a Józsa jobban tetszett neki. Kollégái csak Józsinak hívták, ami ellen csak egyszer tiltakozott, amikor 1950-ben Hacser Józsefként sorozásra hívták.

Jó ilyen szép történetet hallani, igazad van, volna mit tanulni tõlük :)

Van mit tanulnunk az északi népektõl az állatokkal való bánásmód terén. Nálunk ma még minden gazember megúszhatja ha kínozza a kutyáját.
Malaparte írja meg a "Kaputt" finnországi fejezetében, hogy amikor egy éjszaka Helsinkiben egy rénszarvas a jégre tévedt, hogyan fogtak össze a finn polgárok, hogy kimentsék. A közeli palotából hálóköntösben elõkerült még az államfõ is, hogy õ is segítsen a szerencsétlen állaton.

a szobor másik nézetbõl :)

Nils Holgersson miniszobra látható, s a Kalrskronaban található.

Svéd korona másik oldala a képen Selma Lagerlöf.

Idézet a könyvbõl:
Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországban (részlet) (Magyar)

A törpe

Vasárnap, március 20.

Volt egyszer egy fiú. Olyan tizenkétéves-forma, hosszú, sovány és szöszhajú. Sok hasznát nemigen látták, fõképpen aludni és enni szeretett, no meg – rossz fát tenni a tûzre.
Egy vasárnap reggel szülei a templomba készültek, õ meg ingujjban ült az asztaltetején, és arra gondolt, hogy ez így éppen jól adódik: apja, anyja elmennek, és õ egész délelõtt a maga ura lesz. „Leakasztom apám puskáját, és lövöldözök majd!” – gondolta. Az apja már indulni akart, de mintha kitalálná a gondolatát, a küszöbön hátrafordult, és odaszólt neki:
– Ha már a templomba nem jössz velünk, legalább a prédikációt elolvashatnád itthon.
– Jó, majd elolvasom – felelte a gyerek, és magában persze azt gondolta, hogy úgyse olvas többet, mint amennyi jólesik.
Az anyja tüstént a könyvespolcnál termett, leemelte Luther prédikációskönyvét, felütötte az aznapi prédikációnál, és úgy tette az asztalra, még a nagy karosszéket is odahúzta, pedig abba máskor nem ülhetett senki, csak az apja.
A gyerek nézte a nagy készülõdést. „Kár ennyit fáradni, hisz legfeljebb egy-két lapot olvasok” – gondolta, de az apja megint mintha belelátott volna a fejébe, szigorúan mondta:
– És rendesen olvasd ám! Mikor hazajövünk, kikérdezlek, és ha látom, hogy átugrottal egy részt, jaj neked!
Végre-valahára elmentek. Nils az ajtóból utánuk nézett, és dohogott magában, amiért így kifogtak rajta. „Most persze dörzsölik a kezüket,és örülnek, hogy ezt ilyen jól kieszelték. Itt csücsülhetek a prédikációval egész délelõtt, amíg oda lesznek.”
De szülei – Holger Nilsson meg a felesége – bizony nem örültek, sõt inkább nagyon is bánkódtak. Szegény zsellérek voltak, a telkük alig nagyobb egy gyümölcsösnél. Mikor odaköltöztek, mindössze is egy malacot meg pár tyúkot tudtak etetni, de szorgalmukkal annyira vitték, hogy most már három tehenük és néhány libájuk is volt. Igazán szépen gyarapodott a gazdaság, és ezen a vasárnap reggelen vidáman ballagtak volna a templomba, ha a Nils gyerek nem búsítja szívüket.
Az apja azt panaszolta, hogy lusta és hanyag a fiú, az iskolában nem tanul, és olyan tudatlan, hogy jóformán a libákat se meri rábízni.
Az anyjának meg az fájt mindenekfelett, hogy lelketlen és durva, bántja az állatokat, verekszik a gyerekekkel.
„Bárcsak megtörné rosszaságát az Úristen, és megmásítaná a szívét – sóhajtott.– Anélkül csak szerencsétlenné tesz bennünket, és õ se lesz boldog!”
A fiú sokáig tanakodott, elolvassa-e a prédikációt vagy sem? De aztán úgy döntött, hogy most az egyszer jobb lesz szót fogadni.
Elhelyezkedett a karosszékben, és nekifogott. Félhangosan mormogta a szavakat, és mintha ettõl elálmosodott volna, érezte, hogy lecsuklik a feje.
Gyönyörû tavaszi idõ volt odakinn. Még csak március huszadikát írtak, de itt a vemmenhögi járásban, Svédország legdélibb vidékén már erõsen tavaszodott. Még nem zöldelltek a fák, de fakadt, élettõl duzzadt minden. Az árkokban vízcsörgedezett, a partokon virágzott a martilapu, a kõfalat befutó gizgaz is csak úgy barnállott, ragyogott.
A távoli bükkös percrõl percre dúsabbnak, sûrûbbnek tetszett, az ég magas volt, és felhõtlen kék. A félig nyitott ajtón behallatszott a pacsirta trillázása. A tyúkok, libák az udvaron sétáltak, a tehenek el-elbõdültek az istállóban, mert oda is behatolt a tavasz szaga.
A fiú olvasott, de nagyon elálmosodott. „Nem akarok aludni, hisz akkor délig se készülök el” – gondolta, és igyekezett nyitva tartani a szemét.
De hogy, hogy nem, mégis elaludt.
Sokára-e, vagy nemsokára – de felriadt valami neszre. Tükröcske állt elõtte az ablakdeszkán, és abban jóformán az egész szobát látta.
Mikor most felrezzent, és felemelte fejét, a tükörben látta, hogy háta mögött a láda fedele nyitva van.
Az anyjáé volt a nagy, vasveretes tölgyfa láda, más nem is nyúlhatott bele. Abban tartotta a féltve õrzött, nagyanyótól örökölt régi divatú falusi ruhákat; piros szõttes mind a kettõ, derekuk rövid, a szoknya ráncos, a mellrész gyönggyel hímzett. És más ilyen ócskaság is van ott, keményített, fehér fejkendõk, nehéz ezüstcsatok, láncok. Ma már senki se viseli, az anyja is gondolta már, hogy eladja, de aztán mégse vitte rá a lelke.
Nils tisztán látta a tükörben, hogy a láda fedele fel van csapva. Nem értette a dolgot. Hiszen az anyja bezárta azt a ládát, mielõtt elment! Még csak az kellene, hogy éppen olyankor hagyja nyitva, mikor a fia egyedül van a házban. Azt nem teszi.
Félelem szorította össze a szívét. Hátha tolvaj lopódzott a szobába? Mozdulni se mert, szinte megdermedt, és csak nézte a tükröt.
Remegett, mert azt hitte, mindjárt elõbukkan a tolvaj. De ahelyett valami apró,fekete árnyékot látott a láda szélén. Nézte, mi az, és mennél tovább nézte, annál furcsább volt. Nem akart hinni a szemének.
Az árnyék nem árnyék, hanem valami eleven!... A mindenét!
Egy törpe ül ott, a láda szélén szétvetett lábakkal!

A mese szerint Nils 1884-ben született, és a dél-svédországi Västra Vemmenhög nevû kis faluban élt szüleivel egy tanyán. 14 éves korában rosszalkodásai és gonoszsága miatt büntetésül törpévé varázsolta egy házimanó, melynek eredményeképp kb. 20 cm-esre zsugorodott, és megértette az állatok nyelvét. Miután törpe lett, március 20-án vasárnap az északra tartó vadludak társaságában útnak eredt a házilúddal, Mártonnal.

Az írónõ nem jelölte meg konkrétan, melyik évben játszódik a történet. Azonban a valóságos helyszínek jellege, a stockholmi Skansen megléte és a húsvét nap pontos megjelölésével kiderül, hogy 1898-ban járunk. Az utazás március 20-án kezdõdik és ugyanazon év november 8-án ér véget.

Nils Holgersson az útja során eljut egészen Lappföldig, majd visszatér szülõházához. A hosszú hónapok alatt sok jót tesz, ezért a manó hazatértekor, november 8-án visszavarázsolja eredeti méretére.

Selma Lagerlöf 1909-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, melyben nem kis része volt az 1906-1907-ben kiadott, és fergeteges sikert elért mesének, mely eredetileg földrajztankönyvnek készült az általános iskolások számára.

A svéd gyerekek körében évtizedekig a legnépszerûbb olvasókönyv volt, a világ számtalan nyelvére lefordított változata a mai napig érdekes olvasmány. Svédországban a könyv az 1950-es évektõl veszített népszerûségébõl régies, nehézkes nyelvezete miatt.

Film, majd 1980-ban svéd–csehszlovák–japán koprodukcióban 52 részes rajzfilm készült a mesébõl. A rajzfilm elsõ magyarországi bemutatásakor (1988) hazánkban is hódított, népszerûségére való tekintettel a következõ évben ismételten levetítették.

Nils kalandjaiból képregény is megjelent a Semic Interprint gondozásában 1992-ig.
A svéd 20 koronás hátlapján Nils Holgersson szerepel, amint Márton lúd nyakán ül.

nagyon érdekeseket írtál, mesélj még, nagyon régen olvastam a könyvet, nem is emlékeztem ezekre az apró részletekre :)

ÉN olvastam a könyvet és a rajzfilm sok mindenben eltér tõle, de ettõl függetlenül, nekem nagyon tetszik, talán még jobb is mint a könyv. Eredetileg valóban Nils 14 éves, amikor elrepül Mártonon, a mesében pedig kisebb. Pocok a könyvben nem szerepel, csak a rajzfilmben, Õ Nils belsõ gondolatait mondja ki , ami a könyvben van, de sokszor az ellenpólusa is, amikor Nils bátor, õ fél, amikor Nils Fél Pocok a bátor. Nekem tetszik, hogy beletették, így érdekesebb. A libáknak a könyvben nincs egyéniségük, mint a rajzfilmben, hogy Guszter morog mindig, hogy Lasse csak enne, Sziri a csapat énekese.
Szmörre is a rajzfilmben tér vissza mindig, ami jó is, mert hiányozna ha nem lenne, õ az egyik kedvencem :) A könyvben csak a mókuscsemetés részben szerepel, és nem követi õket.
A könyv tájleíró jellegû, hiszen földrajzkönyvnek készült.

nyilván te olvasol a gyerekednek, én is olvasok az én gyerekeimnek, de azért általánosságban ma már nem ez a jellemzõ. Senkit nem ismerek a közvetlen környezetemben, aki olvas a gyerekének. Komolyan mondom, hogy talán egy szülõpár akadt az elmúlt 6 évben, akikrõl konkrétan tudom, hogy nem a tévé elõtt aszalják a kölykeiket, hanem ténylegesen együtt vannak. A középsõ fiam talán egy éve mesélte, hogy "képzeld anya a Botinak csak az anyukája olvas mesét, az apukája sohasem, de a Lucának sem az anyukája, sem az apukája nem olvas mesét", stb.

Érdekes, hogy anyósom a háború elõtt született, mégsem szereti, hogy én minden nap olvasok a gyerekeimnek, sõt az egyikkel már regényeket olvasunk, pedig ez a normális, nem? Egyenesen rosszallja, ha könyvet veszünk a boltban és felhívja a figyelmemet a BABA TV-re, hogy az 1 éves fiamat ugyan ültessem már oda. A másik unokájának azért vette meg a Hófehérkét DVD-n, hogy "kapja meg a képet a meséhez". Az õ korosztálya nem tudja, hogy a képet a gyerek az olvasott/mesélt mese alapján alkotja, nem kell ezt a gondolatmenetet és képzelõerõt lebutítani egy késztermékkel? Nem tudom.

a mai gyerekek már a minimax-féle nils-re fognak emlékezni. Sokukat le sem köti egy ilyen lassúbb mese. Nincs benne hangos zene, villogás és gyorsan váltakozó képkocka.
Gondolom egy mûsort az adott kultúrához próbálnak igazítani: a svédeknél nõ a vezérlúd, nálunk meg pasas :)

Például a Mazsola és Tádét könyvbõl olvastam a kisebbik fiamnak és csak két év múlva látta bábszínházban, hanggal. Az egyik sztoriban Mazsola sárosan jön haza és már az ajtóban kér ebédet. Barátfüle van ebédre. Szoktam ilyet fõzni, tehát a gyerek tudta mi az. A bábszínházban (Budapesten) azonban lekváros gombóc volt az ebéd, mert a rendezõ úgy gondolta, hogy a mai gyerekek inkább a gombócot ismerik, gõzük nincs a barátfülérõl. Még jó, hogy nem a McD-bõl hozatott manócska menüt, mûanyag figurával...

Szóval azért sok felnõtt hülyének nézi a gyereket, ez, sajnos igaz. Nem rád gondoltam, hanem ez a tendencia nálunk.

Attól még, hogy némelyek hülyének nézik a gyerekeket, még nem azok. És igenis feltûnik nekik is a különbség. Attól, hogy ez mese, még nem kell feltétlenül ostobaságnak is lennie. Mint ahogy nem is az, hiába próbálják egyesek azzá tenni.

Amúgy meg KELL, hogy a történet logikus legyen. Miért ne kellene???

Ez így van.
De a gyerek nem hülye. Ha tegnap férfihaggal hallotta Akkát, nem biztos, hogy ma el tudja fogadni nõi hanggal.

Szóval szerintem sem a gyereket, sem a felnõttet nem kell hülyének nézni. A magyarázat, hogy megsérült a szinkron második fele, nyilván nem valós. Minek ez a hazudozás össze-vissza?