Programkereső

Téma: Nosztalgia

Spoiler
perry 2008 máj. 23. - 15:41:14
(11/31)
Istenem, a jó öreg Pink Floyd mikor még bakelit korongokon böhöm saját erõsítõvel és saját hangfallal hallgattuk a Hey You, Time vagy a Money számokat és azt mondtunk ennél már nem jöhet jobb, és féltett kincsünk volt A hold árnyékos oldala korong ahh, igen teccem ismerni a Falat.
Persze 1965 irtó messze van és hajam is õszbe vegyül már, már amennyi maradt belõle.
Szóval túl az LSD-n és egy 1968-s diáklázadáson
1979 és a The Wall.
A magányosság és kommunikáció hiánya /Stalker, Soláris/ Waters metaforikus fala maga a közönség és a nemzedéki ellentétek között /Tükör, Nostalgia/ ezek mind a Fal sajátjai is.
1982 a filmes megvalósítás, mely Alan Parker azon filmjei közé tartozik ahol nem váltotta a tehetségét aprópénzre.
Így aztán kedves Redfield van némi rálátásom Tarkovszkijra és a Pinki Floyd zenéjére is.
Vagy is a tétel egyszerû egy gondolatot bizony más és más mûfajból is megközelíthetünk, és láss csodát ugyan oda fogunk kilyukadni a nagyon jó dolgok + mûvészet = katartikus élmény.
Ja, és vegyétek meg BIG ONE plays dvd t csak 990 Ft. a nem mondhatom ki áruházban.:)
Igaz, csak Verona de a zene ugyan olyan jól szól mint anno.
Válasz
10/10
Redfield 2008 máj. 23. - 12:29:00 10/10 Előzmény perry
(10/31)
Összességében nézve rám a legnagyobb hatást az Áldozathozatal gyakorolta (hamarosan újra is nézem), és a Stalker, meg még a Solaris. Ennek a filmnek az utolsó jelenetei a felejthetetlenek inkább számomra talán attól a groteszk pillanattól, ahol felcsendül az örömóda. Ez, a Tükör és az Andrej Rubljov is a kedvenceim közt trónolnak, de a képiek nem mindenhol közvetítettek számomra annyira erõs érzéseket, mert igazán még nem voltak hasonló élettapasztalataim sem. Pl.: nem vagyok egyházi hívõ, vagy csak gyerekként jártam külföldön, és a politika meg az orosz történelem sincsenek túl közel hozzám. De szerencsére az érzések, amiket ezek a mûvek kiváltanak köthetõk más élettapasztalatokhoz is, még van idõm talán, de hogy fene nagy filmek, az 1000 %. :)
Nem tudom, hogy állsz a zenével, és hogy a Tükör mennyire fogott meg téged, ha már láttad, de a Pink Floyd: A fal c. filmrõl már biztos hallottál, ami a felépítését tekintve eléggé hasonló a Tükörhöz, és a maga nemében szintén remek élménynek tartom. :)
Válasz
10/10
Redfield 2008 máj. 23. - 01:51:15 10/10 Előzmény perry
(9/31)
Az egyik legjobb rész a filmben Eugenia kiborulásos-monológja, melyben gyakran fel-alá járkál a szobában, és olykor a tükörbe nézve beszél, vagy épp a tükörnek háttal, de a keretein belül. Remekül van érzékeltetve, hogy leginkább önmaga ellen kelt ki, és hogy ezt a csatát nem csak Gorcsakov-al vívja (aki passzívan képviseli az ellent).
Válasz
perry 2008 máj. 22. - 18:50:04 Előzmény Redfield
(8/31)
Így van, szerintem is személyiség változásról vagy inkább formálódásról van szó. Számomra a bennünk rejlõ indulat és akarat vagy személyiségünk darabjai manifesztálódnak két alakban. Talán az , hogy eldöntöm ilyen voltam és ezzé válok, így viszem magammal a döntés ódiumát.
Számomra ez a fõnix állapot amikor el kell hamvadni , hogy átlényegüljek valamivé.
Ne feledjük , hogy Gorcsakov sorsa Tarkovszkíj
rendezõi sorsa is egyben. Ennek tükrében a történet magában hordozza az õ emlékképeit az angyali manifesztációt és a vissza felé bomló képi dramaturgiát is.
Domenico a hit a fanatizmus az õrület felé mutató
"zárt rendszer" emberének típusa, az aki saját rendszerébe akarja zárni a világot, még akkor is mikor a gyermeke hét év után rácsodálkozik arra, hogy ez lenne a világvége?
Eugenia érzéki szépsége az olasz mûvészet riasztó anyagi tökéletességét idézi Gorcsakov számára. Eugenia képtelen a hit mozdulatára, nem hajt térdet; a sekrestyés szavait a nõi princípiumról „egy másfajta lét potenciájaként" veszi tudomásul.
Végül Gorcsakov, -mint írtam- Tarkovszkíj személyiség jegyeit viseli :(Tarkovszkij többször is beszélt errõl: „Mielõtt az ember a világot meg akarná változtatni, mindenekelõtt önmagán kell változtatnia; nyugodttá, harmonikussá kell tennie belsõ világát, összhangot kell teremtenie szelleme és cselekedetei között." „De hogy másokat megmenthessünk, ahhoz elõször magunkat kell megmentenünk.") Gorcsakovból azonban hiányzik a „lelki emberré", "második Ádámmá" tevõ krisztusi vonás: az átadás és a befogadás képessége.
Végül pedig még egy másik idézet tõle ami megvilágítja a Nosztalgia és Tarkovszkíj viszonyát. :„Legvégül pedig magunk között szólva: az emberiség semmi mást nem talált fel önzetlenül, csak a mûvészi képet, s az emberi létnek talán csakugyan nincs más értelme, minthogy mûalkotásokat hozzunk létre, hogy mûvészi tevékenységet folytassunk, amely cél nélkül való és önzetlen. Talán épp ebben mutatkozik meg, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett bennünket." (Andrej Tarkovszkij)
Válasz
10/10
Redfield 2008 máj. 22. - 08:04:09 10/10
(7/31)
Az elõzõ hozzászólásom SPOILER!!!!
Válasz
10/10
Redfield 2008 máj. 22. - 08:03:52 10/10 Előzmény perry
(6/31)
***SPOILER*** PÓTOLVA
Szerintem Domenico és Gorcsakov egy és ugyanaz a személy. Domenico szó szerint is feleleveníti a kezdeteket nosztalgiájával, így házában múltbéli önmagát segíti rá életútjára, hogy nyerjen némi végsõ önigazolást, és megtehesse, amit meg kell tennie. (a nyílvános szónoklat és öngyilkosság). Ezek után pedig már ténylegesen a múltját látjuk, ahogy elindul ezen az úton a gyertyával, Gorcsakov-ként. Mit gondolsz errõl?
Válasz
perry 2008 márc. 10. - 16:42:29 Előzmény kocamama
(5/31)
A Nosztalgia annak a személyiségnek a tragédiáját mutatja meg, aki azáltal, hogy benne él a „másik világ”, képtelen harmóniában élni az empirikus világgal, képtelen másokkal is megosztani ezt a belsõ világot. A személynek a Nosztalgiában ugyanúgy el kell pusztulnia, mint az Iván gyermekkorá-ban, de nem azért, mert a világ uralkodik rajta, és védtelen vele szemben, hanem azért, mert túlságosan is sikerült bezárkóznia s megvédenie magát a külvilággal szemben. A szûlõföldbõl "kiszakítva" idegenek leszünk, elvesztjük gyökerinket és haldoklunk. Az élet a lét boldogsága, de a megszokott utcák, a kedves park, az ismert ízek és tárgyak nélkül csak holt térben keringõ bábú az ember vagy a néma esztétika szemlélõje. Ehhez a konklúzióhoz érkezik el a Nosztalgiában, (Domenico önégetése és Gorcsakov „gyertyás rítusa”), és mint kiindulópontra, erre építi föl az Áldozathozatalt.
Azt ugyan senki sem tudja megmondani , hogy Tarkovszkij filmes útja merre tartott volna ha nem ragadja el a halál, de hiszem /bár ez hipotézis/ az önpusztító emberiségnek megmutatta volna azt a "fényt" mely felé indulnunk kellne.
Válasz
kocamama 2008 febr. 09. - 09:32:28
(4/31)
Furcsa, lassú sodrású, elléggé komor hangulatú dráma, a sehová sem való tartozás érzése tölt el. Lebegõ, itt-ott emelkedett hangulatú részek. "Súlyos" egy darab az biztos, szinte agyonnyomja az embert. A vizes részek kiválóak, más filmekben is felbukkannak, nem tudom mit akarnak kifejezni. A szállodai jelenet, az esõs nappal, nyitott ablak mellett igazi meditációs csúcspont.
Válasz
10/10
Redfield 2008 febr. 09. - 08:16:44 10/10
(3/31)
Álomszerû hatása van, mint amikor vasárnap délután elnyúlsz az ágyon, az emlékek és gondolatok lomhán és csábosan megtöltik a fejed, a szoba pedig lassan rádsötétedik. Gyönyörû, felejthetetlen képiek. A napokban újra megnézem majd, hogy jobban is megértsem.
Válasz
verdeleth 2007 ápr. 14. - 02:40:47
(2/31)
Gyönyörû és szomorú film.Tarkovszkij már megint lenyûgöz
Válasz
perry 2007 ápr. 04. - 07:26:46
(1/31)
Tarkovszkij sajnos már nincs közöttünk , de az alkotásai még mindíg ikonok a film világában. A film a senki földjén barangolás exoduszát járja körül nagyon tiszta és fegyelmezett eszközökkel.
Gyönyörû csendek és érzelmek váltják egymást. Materlink Kékmadár-a jut eszembe és a boldogság keresés.
Válasz