Ha francia horrorról beszélek, nem veszélyeztet a túlkínálat veszélye. Amik viszont kijönnek, azok többségét okkal emlegetem fel, mert maradandó nyomokat hagynak bennem (legjobb példa erre a Mártírok c. film). Kevés olyan horrorrajongó van, aki ne látta volna, és a műfaj kedvelői között is gyakran szóba kerül ez az alkotás, ha a pszicho-, vagy a gore horrort hozom szóba akár a baráti társaságomban, akár tágabb körökben. Emellett azonban sajnos sokak képesek megfeledkezni egy rokon francia alkotásról, mely kellőképp “odacsap” többször is a nézőnek akárcsak a Mártírok, ez pedig A betolakodó.

A hiba nem ebben a filmben van, egyszerűen korántsem kapott itthon akkora figyelmet, mint társai. Találni róla kritikát és hosszabb véleményeket, de mégis valahogy süket fülekre találok, ha a címét emlegetem egy-egy baráti körben; esetleg a Harrison Ford féle betolakodós film jut eszébe az embereknek. Ennek dacára ragadtam billentyűzetet és állt szándékomban megírni a benyomásaimat, hátha egy újabb megközelítés alapján talán kedvet kap hozzá valaki, szigorúan a brutálhorror-rajongók kedvéért.




Magát a cselekményt megismerve jó eséllyel húzza össze a szemöldökét a műfaj rajongója, mert elsőre eléggé hajaz az „ezerszer láttunk már ilyet” kategóriára. Azonban a francia rendezőpáros azzal helyezte komolyabb alapokra a filmet, hogy Ez máris picit más megvilágításba hozza a dolgokat, hisz amúgy is kétszer olyannyira figyelmesek vagyunk a való életben, míg itt konkrétan a nyers terrornak és a kompromisszumok nélküli kiszolgáltatottságnak lesz kitéve. Alexandre Bustillo és Julien Maury azt a kérdést veti fel, hogy


A főszereplőink kissé szimbolikusan vannak ábrázolva, akiért végig aggódhatunk Talpig feketében jelenik meg a film antagonistája, és az elmúlás lengi körül. A halált szimbolizálja, és megkerülhetetlenül lényegre törőek a szándékai is. Sarah ábrázolása – ezzel ellentétben az életre mutat rá. szintén ezt erősítik. Ezeknek az ismeretében kijelenthetem, hogy , aminek a tétje a .
Mindezeknek az ábrázolása, megjelenítése gyakorlatilag vizuálisan erőszakolja meg az ember tűrőképességét, idegeit. A látvány, a képvilág és az erőszak egyszerre kapja be Eli Roth-ot, és az egész amerikai-hollywoodi horrornak gúnyolt valamit, majd megalázóan, megrágva köpi vissza azt a saját szájukba. Ebben benne van az egész üzenet is, ami így szól: „Ennyit ér a munkátok. Bocsi, de ezt a műfajt mi uraljuk”. És azt kell, mondjam, hogy ebben van is valami… A teljes filmet átjárja ez az egész francia gátlástalanság, akiknek semmi sem szabhat gátat, nincs, aki azt mondja „talán elég lesz”. Ahol mások megállnának, ők ott fognak bekeményíteni. Mikor úgy érzed, hogy eleget láttál, a film még akkor is képes meglepetést okozni.



Sokkoló lehet a Betolakodó, mert bár egyvalakinek szurkolunk, mégis két életért aggódunk – és ez nem csak a főhősnő helyzetét nehezíti meg, hanem a nézőkét is. Azt tanácsolom, hogy aki nekiáll megtekinteni, próbáljon meg nem elveszni a túlzott , és ne ragadjon le a filmben található pár apró logikai hibánál – és akkor az egyik legjobb francia horrorfilm olyan benyomást tehet rá, mint kevés másik alkotás a horror műfajában.


Mindennek ellenére nekem 6.
A sok spoiler az igazi horrorosok miatt van.