Téma: Rio 2.

overlordhu 2014 ápr. 16. - 20:18:37
(8/28)
Egy hete láttam a metropolban ennek a filmnek az egészoldalas promoját, és eszembe jutott, hogy ennek az elsõ részét nem is láttam, pedig ha csinálnak másodikat, akkor annyira nem lehetett rossz. Szóval egy hete megnéztem az elsõ részt, ami az Így neveld a sárkányod mellett abszolút ott van nálam a top2 rajzfimben, talán ez maga a numero uno. Ott nagyon tetszett maga az ötlet, meg a megvalósítás is. Iszonyat jó volt Nigel, a majmok, meg a sok szerencsétlenkedés. Meg maga az ötlet, hogy egy kihalófélben lévõ fajt (spix ara) tették a középpontba. A dalbetétek mennyisége pedig visszafogott volt, viszont a minõségük cserébe kiváló.

Így elég nagy várakozásokkal ültem be a második részre, de sajnos itt már nem mondhatom azt, hogy tetszett. Kicsit elkomolytalankodták az egészet. Túl sok zenés betét volt, és ezek nem is voltak ott minõségben, mint az elsõ részben hallottak, így olyan musicales lett, illetve a történet is elég butyuta volt. Az erdõirtós szálat szerintem teljesen ki lehetett volna hagyni, és helyette koncentrálni a családon belüli bonyodalmakra, vagy a piros arák és a spix arák közti versengésre... Nigel is csak halvány árnyéka volt önmagának...

Bár az is lehet, hogy velem van a hiba, és így 22 éves villamosmérnök fejjel nem ilyeneket kéne nézni :) Mindenesetre az elsõ rész 10/10-es film volt, ez meg olyan kb 6/10...
10/10
fannisz1972 2014 ápr. 16. - 11:29:39 10/10
(7/28)
Szerintem tök jó csak egyesek rosszul itélkeznek
offtopic
Virág Kiss 2014 ápr. 15. - 14:00:45 Előzmény Dich
(6/28)
Nem áttam. Ez azt jelenti hogy szerintem rosszabb mint az elsõ.
7/10
sajt0spufi 2014 ápr. 11. - 22:32:14 7/10
(5/28)
Az Avataron elaludtam, de szerencsére most újra megnézhettem.:D
10/10
Dich 2014 ápr. 11. - 19:56:57 10/10
(4/28)
Nagyon aranyos volt.

Jó volt, hogy egyszerre több szálon is futott a történet!
Szerintem jobb lett, mint az elsõ rész!
Kisgyermekeseknek KÖTELEZÕ!
Sonic8 2013 máj. 13. - 21:25:59
(3/28)
A történet nagyrészt marad Dél-Amerikában, de kimozdulnak Rioóbol nyilatkozta Saldanha rendezõ.

Elsõ Teaser poster:
offtopic
Sonic8 2013 máj. 13. - 21:23:07
(2/28)
Te egy elmebeteg vagy az biztos. Ülsz a gép elõtt és minden nap beütögeted a 13/14-es filmeket, aztán KÜLÖNBÖZÕ módon bazdmeg megnyitod ráadásul szarul! Legalább, akkor már írnál hozzá valamit, vagy nem tudom.Képet storyt híreket, és nem,neem, csak egy linket tolsz be, ami többnyire szart se mondd.
Nem! Öregem te ülsz, berakod a semmit és elélvezel.Ez vagy te.Ezen nincs mit vitázni.Most pedig gondolkodj el magadon te szánalmas aberrált beteg barom.
somersby 2013 máj. 13. - 20:37:46
(1/28)