Nehéz helyzetben van a rendező, mert a "semmiből" (vizsgafilmesként és költségvetés nélkül) készítette a VAN-t 4-5 évvel ezelőtt. Annak a filmnek minden kockája zseniális. Nyilván nem könnyű azt túlugrani, de nem is kell. A Rossz versek egy nagyon jó film, egy agilis, tehetséges, láthatóan összetartó csapat (stáb és a színészek egyaránt) munkája, teli nagyon jó ötletekkel, poénokkal. Megmutatja a vívódó ént, ami mindannyiunkban van, és mosolygunk magunkon, az esendőségünkön, az életünkön, amit itt élünk Budapesten vagy valahol máshol Magyarországon. Szerintem nézzétek meg.

Még hadd tegyem hozzá: ledöbbentem a szenbanyasz blogon: létezik az, hogy valaki úgy ír kritikát - ráadásul negatív véleményt - egy filmről, hogy meg sem nézi? De tényleg, ilyen van? A rendező évekig dolgozik a filmen, és a "kritikus" úgy húzza le, és tiporja a sárba, hogy nem szán másfél órát a film megnézésére? Szerintem a linket törölni kellene erről az oldalról, mert teljesen félrevisz, a szerző bevallottan maga sem tudja, miről ír.

Ez a film egyszerűen zseniális. Minden a helyén van benne. A helyzetek, ritmus, hang, vágás, humor, helyszínek, utalások, színészi játék. Ilyennek kell lennie egy filmnek: nem cgi, nem harsány, nem pörög, hanem mély, elgondolkodtató, emberi. A legegyszerűbb és legtermészetesebb filmes eszközökkel is lehet hatni, bemutatni, éreztetni. Annyira gördülékenyen jók a jelenetek, mintha a rendezés, a színészi játék, a vágás és a hang egy gömbre lenne felrajzolva. Nem lehet belekötni. De rá kell hangolódni, és meg kell érteni. Nyitottnak és befogadónak kell lenni. Csak akkor mutatja meg magát. Az utóbbi évek legjobb filmje.

Aki Reisz Gábor elsőfilmjét látta (és tetszett is), az ne nézze meg ezt a filmjét is. Az összképet lejjebb viszi. Valahol ez egy gyenge ismétlés volt. Még azzal is kiemelte ezt, hogy a szülők ugyanazok a szinészek. Amugy tehetséges rendező.

Ez gyakorlatilag a Van valami irritáló és nézhetetlen 2, ne dőljetek be neki, ugyanolyan szar, mint az 1 volt, kritikánk itt: https://szenbanyasz.blog.hu/2018/12/28/ne_nezzetek_meg_a_rossz_verseket

Kihagyom!

Semmi különös, már csak egy bejegyzés tűnt el. :)

Lehet, hogy csak nekem van üldözési mániám, vagy csak simán filoszemitabéláska lett operátor? Ahogy látom a Nagy Testvér erősen figyel és árgus szemekkel követi posztjainkat. :p
A fórum szerkesztőinek meg nem lehet levelet írni - nem mintha akarnék - legalább is az én netes felületemről.

Mielőtt honnan, és miért és látta-e valójában kérdések felmerülnének jó ember kommentátorok részéről: igen!
Sajtó vetítésen volt szerencsém.
Persze a Rossz versekben kérem semmi különös sincs. Csak talán az életünk, az meg kicsinység. Ki nem volt kicsúfolt kamasz, utána szerelem hagyott férfi és kavarodott össze benne érzelem és értelem. Hiszen ezeket cipeljük egész életünk során. Rengeteg inputot, téves programokat és, hogy számítógépes ismereteimet fitogtassam rengeteg error és újra bootolást élünk meg. A film nagy vívmánya először is nem veszi magát igazán komolyan, mondom ezt akkor mikor azért a dráma is jelent van, de szán szélén mindig bujkál mosoly amikor egy-egy helyzet ironikusan idézőjelbe kerül. Vagy csak felébred a főszereplő összetörve, kibillen az ágyból bele csobbanva egy uszoda vizébe 35 évesen esik bele és 16 évese bukkan ki a vízből. Ez pedig csak egy a bravúros kép szituációk közül. Élethelyzetek és helyszínek , életkorok sorjáznak. Már a Van... -ban is kipróbálta egyéni látásmódját bár sokan akkor azt mondták túlságosan réteg film. Megjegyzem, nekem már akkor a mással össze nem téveszthető gondolatiság tetszett igazán. Azzal , hogy egyesszám első személyben működik a főszereplő bárki magáénak érezheti ezt a világot, történhetne, veled és bizony velem is. Bár éltesebb korú vagyok de szinte visszaköszönnek élethelyzetek a saját életemből. Tétova kamaszkoromtól rossz döntéseitől felnőtt botlásaimon át. Hogy irodalmi tudásomat fitogtassam: " York napsütése rosszkedvünk telét. Tündöklő nyárrá változtatta át. Családunkról már elvonult a köd", mondjuk rólam kevésbé hiszen az én életemben is voltak elhagyott szerelmek és magam is voltam elhagyatva, tanácstalanul. Hiszen a film is olyan mint én vagyok kusza gondolatokkal, megoldott és elcseszett döntésekkel. Vagyok és leszek körülöttem emberek akik vagy akarnak valamit vagy nem, néha idegen de családtagnyi szeretettel. Hol megszépítve a múltat, rádöbbenve , hogy a jelen meg tré, és a múlt is csak azért szép mert elmúlt. Érdekes a film női szereplői végül is csak megjelennek, keresztezik a főhős életét, szóval itt kérem pasi filmről van szó. Ahol egyszer csak Tamás Mózes-i pozitúrában dörgés és villámlás közepette dörgő hangon jeleneti: " Én Szarjánosvagyok". Miközben elvonul előttünk, alattunk, mögöttünk a kis magyar valóság, tömött villamosan egyedül lét , hídon ajtó ahol átesünk egy másik helyszínbe. Olyan ez a film mint egy abszurd, megkockáztatom kissé Godotra várva társas magányát érzékeltetve. Persze van némi veszélye a magamról mesélek filmeknek, még pedig az, hogy Reisz-től már második alkalommal kapunk One man show-t . De ez sem tudja kikezdeni számomra azt a vizuális mámort amit a film nyújt, azt a sok abszurd idézőjelet amivel nap mint nap találkozunk, tisztelgések nagy filmek előtt. Az egész számomra olyan kaleidoszkóp amiben gyermekként gyönyörködtem, pedig csak színes üvegcserepek, de ha megrázom csodálatos mintázattá áll össze.