Téma: Rumini

Svejk családdal okt. 14. 12:26:00
(6/6)
Nekünk is sikerült megnézni, a gyereknek nagyon tetszett.
A díszlet és a jelmezek gyöngyörűek, vernek eddig bármilyen gyerekelőadást amit láttunk. Barsi Márton brillírozott Negró szerepében és a Rizsával folytatott diskurzusai keretben tartották az előadást elejétől a végéig. Ehhez nagyon sokat adott a színpadkép vizuálja, nekem nagyon tetszett, ahogy kihasználva a lehetőségeket dinamikus tartalommal segítette a közönséget képbe kerülni az adott helyzettel és szereplőkkel.
A rendezés és a koreográfia is nagyon jó volt , 9 és 8 éves gyerekek abszolult élvezték és értették a történetet egy dolgot kivéve, ami sajnos elég meghatározó volt, mégpedig a főszereplő Rumini személye.
Nekem ez a mese személyes kedvenvcem volt a meseolvasással töltött órák alatt, volt benne cselekmény, mondanivaló, volt hogy a gyerekek már aludtak, de "önszorgalomból" befejeztem az adott fejezetet, mert érdekelt mi fog történni. :) Nem értem, és a gyerekek sem értették, hogy miért kellett ezt a tinédszer/siheder fiút egy erősen középkorú - még ha brilliáns - színésznőre ráosztani. De nem csak nekem nem jött át az üzenet, a gyerekek láthatóan összezavarodtak tőle, ezt az egyet kérdezték előadás után, hogy miért a néni volt Rumini és tőlem várták erre a megoldást. Ebben nem tudtam őket eligazítani. Különösen a Csincsilivel kapcsolatos "flört" volt kissé groteszk emiatt számomra.

Nekem a darabot az kerekítette volna ki teljes egésszé, ha Ruminit egy olyan feltörekvő, ifjú színész játssza akinek a személyiségéből árad a Ruminit a könyvekben jellemző dinamika, fineszesség és csibészség.

Mindenesetre ettől függetlenül is ajánlom, mert tényleg egy élmény az előadás.
Cordelia 2013 dec. 14. - 16:37:56 Előzmény silfo
(5/6)
kivártam, míg a gyerek 6 éves lesz és elmentünk megnézni. annyira félt a boszorkánytól (Kubik Anna, hogy a szünetben haza akart menni. Rábeszéltem, hogy egy kicsit még nézzük. A második felvonás már rendben volt, nem félt a gyerek. Szépen megcsinálták, gyönyörû a hajó fedélzete. Azóta Negró a kedvencem:)
waces 2013 márc. 31. - 17:26:14 Előzmény silfo
(4/6)
azert ne essunk tulzasba. nem felelmetesebb, mint a mesekonyv, bar a cselekmenye "surubb".
Cordelia 2012 ápr. 02. - 09:26:22 Előzmény silfo
(3/6)
még nem vettem meg a könyvet, visszatettem a polcra, mert amikor beleolvastam, úgy éreztem, 5 éves korban még korai. De az óvodában az óvónéni felolvasott részleteket és a fiam úgy jött haza, hogy "anya, menjünk el színházba megnézni, nagyon szeretném". Szerencsére olvastam a hsz-t és köszönöm, hogy beírtad.

.... mégis meg szeretném kérdezni, hogy egy színházba és koncertre járó 5.5 éves gyerek számára is ijesztõ lenne szerinted? :)
szilvie 2012 márc. 26. - 10:17:40
(2/6)
Köszönöm a figyelmeztetést, pont két ovisom van és minden este ez az esti mese. De akkor várunk még...
silfo 2012 febr. 20. - 09:08:09
(1/6)
ÓVODÁSOKAT NE VIGYETEK!!!!

Rumini történetei nagy kedvencünk, az összes kötetet elolvastuk, nagy várakozással voltunk az elõadás iránt.
9 éves fiunknak lett születésnapi ajándék, nagy sikert aratott! Izgalmas, látványos, érdekfeszítõ, abszolut nem vontatott, szerethetõk a karakterek és szerethetõk a színészek akik megformálják. Még Negro is! Néhol mi is hangosan nevettünk, az egész pergõ, lendületes, tele trükökkel. Felnõttnek és kisiskolásnak. Egy óvodásnak pedig rémísztõ. érthetetlen (többször kellett még a 9 évesemnek is magyarázni hogy éppen mi történik, annyira sûrû az esemény), zûrös, zajos, félelmetes. Mellettünk egy óvodás csoport ült, a gyerekek némán kikerekedett szemmel, szorongva nézték az elõadást. A poénokat nem értették, egy kisfiú többször felkiálltott: "Nagyon félelmetes, menjünk ki!" Mögöttünk egy kislány, akit nagyobb testvérével együtt hoztak el az anyukája ölében sírva nézte végig. A végén sem volt megkönnyebbülés, ezek a picik döbbenten nézték a tapsra felsorakozó színészeket, csak azt értették hogy végre vége. Sokuknak ez lehetett elsõ színházi élményük, borzasztóan sajnáltam õket.
A 6 éves karika kötelezõ lenne szerintem, de 8-9 éves az a határ ahol már élvezi is nem csak végigszenvedi a gyerek.