Tudod mi a baj a szelektív trójával? Annyira szelektíven néztem, hogy nem vagyok biztos benne, hogy benne van e ez a rész, amirõl ez a huncutszemû kép készült.Mert mintha a filmben nem láttam volna ezt a jelenetet, csak a youtube-on találtam meg ezt a kis egyperces videót. És a youtube-on azt írják, hogy ez a rendezõ által kivágott jelenet. Úgy írják, hogy director's cut -ez kivágott jelenet.
A rendezõ szégyellje magát, hogy a legjobb részt kivágja a filmbõl-antihigiénikus perverz alak. :)

Szép kép, igen. Richard Sharpe ezredes mindenek felett.Nem tudom, mi nála ez a katona mánia, de annyira sok katonát játszott, hogy ezen a téren túltejesítette a tervet.
Ez viszont a csúcsszerepe, amit négy éven keresztül játszott, és még visszatér a szerepbe 2006-2008-ban is, létrehozva egy 16 részes maratont, minden rész másfél óra, de olyan szuper, hogy egyetlen unalmas pillanata sincs. Nem tudom, láttad e, de én természetesen végignéztem. Ebben a sorozatban életre kel A Tökéletes Férfi. Ami nem létezik, vagy csak minden évezredben egyszer. Sajnos.
Nagyon szeretem ezt a filmet. Õ egyébként erre a szerepére a legbüszkébb. És megint hogy jártunk?
Bernard Cornwell megírta a történet elejét egy alacsony, londoni születésû, barna hajú, bajszos pasira blazírozva, azonban a színész, akire tervezték mindezt építeni, szerencsés módon lebetegedett, és ezért lett nekünk nagy szerencsénk, mert Bean kapta meg a szerepet. Aztán a játékával annyira lenyûgözte az írót, hogy késõbb már Õ isnpirálta a további történetek megírására. S így lett nekünk egy magas, szõke, igen-igen vonzó, sheffieldi származású Richard Sharpe õrnagyunk, és ennek végtelenül örülök. :)

SPOILER****
A történet keserédes, de szép. Adott egy srác, aki árvaházban születik, sosem lesz elég elõkelõ származású a sok sznob, felfuvalkodott hólyag vezetõ tiszt között, de aztán megmenti az egyik magasrandú katona életét, ezért kap egy csapatot, ami szuperjó 5 figurából áll, és ezekkel végigküzdi jóban, rosszban, betegségben, egészségben, hóban-szélben-napsütésben a napóleoni háborúkat egészen Waterlóig. (A törihez hülye vagyok, és utálom is, nem tudok többet errõl). Megnõsül háromszor, az elsõt, akit nagyon szeret, sajnos megölik, a második feleség kirabolja, és lenyúlja az összes, keservesen megtakarított pénzt, a harmadik mellett viszont megtalálja végre a boldogságot. Közben vannak más nõk, akikkel semmi erkölcstelent nem csinál, csak lovagiasan megmenti és pesztrálja õket általában felettesi megbízásból, azok meg persze mind belezúgnak, és õ kedvesen eljátszadozik velük, de erkölcsös mindvégig.
És mindeközben folyamatosan, az öt bajtársa oldalán hihetelenül sikeres katonai akciókat hajtanak végre, a felettesek meg mindig a legkeményebb helyszínekre küldik, mert tudják, hogy ezeket csak õ tudja megoldani, mert hat kerékkel több van a fejében, mint bármely más embernek.
És persze tele van humorral, szerettel, hûséggel a barátokhoz, a hazához, a királyhoz, és a társhoz, akit választott. De mindezt olyan beszédstílusban adják elõ, ami a film készítésének idõpontjában divatos, olyanok az erkölcsök is, és az egésznek a hangulata is, metál zenével, szóval nincs benne semmi régies, semmi ósdi, mint más kosztümös filmben. Ez tök modern. A hajak is olyanok, mint a rockzenészeknél, szóval buli az egész. SPOILER vége

Ha egyszer lesz idõd, ki ne hagyd, szeretni fogod, ahogy ismerlek.:)

A végén persze leállnak a háborúk, és neki lesz egy farmja Normandiában, ahová visszavonulhat. És: nem hal meg. :)

Milyen fess katonaruhában is:-)

Igen. Szerencsés alkat, hogy mindenben olyan férfiasan tökéletes, nemde?:-)

Azon gondolkodtam, filmbéli Lady Chatterley is szerencsés volt, hogy ilyen daliás, szemrevaló vadõrt kapott, mert a regény alapján inkább olyan fickót képzeltem, mint Vincent Cassel, a Számat figyeld!-ben. Legalábbis, ahogy Lawrence leírta, vékony, kissé görnyedt tartású, bajuszos. Esztétikai szempontból felettébb üdvös, hogy lehagyták a bajuszt, és Bean-t szemelték ki Melors-nak:-)

Mondjuk a fogsor inkább itt látszik jól, mint amott...

Hát igen, a Vágy és vezeklésben három nagyon tehetséges színésznõt válogattak össze, és a frizurájukat is úgy rendezték el, hogy hasonlítson, de valahogy a személyiséget is sikerült nekik folytonossá tenni. Ennek a filmnek is az volt az egyik fõ ütõereje, hogy sikerült nagyon vonzó környezetet találni, csodálatos volt a kastély (én kastélyimádó vagyok) és a környezete.
De azért a kedvencem James McAvoy volt, õ is egy olyan színész, akit nagyon kedvelek. Elsõsorban azért, mert nagyon beszédes arca van, és az érzelemskála valamennyi szintje megjelenik rajta. Nagyon tehetséges fiatal színész. Ennek a filmnek még csodálatosabb a zenéje, minta zongoraleckének, nem hiába kapott Oscart érte Dario Marianelli. A kedvenc jelenetem, amikor jönnek vissza a háborúból, és Dunkerque-nél állnak a tengerparton, a sok háborús sérült katona, és forog egy hatalmas óriáskerék, és az értelmetlen hangok egyszercsak egy gyönyörû dallá állnak össze, amit a katonák énekelnek a parton, de ez nem olyan, mint egy katonai induló, hanem valami varázslatos, ha érdekel, ide rakom a linkjét.
http://www.youtube.com/watch?v=eFJ7H7oHQOo

Keira Knightley-val nincs nekem sem bajom, de a hangja kicsit idegesít. A Büszkeség és balítéletben tetszett, ott egészen felnõttesen játszott, nem volt benne az a gyerekes vicsorgás, amit máskor mûvel az arcával. És ott kellemes volt a partnere is.

Ez az Értelem és érzelem sorozat, ez valóban jó lehet, kicsit belenéztem a youtub-on, és sokkal kellemesebbek a szereplõk, mint az 1995-ös változatban, én még csak azt láttam eddig. Abban csak Emma Thompson és Alan Rickman játéka volt meggyõzõ, de õk meg szerintem túl öregek voltak ezekhez a szerepekhez. A John Willoughby-t alakító színész eleve egy érzéketlen, unszimpatikus tuskó volt, Hugh Grant-et meg ki nem állhatom, mert szinte minden filmjében ugyanazt a karakter tudja hozni, egy ksi szerencsétlen vigyor van az arcán, és állandóan rebeg a szempillája, mintha idegbeteg lenne, nincs túl sok karaktere. Ebben a filmben egyedül Kate Winslet volt a helyén. Egyébként szép történet, azt hiszem, megnézem a te sorozat verziódat.

Akkor majd írd meg, mi a gond Fienessel, bár sejtem. :)

Olyan szép ez az Odüsszeusz király... én nem tudom, Bean-nek minden jól áll?
Az egyenes és a hullámos haj, a rövid és a hosszú, a szakáll, a borosta, és a borotvált arc, az öltöny, a szakadt farmer és a fekete dzseki, a páncélruha, az ókori hosszú ruha, szóval mindenben ugyanolyan jól néz ki. Én általánosságban véve utálom a szakállt és a bajszot, de rajta tökéletes ez is. És a fogsora is megér egy misét, nem? :)

Láttam a Vágy és vezeklés-t. Briony egy undok kis dög volt, de az õ alakja maradt számomra legemlékezetesebb. A szerepet megformáló színésznõk alakítása tetszett, és megmaradt a folytonosság, éreztem, hogy ugyanaz a figura, csak közben évek teltek el. (Már úgy értem, hogy pl. A régimódi történet-ben nekem nagyon zavaró volt a színésznõk közti különbség.) Sokszor van úgy, hogy kíváncsi vagyok egy filmre, és olyan verzió kerül a szemem elé, amiben Keira Knightley a fõhõsnõ, akkor megnézem, és kész. Nincs a hölgyrõl különösebb véleményem, itt sem az õ játéka fogott meg. Jó film, de a Színes fátyol nálam még mindig vezet, romantikus dráma témában:-)

Fura, a Zsivago-t is Keira Knightley-vel láttam. De azért is beugrott, mert Sam Neil ott is negatív szerepet játszik. Jól megy neki a rosszember-figura életre keltése, nagyon.

Képes vagyok többször megnézni az Értelem és érzelem BBC-s sorozatot, viszont az amerikai filmet nem láttam, de ezzel kapcsolatban úgy vagyok, mint Te, láttam a sorozatot, és ezek után a filmre nem is vagyok kíváncsi, mert látatlanban is úgy érzem, nem tudja felülmúlni, nem tud többet adni.

Viszont az Üvöltõ szelek-et láttam többféle feldolgozásban is. A Ralph Fiennes-félét nem szeretem, majd megírom priviben, miért. Van egy számomra ismeretlen színészekkel forgatott BBC-s, szerintem a fõszereplõt nagyon eltalálták Heathcliff szerepére, és látványban is erõteljes a sötét, misztikus hangulat. Tavasszal találtam rá egy Tom Hardy-s változatra, az tetszett a legjobban. Hardy néhol kicsit hasonlít Csernus doktorra, de nem ez a lényeg, persze, hanem, hogy nagyon jól játszik. Csak úgy árad belõle a szenvedély. De ez nem csoda. Olvastam, hogy a fõhõsnõt alakító színésznõ a felesége:-)

Azt hiszem, amit a homokba rajzoltak a Zongoraleckében, az egy csikóhal volt.

A Fekete halál elsõ nézésre rettenetes, de szerencsére rövid a brutális rész. Egyetlen orvosság van ellene, hozzá kell szokni, meg kell nézni többször, és megértetni az idegekkel, hogy ez egy rendkívül szép, katartisztikus ábrázolásmód. A borzalom csak egy pillanatig tart, a nagy része viszont egy emberi, magasztos szenvedést mutat be, gyönyörû zenével. Tudom, én mérhetetlenül elfogult vagyok, de én ezt érzem, amikor nézem. Ennek a szépségétõl még a boszorka is megrõkönyödik, és elmosolyodik egy pillanatra, mármint annak a tisztaságától, hogy ez a férfi nem hátrál meg, és nem árulja el az Istenét. Nem inog meg, és nem alkudozik.

Nem szabad magyar szinkronnal nézni, mert ha az ember nem hallja a hangját, akkor elvész a szépsége. Az õ reszketõ, félelemmel és melegséggel teli hangja teszi széppé, a halálfélelem reszketése, ami az egész testét rázza, és a megdicsõült, elszánt arca, amivel teljes egészében átadja magát a sorsának. Ha ezt a jelenetet sikerül megemészteni, akkor az ember meglátja benne a szépséget. Jézust is megfeszítették, és ez a testhelyzet, amivel õt kikötötték a lovakhoz, nagyon hasonló. Az egyik legnagyobb alakítása volt.

A kikötözéstõl tényleg félt, ezért nem engedte, hogy odakössék a lovakhoz. De hát ez érthetõ is.

Volt egy másik hasonló halála is, de errõl majd máskor. :)

Van még egy kedvenc filmem, a Vágy és vezeklés. Szeretem azt a filmet. Te láttad?

A Tróját még sohasem láttam, mert Brad Pitt-et én sem kedvelem, ezért mindig meghátráltam a lehetõség elõl. Talán alkalmaznom kellene az általad említett szelektáló módszert:-)

A Zongoralecké-ben kissé elterelõdött a figyelmem a lábnyomos jelenetnél, mert azon igyekeztem, hogy megfejtsem annak a homokba rajzolt, kövecskékbõl vagy inkább kagylókból kirakott stilizált motívumnak a jelentését. Valami maori dolognak véltem. De így, hogy említetted, visszanéztem, tényleg megkapó, a késõbbiekben értelmet nyerõ, a lábnyomok összeolvadása. Ezek miatt a pár pillanatig tartó, de szép és jelentõségteljes részletek miatt is olyan jó a film.

Robert de Niro hasonlít az anyai nagyapámra. Ezért szeretem:-)

A "szaladjunk, mert gyün a róka"-féle humort nem díjazom, emiatt nem jönnek be Adam Sandler filmjei. Az Apafej hihetetlenül gusztustalan, mikre nem tanítja szegény kölyköt. Onnan tudom, mert egyszer kétszer próbálkoztam, húgom ajánlására például,de már jóideje feladtam. És Stiller is futott bele ilyesfélébe. (Az idézetet persze az IHM-tõl loptam, de nálam vonatkoztatható A.M. vígjátékaira, ezért rémlett fel.) Az 50 elsõ randi az egyetlen, ami elmegy, mert ott csak a rozmár nem tudja megtartóztatni magát:-)

Mivel Sean Bean-nél idõzünk... Utánaolvastam a Fekete halál végének, vesztemre, ezért is tartok az erõgyûjtésnél. Olvastam, hogy mennyire nem örült az ötletnek, a filmben kitalált halálnemmel kapcsolatban. Kifejezte aggodalmát, nehogy valami malõr hatására valósággá váljon. Nem bízott vakon a pacikban, mondhatni:-)

A francia buldoggal kapcsolatban annyi meglátással rendelkezem, hogy amellett, hogy nagyon édi külleme van, még intelligens és fejlett szociális érzékkel rendelkezõ ebecske is. Már úgy ránézésre is kedvelem.
A nagy testûek milyenek? És egyáltalán hány kutyusotok van? :)
Én az uszkárért és a közép schnauzerért vagyok oda, remélem, nemsokára szerezhetek majd ilyeneket.

Errõl jut eszembe, hogy igen karizmatikus célszemélyünk is szereti az állatokat, és pont van is egy kutyás videó, amit ide szépen be is helyezek, csak másfél perc, nem idegörlõ.
Ebben a videóban egy újabb szeretetreméltó jellemvonását ismerhetjük meg, ez a Trójából van, kivágott jelenet, és a két szerencsétlen katona nem ismeri fel a nagy Odüsszeusz királyt ebben a kis hétköznapi surranó gúnyában, ami pedig oly jól fest vonzó termetén. És ott van mellette egy széb ebecske, azt hiszem, fáraókutya lehet. A végén van a poén, kedves, hogy ezt teszi.

http://www.youtube.com/watch?v=rxRr2d7tR7A

Ezt a filmet is elég szelektíven néztem meg, mert tele van Brad Pityuval, és õrá nem vagyok kiváncsi. Így hát gondosan, szisztematikusan kiválogattam azokat a jeleneteket, amelyekben Bean szerepel, és végre nem hal meg.Valamint õ mondja a bevezetõ és záró szakaszokat-és szépen.

Én örültem, hogy a filmben Melors nem szólalt meg tájszólásban, féltem ettõl, de megúsztam, mert végig intellelktuális stílusban közölte a tényeket, az, hogy egyszer mondott csúnyát is, az végülis az indulat hevében csúszott ki a száján, ami érthetõ. A könyvben nem értettem, miért beszél valaki így is, úgy is, és néha enyhén közönséges dolgokról, a filmben hála az égnek ezeket az ilyen tónusú részeket kihagyták.

Azt hiszem, Stewart viselkedését jól látod. Szerintem nem bírta feldolgozni a saját impotenciáját, azt meg, hogy kiderüljön, pláne nem, csak kérdem én, hogy akkor minek nõsült meg? Ezt a kis kellemetlen, "elhanyagolható" körülményt hogyan akarta ismertetni a leendõ feleségével?
Nem volt benne semmi intellektus, ahoz képest, hogy õ volt a nagy angol úriember, zene iránt antifogékony, rohan a föld után, amire nincs pénze. A feleségét lesatnyázza, érzéketlen bunkó módon, mint egy lovat a piacon.Sam Neil színészi tevékenységét nemigen ismerem, talán a Jurassic park részeiben emlékszem, ott egy szimpi paleontológust játszott. De hogy antipasi, az biztos.

Vígjátékok igen. Most így hirtelen a Pofa be (Jean Reno-t kedvelem), a Fészkes fenevadak (mert ugye Kevin Kline-t és Monty Pythonékat is imádom), Isten hozott az Isten háta mögött, Brian élete, Apádra ütök sorozat ( ez Robert de Niro, és nem Ben Stiller miatt). Nagyon szeretem az Én kis családom fogorvosos sorozatot, csak sajnos egyre nehezebben jutok hozzá. Sajnos az Apró füllentéseket nem ismerem, és ahogy elnézem, nem is fogom, mert sehol sincs fenn.

Viszont az Adam Sandler típusú pojácák kíméljenek.

Egyébként visszatérve a Boromir videóra, nem kell hozzá a South Park, mert hát az a lényege, hogy az utolsó leheletéig küzd szegénykém azért, hogy itt az ellenség ne jusson át. És gyakorlatilag a filmben nem ez a szöveg megy, ott a gyûrût akarja elvenni Frodótól, illetve valóban haldoklik. Sajnos. Útálom ezt a halálát.Sajnáltam, nagyon.
Mert az egészbe a személyiségzavaros apja rángatta bele, nem akart õ elmenni ezért a gyûrûért.

Akad:-) De már csak három öreglány, kizárólag "szeretésibõl". Meg vannak nagytestû kutyáink, "házõrzésibõl".

Gondolkodtam azon, hogy igen, Melors-nak így is úgy is mennie kellett, de talán a saját büszkesége is erre buzdította. Egyszer már megégette magát. Nem véletlenül használta, ha az alkalom úgy kívánta, gunyorosan a tájszólást, holott mûvelt ember volt, kifogástalan angolsággal. Érdekes módon ez a kettõsség a ruházatában is megnyilvánult, hol egyszerû öltözék volt rajta, hol úriemberes, finom viselet.

A Zongoraleckében a férj kissé perverz volt, nem? Kukkoló. Szégyellte, de nem bírt elszakadni a látványtól, ezért sem volt képes olyan reakciókra, amelyek joggal várhatók lettek volna. Amikor leselkedni kezdett, és a kutya megnyalogatta a kezét, magához tért, rádöbbent mit tesz, de utána jobb látószöget keresett. A kis huncut:-) Talán a saját vétkét is meg akarta torolni a nõn. Tuti belehalt volna, ha kiszivárog valami. El akarta sikálni a bûnét, felejteni akart, meg nem történtté tenni mindent, ezért mondta George-nak, hogy vigye el Adát, ezért beszélt rossz álomról. Vagy ezt az egészet csak én magyarázom bele?

Nem tudnék elképzelni egy szerepcserét. Egyrészt Sam Neill nem egy igazán férfias típus, másrészt, én csak negatív szerepekben láttam, pozitívban nem. Nekem úgy rögzült, mint a megtestesült Gonosz, mióta eljátszotta a Halálhajó doktorát. A Halálhajóról eszembe jutott Joely Richardson, aki a Chatterley és a 101 kiskutya mellett játszott ebben a sci-fi-ben is, mindhárom filmben más karaktert, úgyhogy õ igazán sokarcú színésznõ a szememben.

A sok romantikus dráma, meg romantikátlan dráma (Dal egy agyonvert fiúért, Testvéred feleségét..) közé én is be szoktam iktatni vígjátékokat, a lazulás kedvéért. A régi magyar darabok jöhetnek minden mennyiségben. Az amerikaiak közül is a régebbiek, az Apró füllentések-et szeretem nagyon. A Hé haver, hol a kocsim?, Ananászexpressz, és hasonszõrû társaik humora távol áll tõlem. A Gyaloggalopp-ot akkor veszem elõ, ha kellõen pihent az agyam:-)

Van francia bulldogod? :)

Vannak hiányosságaim; South Park-ot még sosem láttam, ezért nem állítanám, hogy mindent kristálytisztán értettem:-)

Melors viselkedésében az fájt nagyon, hogy azok után, ami kettejük között történt, azért képes lett volna elmenni egyedül. Persze nemigen volt választása. Nem tudom, mi van a könyvben, de itt a filmben ez volt. Eljutottak a legmélyebb pontokig, és mégis megtette volna. Ha a nõ nem kapott volna észbe az utolsó pillanatban, akkor elég könnyû lett volna elveszítenie. Szinte soha nem beszéltek arról, hogy mi lesz velük késõbb, mert szerintem nem akarták tudni a józan válaszokat. Persze, beszéltek arról, hogy egyszer majd valószínûleg mindketten elválnak, de soha nem kérdeztek rá direktben, hogy mikor, és hogy aztán mi lesz tovább.
Egyetlen egyszer kérdezte meg Constancetól, hogy nem akar e vele menni, és tényleg nem kapott rá kedvezõ választ, gondolom, ezért tette fel félve a kérdést.

Elõször, amíg nem néztem végig a teljes filmet, azt gondoltam, hogy talán azért érzik jobban magukat együtt az átlagnál, mert nem szerencsés a természetesen kibontakozó dolgokat házassággal lebénítani, mert az érzelmeket a titokzatosság és a spontaneitás tartja fenn sokáig. De Melors fogalmazta meg azt, hogy egy tisztességes férfi ezt pont nem élvezi egy idõ után, mert kihasználás, megalázó és nem vezet sehová.

Gyönyörû volt az erdõ, imádtam a filmben, mi is mindig az erdõbe járunk sétálni, mert ott szabad lehet az ember. Fácáncsibét még nem keltettünk, de már megbeszéltük, hogyan kell, mert az emberemnek ezek a dolgok szakember lévén teljesen témába vágnak. Szeretem, amikor az erdõrõl mesél, sosem unom meg.

Ugyanígy szerettem a zongoraleckés dzsungelt is. Új –Zéland gyönyörû lehet, miért van olyan messze, franc.Van valami különleges a természetben kibontakozó történetekben, ami magával ragad. Ott minden letisztultabb, mélyebb és érthetõbb.
Ez látszott az ott élõ emberek mentalitásában is, amit te is említettél, hogy mennyire természetes volt George és a maorik világnézete, és mennyire mesterkélt az angol kolóniában élõké.Fuj az a bibircsókos boszorka az agyamra ment az idióta meglátásaival és a szánalmas lányával, akinek még sírnia sem volt szabad. És az az elõadás a levágott fejekkel, amit elõadtak a lepedõ mögött, ott csak a két picike kisgyerek volt aranyos, akik angyalkákat játszottak. A két kicsinek a sor közepén nem is kellett túl sok jelmez, mert úgy is néztek ki.
Stewart nagyon kiakasztott, most komolyan végignézte az egészet a faház alatt? Ahelyett, hogy berontott volna és kiráncigálta volna a nejét, meg jól megkente volna a másik pasast?
Ennyire beteg, szánalmas palit még nem láttam.
Igen, szerintem is a film legszebb jelenete, amikor rángatja és leteperi a csajt, az meg már az ágakba kapaszkodik, mert még a szél is szét akarja tépni õket. Zseniális.
Egyébként mit szóltál volna egy olyan verzióhoz, ha a két színész szerepét kicserélik?

A kérges kéz tényleg szimbólikus, néha jó, ha nem egy észlény a pasas, csak legyen benne szeretet inkább. De szörnyûek voltak a koszos körmök. :)
Keitelt a hosszú haj és az egyéniség szépítette meg.
Az a jelenet, amikor elmondja a nõnek az érzéseit, az nem telepes szint. A lordok házában nem tudnak ilyen szépen fogalmazni. A legkiemelkedõbb vallomás, amit filmes pályafutásom alatt hallottam. Tömör, rövid, pár mondat, de abban benne van minden, amit én hallani akarnék.

A zenében az a fontos, hogy hallja vagy játssza valaki, egyforma élmény mindkettõ, a lényeg, hogy megérintse az ember lelkét, nem kell feltétlenül mûvelni ahhoz, hogy az ember értse, és te érted. És még egy gyönyörû operatõri munka van a filmben, annál a résznél, amit említesz, amikor ott vannak hárman a parton, és éppen indulnak haza. A nõ elindul, látszanak a lábnyomai, és aztán oldalról belecsatlakozik a kislány lábnyoma, és végül tétován balról a férfié. Tökéletes az összhang, amit nem akart, nem tervezett meg elõre senki, csak jött valahonnan felülrõl. És lecsapott rájuk. Azt hiszem, ott dõlt el minden. :)

A videón nem nevettél? Habár Bean-nek ez a halála végképp pofátlanság volt.

Elõször arról a bizonyos Chatterley-s jelenetrõl. Annyira sajnáltam Mellors-t, amikor belépett a kunyhóba, zavartan gyûrögette a sapkáját, vártam, mikor szalad ki a száján egy "Nagyságos asszony", amivel láthatatlan falat húz kettejük közé, védekezésül. De, lényeg a happy end:-)

Ma reggel néztem újra a Zongoraleckét, teljes nyugalomban, "míg alszik a család".

Bevallom, botfülû vagyok, semmilyen hangszeren nem tudok játszani, ezért felnézek azokra az emberekre, akik igen. De szeretem a zenét, fõleg mikor ilyen tökéletes összhangban van a képi világgal. Csodálatos a fények játéka, arról a bizonyos 4. számú képrõl, nekem is egy impresszionista festmény jut eszembe. Az a jelenet is nagyon megfogott, mikor a víz a parton magányosan álló zongora lábait nyaldossa, mert már dagály van, a háttér komor, szürkés, aláfestésként pedig szól az a sodró hangulatú dallam.

Spoileres Igen, igazad van abban, hogy Ada sem volt mindig szimpatikus. Próbáltam mentegetni, hogy a sorsa miatt vált ilyenné, de akkor sem tudtam száz százalékig kedvelni. Pedig nagyon nehéz lehetett abban a korban, egy kisgyerekkel. Nem lehetett véletlen, hogy az apja "jó messzire" adta férjhez. A kislány mondott dolgokat, de azok pestiesen szólva, olyan "kettõvel osztani kell" mesék voltak. Aztán abban a jelenetben, mikor kérte az anyját, hogy meséljen még, nekem az jött le, hogy Ada apa nélkül szült, vagyis nem volt férjnél akkor. Lehet, hogy emiatt lett olyan furcsa.

Az igazi angol "öreglányt", meg a "visszhangját" sem kedveltem, a jó öreg angol puritánságukkal, meg a butaságukkal. Gusztustalan volt, mikor azt mondta Stewart-nak, a háziállatokat is lehet szeretni, pedig azok is némák. Milyen lekezelõ volt. Meg nevetséges. Elõször hirtelen nem értettem, mit csinál, mikor lekuporodott, és vakkantgatott a többieknek, hogy emeljék magasabbra a takarókat, aztán rájöttem, hogy pisilt. Közben fennkölten arról szavalt, mennyivel különb az õ zongorajátékuk, mint Ada-é. Utána meg kapart, mint a kutyák... Haha. Nevetséges volt, és kész. De a férfiak is, akik gúnyolták George-ot az elõadás elõtt. És ezekhez az emberekhez próbált igazodni Stewart. Nekem ezért volt szánalmas. Milyen viszolyogva nézett Adára már az elsõ pillanatban. Meg - mintha tenyészállatot akart volna nem feleséget, kicsinek, fejletlennek találta. Bezzeg George, az õ szemébõl valamiféle riadt, félénk csodálat sugárzott. Talán õt találtam egyedül pozitív szereplõnek. Rájöttem, hogy õ is angol volt, csak neki nem tetszett a többiek mentalitása, és ezért fordult a maorik felé. Tetszett, ahogy bemutatták a gyengédségét az asszony iránt. Milyen gyengéden simogatta a lyukas harisnyából kilátszó aprócska bõrfelületet, a koszos körmû, kérges kezével. (Nem állom az ápolatlan körmöket, de itt jelentésük volt, tudom.)Elég hamar egyértelmûvé vált, hogy Adára vágyik, a zongora megvásárlását csak eszköznek tekinti a cél érdekében.

Nagyon találó, amit a kislány viselkedésérõl írtál. Így, újranézve én arra jutottam, hogy a kislány, mivel kislány volt még, nem gondolta át tudatosan a cselekedeteit, inkább ösztönösen cselekedett. Igazi gyermekként.

Mivel nem tudok zongorázni, nem tudom, annak volt-e valami jelentõsége, hogy éppen azt a billentyût szedte ki Ada, amelyiket, mikor a szerelmes üzenetet írta George-nak? Vagy annak nincs jelentõsége, hogy melyik billentyû volt, csak annak, hogy zongorabillentyû?

Visszatérve a képekhez, erõteljes jelenet volt az is, amikor Ada némán menekült a férje elõl, a kopár, csupasz ágakba kapaszkodva, aztán hirtelen felharsant a kislány hangja. Igen, ez a film csodálatos képek sora, lenyûgözõ zenével.

Tény, hogy Keitel nem férfiszépség, de ha az ember meglátja Depardieu-t a "Dina vagyok"-ban... (Pedig szeretem Depardieu-t, mint színészt.) Akkor jut eszembe, hogy minden viszonyítás kérdése:-)

Van itt egy jó kis videó is, mert én azért a hülyéskedést is szeretem, nemcsak a komolyságot. :)

http://www.youtube.com/watch?v=lNiBgjSdEFQ

Azért is néztem meg újra a zongoraleckét, mert hallgatni akartam ezt a zenét. Akkor játssza a legszebbeket, amikor a kunyhóban vannak. Azok a harmóniák tényleg belemásznak az emberbe. Egyébként azokat ott valóban Holly Hunter játssza, ezért jogos az Oscar. A kislány motivációját, hogy miért árulta el az anyját, én is csak sejtem. Amikor elkezdett a kunyhóba járni, mindig lekoptatta a gyereket, aki attól félt, hoagy az anyját, aki az egyetlen volt számára, elveszíti, hiszen még utána is ordított az anyjának, hogy csak esnél arccal a sárba, te liba. Sam Neil pedig éppen akkor kezdett törõdni vele, próbálta a maga szerencsétlen módján nevelni, és a gyerek ahhoz kötõdik, aki törõdik vele. Az anyját akkor éppen utálni kezdte, mert félt, hogy George elveszi tõle, ezért utálta Georgot is, és ezért vitte a billentyût is Stewartnak, és ezért árulta el neki az anyját.
Kellett hozzá a levágós durva jelenet, hogy a kislány fejében kitisztuljanak a dolgok, és utána már Georghoz kötõdött.Anna Paquin gyerekként eszméletlenül megdolgozott ebben a filmben.
Egyébként most, hogy újból néztem, a nõ nem volt mindenhol szimpatikus, idõnkét nagyon rátartinak és gõgösnek éreztem.Ha megnézed a zongoralecke portját, van ott egy kép, egész pontosan a 4. kép, az olyan szép, mint egy festmény.
Harvey Keitelt én sem láttam még romantikus figuraként, nagyon szokatlan volt, de talált.
Szépnek sosem fogom látni, de ezt a karaktert mintha rá szabták volna, tökéletes volt.

Ebben a filmben Sam Neil képviselt mindent, ami szánalmas, és férfiatlan. Nagyon unszimpatikus karakter volt. Egy antipali. A figura állapota egy számomra még eddig ismeretlen állapot, ami tényleg létezik a férfiaknál. Mert hogy akart, de nem tudott hozzáérni a nõhöz.
Ez egy nagyon furcsa dolog, de létezik. Egy kiüresedett állapot, amit a Chatterley-ben is megfigyeltem a Sean Bean alakította Melorsnál. Amikor egy idõre elszakadtak egymástól, és elkezdõdött a válása, megverték, és a kazánban dolgozott, és utána találkoztak. Nem mert, nem tudott a nõhöz érni. És azt mondta, hogy „Most nincsenek bennem csókok”.Pedig szerette. Szerette, de megérinteni nem merte, vagy nem tudta. Valami megszakadt benne, de csak idõszakosan.
Hogy ez miért érdekes nekem, majd megírom priviben.

Hogy ma se maradjunk esztétikai élmény nélkül, van egy képem a mi Lord Fentonunkról.
Hát ez is olyan, mint egy festmény, tán meg is kéne festeni.. :)

Nagyon szép, kifejezõ zene, és a választott cím is találó, a több jelentésével: The Sacrifice

Elõször akciófilmben, negatív szerepben, a Férias játékok-ban láttam Sean Bean-t, és egybõl megjegyeztem, ki õ. Nos, kissé elfogult vagyok vele, mondjuk úgy, hogy karizmatikus személyisége nem hagy hidegen:-)

Tetszett a Zongoralecke, (elõször biztos azért rémlett többes számban, mert emlékeim szerint több lecke is volt), majd én is megnézem megint. Spoiler Legfeljebb az ujjlevágást eltekerem. Nem azért, mert annyira véres, hanem mert annyira megrázó. Még a pótujj sem vigasztalt.

Elmerengtem azon, ha a külsõségeket veszem szemügyre, Harvey Keitel mennyire jól nézett ki, pedig már elmúlt 50 éves, amikor a film készült. Furcsa módon jól állt neki a hosszabb haj, meg a tetkó. Nem tudom, ezzel a félvérségét akarták-e hangsúlyozni, vagy pedig fehér ember volt, csak "felvette a szokásokat", már nem emlékszem erre pontosan. De ezek miatt is volt annyira más a két karakter, S. Neil az európai szemnek külsõre megfelelõ figura, H. Keitel pedig a szokatlan, nyers férfi. Egy szó mint száz, újranézem a filmet.