Téma: Semmelweis

8/10
MissAmerika 2024 febr. 28. - 23:33:48 8/10
(82/182)
Vajon mi lehetett a rendezői koncepció akkor, amikor egy 1847-ben játszódó történetet 19. század végi jelmez és díszletek közé tesz egy nagy múltú operatőr? Hol marad kérem a korhű képi világ? Arról már nem is szólva, hogy a pesti BÁV székház, ami a filmben kórházként funkcionált, csak 1903-ban épült! Sehol egy klasszicista ház vagy utcakép, ahogyan akkor festett a város.
Na de félretéve a sznob kukacoskodást, a film bár hosszú, szerencsére jó a dinamikája, így egészen magával ragadja a nézőt. Szurkolni lehet a szerelmeseknek és lehet érzékenyülni a sorsukon, még akkor is, ha a vége - nyilván a szükséges nemzeti népnevelés kedvéért -, némileg demagógra sikeredett.
(Elképzelem, hogy örülnek majd az osztrákok, ha esetleg Ausztriában is bemutatja majd németül a köztévé.)
10/10
csikzoli 2024 febr. 24. - 21:18:14 10/10
(81/182)
Ma néztük meg moziban. A közönség az idősebb korosztályból volt többségében. Nekem is tetszett, az asszonynak pedig nagyon.
Amit fel lehetne róni az alkotóknak, hogy mintha kihagytak volna belőle egy részt, meg volt pár felesleges benne, de abszolút nézhető lett, főleg a magyar filmekhez képest bőven átlagon felüli. A főszereplő kicsit túl hazafias volt, mintha nem ebbe a filmbe való lett volna, nem tudta hozni hitelesen a kemény, szigorú, nagy hangú, nővérekkel és bábákkal keményen bánó orvost.
9/10
Hjoe69 2024 febr. 18. - 20:31:02 9/10
(80/182)
Nagyon jó a film
nálam 9
1/10
pompos 2024 febr. 16. - 10:57:06 1/10
(79/182)
Sokan hitelt adnak a Port.hu pontozásának egy film megítèlèse kapcsán.Ezèrt is gyanítom a látottak,olvasottak alapján,hogy itt is már sajnos megjelent a manipuláció.Az ősbemutató előtt már vagy egy tucat tíz pontos minősítèst adtak a filmnek.Ha vègig nèzik az összes vèlemènyt,úgy kiderül,hogy a vèlemènyüket is kifejtőket ha vesszük alapul,jó ha a 6 pontot megèrdemli ez a film.Egy halom pènz ki lett adva kètórányi alulfènykèpezett kistotalnak,rosszul megvilágított díszletszegèny,szánalmas nagyközelinek,stb.Ez a Vuk 2 rejnkarnációja.Egy ekkora volumenű zseni többet èrdemelt volna,mint egy kikopott,közèpszerű operatőr hattyútánca.
10/10
offtopic
luci87 2024 febr. 01. - 15:15:44 10/10
(78/182)
Nem a mostani filmhez volt a link,a regi filmhez ,ugy latom toroltek azt a hsz ast...
7/10
Ahoj poplacsek 2024 jan. 18. - 21:23:32 7/10
(77/182)
Az első másfél óra nagyon szépen ment, meg is voltam lepve. 1-2 erős kijelentés volt, pl. hogy a nőknek az a dolguk hogy szüljenek, akár az életük árán is, de semmi extra. Jól volt fényképezve és a színészi játék is a magyar átlag felett volt, 1-2 botlástól eltekintve. Na de az utolsó fél órában elszabadult a kurzusfilmes kiüzengetős idiotizmus, ott néha fogtam a fejem rendesen. Ennek ellenére egy 7-est megérdemel.
Ilonka Max 2024 jan. 18. - 05:37:45
(76/182)
A film lassú, unalmas. Gálffy László, Szűcs Nelli és Györgyi Anna hoz színt, ők viszik el a hátukon a filmet.
10/10
andru1@freestart.hu 2024 jan. 17. - 02:33:24 10/10
(75/182)
Már rég eldöntöttem, hogy soha nem hallgatok a károgók véleményére. Mindent a saját szememmel szeretek látni. Ez egy jól sikerült film!
10/10
offtopic
luci87 2024 jan. 16. - 18:08:23 10/10 Előzmény ricsmond1981
(74/182)
Még szerintem sehol,en is arra varok.
ricsmond1981 2024 jan. 16. - 14:56:59
(73/182)
Online hol érhető el ingyen?
3/10
[en] 2024 jan. 11. - 23:29:35 3/10
(72/182)
Ilyen egy film, amit egy nagy öreg operatőr rendez, akiről azt hiszik, hogy mindenben igaza van és senki nem mer neki ellentmondani.

Látható, hogy a színészek próbálkoztak, de ezzel a forgatókönyvel, a színészvezetés teljes hiányával azt tudom csak mondani, hogy egy köszhelyessé zsugorított, végletekig szájbarágós kifilézett halgerinc, ami amolyan Koltaisan van fényképezve.

Persze, ha az volt a cél, hogy szájbarágjuk azt, amit mindenki tud kiegészítve azzal, hogy az osztrákok nem szerették akkor és ott a magyarokat ( ja, ezt is tudja mindenki ) vagy azt, hogy kellene egy támogató ( nő/vér ) mindenki mellé, akkor ezt végülis hozza a film - olyan Koltaisan fényképezve.

A zene egyébként menő. Helyszínek aztok kb. nincsenek - értsd külső kb. az nincs.
Karakterszínészek azok jók. Szuperközeliben láthatunk mindenkit persze - Koltaisan - ami nem lenne baj, ha lenne ennek érdemi ellenpontozása, meg értelme is.
Szóval, nekem igen közhelyes, csöpögös lett ez a vizsgafilm és azért adtam rá 3-at, mert az én pénzemből is készült ( 2yard ért azért nem köpöm szembe magam ).
Azért sajnálom ezt a filmet, mert egy iszonyú lehetőség lett volna csinálni egy "A sebész"-i /The Knick (https://port.hu/adatlap/film/tv/a-sebesz-the-knick/movie-153457)/ formanyelvet használó szuper mozit - modernebb történetmeséléssel az egész - egyébként sajnálatosan rövid - életről.

Sajnálom.
10/10
Rheya255 2024 jan. 11. - 21:45:13 10/10
(71/182)
Végre egy értelmes, tartalmas, izgalmas film, ráadásul magyar, 2023 legjobb filmje.
6/10
zsszami 2024 jan. 11. - 01:52:17 6/10
(70/182)
Bosszantóan kevés hiányzik ahhoz, hogy 6-os helyett 10-es legyen. Minden adottnak látszik a tökéletes filmhez, de a néha rámtörő szekunder pironkodás erősen lehúzza.
csincsilla72 2024 jan. 08. - 22:29:28
(69/182)
Közepes film, szépen fényképezve, közepes színészi játékkal, extra adag modorossággal. Feszesebb vágást is elbírt volna. Semmelweis életéhez nem sok köze volt a történetnek, tipikus "hősfilm". Egyszer nézhető.
10/10
M41 2150 2024 jan. 06. - 22:01:13 10/10
(68/182)
Nagyon szép film, remek rendezéssel! Mozi után még sokáig a hatása alatt voltam.
Vecsei Miklós, Nagy Katica, Gálffy László mind zseniálisak!!!
10/10!!!
5/10
Györgyik 2024 jan. 05. - 20:24:17 5/10
(67/182)
Közepes film, remek operatőri munka, (naná), nem túl jó színészválasztás, zavaró minőségű hang.

10/10
Prvic 2024 jan. 05. - 16:29:52 10/10
(66/182)
Remek.
10/10
Tuti Ágika 2024 jan. 04. - 17:33:57 10/10
(65/182)
Fantasztikus film, zseniális színészek, korhű jelmezek! Tiszta szívből ajánlom mindenkinek!
10/10
0077 2024 jan. 04. - 14:28:35 10/10
(64/182)
Fantasztikus volt a film, nekem nagyon tetszett. Miklós alakítása lenyűgöző!
Sumomo_ 2024 jan. 03. - 12:22:23 Előzmény ködszúrkáló
(63/182)
5*