Kedves dr. w., én voltam az általad kifogásolt ribizliszörp. Már rég láttam a filmet és nincs kedvem visszaolvasni, mirõl volt szó, így inkább csak azt írom le, ami most eszembe jut.
Nem szeretem a férfiasodó nõk és nõiesedõ férfiak világát. És egyáltalán nem szeretem, ha a média ezt erõsíti és ezt állítja be normálisnak. Nem esik jól. És nézd csak, ez itt a fordított történet http://www.youtube.com/watch?v=u63sWYKrHoc - nem érzem úgy, hogy ósdi, elavult világképet sugallna, és az volna a modern, ha a szerepek felcserélõdnek. Bár az az érdekes, hogy a két sztori démonikus vége megegyezik:
SPOILER
a férfi örökre eltemetõdik.
SPOILER VÉGE
Na mondjuk különösebben ez a befejezés sem nyerte el a tetszésemet.
Te azt írod, a lány ilyen módon nyerte vissza a lelki békéjét - hogy elmenekült, aztán meg hogy az õt befogadó férfi
SPOILER
elhalálozott.
SPOILER VÉGE
Nos - énszerintem meg az ember attól nyeri vissza a lelki békéjét, ha megnyugszik, kiegyensúlyozottá válik, stabilizálódik. Ahhoz pedig nem kell menekülni. Sõt - aki menekül, az önmaga elõl menekül; akkor pedig miféle békét talál?
Olvastam egy zseniális mondatot - nem az a fontos, hogy azt csináljam, amit szeretek, hanem hogy szeressem azt, amit csinálok. És ezt vajon hogy lehet? Én azt hiszem, akkor lehet, ha tudom, hogy azzal, amit csinálok, JÓT teszek és nem ROSSZAT. A Biblia ezt mondja:
"De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sõt cselekedet követõje lévén, az boldog lesz az õ cselekedetében."
"Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek... Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket."
"Boldog, a ki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr. Az Úr megõrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kivánságának."
"Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor."
A Biblia tehát azt állítja, hogy az ember akkor lesz boldog, ha CSELEKSZIK. Vajon mit? Olyat, amirõl tudja, hogy jó.
Ahhoz nem kell a világ végéig futni - inkább meg kell állnom ott, ahol vagyok, belenézni a tükörbe, szembenézni magammal, és újraépíteni a romokat. Ha csak rombolok, azzal nem teremtek jót. A háború nem hoz békét, a futás nem hoz stabilitást.

Ráadásul a nõk szerintem alapjáraton tényleg inkább tyúkanyók. A legnagyobb részük inkább befogad, mintsem behatol... azt gondolom, hogy ez minden szinten igaz.
Vagyis azt gondolom, hogy a nõk általában inkább létrehozni és fenntartani szeretnének egy ilyen világvégi kis kulipintyót. Otthont teremteni, fészket rakni, és oda belekucorodni. Hogy mások számára is biztonságot és nem pedig veszélyt és fenyegetést jelentsenek. Hogy amikor Ábel elgondolkozik azon, hogy mivégre van a világon, akkor arra jusson - azért vagyok a világon, hogy valahol otthon legyek benne. És mi az otthon? A nõ az otthon. Ugyanezt állítja Radnóti és Kovács Ákos ("Én otthon vagyok nálad" - Ölelj meg újra).

Most láttam egy ilyen világvégi kis kulipintyót - imádnivaló, teljesen elvarázsol http://agyasztaltv.blog.hu/2012/09/18/elado_josag_a_hatarban - engem ez sokkal inkább elbûvöl és inspirál és ösztönöz (mármint az a gondolat, hogy ezt a házat fenntartsam) - mintsem az a lehetõség, hogy a késõ õszi hidegben, dérben, fagyban, térdig lucsokban tocsogva éhesen és céltalanul kóboroljak. Na, attól aztán a lelki nyugalom képzete abszolút nem száll meg. Egy ilyen helyzetben csak abba a reménybe kapaszkodhatom, hogy valahol mégiscsak otthonra találhatok. És ha nekem lett volna lehetõségem ezt SAJÁT MAGAMNAK megteremteni, de nem tettem, mert kirúgtam magam alól a földet, akkor már csak az marad, hogy valaki megszán és befogad; amit NEKEM KELLENE MÁSNAK ADNI, azt most már csak másoktól kaphatom - és még azért sem vagyok hálás??? Még azt sem becsülöm meg? Még azt is kirúgom magam alól és onnan is továbbállok?
És akkor ettõl nyugszom meg? Ettõl találok önmagamra? De hát akkor én végül is ki vagyok, mit akarok? Mi a célom, mi a tervem, kivel teszek jót, mitõl leszek boldog és elégedett?
Én nem láttam, hogy ennek a filmnek bármiféle pozitív üzenet is lenne.
De például a fentebb linkelt kis háznak nagyon is pozitív üzenete van. És azt egy nõ hozta létre. Õt például irigylem is kicsit ezért a csodáért, amit képes volt összehozni. Az ízléséért, azért a finomságért, harmóniáért, amit árasztanak a képek. Erre azt mondom - ez már igen, ez valami, ez után a kifinomult harmónia után csorog a nyálam. Ez kellene. És egy ilyenbe belerúgni, egy ilyet megvetni... hát bocs. Sajnálom, de a hátam borsózik és a hajam szála az égnek áll tõle.

Teljesen más valahol élni (fûtött házban, ahol lehet fürdeni, enni, vannak ismerõsök, család) - és más tökegyedül kóborolni a lucskos, jéghideg fûben, a dermesztõen fújó szélben, meleg, étel, fürdés és társaság nélkül. Hogy lehetséges ezt a kettõt összekeverni, egy lapon említeni?

öööööööööö