Örülök, hogy írtál firka:)))Hát, nem tudom, nekem csomót kell tanulnom, de mégis van karácsonyi hangulatom, bár örülnék, ha esne is a hó, ez még fokozná.
cula, én is remélm hogy folytatni fogják:)))

Remélem folytatják és remélem össze jön Jackkel.

Szia csani, örülök, h végre ÍRT VKI!!!!! Én még itt vagyok :D ha ez nem rettent el titeket ;) Hát én most speciel nem várom a karácsonyt, amit egyébként mindig nagyon szoktam. Most egyeltalán nincs karácsonyi hangulatom, legszívesebben már túl lennék az egészen, igaz, legalább ajándékot kapok-meg-adok, ami jó.

Sziasztok!!!!
Nagyon hiányoztatok már, bocsi, hogy nem írtam, de gõzzel tanultam a vizsgáimra, és ezután még jobban fogok, mert egypár nem sikerült.Tényleg alig írnak ide, remélem itt vagytok még páran:)))Annyira örülök, hogy végre itt van a karácsony, a kedvenc ünnepem. Igaz, hogy gõzzel tanulhatok, de legalább lesznek napok, amikor együtt lesz a család:))))

aj fogalmam sincs, mit kéne csinálni, ha ide nem tudok jönni, sehova máshova nem tudok, az RTL-es fórum nem naon jött be :((

ú, részvétem, de hidd el, nem csak te küzdesz ilyen problémákkal pl. én napjában kb. 20-szor halgatom végig, h mennyire sovány vagyok, és hogy mért nem eszek rendesen, de ha egyszer NEM HÍZOK annyira idegesít, de azt mondják, h nem lehet az, h hirtelen meg akarok hízni, csak egyek mindenfélét rendesen, de hiába, ha így folytatom, elfogyok a végén :( na mind1, sok sikert neked is (ha ezt lehet így mondani) ;)

Na jó, lehet hogy igazad van...

A fórum tényleg KIHALT, alig ír ide valaki (jelenleg csak te írsz ide rajtam kívül), és ha ez így folytatódik, lassan már SENKI SE FOG IDE ÍRNI!!! :(

Megkaptam a vérvétel eredményét. Tudjátok, mondtam (vagyis írtam), hogy vitamint + gyógyszert is szedek, így jobb eredményt fog mutatni a ténylegesnél. Jobbat mutat, de még így is !5! -nél van ! -jel... Az orvos azt mondta, hogy s*ggbe fog rúgni, ha nem eszek normálisan...

mnikol, semmi gond, én is szoktam néha hülyeségeket beszélni, de ez sztem nem számított annak, inkább örülök, h legalább ez az egy hozzászólás van, mióta írtam. én mos azon vagyok kiakadva, h már nem csak KI FOG hanem MÁR KI IS HALT a fóumunk :(( egész hétvégén nem írt ide senki, tudom, én se, de én nem voltam nemhogy itthon v netközelbe, hanem azért elég távol, na mind1

Olyan izé, én is már ilyenekrõl írkálok ide... Pedig ez a fórum nem errõl szól! Néha kiakadok magamon...

Túléltem a vérvételt, de kissé kiakadtam.
Vasat akarták nálam megnézni.
Itthon jöttünk rá, hogy olyan gyógyszert szedek, amiben van vas... Így valószínûleg normális eredményt fog mutatni, pedig eredetileg én vashiányos vagyok. Magyarul: HIÁBA SZÚRTAK MEG!!! :(

hát ez így nekem is tök fura, meg nem is tetszik, de sztem az rtl-es teljesen más lett, itt meg csak a szín változott, szval sztem ez a fórum még jobban járt, na mind1
Tündi, köszi az idézeteket, naon tetszettek, egyébként én is pont így gondolkodom, szerencsére most éppen kicsit kifelé megyek ebbõl a korszakból (ja, egyébként ez a sorozat elég sokat segített benne - ez a sorozat is) és mostmár ha vki beszól vmit már egyeltalán nem akarok kötelet akasztani a nyakamba, elfogadtam magam így, és sztem vki azért érzi magát fölöslegesnek, mert annak tartja magát - ez az én véleményem, nem bizt h mindenkivel így van
ja, egyébként ezt a fanficot azért raktam be, mert a sajátom, tehát ezért nem valószínû, h fogok még be rakni, csak, ha írok másikat :)

Nálam is ilyen, nekem nem igazán tetszik, de mind1...
Az rtl is megváltozott, az is hasonló lett, meg így most ez is!!! Mi van itt? Minden ilyesmi lesz!?

Ugye nem lettem színvak, vagy semmi ilyesmi, vagy csak nálam van, hogy ilyen "érdekes" színû a fórum?

SENKI SEM FÖLÖSLEGES!
Nekem is volt olyan idõszakom, amikor azt hittem, fölösleges vagyok, de aztán rájöttem, hogy nélkülem mindenki boldogabb lenne, és ez erõt adott. Na meg anyám kedves szavai is: "Mindenki jó valamire. Ha másra nem, elrettentõ példának..."

Egy kicsit gonosz volt, de sorry, ez vagyok én!

Mindig arra gondolok, hogy erõs vagyok, és csak egy gyenge törik meg. Ha belegondolok, hat évig ezzel maradtam életben. Nem volt SOSE egy jó napom, minden este magamban sírtam, állandóan beteg voltam, de utólag jónak látom. Ha azt kibírtam, már nem lehet sokkal rosszabb.

Kigyûjtöttem nektek néhány részletet különbözõ dalokból. Nem tudom pont, mi szerint válogattam ki õket, de egész jók! (Ha valakit érdekel, melyik dalból vannak, írjon!)

"lehet a kényszer bármien úr, fogadok én élem majd túl..."

"Csak körforgás - ez hát az élet, nem lesz soha más. Mert véget ér, minden õsz és tél a tavasz és a nyár. Hát mondd, hogy nem is fáj, Good bye!..."

"Kicsit fájt, ugye érted? Így jár, aki téved, de talpra is áll. Hát én túl fogom élni, nem tudsz porrá törni, ez a harc itt eldõlt már..."

"Egyedül más, mégis ugyanúgy jó. Magam vagyok, sose fogok így félni, baby, és túl fogom élni..."

"Titkom néma a szélben, édes sóhaj az éjben: -mindig így ringass engem! De vágyaim még csak titkok a szélben..."

"M'ért nem tudod elfogadni szabad vagyok mint a madár?! Rajtad kívül más is jár szeretem ha nincs határ!"

"Ezer széttépett levél, egy hazug érzésrõl mesél, de minek sírni, ha úgyse fáj? De bosszút állni érte muszáj!"

"Most megtanulod, h én ki vagyok! Ne gondold, hogy Te nyertél! Ma visszakapod, azt a napot, mikor súgtad, hogy szerettél!!!"

Pedig én ezt pont bíztatásnak szántam, na mind1
ahogy visszanéztem, elég sok fanficot raktam be (mármint terjedelemre) és Ani ha majd rakok be másikat, akkor az csak egy kicsit késõbb lesz, majd elmondom miért, továbbra is várom a véleméyneiteket ezzel a fanfic-kal kapcsolatban :)

BÍZOM BENNED (XXXV. RÉSZ-VÉGE -ezt nem tette be az elõbb)
Sue: Vagyis...Örülök, hogy megint itt lehetsz.
Jack: Így legalább kaptál mégegy esélyt, hogy velem táncolhass.
Sue: Hát, ha belegondolok...ezért mindenképpen megérte.
Jack: Akkor ezt most bóknak veszem.

Úgy érzik, mintha rajtuk kívül senki sem lenne abban a teremben. Sue ugyan nem tudja, milyen zene szólhat, de úgy érzi, valahol legbelül mégis hallja. Kapott mégegy esélyt, és tudja, mostmár nem fog hátat fordítani soha többé.

Jack: Talán mégsem olyan borzalmas ez a bál mint hittem.
Sue: Fõleg, mivel te is itt vagy.

Sue: (gondolja) El sem hiszem, hogy ezt kimondtam.
Jack: (gondolja) El sem hiszem, hogy ezt kimondtad.

Jack: De semmit se érnék ezzel a tánccal, ha nem te táncolnád velem.

Sue Jack szemébe nézett, és nem tudott már mást mondani. De nem is akarta. Úgy érezte, ez a tánc sosem fog véget érni. Ahogy az élete sem, egyhamar. És ha majd tíz év múlva gondol vissza erre a pár estére, pontosan úgy fog rá visszaemlékezni, mintha még mindig itt volna.

THE END (mármint a fanficnak ;)
És most õszintén: légyszi mondjátok el a véleményeteket errõl a fanfic-ról, nagyon fontos lenne

BÍZOM BENNED (XXXV. RÉSZ)
Sue: Ezt, nem én írtam. Én is kaptam ilyet.
Jack (megnézi Sue levelét) Valaki direkt hívott ide minket.
Sue: Jó terv. De nem értem mit akartak ezzel.
Jack: Mindegy, úgyis...beszélni akartam veled.
Sue: Tényleg? Mirõl?
Jack: Tudom, hogy haragszol rám, amiért eljátszottam a halálomat. De
csak így menthettelek meg. Miattad csináltam.
Sue: Tudom Jack. De értsd meg, ezt nem tudtam volna elviselni.
Jack: Tudom Sue. De nem engedem, hogy meghaljak. Ne félj.
Sue: Ki fél? (mosolyog)
Jack: Így visszagondolva érdekes volt látni téged tegnapelõtt.
Sue: Olyan mintha évekkel ezelõtt lenne.
Jack: Még mindig nem hiszed el, hogy tényleg én vagyok?
Sue: Már kezdek beletörõdni. Még mindig magam elõtt látlak, ahogy
lelõttek.
Jack: De nem lõttek le.
Sue: Lassan kezdem elhinni. Csak...félek hogy egyszercsak hirtelen
felébredek. És rájövök, hogy az egészet csak álmodtam.
Jack: Gondolj arra, hogy csak álmodtad, hogy meghaltam. És most
ebbõl ébredtél fel.

Hosszan egymás szemébe néznek, ha nem is mondanak semmit. Sue
úgy érezte, kapott még egy esélyt az élettõl. Még egyet, hogy sose
felejthesse el, milyen fontos is neki Jack. És habár tudta, hogy Jack
tényleg nem halt meg, most úgy érezte, tényleg visszakapta. Mostmár nem félt Jack szemébe nézni. Mostmár tényleg elhitte, hogy ott van mellette, és érezte, hogy még sokáig nem hagyja ott. Boldog volt, kimondhatatlanul boldog. Úgy érezte, ha sose fog más örömet látni, de Jack ott lesz vele, akkor is boldog lesz, bármi történjen.

Jack: Hát, csak egyféleképpen tudhatjuk meg, ki írta a levelet.
Sue: Tényleg? És hogy?
Jack: (elkapja Sue kezét) Felkérhetlek táncolni?
Sue: Nem is tudom. Egyszer már sikerült.

Mosolyogva mennek be a terembe.

Carrie: Szépek így, igaz?
Lucy: Mármint Jack és Sue?
Carrie: Igen. Mit gondolsz, ki írta nekik a leveleket?
Lucy: Milyen leveleket?
Carrie: Hé, még neked is van mit tanulnod a kerítõnségben. (és Lucyra
kacsint)
Lucy: Á, így már értem!
Carrie: Ne aggódj, majd beavatlak.

Sue: Na, szerinted?
Jack: Fogalmam sincs. De majd kiszedjük belõlük. Jól táncolsz.
Sue: Hát, jó a partner.
Jack: Köszönöm.
Sue: És, milyen volt, halottnak lenni?
Jack: Azt hiszem még várnék egy kicsit az egésszel-
Sue: Helyes.
Jack: De legalább láttam, hogy festenél, ha meghalnék. Hogy nem
tudnál így élni.
Sue: Ezt ugye nem azért mondod, hogy az orrom alá dörgöld?
Jack: Eszemben sincs.
Sue: Rendben. Elfogadom a bocsánatkérést.
Jack: Ne felejtsd el, hogy én mentettem meg a te életed, és nem
fordítva!
Sue: Hm, ez igaz. Ráadásul kétszer is.
Jack: Kétszer?
Sue: Igen. Egyszer a kamion elõl. Egyszer pedig azzal, hogy
visszajöttél.
Jack: Igazából, el sem mentem.
Sue: Tudom. De jó arra gondolni, hogy visszakaptalak.

Jack mosolyogva néz rá. Suenak csak pár perc múlva esik le,hogy egy kicsit elszólta magát.

Sue: Vagyis...Örülök, hogy megint itt lehetsz.
Jack: Így legalább kaptál mégegy esélyt, hogy velem táncolhass.
Sue: Hát, ha bel

BÍZOM BENNED (XXXIV. RÉSZ)
Az este a megszokott unalmassággal telik el. De ezt senki nem
mutatja, hiszen tudják, Carrie mennyire örül, hogy itt lehet, FBI
ügynökök között, amilyen õ is szeretne majd lenni. Már nincs benne az
a kis ellenkezés, amit mutatott, mikor a szülei meghaltak. Már elfogadta
az életét, és tud benne boldog lenni, végre, mostmár.
Ugyan még a rendezvény korántsem közeledik a végéhez, egy pincér
közelít Sue felé.

Pincér: Maga Sue Thomas?
Sue: Igen, én vagyok.
Pincér: Valaki ezt küldi magának.
Sue: Ki küldi?
Pincér: Nem tudom. Nekem is másvalaki hozta, hogy adjam oda
magának.

Sue értetlenkedve veszi kezébe a borítékot. Mintha csak fel akarták
volna adni. Már rajta van minden, a cím, a bélyeg, csak a feladó nincs.
Leragasztották. Miért tenne ilyet valaki, ha úgysem akarta feladni?
Felnyitja a borítékot. Egy balsejtelem fut át a fején. És a megérzései
most sem hagyják cserben. A borítékban nincsen más, csak egy
teljesen üres, egyszerû fehér papír.

Sue: Nekem most...majd mindjárt...visszajövök.

Gyorsan rohan be a mosdóba, nem s gondolkodik, látja-e valaki, A
papírt belenyomja a mosdókagylóba, és szép lassan engedi rá a vizet.
Majd a betûk, ahogy számított is rá, kirajzolódnak rajta.

"Sue, ne ijedj meg. Ezt a levelet egy barátod írja. Ne félj,akit az FBI Lecsuk, nem jön ki ilyen hamar a börtönbõl. Légy 8óra 45 perckor az erkély már nem a terembe nyíló ajtajánál.Tudom, hogy ott leszel, kíváncsi vagy."

Sue gyorsan az órájára néz. 8 óra 43. Nem tudja, menjen-e. De a levél
írójának igaza volt. Túl kíváncsi. Gyorsan átmegy a termen. Látja, hogy
Lucy értetlenkedve néz rá az asztaltól. De most nem érdekli. Fogalma
sincs, még ötlete se, mi lehet ez az egész.
Az ajtónál valaki háttal neki áll. Aki az erkélyen van, sõt aki a teremben,
az végképp nem láthatja õket. Sue sejti ki lehet az, de nem igazán
hiszi el.

Sue: Jack?
Jack: Sue? Ezt te írtad?
Sue: Mit? Én nem...

Sue kikapja a kezébõl a levelet. Pont ugyanolyan, mint a sajátja, csak a
szöveg más egy kicsit.

"Jack, ne ijedj meg. Ezt a levelet egy barátod írja. Ne félj,akit az FBI lecsuk, nem jön ki ilyen hamar a börtönbõl. Légy 8 óra 45 perckor az erkély már nem a terembe nyíló ajtajánál.És mégvalami: kérj fel táncolni!"

BÍZOM BENNED (XXXIII. RÉSZ)
Sue: Hát, ha már így itt vagyunk, lenne egy kis meglepetésünk a mi
kedvenc FBI ügynök jelöltünknek.
Carrie: Nekem? Hogyhogy?
Sue: Sajnos ugyan ezt nem tudtuk becsomagolni neked, de azért van
rajta egy masni. Lógasd le a kezed a székrõl. Csak várj egy pillanatot.

Carrie egy nagyon halk ugatást hall, és talán életében elõször, nem is
hisz a fülének. De az most sem csapja be.

Carrie: Egy kutya? Nekem, hogyhogy? - és simogatja a kis kölyökkutya
fejét - Ráadásul azt hittem ide tilos kutyákat behozni.
Lucy: Nem akármilyen kutya. Vakvezetõ.
Myles: Még egy hét képzés, amin te is ott vagy, és már örökre
elválaszthatatlanok lesztek.
Carrie: Ezt nem tudom elhinni.
Jack: Én mért nem tudtam errõl?
Lucy: Hát Jack, ha elfelejtetted volna halott voltál.
Carrie: Melyikõtök ötlete volt?
Tara: Sueé.
Carrie: És, neve van már?
D: Arra gondoltunk, hogy te nevezd el valahogy.
Carrie: Nem is tudom. Azt hiszem...igen. Levinak fogom hívni.
Lucy: Ez érdekes, erre nem számítottam.
Carrie: Ha az én példaképeim...ti vagytok, akkor azt szeretném, ha
nekem is olyan jó kutyám lenne, mint Levi.
Bobby: Hát akkor, örülünk, hogy „tetszik”.
Carrie: Én is örülök. Visszaadtátok egy vak lánynak az álmát és az
életkedvét.

Carrie egész este nem tudja elengedni új kutyáját. Máris megkedvelték
egymást. Talán ez az a láthatatlan kapocs, ami most, és majd késõbb
is összetartja õket. Jack egész este próbálja elkapni Sue pillantását, de
õ láthatóan kerüli. Nem tud Jack szemébe nézni. Talán még most sem
fogta fel.

Jack: (súgja Bobbynak) Még mindig nem tudja elhinni. Sose fog
megbocsátani nekem.
Bobby: Túl nagy kockázatot vállaltál haver. Nem örül neki, hogy ezt
tetted vele.
Jack: De nem értem, azt hittem örülni fog, ha kiderül, hogy mégsem
haltam meg.
Bobby: Túl nagy volt a sokkhatás. Adj idõt neki.
Jack: De mégis vidám, és én...mintha itt se lennék.
Bobby: Még mindig könnyebb lesz neki ezt feldolgozni, mintha tényleg
meghaltál volna. Hiszen láttad, milyen állapotban volt.
Jack: De...
Bobby: Csak nézz rá. Örül neki, hogy megint itt vagy. De annyira nem
számított erre, hiába reménykedett benne. Ezt neked is el kell
fogadnod.

BÍZOM BENNED (XXXII. RÉSZ)
Ebben a pillanatban lép be Sue Levi-al és Carrievel az ajtón. Mindenki
elhallgat.
Carrie: Sziasztok. Nem is gondoltam, hogy már mind itt lesztek.
Sue: Én se, fõleg, hogy ennyien.
Sue még mindig nem tud hinni a szemének. Ha a szíve mostmár mást is
mondd.

Egy nappal késõbb

Lucy: Gyere Sue, indulnunk kell. Azta, jól nézel ki.
Sue: Igazán semmi kedvem ehhez a bálhoz.
Lucy: Ahogy senkinek se, mégis minden évben túléljük. Carrie kész van
már?
Sue: Elég sokáig készülõdik. Azt mondta, nem kell neki segítség. És, a
meglepetésünk készen áll?
Lucy: Igen, már mindent el...Carrie, nagyon csinos vagy.
Carrie: Hát, kösz. Megpróbáltam minél többet beleadni, úgyis ez lesz az
utolsó estém veletek.
Sue: Majd késõbb várunk vissza. Hiszen, ha jól tudom, még mindig FBI
ügynök akarsz lenni.
Lucy: Na gyertek, majd ott folytatjátok a beszélgetést, mert ha most
nem indulunk el, már biztosan elkésünk.

A "bálteremben"
Tara: Azt hittem már sosem értek ide. Carrie, nagyon csinos vagy.
Carrie: Köszönöm szépen, te is.
Tara: Kösz, de honnan...
Carrie: Ahogy felénk fordultál a ruhád széle súrolta a padlót. Csak
selyembõl lehet ezzel a hanggal. Ahogy veszed a levegõt, arrébb arébb
fújsz egy-egy "tollpihét" a nyakadban lévõ boán. És hallom ahogy,
néha-néha hozzáütötted a karperecedet a nyakláncodhoz, ami ez után
következtetve ezüstbõl van. Csak csinos lehetsz.
Bobby: Váó, ez aztán lenyûgözõ. Igazi FBI ügynöknek születtél.
Carrie: Köszönöm.
Lucy: Még szerencse, hogy Mylesról nem kell ilyen pontos jellemzést
adni. Látatlanba is biztos vagyok benne, hogy hogyan fog kinézni.
D: Sziasztok. Úgy látom már mind itt vagytok. Á, azt hiszem Jack túl
sokáig volt halott.
Sue: Nahát, Donna, örülök, hogy te is itt vagy.
Tara: Hogy bírtad rászánni magad, hogy elgyere? Neked szerencséd
van, még csak nem is kötelezõ.
Donna: Órákig nyaggatott, hogy én is jöjjek vele. De nem bánom.
D: Így legalább lesz indokunk hamarabb hazaindulni.

Jack ebben a pillanatban lép be a terembe. Összenéznek Sueval, és
Sue arcáról egy pillanatra eltûnik a mosoly.

Bobby: Nahát, a mi kedves Jackünk is megérkezett végre. Azt hittem
már túl erõsen szögezték rád a koporsót.
Jack: Ha-ha-ha Bobby. Inkább örülj, hogy megint viszontlátsz. Mostmár
legalább tudom, mennyire sajnálnátok, ha én nem lennék.

Lucy: Azt hiszem a legjobb, ha leülünk.
Myles: Sajnos nem lesz vége hamarabb, ha hamarabb kezdjük.

BÍZOM BENNED (XXXI. RÉSZ)
Másnap az irodában
Bobby: Lucy, Sue bejött már?
Lucy: Nem, direkt hamarabb ide akartam érni.
Tara: Mégis mit csinált tegnap?
Lucy: Beállított Jackkel az oldalán, aztán köszönt, és lefeküdt. Nem
tudtam magamhoz térni.
Myles: De Jack meghalt, legalábbis úgy tudtuk. (mindenki ránéz)
Megmagyarázná végre valaki, hogy mi is történt?
Jack belép a szobába
Myles: Én azt hittem, hogy te...
Bobby: Mind azt hittük. Szóval, beavatnál minket végre?
Jack: Tudom, hogy meglepõ, és igazán jó érzés tudni, hogy ennyire
hiányoztam, de muszáj volt.
Tara: Ha nem örülnék annyira, hogy tényleg itt vagy, legszívesebben
megfojtanálak ezért.
Lucy: De láttuk ahogy lelõttek. Mi történt?
Jack: Tudtam, hogy megakarja ölni Suet, mikor végülis én is kaptam egy
levelet. Tehát engem is figyelt. Ne nézzetek így, ez volt az egyetlen
megoldás.
Bobby: Ha nem magyarázod el rögtön, azt hiszem még mindig inkább
elhiszem, hogy egy szellem, mintsem az igazi Jack Hudson áll itt
elõttünk.
Jack: Szóval megkértem valakit. Tieteket nem lehetett, hiszen a
gászotoknak valódinak kellett lennie. Csak egy embernek szóltam, itt
az FBI-nál dolgozik, és ráadásul pontosan is céloz. Ami pedig a legjobb,
nem pletykál senkinek, és közülünk csak én ismerem. Megkérdezhetitek
tõle, ha kell, megadom a mobilszámát.
Myles: Ez nem változtat azon, hogy lelõtt, tehát meg kellett volna
halnod.
Jack: Köszönöm a bíztatást Myles, de a helyzet az, hogy vaktölténnyel
lõtt. Az orvossal pedig beszéltem, hogy mint halottat könyveljenek el.
Felnyitathatjátok a koporsómat is. Üres lesz.
Lucy: Akkor te hívtad fel Suet, hogy forduljon meg. Te mentetted meg.
Jack: Mondom, hogy ez volt az egyetlen esély.
Bobby: Már csak egy utolsó kérdés. Amikor lelõttek, Sue ott volt veled.
Nem lélegeztél, egybõl meghaltál. Sue csak nem feltételezne ilyet, ha
nem vette volna észre biztosan.
Jack: Igen, ez a másik dolog, amiben szintén egy orvos barátom volt a
segítségemre. Egy pillanatra el lehet fojtani a lélegzetet, mintha csak
halott lennél. Tõle kaptam erre, egy "csodaszert".
Lucy: Hát ezt jól kitervelted. Azért azt ne felejtsd el, hogy még tarozol
nekünk. Ennyivel nem úszod meg.