Téma: Széttörve

7/10
Midnight67 2020 márc. 30. - 22:23:26 7/10
(74/94)
Eddig az összes Shyamalan-agymenésen elaludtam (pedig rossz alvó vagyok), így szinte mindnek láttam az elejét, esetleg a közepét és csak elvétve a végét. Tulajdonképpen most sem volt másképp, álommanó majdnem leküzdött, egy pillanatra azt álmodtam, hogy Shyamalan nevét üvölti a tévé.. . erre felébredtem és felráztam magam. Sikerült is végignéznem, és azt kell mondjam, talán ez az egyetlen filmje eddig, amiért érdemes volt.
10/10
KKORNEL9 2020 jan. 11. - 19:40:13 10/10 Előzmény szimbol
(73/94)
Kedves Szimbol!

Nagyon jó film!

Hozzaszolasod első félével félig egyetértek. Megprobalhattak volna megtamadni, de nyilván nem egy ajtón kellett még kijutniuk.
A Doktornőről a véleményeddel egyet értek, én is felhuztam rajta magam, mikor láttam, hogy keresgélni kezd. Egyértelműen az őhibája az egész.
Miért nem lőtte le Kevinkent? Nem tudom mennyire figyeltél. Nem volt lőszer a puskaban, miután szerzett, már csak a 'szornnyel' találkozott, Kevin el nem, hiába próbálta mondani a nevét.

Egyébként amit nem értek, hogy a csajszi a rendőröknek miért nem szólt a végén, hogy mit művel vele a nagybátyja.

10/10
Kóródi Tündérke 2019 okt. 08. - 21:29:30 10/10
(72/94)
Sajnos Vízer Balázs kritikájánál nem volt hozzászólási lehetőség,így itt jegyezném az észrevételeimet az első 5 sora után.Tovább nem pazaroltam az energiámat, mert ez a fickó,nemhogy a filmet nem nézte meg,de még a háttér infókat sem tudja.
" a különben roppant szimpatikus James McAvoy pedig már korábban is bebizonyította, mekkora átéléssel tud nagyszerű szemétládákat játszani. És most nem csak egy genyó lehet, hanem kéttucatnyi."
Nem barátom, nem mind a 24 genyó, csak egy része. Ha láttad volna a filmet, tudnád.
"Hősünk, egy bizonyos Kevin ugyanis disszociatív identitászavarban szenved – ha jól sejtem, ezt hívja a művelt köznép skizofréniának -, és 23 különböző személyisége van. "
Nem, ezt is buktad. A MŰVELT köznép tudja,hogy a skizofrénia és a D.I.D. kurvára nem ugyan az. A skizofrének személyiségei nem tudnak egymásról, viszont a D.I.D.-es személyiségek tudatában vannak egymásnak. Szomorú,hogy valaki írhat kritikát,amikor ennyire tájékozatlan, de még arra is lusta,hogy utánajárjon a dolgoknak.
7/10
sexykex 2019 szept. 20. - 09:23:41 7/10
(71/94)
M. Night Shyamalan zöldségeit nem szoktam túl sokra értékelni, de most nagyon ott volt a szeren. Természetesen ezt a történetét se hiszem el, de olyan feszültséggel és átéléssel tálalta, hogy kénytelen voltam megtapsolni.
4/10
szimbol 2019 szept. 15. - 19:57:11 4/10
(70/94)
Bárgyú volt és lapos, mint valami német tv film. Ne töltsétek az időtöket a megnézésével.

Amikor az elrabolt lányok azt mondták, hogy "harcolnunk kell ellene. Amikor legközelebb bejön, támadjuk meg mind a hárman." - arra gondoltam, hogy pontosan ezt kellene csinálnotok. Nyilván ezt a teljesen átlagos vékony fickót, - főleg amikor békés személyisége volt - simán összecsomagolták voltna. Erre jön a furcsa lány azzal, hogy "ne, mert az nem jó, mert... nem is tudom, inkább gügyögjünk hozzá hülyeségeket, napokon keresztül" - miközben rohamosan legyengülnek fizikálisan és mentálisan is... A lányok haláláért a furcsa lány (Casey) és a pszichiáter nő ugyanúgy felelős volt, mint a bolond fiú. Dr Fletcher nem nézte a híreket? Hogy ugyanebben a városban elraboltak lányokat, a betege, - erről tudomása volt - meg fiatal lányokat szeret nézegetni miközben táncolnak? Ráadásul a szokottnál is furcsábban viselkedik...Amikor ellátogatott hozzá, miért kezdett el kutatni...miért akart kimenni a wc-be? Miért nem menkült a francba és hívta a rendőröket? Casey, miért nem akkor lőtte le a bolond fiút, amikor a épp Kevin volt? Hiszen akkor sebezhető volt. Simán a neve kimondásával elő lehetett hívni a Kevin nevű alapszemélyiségét. Ezt tudta... Leírta az ostoba pszichiáter nő és ő el is olvasta.


Bear99 2019 febr. 21. - 20:41:25 Előzmény Bear99
(69/94)
Érdekes, hogy az én agyhalott szavam moderálva lett, de a káromkodások más részéről válogatlanul mehetnek :)
Bear99 2019 febr. 20. - 21:53:03
(68/94)
UHH! Kemény film.
kettyo 2019 jan. 19. - 18:33:41
(67/94)
A főszereplő csávó iszonyat jól játszik.

Szinkronosban néztem, és így igazából a legvégéig nem állt össze hogy a szörny az micsoda. Eredetiben - ami inkább a fenevad - valószínűleg előbb leesett volna.


Tetszik, hogy nem egy tipikus happy end film, azoktól rosszul vagyok.


Tullia 2018 nov. 22. - 11:39:44
(66/94)
Sziasztok!
Hol tudom megnézni ezt a filmet? A választ előre is nagyon köszönöm. Andi
maszat77 2018 nov. 02. - 22:47:40
(65/94)
hát nekem ez egy időpocsékolás volt, hogy megnéztem... mondjuk már eleve nem érdekelt és már az elejétől nem jött be, de gondoltam hátha... de pfuj lett ;P
a főszereplő csávó színészi képességét elismerem, de akkor inkább már egy színdarabnak tudnám elképzelni ezt a förmedvényt...
Renáldo007 2018 okt. 26. - 19:40:45
(64/94)
szerinzem jo golm sz alakitás 5 os sipem ezt a szineszt
gszabo71 2018 aug. 15. - 15:13:00 Előzmény whitehill
(63/94)
BW készíti elő a 2019 es folytatást, címe:Üveg.
evelintomo 2018 júl. 22. - 22:31:16
(62/94)
Nagyon jó film nézzétek meg :)

https://www.youtube.com/watch?v=JmymzeLlaX0
evelintomo 2018 júl. 22. - 22:03:31
(61/94)
Határozottan jó film. Nézzétek meg :)

https://youtu.be/JmymzeLlaX0
6/10
Trap 416 2018 márc. 16. - 17:57:43 6/10
(60/94)
Nem esetem hasra a filmtől, James McAvoy alakitásától eltekintve nem sok kiemelkedő momentum volt. A vége pedig szerintem óriási baromág, ott már teljesen kidobott a film. 10/6 McAvoy nélkül 5 lenne.
whitehill 2018 febr. 12. - 19:43:20
(59/94)
Hát ez nem volt valami ordas nagy durranás. Iszonyat kiszámítható volt, minden létezõ klisét belepakoltak. BW minek kellett a végére? Ez volt benne az egyetlan csavar a számomra. Nem a színészek hibája, õk megtették amit lehet, a forgatókönyv volt lapos.
end33 2018 jan. 17. - 11:23:32
(58/94)
Vérbeli M. Night Shyamalan film, számomra a filmkészítés \"nagymestere\", - élveztem a film érzékletes, beteg atmoszféráját. (Ha már olcsón kell \"közérdeklõdésre\" számottaró filmet csinálnia, akkor ez a \"rettegést a népnek\" jó irány. James McAvoy elõtt megemelem a nemlétezõ kalapom. Nélküle ez a film nem is létezne. - Lassan abszolút szupersztár lesz a fickó. Zseniális alakítás, biztosan \"lökött\" elõre a következõ \"tiszteletdíján\".)
9/10
black_eagle 2018 jan. 16. - 10:40:32 9/10
(57/94)
K nagy film, nagyon bejött!
És a végén a BW csavar, fenomenális.
Meg kell néznem a Sebezhetetlent azonnal! :D
1/10
sflkjs 2018 jan. 15. - 22:56:20 1/10
(56/94)
Fel orat birtam, annyira erdektelen volt. Inkabb megneztem egy Hitchcock filmet.
6/10
Atis88 2017 dec. 30. - 20:00:56 6/10
(55/94)
Mcavoy nagyon jó, nagyon elkapta a karaktert, viszont a film maga nekem nem igazán lenyûgözõ, mint itt sokaknak. Nem volt olyan nagy egyediség benne. Láttunk már hasonlókat a témában és nem érzem hogy ez jobb lenne azoknál. Nálam csak 6/10.