itt fulladozom a röhögéstõl (az emberserkén), némán, mert mindenki alszik :)
de jó, hogy melléütöttél :)

Na és Odescalchi Pál, aki csak 19 volt, amikor német teherautókat robbantgatott Budapesten. (Idén halt meg egy buta baleset miatt, nyugodjon békében.)

Igen, már akkor mikor nem olvastam vissza csak elküldés után vettem észre az elírást tudtam, hogy valaki ráveti magát mint kutya a koncra és látod van nekem emberserke követõm :)
Viszont a témában nem csak emberek de szervezetek is bátor tetteket hajtottak végre.
" Említést érdemelnek ezek közül az intézmények közül a Collegium Marianum, a Collegium Theresianum, a Lazarista Atyák és az Irgalmas Nõvérek Rendje, a Sophianum Intézet, a Szociális Testvérek Társasága. A Mária utcai jezsuita rendházban bújtatott menekültek száma mintegy 120-ra tehetõ. Különösen sokan bujkáltak a ferencesek pasaréti rendházában, a domonkosok Thököly úti rendházában, a Champagnat Intézetben, amely a marista iskolatestvérek irányítása alatt állt."
Valamint ezen a linken találhatóak azoknak a nevei akik szintén emberségrõl tettek tanulságot.
http://barankovics.hu/cikk/kereszteny-embermentok

amióta válaszoltál azon gondolkodom, milyen serkére gondoltál vagy inkább serkenre, jujj, már megint kiderül számomra, hogy nem tudok elég jól magyarul, de most már világos :)

Vissza a témához:

Odescalchi hercegnõ saját autójával szállította vissza azokat szerencsétlen embereket, akiket a német határ felé gyalog hajtottak.

Bár a dokumentum film elsõ tíz percét nem láttam, úgy érzem egyelõre nem tudunk eleget Sztehlo Gáborról.

emberségkeresés

Ez csak emberségserkés, részemrõl.

Örülök, hogy éppen te nyitottad meg a topikot.

Néhány éve egy ismerõsöm sietett Budapestre Sztehlo Gábor szobrának avatójára. Akkor hallottam róla elõször.

Sokáig csak Raoul Wallenberg nevét ismertem, mint a nagy háború budapesti zsidóságának megmentõjét. Jóval késõbb elõször Koszorús Ferenc ezredes (http://mno.hu/velemeny/koszorus-ferenc-a-budapesti-zsidosag-megmentoje-673088) aztán Sztehlo Gábor nevével találkoztam, akik szintén sokat tettek az üldözöttek megmentéséért. Nyilván voltak mások is, névtelenek, akik inkább a lelkiismeretükre hallgattak. Az egyéni cselekedeteket általában nem szokták feljegyezni és terjeszteni, mégis sokat számítanak. Nem szokásom hõsöket és zseniket ünnepelni, de vallom, hogy a cselekedetek magukért beszélnek. Azt sem állítom, hogy teljesen tisztán látok e kérdésben. A bûnbak keresésnek sem látom értelmét. Sokkal inkább foglalkoztat, hogy az emberek egy része (remélem nem a többség) nem képes sem a lelkiismeretére, sem a józan eszére hallgatni. Ennek a miértje számomra egy fontos kérdés, és tõlem telhetõen próbálok rá választ, magyarázatokat találni. Az egyik talán, hogy mindannyian meg vagyunk vezetve, félre vagyunk informálva, de ebbe nem lehet, nem szabad beletörõdni. Az önzés, hatalom utáni vágy, a dominancia megszerzése viszont kiirthatatlannak tûnik, talán épp azért mert ebben egy számban nagyon csekély kisebbség érdekelt.

Érdemes elgondolkodni azon, ahogyan itt alább Horváth Ádám összeveti Wallenberg és Sztehlo Gábor bátor tettét. Szintén érdekes Koszorús Ferenc és katonái tettének valamint Raoul Wallenberg Budapestre érkezésének idõpontját. Biztos vagyok abban, hogy egyikük sem azért hajtotta végre nemes cselekedetét, hogy "hõs" lehessen.

Az emberség nem válogat fajok, vallások, rasszok között. Az emberséggel megáldott ember csak teszi a dolgát, teszi amit a lelkiismerete, belûrõl fakadó késztetése kívánja. Az az ember aki nem hivatkozik, keres kijelentéseket a miért nem és miért igen, a megérdemlik , de én akkor nem mertem volna, vagy az egyet jelentett volna a halálos ítéletemmel kibúvókat.
Egyszerûen mer tenni és ez így van a gulágon, Boszniában, Szerbiában, a közel keleten és ezen a kerek világunkon ahol kék az ég és zöld a fû, ahol a szépség és a "szörnyeteg" ugyanazt a bolygót lakja, az ember.
Peregnek a szavak, Sztehlo Gábor szavai okos és szép mondatok , derûvel és szavaival a múlt is formálódik azt érzem a hõsök köztünk élnek újra és újra. Emberek akik az internetért harcolnak,emberek akik árvaházat építenek a cunami sújtotta Thaiföldön és még sorolhatnám a hétköznapi hõsöket.
Egy életút melynek szövedékén átnézve megtapasztalhatjuk azt az embert a ki az egész életét az adni, óvni és védeni "gyönyörére" tette fel, ha létezik kézzel fogható humánum az Sztehlo Gáboré.
Határok nélkül tette a dolgát. Útját olyan emberek szegélyezték mint Raffay Sándor püspök, Neÿ Ákos vasútigazgató vagy Weiss Manfréd aki által felajánlott területen megszervezte a Pax gyermekotthont.
A sors és társadalom kegyetlen fintora, hogy az, az ember aki mindent megtett szeretett hazájáért már csak holtában a Farkasréti temetõben térhetett haza Magyarországra.
Nemes Takách Ágnes semmit sem tesz hozzá és el sem vesz Sztehlo Gábor történetébõl, hagyja mesélni a történetét és ez a mese így egyszerûen mélységet kap a szörnyûségek és a hõsiesség mindennapi tevékenységgé szelídül. Az emlékezet nem szépül mint sokunk gondolataiban, egyszerûen csak elhangzanak tények történetek és maga a történelem sötét és vészterhes idõk, ahol mint kevesek Sztehlo Gábor ember tudott maradni. Ember aki nem izmusokban , de a hit erejével volt képes arra ami keveseknek adatott meg és mondhatnám kevesek sajátja az önzetlen cselekedtek képessége.
Végül pedig úgy gondolom tanúságot tenni csak azoknak van joga akik tettek is, álljon itt két idézet két embertõl akik érzékeltethetik milyen is volt õ. :

„ ... A Keveházi László által emlegetett padon ülve beszélgettem vele utoljára Interlakenben. Pár hónap hiányzott a tíz évhez, hogy megkapja a svájci állampolgárságot és hazajöhessen. Nagyon vágyott haza. Kettõ hónappal elõtte azonban jött a postai küldemény, amit csak félig tudott felbontani. Ott halt meg a padon.

Lelkiismeret furdalásom van nekem személy szerint. De lelkiismeret furdalása lehet egész Magyarországnak. Sõt nem sértõ szándékkal mondom, de az egyháznak is, hogy Sztehlo Gáborról csak ennyit tudunk, hogy róla csak pár hónapja neveztek el egy kis közt, az Árnyas közt, hogy csak most lesz majd szobra Budapesten.

Az én tudatomban, bármilyen nagyra tartom Wallenberg hõsi tevékenységét, Sztehlo Gábor elõbbre van. Wallenberget, amíg nem jöttek az oroszok, védte diplomáciai védettsége. Sztehlot semmi mást nem védte, mint a saját bátorsága, önfeláldozása. Mindenét, ami vagyon, elvesztette, az otthonát elvesztette, aztán a családját is elvesztette. Aztán mi elvesztettük õt," személyes kapcsolatban. Nem találkozhattunk vele azóta.

– Horváth Ádám rendezõ



„Anyámat egy ideig zavarta a lapszerkesztésben és az általa mûködtetett Fehérholló könyvkiadó vezetésében az, hogy a gyerekek a lába körül ugráltak, úgyhogy Ádám bátyámmal együtt bekerültünk a híres Sztehlo Gábor-féle, fiúk városa jellegû Gaudiopolis-intézetbe. Sztehlo Gábor, aki szerintem megérdemelné, hogy szentté avassák, evangélikus lelkészként a háború alatt körülbelül ezer zsidó gyereket mentett meg oly módon, hogy a pesti és budai nagyiparos és arisztokrata barátai villájába beállított tíz-tizenöt gyerekkel, és azt mondta, például vitéz Szenczy Aladárnak: „Bujtasd el õket, és ha jönnek a nyilasok, kérd ki magadnak: miként merik feltételezni, hogy egy vitéznek zsidók bujkálnak a házában?” Így mentett meg közel ezer gyereket, többek közt egy 17 éves fiút, Oláh Györgyöt, a késõbbi Nobel-díjas vegyészt, akinek a szerves kémia megújítását, az ólommentes benzin kifejlesztését köszönheti a világ. A Sztehlo-intézet tovább mûködött 1945 után, a túlélõ szülõk elvitték a gyerekeiket, az árvák maradtak. Melléjük felvette az utcákon csavargó háborús árvákat is, és csomó magunkféle félárva is oda került.”

– Sárközi Mátyás író