Sztehlo Gábor

Bakancslistához adom
korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető dokumentumfilm, 26 perc, 2009

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával Ney Ákos vasútigazgató családi villájában. Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált. Ő ihlette a Valahol Európában című film történetét és a főszereplő alakját.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
offtopic
perry 2014 nov. 28. - 23:07:19
"Hadd lám. Haj, szegény Yorick! – Ismertem, Horatio; végtelen tréfás, szikrázó elmésségû fiú volt: engem a hátán hurczolt ezerszer: és most, hogy irtózik tõle a képzeletem! a gyomrom is émelyedik rá. Itt függött az ajk, melyet én összecsókoltam, azt se tudom hányszor. Hová lettek gúnyjaid, bakugrásid, dalaid? villámló élczeid’, melyek az egész asztalt hahotára fakaszták? Egy sincs már belõlök, hogy kimajmolnád saját torzképedet? Bezzeg, most esett le az állad! No, eredj õ asszonysága öltözõjébe, s mondjad neki: fesse bár magát ujjnyi vastagon, erre jut az arcza; eredj, kaczagtasd meg vele. – Valamit kérdek tõled, Horatio."
offtopic
filoszemitabélus 2014 nov. 28. - 17:48:22
Nem Purkrábek úrnak tetszik lenni a Slavia bankból? Azt mondják egy normális ember fején mintegy 60 000 hajszál van.
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 28. - 09:52:42 Előzmény filoszemitabélus
A Prometheus topic megfelelõ hely? Ennél biztosan megfelelõbb.
Örmények és a tuszik: ld következõt. Nincs átjárás, nem olt(hat)ják ki egymás tragédiáját. Kérdezz meg egy tuszit, vigasztalja-e h volt örmény genocídium? Kérdezz meg egy örményt, vigasztalja-e h volt holokauszt is? Avagy: söpörjön mindenki a saját portája elõtt! Kínos? Akkor jó. Sajnálom. Illetve nem sajnálom.
RL: nem segített ld (16). Amit 1944 tavaszán-nyarán tett, az már elkésett. Úgyhogy õ sztem nem fog Yad Vashemet kapni. Okkal.
perry 2014 nov. 26. - 23:47:42
Midig csodálkozom, hogy miképpen lehet ítélkezni kenetteljes hipokrita álarccal és még arra is hivatkozni, hogy ezzel a nickel .....
Edmond Dantes 2014 nov. 26. - 19:45:09
Úgy van!
Pontosan Márton Áron és boldog Salkaházi Sára (és mások) példája és példamutatása igazolja: akár élete kockáztatása, sõt, élete feláldozása árán is lehetett így is, másképpen is!
Másképpen, mint ahogy tette/nem tette (a kiinduló példánál maradva) 1944 tavaszáig-nyaráig Ravasz László.
Márton Áron és Salkaházi Sára is részesült a Világ Igaza (Yad Vashem) kitüntetésben.
Jim Hacker 2014 nov. 26. - 15:38:46
Mostanra jó sok személy és nemzet meg lett itt említve Sztehlo Gábor mellett.
Ez nem is lenne baj, azonban a számonkérés meg ítélkezés elég nagy erõvel folyik, amit szerény személyem nem vállal magára. (Még akkor se tenném, ha netán becsöngettek volna hozzám, hogy adjak menedéket egy-két tucat zsidó, cigány, magyar, román vagy tuszi menekült gyermek számára. Gondolom mást sem kerestek föl mostanában ilyen ügyben, aztán mondani mindig könnyebb, mint cselekedni).
RL püspök, én úgy látom, azért megbánhatta a "bûnét", és próbált valamit tenni a deportálások ellen. De ajánlhatok egy másik szép példát; Márton Áron gyulafehérvári püspök "1944. május 18-án Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori észak-erdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Május 22-én levélben szólította fel a Sztójay Döme miniszterelnököt, Jaross Andor belügyminisztert, a fõispáni hivatalt és a rendõrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. Válaszul Kolozsvár rendõrkapitánya kiutasította a városból."

Az üldözöttek bújtatásáért mártírhalált szenvedõ Salkaházi Sára nõvér példáját is érdemes megismerni. Halálának (kivégzésének) körülményeit sokáig szinte senki nem ismerte, amíg egy 1966-67-es nyilasperben valaki el nem mondta: http://www.or-zse.hu/resp/szecsi-bernovicsvilma-mtud2010.htm . Késõbb szentté avatták, de ha történetesen nem derül fény a halálának körülményeire, vagy nem avatják boldoggá, a tette ugyanannyit ér. És a többi hasonló felfogású személyé is, akikrõl még nem hallottam. Pl. amikor Sztehlo Gábor felkeresett néhányat az ismerõsei közül, hogy nyújtsanak menedéket üldözött gyerekeknek, és azok ezt elvállalták, nekik is kijár az elismerés. Részemrõl legalábbis, és nem elmélkedek azon, hogy vajon nem túl késõn cselekedtek-e, avagy tehettek-e volna még többet.
filoszemitabélus 2014 nov. 26. - 06:55:10
"Hogy úgy mondjam...khm...nem szerencsés a krematóriumok emlegetése éppen itt."
Hol emlegessem? A Prometheus topic megfelelõ hely?

Az "egyenes út" hollandok, litvánok, cseremiszek százezrei, milliói számára (számháborúzók kíméljenek!) és szerencséjükre nem vezetett oda.

Értem! Akkor õket lehet nem kedvelni. Esetleg az örmények és a tuszik nem túlzottan kedvelése, ami elítélendõ.

"És azon népcsoportok, népek tragédiája, akik ugyancsak vmilyen genocídium áldozatai lettek, szintén NEM feledtetheti és NEM relativizálhatja amazt. Nincs "átjárás" és minden országnak, népnek elsõsorban is a SAJÁT történelmét, SAJÁT genocídiumát és abban viselt felelõsségét kell feldolgoznia és nem másik országokra, népekre mutogatnia: "õk is bûnösök (voltak)" és hasonlók felkiáltással."

Ezt is értem, de nem errõl volt szó.

"Nem tudom, RL "képes (volt-e) a bajban segítõ kezet nyújtani a züldözötteknek." (16) hszban már beidézett szöveg szt: N E M."

A beidézett szöveg szerint is segített.
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 25. - 18:40:57
Hogy úgy mondjam...khm...nem szerencsés a krematóriumok emlegetése éppen itt. RL sem egyenes sem görbe úton nem haladt a krematóriumok felé, azoknak az embereknek a százezrei, milliói számára viszont, akik iránt "mélységesen elítélhetõ antipátiát" érzett, (számháborúzók kíméljenek!) egyenes út vezetett...oda.

Miért sántít? Az "egyenes út" hollandok, litvánok, cseremiszek százezrei, milliói számára (számháborúzók kíméljenek!) és szerencséjükre nem vezetett oda. És azon népcsoportok, népek tragédiája, akik ugyancsak vmilyen genocídium áldozatai lettek, szintén NEM feledtetheti és NEM relativizálhatja amazt. Nincs "átjárás" és minden országnak, népnek elsõsorban is a SAJÁT történelmét, SAJÁT genocídiumát és abban viselt felelõsségét kell feldolgoznia és nem másik országokra, népekre mutogatnia: "õk is bûnösök (voltak)" és hasonlók felkiáltással.

Nem tudom, RL "képes (volt-e) a bajban segítõ kezet nyújtani a züldözötteknek." (16) hszban már beidézett szöveg szt: N E M.
filoszemitabélus 2014 nov. 25. - 17:00:29
Miért sántít? A hollandok, litvánok, cseremiszek kevesebbet érnek, ezért nem olyan égbekiáltó bûn nem túlságosan kedvelni õket?
Hogy is lehetne rólam feltételezni ezzel a nickkel?
Ravasz László pontosan arra példa, hogy egy ilyen mélységesen elítélhetõ antipátia sem egyenes út a krematóriumok felé, sõt még egy ilyen csúf elõítélettel megvert személy is képes a bajban segítõ kezet nyújtani a züldözötteknek.
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 25. - 16:41:05
A holland, litván (v más egyéb ilyen) példa kis testi hibával rendelkezik: sántít.

Nagyobb a baj a "van, aki"-vel.

Mert bár ugye minden ember egyenlõ, de azért mégsem teljesen mindegy h teszem azt, példának okáért és teljesen elméleti síkon maradva!, egy Ravasz László az a "van, aki", aki "nem kedveli túlságosan a zsidókat" vagy teszem azt, példának okáért és teljesen elméleti síkon maradva! te vagy az a "van, aki", aki nem kedveled túlságosan a zsidókat. Utóbbi természetesen merõ fikció, szóba se jöhet, RL viszont "szóba jött", a belinkelt idézet szt és másutt is olvasható források szt.
offtopic
filoszemitabélus 2014 nov. 25. - 12:28:21
Ez jó példa arra, hogy attól, hogy valaki nem kedveli túlságosan a zsidókat, még nem okvetlenül tömeggyilkos náci. Van aki a hollandokat nem kedveli, vagy a litvánokat, még sincs külön jelzõ alkotva erre a tulajdonságára.
perry 2014 nov. 24. - 22:38:09
Javítok, hátha bélus erre jár :). *-pontosan
perry 2014 nov. 24. - 22:36:12
Pontosen ezért tettem be a linket.
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 24. - 21:36:14
Igen, a 13-ban belinkelt idézet folytatása sem egyszerû olvasmány...

Tudjuk, 1944 volt Ravasz László számára a "fordulat -részleges/felemás éve":

"Fiatalabb korában több cikkben is kikelt a zsidóság ellen, emiatt Ady Endre így írt róla: "a kálvinistaság irodalmi lapjában a legszilajabb antiszemitizmust ûzi egy Ravasz László nevû, s jobb sorsra érdemes volt ember", valamint a felsõház tagjaként az elsõ és második zsidótörvényt megszavazta. 1944-ben szembesült a holokauszt ijesztõ valóságával, és próbált tenni a magyar zsidók, különösen a megkeresztelkedettek fizikai megsemmisítése ellen. A deportálások megindulása után számos püspöki körlevelet fogalmazott meg az üldözések ellen, valamint hozzájárult a Jó Pásztor Bizottság megalakításához. Nem sikerült elérnie, hogy az egyházak közös körlevélben fejezzék ki tiltakozásukat a népirtással kapcsolatban." (wikipédia)
perry 2014 nov. 24. - 18:25:57
Ha egy fontos kordokumentumból részletet látunk , akkor érdemes összefüggésében megismerni azt.
http://bfl.archivportal.hu/id-125-ravasz_laszlo_altalanos.html
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 24. - 11:48:48
A zsidóknak szentelt figyelem készségszintje mindenesetre és a jelek szt mindig, mindenki részérõl "adott".
Az idézet azt jelentheti h a rk. egyház szívesebben foglalkozott a zsidókérdéssel, semmint a protestáns egyházakhoz való közeledéssel. Avagy: könnyebb a "kicsibe" rúgni?
filoszemitabélus 2014 nov. 24. - 11:23:59
Majsai meg akarja világítani ennek hátterét. Vajon õ érti ezt a mondatot, amit leírt? Kötve hiszem!



"A protestáns egyházak, mint már utaltunk rá, mindenekelõtt Ravasz László iniciatíváira és személyén keresztül, valóban igyekeztek együttmûködést kiépíteni a katolikus egyházzal, amelynek ez ügyben való mulasztását csak a majoritás- és világegyháztudat természetes intézményi és attitüdbeli velejárói, s az a tény „mentenek”, hogy a zsidóknak szentelt figyelem adott készségszintjén a protestánsokkal való kooperációnak - tekintettel azoknak a kormányzati politika relációjában jelentéktelen súlyára a katolikus egyházzal szemben - tényleg nem lett volna sok jelentõsége."
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 24. - 10:55:24 Előzmény perry
Nem nézem végig alaposan, de elsõ ránézésre is kilóg ebbõl a dicsõséglistából az emblematikus jelentõségû és magas tisztséget viselt Ravasz László ref.püspök. Semmi meglepõ nincs abban h nem részesült Yad Vashem kitüntetésben és nem fogadnék rá nagy tétben h valaha is fog.
offtopic
filoszemitabélus 2014 nov. 24. - 10:30:36 Előzmény perry
valaki ráveti magát mint kutya a koncra

A "ráveti magát, mint serke a hajszálra" sokkal stílszerûbb lett volna.
Összes hozzászólás