A film fő témája nem az idő, és nem a szabad akarat - amelyről a filmben érintőlegesen esik néhány szó - hanem a bizonyíték amellett, hogy Nolen találkozott a filmbéli fordítógépből kilépett önmagával, és most az az én áll nyerésre, aki nem előre szeretne haladni, hanem hátra, nem szórakoztatni akar, hanem untatni, és nem értékalapú filmművészeti építőmunkát végez, hanem nekiáll lerombolni azt, amit felépített. De még ezt is olyan unottan, hogy a néző szájában megalszik a tej.

Miért rossz a film? Tételes felsorolás következik:
- A konfliktus felépítése csapnivaló. A jelen a rossz jövő felé tart, ezért a jövőbeli döntéshozók úgy döntenek, hogy ennek itt vége. Illetve eleje. Mert itt ahhoz, hogy aratáskor az elejét vedd, valamikor a jövőben véget kell vetni. Nem érted? Nem baj. Rezonálj vele, mert a film hangulata magával ragad. Ja, nem. Nincs hangulata, csak a katyvasz van, az is szürkében.
- A jók a szembejövő jövő ellen menő menők, akikből egyszerre 1, 2 vagy akár 3 is létezhet egy időben a vásznon, mert az egyik és másik oda-vissza megy, a harmadik pedig vissza megy oda, hogy segítsen e kettőnek.
- A tudományos alapok hiánya vagy félreértése olyan sebességgel köpi szembe Nolen Csillagok között filmjében elvégzett, elméleti fizikai alapokra történő építkezését, hogy a nagy sebességtől gőzzé, majd plazmává váló nyál fekete lyukat éget a téridő szövetébe. Az entrópia (egyik) definíciója szerint egy rendszer rendezetlenségének mértéke. Nolen nem igazán tanulhatott logikát, mert nem tudja eldönteni, hogy invertálja ezt a kijelentést. Az inverz világban a "rendszer rendezetlenségének mértéke" vajon a "rendszertelen rendezetlenségének mértékévé" invertálódik, esetleg a "rendszer rendezettségének mértéke" lesz belőle, vagy a " rendszer rendezetlenségének mértéktelensége"? Nolen ezt szemmel láthatóan nem tudta eldönteni, mert vannak tárgyak amelyek visszafelé működnek, vannak emberek, akik visszafelé haladnak az időben, és van a jövő, amely úgy akarja lerohanni a jelent, hogy azután visszacsináljon mindent, amit az előre haladó időben a normális emberiség elrontott. Nagyszerű! És mihez fognak ezzel kezdeni? Inverz történelmükben visszajutnak a teremtésig, vagy a divatos világnézet szerint a majomig? Üdítő újdonság Greta Thunberg világában, hogy a problémákat nem a jövőre tekintve, a jelenben akarjuk megoldani, hanem a múltba szegezve tekintetünket visszamászatjuk az embert a fára...
- A B-listás színészek sajnos nem vonzottak be a filmbe, elképzelhető, hogy a jövőben fogják csak megtanulni azokat a színjátszáshoz szükséges skilleket, amelyeket a múltban kellett volna alkalmazniuk. Elképesztően gyengén játszottak, remélem, nem azért, mert komolyan gondolták
- A film fényképezése kapcsán semmilyen emlékezetes beállítás nem jut eszembe. Rendben, technikailag a visszafelé robbanásos harcmezőn előre futó katonák biztosan sok animációs ember és számítógép idejét igénybe vették, de a végeredmény csak arra jó, hogy bántsa a néző szemét, mert szemét. Az már a posztmodernnek is csak a perverz változatában jelenthet valamilyen "élményt", hogy egyszerre hallgatom Uhrin Benedek Mozart remixét odafelé játszva az egyik hangszóróból, és visszafelé játszva a másikból.
- A történetet és forgatókönyvet hagyjuk, se eleje, se vége. Vannak olyan művészek, akik műértő módon nyúlnak az idő és a szabad akarat témáihoz, és ezekben maradandót alkotnak. Nolen egy kockás inges favágó szofisztikáltságával közelíti meg ezeket a témákat, és olyan jellegű kérdéseket érint felszínesen, mint a "Ha meg kő halni a csatába, akkó elmész még attó a csatába?" örök kérdését, amelyet szinte minden eddigi generáció, amely csak háborúval találkozott, egy hangos igennel válaszolt meg. Nincsenek új kérdések, nem lehetnek új válaszok sem. Ahol a szabad akarat csak annyit jelent, hogy egy katona elmegy-e a csatába, ha tudja, hogy biztosan meghal, ott még a téma további kutatására van szükség a készítők részéről.
- Az információ és annak terjedése is egy olyan téma, amelynek könyvtárnyi irodalma van. A tudás akkor jó, ha nem tudod. Meg akkor, ha szét van osztva. Gondolom azért, mert két tudás nem fér meg egy csárdában. Nolen itt a pocsolyányi filozófiai mélységekbe ereszkedik, amikor feldolgozza a nagy dilemmát: "Mi van, ha nem tudom a jövőt? Akkor szabad akaratból dönthetsz. És ha tudom a jövőt? Akkor is." Egyébként a film tudás kulcsszóra támaszkodó minden része merő szemfényvesztés, optikai csalódás. Arra alapoz, hogy a néző agyában jelen vannak a "tudás", "információ", "szabad akarat" kifejezések, Nolen csak megemlíti ezeket, és a néző agya majd engedelmesen kiegészíti azzá, amit a néző gondolni akar. Bravó!
- Az pedig, hogy Nolen a híres Sator Arepo Tenet Opera Rotas ókori félokkult szónégyzet szavait elhelyezte a filmben egyes szereplők vagy helyszínek neveként, az csak annak okoz bárminemű intellektuális bizsergést, aki általános iskola 4. osztályában lemaradt a "Írj összefüggő történetet az alábbi 5 szó felhasználásával" jellegű feladatokról. Ha a film netán ennek a szónégyzetnek a filmművészeti eszközökkel történő vizualizációját tűzte volna ki célul, akkor minden elismerésem: nem sikerült...

Amikor magával harcol az oslo-i reptéren, ott miért sült el többször is a pisztoly? Ezt mivel tudjátok magyarázni? (az nekem nem elegendő, hihető, hogy a dulakodás közben 4x is sikerült meghúzni a ravaszt)

van a csúnya, gonosz, agresszív, önző orosz bácsi, az elnyomásból felszabaduló, áldozat nő; a mindent megoldó, magabiztos főszereplő, aki mindenkinek megmondja a frankót. Talán még Neil karakterében volt egy kis egyediség, de abban se sok.

a csúnya orosz bácsi világvégét akar, ezt az erkölcsért kiálló, nőért küzdő főszereplő megakadályozza az időt átutazva, a végül a béklyóiból kiszabaduló anya segítségével, aki szabad nőként veti magát a vízbe. Hogy ne tűnjön az egész oly sekélyesnek, adjuk hozzá az "iszonyatosan" egyedi csavart, hogy a jövőben az emberek kihalás szélére sodorták magukat, és most ezt a múlt megváltoztatásával/feláldozásával akarják helyrehozni. A történet igazából ennyi.

Az, hogy a végén erős utalás van arra, hogy Kat fiából lesz Neil, ez is gyenge. A történethez keveset ad, nem ad gondolkodni valót, nem kavar fel, mint ahogy egy Nolan filmtől várnánk. Nem is kötődünk a karakterekhez, mert mind olyan egy dimenziós.