3/10
idõjós1010 máj. 23. 23:24:25 3/10
(39/39)
Borzasztó bugyuta film.
6/10
lucashood6 márc. 07. 18:26:06 6/10
(38/39)
Egyfokkal jobb volt mint az első rész.Ebben legalább Statham nem rúgja pofán szegény tükörpontyot.
7/10
nefefe jan. 09. 06:42:02 7/10
(37/39)
Hasonló tematika, mint az első rész. Sok akció, sok látvány, sok lény. Az jó volt, hogy az elején felvezették a régi életformát, miszerint (képletesen) a nagy hal megeszi a kis halat… Bemutatták a majd megjelenő ősállatokat, így nagy meglepetés nem volt. A tenger alatti séta nagyon emlékeztetett a szintén Árok c. 2020-as film jeleneteire. Azt azért meg kell laikusként jegyeznem, hogyha tudom hogy kb. 2 órára elég az oxigénem, akkor 8 km mélyen nem korzózom szép lassan, nem dumálom végig az utat, hogy ezzel is takarékoskodjak a levegővel. Érdekes, a végén tudtak futni is… Amúgy tényleg találékonyan akciódús és fantáziadúsan látványos volt, az ősállatokat jól megcsinálták, és még némi humor is belefért. A sok CGI pedig elengedhetetlen a hasonló filmek elkészítéséhez, ezért azt nem lehet felróni a készítőknek. A kommentek szerint nagyon megosztó a film, de nem tudom, a fanyalgók mire számítottak… Aki látta az első részt és tetszett neki, akkor ez is fog. Statham pedig az 56 évéhez képest még mindig jól mozog – ebben a korban csak mindenki ennyit tudjon… Szerintem egy fokkal jobb volt, mint az első rész, egyszer biztosan érdemes megnézni.
7/10
ilikecringemovies jan. 02. 17:15:58 7/10
(36/39)
Az olyan idióta filmeket mint pl az amerikai pite felhúzzátok de ez elvileg “katyvasz”. Ez sok minden elmond XDDD. Szerintem egész jó volt
5/10
Istvan010 2023 dec. 25. - 23:45:25 5/10 Előzmény slim69
(35/39)
Rosszul fogalmaztam. De ettől függetlenül a film egyszer nézhető.
5/10
slim69 2023 dec. 25. - 22:25:09 5/10
(34/39)
Tök jó filmvígjáték.🤣
5/10
slim69 2023 dec. 25. - 22:24:27 5/10 Előzmény Istvan010
(33/39)
Szerelmes vagy belé vagy mi?🤣
1/10
Droida174 2023 dec. 06. - 17:33:48 1/10
(32/39)
Szerintem el fog jönni az az idő amikor fizetni fognak a nézőknek, hogy beüljenek az emberek a moziba megnézni az ilyen filmeket! Még Statham miatt sem ér egy csillagot sem! Szörnyű, megmagyarázhatatlan idiótaság!
1/10
Kuvasz1 2023 nov. 28. - 21:09:09 1/10
(31/39)
Ekkora idióta egy filmet......
5/10
Istvan010 2023 nov. 24. - 09:05:03 5/10
(30/39)
Csak Jason Statham miatt néztem meg a filmet és csak miatta 10/5.
3/10
cinemad 2023 nov. 10. - 09:12:32 3/10
(29/39)
Ez konkrétan egy Asylum film. Egy az egyben, mintha a "világhírű" stúdió készítette volna. Sztori, óriáscápa, megapolip, botrányosan gagyin kivitelezett CGI lények, vállalhatatlan szereplők, stb. minden tökéletesen stimmel. Olyan mintha az Asylum kapott volna egy hollywood-i büdzsét hogy végre nagy pénzből forgassanak filmet. Vagy legalábbis a készítők pofátlanul lopnak a fent említett stúdiótól (ezt is megéltük). Statham szörnyű és főleg azért, mert most először látom rajta, hogy megöregedett, szinte végig egy ilyen erőtlen, görnyedt bácsika kinézete van. Az összes többi színész is tragikus, élükön a kislánnyal. A film utolsó harmadában azért két-három alkalommal elmosolyodtam a poénkodáson, és a 3D-s látvány ad egy kis értelmet a filmnek. Más ugyanis nincs benne, a fejed fogod, hogy mi ez az egész (még akkor is, ha tudod, hogy ezt nem kell komolyan venni). Az amúgy is katasztrófát betetézik a zseniális magyar fordítók/szinkronosok, akik gondolták szintén hozzátesznek valamit a produkcióhoz. Ez a film csúcspontja, belenéz Statham kőkeményen a kamerába, miután lenyomta az ellent, és elhagyja a száját ez a mondat: "Jonas nem feled el, Te haleledel!" Ezek után tényleg nem maradnak szavak, amik leírnák azt a közel két órás sorscsapást, amit ez a film hoz.
3/10
Kincsaminincs 2023 nov. 07. - 00:51:48 3/10
(28/39)
Nevetséges.
4/10
doktormacko1953 2023 okt. 19. - 20:12:51 4/10
(27/39)
4 / 10 Statham miatt néztem meg , kár volt az időért.
4/10
bogesz1967 2023 okt. 14. - 23:35:47 4/10
(26/39)
Se nem horror, se ne akció, ingáb egy nagy katyvasz! Nem sokat ér!
2/10
Anonnim 2023 okt. 08. - 16:49:39 2/10
(25/39)
Már azzal elszúrták a film hitelességét, hogy a Megalodon csak jóval a dinoszauruszok kora után jelet meg. https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93ri%C3%A1sfog%C3%BA_c%C3%A1pa
2/10
Gunton 2023 okt. 08. - 09:24:30 2/10
(24/39)
Gyenge és szánalmas produkció.
2/10
szimbol 2023 okt. 01. - 00:25:14 2/10
(23/39)
Nagyon rosszat tett a filmnek, hogy amerikai-kínai produkció. Minden benne volt amitől sz*r egy amerikai akciófilm, és minden benne volt, amitől komolyan vehetetlen egy kínai akciófilm. Az első néhány perc ígéretes és jó volt. Aztán elszabadult a baromságcunami. Az utolsó egyharmada egy szánalmas Jackie Chan paródia. Komolyan gyanakszom rá, hogy értelmi fogyatékosok készítették értelmi fogyatékosoknak. Senkinek nem ajánlom a filmet. Maximum Dancsó Péternek, hogy keressen rajta egy kicsit.
6/10
KriszXD56 2023 szept. 21. - 14:35:32 6/10
(22/39)
Látványfilmként jól működik de semmi több.
A története egy katyvasz, van benne jurassic park asylum féle polip cápa kombó gonosz háttérhatalmi céges ember stb stb. Teletűzdelve akciófilmes és vigjáték elemekkel. Ha épp van egy kis felesleges ideje az embernek unaloműzésként megfelel 👍😊
6/10
itsme1 2023 szept. 07. - 07:26:34 6/10
(21/39)
MEGmondom őszintén, nem fogott MEG.
Hihetetlen, hogy fél évszáddal A cápa után, még mindig le lehet újabb bőrt húzni a témáról.
1/10
nikato 2023 szept. 05. - 11:11:33 1/10
(20/39)
Semmiről nem szól, dögunalom az egész. Meg szerepel az első és az utolsó 10 percben kb. Kár volt leforgatni. Elalváshoz jó.