10/10
Markiboy 2021 okt. 24. - 17:29:38 10/10
(39/39)
Azt nem értem ezt hogy lehet nem szeretni a Világ legjobb Mesefilme, akki még nem nézte meg annak muzsáj.
tdk 2015 nov. 08. - 18:32:10
(38/39)
Ez az Ottokár király jogara 2/2. viszont egy kicsit logikátlan volt. Nehezen hihetõ, hogy az erdõben senki sem várta a kilõtt jogart, és csak mire Tintin odaért (miután megfejtették, hogy mi történt...), akkor keresgélték még azon a részen a rosszfiúk is. A szélhámos professzort sem kérdezték ki, majd egy nem túl hosszú autós üldözés után olyan messzire kerültek, hogy Tintinnek egy repülõt kellett elkötnie ahhoz, hogy a tõlük az üldözés elõtt elváló király, aki már a palotában várakozott, még idejében megkapja a jogart - a jogart, amit egyébként a Tintin lazán zsebrevágott, és úgy elhagyott, hogy fel sem tûnt neki, amikor már nem húzta a ballonját. Ráadásként még el is hangzott, hogy csupán négy vagy öt órája van arra, hogy a palotába érjen, és hogy emiatt sietnie kell. Na de mindegy, jó részek voltak ezek is, csak sántított a történet vége. Máshogy talán nehezen fértek volna bele mindennel az epizódba.

Érdekesség egyébként, hogy az eredeti címe King Ottokar's Sceptre, ebbõl a sceptre pedig összecseng a héten a mozikba került Spectre-vel, aminek a premierjét szépen mintegy körbeölelték a múlt és az e hétvégi Tintin-epizódok.
tdk 2015 nov. 07. - 19:55:46 Előzmény tdk
(37/39)
Múlt hétvégén volt az az epizód, amirõl írtam, az Ottokár király jogarja (2/1.), és külön van benne Szildávia, illetve külön Bordúria, úgyhogy nem az történt, amit sejtettem, bár a rosszfiúk pont, hogy egy szildáv étterembe mentek be az elején, ahol a séf sem volt túl barátságos (miközben a fiktív történelem szerint Bordúria rohanta le Szildáviát valamikor korábban).

Egyébként egy nagyon jó epizód ez, nem csoda, hogy régen felvettem - még valamilyen szláv nyelvû beszédet is hallani benne. Szokás szerint viszont itt is rövid szakaszok gyors egymásutániságában pörögnek az események; látszik, hogy igyekeztek mindent belepréselni a képregényekbõl ezekbe a viszonylag rövid epizódokba.
tdk 2015 okt. 06. - 21:27:57
(36/39)
Nyáron vettem észre, hogy elkezdte adni az M2, csak akkor már az ötödik rész ment, lemaradtam az elejérõl. A szinkron viszont kicsit furcsa a hosszabb rajzfilmek után: ott George Clooney magyar hangja a kapitányé volt, itt viszont Kalkulus professzoré. A kutya neve is más, itt Snowy lett (maradt, az eredeti). Nem értem, miért nem lehet magyar neve. Régen ebben a sorozatban Milú volt egyébként, ha jól emlékszem (esetleg Pamacs), a Cápák tavában pedig Milka.

De annak az ötödik epizódnak a címe is elég érdekes volt, félig angol maradt az EPG-ben: Red Rackham kincse (Vörös Rackham kincse).

Most legutóbb pedig, a Kalkulus-affér címû dupla epizódban Bordávia volt a magyar neve a Szildávia nevû kitalált országnak. Ezt az alapján mondom, hogy az egyik repülõ lajstromjele SY-DNF volt, ami egyértelmûen arra a névre utal (Syldavie lehet az eredetiben), illetve rémlik is ebbõl a sorozatból, mert videón valamikor belebotlottam egy részbe, ami még a régi szinkronnal rendelkezett (abban az epizódban is szerepelt a mûvésznõ). Bár ott két szembenálló ország volt, köztük egy tóval, és nem emlékszem a másik ország nevére, de valószínûleg nem Bordávia volt, mivel ott is a szildávok elõl menekültek. De majd meglátjuk, ha odaér az M2. :)
(Érdekes még a fentebbi repülõnél, amivel a rosszfiúk menekültek, a DNF is, amivel versenyeknél a célba nem érõket szokták jelölni a rangsorban - a "did not finish" rövidítése.)

Egyébként ez a Kalkulus-affér kicsit más volt, mint ennek az "egész estés" változata - még tankot is vezettek benne, és amúgy is nagyon erõsen hasonlított a Harmadik Birodalomra a képzeletbeli ország (leszámítva a mindenhol megjelenõ bajusz-formát).

Az EPG-ben amúgy 1997-esnek írják a sorozatot, de valójában 1992-es.
10/10
robicsek2 2015 jún. 28. - 09:46:48 10/10
(35/39)
Ja és hétvégente fogják adni. Nem csodálom amilyen rövid.
10/10
robicsek2 2015 jún. 28. - 09:28:22 10/10
(34/39)
Mégiscsak lesz Tintin.

július 11. Szombat (július 11.)
Anonymusz88 2015 ápr. 26. - 18:01:44 Előzmény robicsek2
(33/39)
Ajjaj, elég nagy az esélye, hogy mégiscsak kicsesznek velünk. Május 8.-ra már mégsem a Tintint írják, hanem a Komisz aranyhalat :( Talán néhány hónapos halasztásról lehet szó. Hát igen, ez a "közszolgálat", így fogják megfogadni a tanácsainkat, az állam bácsi pénzébõl :(
De semmi gáz. Öröm az ürömben, hogy legalább a Tappancsmesék ismétlése helyett tényleg a régi Franklin indul aznap estétõl, ami ugyan nem olyan komoly, de mégsem olyan nagy hülyeség, mint mondjuk a Dip és Dap, és ráadásul nem az új 3D-s lesz :)
10/10
robicsek2 2015 ápr. 25. - 14:53:14 10/10
(32/39)
Na meg ajánlottam nekik a Berci és a Goiat sorozatot is. Hogy mekkora húzás lenne azokat leadni, igaz nem nagy szám sorozatok, de rengeteg olyan mostani szülõ van aki pl azokat a képregényeket olvasta, anno, és együtt nézhetné ezeket, a gyerekeivel. Nem agresziv, nem debilisség, egyszerû kis mese. Plusz a Berciböl most készült aszem egy új rajzfilm is. A szinkron se lenne olyan drága. mert a Bercinél is csak egy vagy két embert kéne hozzá, az eredetiben is csak egy mesélõ hang volt. Olyasmi mint a Dip és Dap, de nem akkora kreténség.

Tintin után esetleg leadhatnák a Blake és Mortimert. Hasonló mint a Tintin. Vagy ott van a Spiru és Fantázio, Az RTL egyszer vagy kétszer adta le a sorozatot , mikor még normális rajzfilmek mentek az RTL en. Azóta egyszer sem. :(
Vagy újra adhatnák a Hol van valli-t
10/10
robicsek2 2015 ápr. 25. - 14:44:40 10/10 Előzmény Anonymusz88
(31/39)
Én is szoktam írni neki .
És pont most köszöntem meg elõre a Tintin-t ,remélem nem velem akarna kiszúrni :)
Meg írtam nekik , hogy a Minimax adni fogja a 3D-s Heidi-t , és hogy erre õk leadhatnák az eredeti verziót. Jó lenne ha megfogadnák a tanácsokat.
Anonymusz88 2015 ápr. 24. - 18:15:57 Előzmény robicsek2
(30/39)
Rossz hír: Az M2 egy hirtelen mûsorváltozás miatt valószínû, hogy kaszálja Tintint, de még nem biztos:
https://drive.google.com/file/d/0B7nZ1_pXvtCMR3JINXg4TDE4aGc/view
A komisz aranyhalat írják a május 11-17 közti mûsorban, ahol eredetileg a Tintint kellett volna írniuk :( Remélhetõleg nem gondolták komolyan, és mégis adni fogják a Tintint (de ez persze nem levelekkel való bombázáson és nem a nézõkön múlik).
Anonymusz88 2015 ápr. 23. - 16:45:36 Előzmény robicsek2
(29/39)
Mint ahogy az M2 a 3D-s Vukot (Kis Vuk) május 16-án fogja adni (most kaptam a hírt). Hiába bombáznánk levelekkel az M2 szerkesztõségét, hogy mit adhatnának, ezek csak nem fognak alábbhagyni a 3D-vel :(
10/10
robicsek2 2015 ápr. 20. - 14:50:19 10/10
(28/39)
:(((((((((((((((((((

A Minimax leadja majd a Heidi-t ,sajnos tuti hogy az új 3D-set :(
Anonymusz88 2015 ápr. 20. - 14:43:33
(27/39)
https://drive.google.com/file/d/0B7nZ1_pXvtCMUTZLeXVTd2VGSDg/view
Letekersz a május 8-i mûsorra (147/102 oldal), és megtalálod a Tintin kalandjait. 39 részesnek írják, de csak Tintin hangját írják a szinkronlistán.
Végül is mindegy melyik szinkronnal lesz, hisz utána ki tudja, mikor ad az M2 ehhez hasonló értelmes sorozatot, az év hátralevõ részében ugyanis nagyobb hangsúlyt fektetnek a bébisebb újdonságokra :/
10/10
robicsek2 2015 ápr. 20. - 12:24:39 10/10 Előzmény Anonymusz88
(26/39)
Ha azt írták hogy Lippai akkor az új TV2-es. De amugy hol írták hogy a szinkron hangokat ? AZ lenne jó ha vagy a HBO-ssal adnák ami tuti lehetetlen, (Vagy õk készíttetnének újat.)
Anonymusz88 2015 ápr. 19. - 14:19:31
(25/39)
Május 8-tól az M2 is adni fogja a Tintint (1991-es sorozatot) hétköznap 14:25-kor. Azt nem tudom, hogy HBO-s vagy TV2-es szinkronnal (Lippai Lászlót írták Tintin hangjának).
10/10
offtopic
robicsek2 2014 okt. 18. - 11:56:32 10/10 Előzmény kavilág
(24/39)
Csak úgy mondom ,hogy azok a két részesek valójában egy részesek, csak az amcsik ketté vágták õket. Gondolom hogy tovább lehessen mûsoron.

Amúgy ezért nem bíróm a Port. hu-t az információik alapján soha nem lehet rendesen eldönteni melyik verzióra számíthatunk, Vagy a sorozatra, de a sorozat, nem ezzel az epizóddal kezdõdik, vagy a A 3 egész estés filmre, vagy esetleg a régi sorozatra. Én a filmekben vagy a régi sorozatnak örülnék jobban, Vagy a 2 egész estés filmnek.
kavilág 2012 nov. 16. - 07:29:58 Előzmény VKP
(23/39)
Felsorolom a többség 2 részes:
1.Az aranyollós rák
2.Az egyszarvú titka
3.A Vörös Rackham kincse (1 részes)
4.A fáraó szivarja
5.A kék lótusz
6.A fekete sziget
7.A Kalkolusz eset

8.A titokzatos csillag (1 részes)
9.A törött fül
10.Ottokár király jogarja
11.Tintin Tibetben
12.Tintin és a picarók
13.A fekete arany országában
14.A 714-es járat

15.Koksz berakodva
16.A 7 kristálygömb
17.A naptemplom
18.Castafiore ékszerei
19.Irány a Hold
20.Séta a Holdon
21.Tintin Amerikában(1 részes)
Nincsenek kronológiai sorrenben
offtopic
kavilág 2012 nov. 16. - 07:11:59 Előzmény farzso
(22/39)
Hát én úgy láttam elõször, korábbról nem emlékszek hogy láttam képregényt vagy adaptációt(vagy mégse mert egyszer talán hallottam róla). Egyébként is elõször a rajzfilmrõl hallottam. Apropó 1 résznél hosszabb cselekményû filmrõl másott is hallotttam például Ki Vagy Doki(1963-1989)
kavilág 2012 nov. 16. - 07:10:29 Előzmény farzso
(21/39)
Hát én úgy láttam elõször, korábbról nem emlékszek hogy láttam képregényt vagy adaptációt(vagy mégse mert egyszer talán hallottam róla). Egyébként is elõször a rajzfilmrõl hallottam.
kavilág 2012 nov. 16. - 07:08:27 Előzmény farzso
(20/39)
Hát én úgy láttam elõször, korábbról nem emlékszek hogy láttam képregényt vagy adaptációt(vagy mégse mert egyszer talán hallottam róla).